Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)

1942-04-20 / 87. szám

ZALA MEGYEI ÚJSÁG 1942. április 20. ' 2. A műegyetemi hallgatók két repülőgépe kényszerleszállást végzett Zalaegerszegen Szombaton délután egy polgári repülő­gép repült el alacsonyan Zalaegerszeg fölött. A gép kötélen vontatott egy, mótornélküü vitorlázó repülőgépet. A két gép csakhamar kívül került a városon az Ebergényi-úti me­zőre. Ott elszakadt a vontató kötél és valami kisébb hiba esett a motoron. így mindkét gép kénytelen volt kényszerleszállást végezni. A leszállás a vitorlázónál minden baj nélkül megtörtént, a motoros azonban belefúródott |a puha talajba, felfordult és légcsavartörést szenvedett. Szárnyai is megrepedezték. A gé­pen három ember ült, akiknek azonban sem­mi bajuk sein történt. A gépeket hétfő reggelig felváltva a'hely- beli helyőrség és rendőrség őrizte. Reggel az­után a zászlóaljparancsnokság intézkedésére teherautókon Budapestié szállították. A két gép a budapesti műegyetemi hallgatók tu­lajdona és dunántúli próbaútjukon Veszprém­ből jövet kényszerültek Zalaegerszegen leszál­lásra. Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nőikabát és ruhaosztály Uridivat és szőveteladás Hazánkért, jövőnkért dolgozik békében és háborúban a Magyar Vörös Kereszt Kedves Asszonytársaim! A közeljövőben megindul itt Zalaeger­szegen egy házi betegápolási-, majd azt kö­vetően a harmadik vöröskeresztes önkénteg ápolónői tanfolyam, amelyre szeretettel meg­hívok níindenkit, aki reszt akar venni ebben a hazafias munkában. Felállítandó hadikórházaink számára ápo­lónőkben hiány vjm még, — azért fordulok ma Egerszeg és vidéke hölgytársadalmáhozi azzal a kéréssel, hogy jelentkezzenek minél többen erre a honvédelmi munkára, hogy, ha örra kerül a sor, felkészülve várjuk hős se­besült katonáinkat. Magyar Asszonyok! Ki kell vennünk a magunk részét a' mai komoly időkben min­den olyan munkaterületen, amely a nők szá­mára jelent elsősorban kötelességet. Hiszem, hogy kérő szavamat megértik és hazafias lelkű A Zalaegerszegi Levente Egyesület va­sárnap délelőtt székházának nagy termében tar­totta III. évi közgyűlését vitéz Tamásy Ist­ván dr. polgármester, elnök vezetése mellett. Megnyitás. A polgármester megnyitójában rámuta­tott arra, hogy olyan időben ült össze a köz­gyűlés, amikor az ország a legnehezebb na­pokat és órákat éli át. Az újjászületett, de már dicső hadseregünk szembenéz a minde­nünket elpusztítással fenyegető bolsevizmus- sal. Nem is lehet mással megkezdeni a köz­gyűlést, mint hőseinkre való emlékezéssel. Em­lékezzünk büszkeséggel, szeretettel azokról a fiainkról, akik már kint állanak és akik majd kint fognak állani. Szólott azután a levente- intézményről, köszönetét mondott a lelkes (oktatói karnak az eredményes munkáért s kérte a leventéket, dolgozzanak tovább is lel­kesedéssel a szebb jövőért. A Mindenható ál­dását kérte a leventeintézményre, hogy mi­nél előbb érhessük meg azt a szebb jövőt, amelyért, ha kell, életét is áldozza a levente- ifjú. A nagy tetszéssel fogadott megnyitó után Szabó József főoktató a titkári jelentést terjesztette elő, amely elsősorban is a harc­téren küzdő dicső honvedeinket köszönti, majd megemlékezik a leány leventecsoport megala­kulásáról. Javasolja, hogy az e téren kifej­tett buzgalmáért Hevesi Ferenci!ének mondjon köszönetét a közgyűlés. A közművelődési szak­osztály működésének keretében Hevesi Fe­renc főoktató színdarabot tanított be, ami­nek előadására azonban légvédelmi intézke­dések miatt sor nem kerülhetett. A vigalmi bizottság Szabó József főoktató vezetésévell hadat üzent az ifjúság soraiban is nagyon (elterjedt dzsessz-nek. Á labdarúgó csapat Pál József szakosztályvezető, Lérántli István in­asszonytársaim szép számban lógnak jelent­kezni. A tanfolyamra folyó hó 22-től kezdve mindennap délelőtt 10—fél I óráig a Baross-házban lehet jelentkezni. A jelentkezőket az ott szolgálatot teljesítő egyik vöröskéresztes ácsoló testvérünk fogadja, aki a jelentkezők adatait is egyúttal nyilván­tartásba veszi. A jelentkezést ápri is végével lezár­juk. A tanfolyam május 6-án kezdő­dik és két hétig tart. Jelentkezhetik minden, 18. életévét be­töltött, egészséges, hazafias érzésű magyar nő. Vitéz gróf Teleki BSláné, a Vármegyei Vöröskereszt Választmány társ­elnöke, a Zalaegerszegi Vöröskereszt Fiókegy­let fővédője. téző és Kelemen Ferenc titkár lelkiismeretes munkájával és az ifjúság fáradhatatlan buz­galma folytán megszerezte a II. osztályú baj­nokságot. Ostoros Károly és Solthy Jenő test- nevelési tanár, főoktatók megszervezték az atlétikai, ökölvívó és torna szakosztályt. A zenekar nagy válságon ment át Pfend György karnagy elhalálozása után, de a nehézségek elhárultak, ami Gaudernák Emil báró ezre­des és a vármegyéi levente bizottság támo­gatásának köszönhető. Schmidt Lajos főok­tató így újból összeállíthatta a zenekart. A sportterület rendezésére Frímmel Béla tanár szép tervet'készített, de annak keresz­tülvitele még nem sikerült. Sajnálkozással emlékezik meg a jelentés arról, hogy a város társadalma még mindig nem tanúsít elég megértést és támogatást az ifjúság iránt. Rámutat azután a sporttelep bajaira, hiányaira és hangoztatja, hogy sürgős | cselekvésre van szükség. A jelentéshez Rigler Mihály és Hegyi Kál­mán szólották, akik a sportpálya és a Jákum- utca rendbehozatalát kérték a polgármestertői. A polgármester megígérte, hogy az utca meg­javítását sürgősen felveszi a programmba, a pálya megjavítása is megtörténik. Ezután sor került a tisztújításra. Egyhangú választás útján elnök lett vi­téz Tamásé István dr. polgármester, ügyvezető elnök: Rigler Mihály vaskereskedő, társelnö­kök: P. Horváth Domonkos ferences plébá­nos, Apáti Imre dr. rendőrkapitány és Zsidó Sándor dr. ügyvéd, országgyűlési képviselő, alelnök: Jakabffy Antal földbirtokos, a le­ány leventecsoport elnöke: vitéz dr. Tamásy Istvánná, ügyvezető elnöke: Hevesi Ferencné, ügyész Winkler István dr. ügyvéd, orvosok: Németh János dr., Szekeres Sándor dr., Ek­ler Ferenc dr., Farkas Béla dr., Hagvmásy An­dor dr. főorvosok, titkár: Simon József városi katonai előadó, pénztáros: Szabó József főok­tató, cserkészboltos, jegyző: Kincses Gvula le­vente nyilvántartó, pénztári ellenőr: Stefa- necz Gyula v. tisztviselő, könyvtáros: Döme István városi t. főoktató, gazda Schmidt La­jos főoktató, v. adóhiv. főnök, szertáros: Ká- lovics János főoktató, pálya fenntartó és fej­lesztő bizottság: Erimmel Gyula, Ostoros Ká­roly és Vönöczky Zoltán főoktató-tanárok, számvizsgálók: Rajky László bankigazgató. Né­meth József nagykereskedő, Kaiiarás István banktisztviselő, vigalmi bizottság: Szabó Jó­zsef főoktató, Hevesy Ferencné, KollaricsEm.il és Bajusz Lajos főoktatók. Zeneszakosztály- vezető: Erimmel Gvula, karmester h. Kiss Géza, futball sz. o. technikai vezetője: Pál Jó­zsef, intézője: Lérántb István, edzője: Vö­nöczky Zoltán, titkára: Kelemen Ferenc, atlé­tikai szakosztály elnöke: Tóth Gyula szabó, szertáros pályagondnok: Farkas József, veze­tők: Ostoros Károly és Solthy Jenő tanárok, ökölvívó szakosztály elnöke: Solthy Jenő ta­nár, birkózó szakosztály elnöke: Nagy János asztalos, torna-szakosztály vezetője: Ostoros Károly tanár, céllövő-szakosztály vezetője: Vö­nöczky Zoltán tanár, művelődési és társa­dalmi szakosztály: Hevesi Ferenc, Hevesi Fe­rencné. Megalakították a' választmányt 24 rendes és 6 póttaggal. A polgármester köszönetét mondott a maga és a többi megválasztott nevében a bi­zalomért és abban a reményben zárta be a közgyűlést, hogy a jövő közgyűlésen már be tudnak számolni a tervek javarészének meg­valósításáról. Kísértetiesen a féli hadjáratban. Kép a Keleti csata u című kolosszális háborús riport filmből, melyet még áprilisban bemutat az EDISON MOZI. mA*A0**t**¥*V*0*0*0*0VV*0*0*0***aAfim0*0*0*0*0*0*0*0*0*0*0*0**A0*0*0*0* Tisztújító közgyűlés a Levente Egyesületben

Next

/
Thumbnails
Contents