Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)
1942-04-18 / 86. szám
2. ZALA MEGYEI ÚJSÁG 1942. április 18. Csáktornya egy éve Megszámlálhatatlan embertömeg, zászlóerdők és zenekarok ünnepeltek a honvédség bevonulásának első évfordulóján Csáktornya, április 16. (Saját tudósítónktól.) A város vigíliát tartott. Az eddig csendes éjtszakák sorát most egy, örömtől hangos ej szakította meg. Hangosak az utcák, vendéglők, mulatók egyaránt. így várják azt a haj- nalhasadást, amelyet még egy évvel ezélőtt oly szorongó szívvel és szomorú lélekkel áthatott hangulatban kétely közepette vártak, hogy vájjon eljön-e? És eljött 1941 április 16-án mint egy álom beteljesülése. És immár — szinte hihetetlen — azóta pitéit egy év, a tavasz háborús viharfellegei ugyan az égen sötétlenek és csökkentik azt a meleget, amelyet készenlétbe helyeztünk, de tudjuk, a viharos tavasznak is egyszer vége s eljön a békés nyári felhőtlen meleg ideje is. Felhőket hajtó áprilisi reggel. Fúvószenekarok dobjainak ütemei hallatszanak innen is, onnan is. Katonák, tűzoltók: helyből és. vidékről és, járják a várost s keltgetik zeneszóval a szunnyadókat. Mind, mind ütemes, pattogós ritmus. Ünnep a hétköznapban. Ünnepel ma mindenki és minden. Az utcák kora reggel óta hangosak és zsúfoltak. Tarkái latiak a szép népviseleti ruhák, mint egy színpompás, mozgó rét. A Horthy-téren olt áll már a gyönyörű tábori oltár-sátor, előtte erdőként ható széksorok. A nap kacérkodik a felhőkkel, amelyeknek árnyékában vonulnak fel a zászlókat lengető menetoszlopok: katonák, leventék, tűzoltók, iskolák, egyesületek, gyárak és testületek. Kilenc óra: tompán kondidnak össze a templom harangjai, a tábori mise kezdésével azonban várni kell: a kilométeres hosszúságú menetek csak lassan tudnak elrendezkedni a téren.. . Felharsan a honvédkürt: imához az egek Urához! Három pap lép az oltár elé, hogy bemutassák a hála áldozatát. Felharsan az ének az Ur fölségének a kar ajkáról, majd a honvédzenekarral felváltva folytatják. A tömeg — a legalább tízezernyi nép — öntudatos fegyelmezettséggel éli át a magasztos tényeket, érzi hálára kötelezettségét az Istennel szemben, aki f el virrasztótta az igazság napját Muraközre is. Szentmise után a misét bemutató P. Horváth Athanáz dr. hittanár lépett az emelvény elé és mondott meleghangú beszédet mura- közi nyelven az ünneplő egybegyűlteknek. P. Fekete Géza t. tábori lelkész emelkedett ezután szólásra, hogy magyar nyelven emlékezzék meg Muraköz örömünnepének jelentőségéről. — Trianon volt a mi kálváriánk, amelyen keresztre feszítették országunkat, népünket. azt a népet, amely pedig ezer éven át védte s óvta nyugatot. Hogy az fejlődhessék, mi véreztünk. Keresztre feszítette. ízekre szétszedte és halálos szúrást döfött belé, hogy soha többé ne legyen életképes. Eltemették, hogy az enyészet porába vegyüljön s az idő feledésbe vigye. Sírunkat megpecsételte a Speyer- köJcsönnel, nehogy az irredenta a revíziót kiváltva bennünket feltámadáshoz segítsen. Körülövezte országsírunkat bunkerekkel és páncéllal felszerelt hóhér-őrséggel, s mit akart mást, mint azt, hogy az enyészet sírjában megfúljunk tehetetlenül. Valóban úgy álltunk ott, mint az áldozati bárány: tehetetlenül. Semmink se volt, csak a törhetetlen Ilit, az erős remény, amely lelkünket éltette. A lélek élt bennünk, azt meg nem ölhettek!... — És eljött a mi húsvéti hajnalhasa- dásunk is. A sír dicsőséges lett, feltámadtunk, mert a lélek élt. Hol a pecsét sírunkon? Hol vannak a bunkerek és az őrök? Nem haláltszóró gépekkel zúztuk szét, hisz semmink sem volt. Az Isten, az igazság Ura semmisítette meg és rombolta le Azokat... — Muraközre is az Igazság derített fényes húsvéti hajnalt, hogv a huszonhárom1 éves nagypénteki sötét, gyászos éjtszaka borúja után az Igazság és boldog megelégedés napsugara ragyogja be. (A felhős égből különösképen hirtelen ragyogott fel túzően a napsugár.) A Himnusz elhangzása után az egyes alakulatok ismét menetoszlopba fejlődtek fel s így vonultak a Zrínyi-emlékmű elé, hogy az ünnepség második részét itt végezzék el. Ünnepség a Zrínyi-emlékműnél. Egy teljes óráig ömlik a tömeg zárt sorokban, míg végre a vége is a térre ér, ahol ekkor csendültek fel a Hiszekegy akkordjai. Azután Szocsics Mihály gyári cégvezető — a volt jugoszláviai magyarság oszlopos tagja — lépett az emelvényre és mondotta el ünnepi beszédét, a honvédség egy év előtti bevonulásának, a felszabadulásnak dícséretét. Beszédében szinte lépésről-lépésre vezette a hallgatóságot azokon az időkön keresztül, amikor a felszabadulás érzete örömmámorban ringatta Muraköz hűséges lakosságát, hogy újra Szent István birodalmának lehetnek munkás, minden áldozatra kész polgárai. Kitörő lelkesedés, szűnni nem akaró éljenzés kísérte a magyar szívnek oly hatásos megnyilvánulását. Szavalatok következtek ezután: a tanítóképző és kereskedelmi iskola növendékei katonákról, harcokról, vitézségről szóló verseket adtak elő, amiket kedves meghatottsággal egészített ki egy jugoszláv érában született és magyar leventévé fejlett s a magyar szót még csak nehezen törő vidéki ifjú szavalata a magyar katonáról, (óriási tapsvihar hívta vissza ismét az emelvényre.) Az egyes szünetekben iskolásgyermekek ajkairól törtek fel a szebbnél-szebb magyar katonaénekek. Pecsornik Ottó országgyűlési képviselő szólott ezután muraközi nyelven: — Egy évvel ezelőtt lépte át a magyar honvédség a Murát és jött be Muraközbe. Ez a nap volt az, amikor hivatalosan megszűnt létezni Jugoszlávia Muraközben. Ismétlem: hivatalosan szűnt meg létezni, mert valóságban Muraközben nem volt soha. A muraközi szív és lélek jugoszláv nem volt soha, vele nem tartott! Érezte mindig, hogy máshova tartozik. Ne csodálkozzunk h(át, ha az első kis ütéstől, amely Jugoszláviát érte, porbahullott, összeroppant, megsemmisült, de általa Muraköz visszatért oda, ahova tartozott ezer éven át, ahova vágyott huszonhárom esztendőn keresztül: Magyarországhoz. Ahhoz az országhoz, amelyhez tartozott s amelyhez Muraköz jövő boldogulása kötve van. Mert tudjuk, hogy Muraköz boldogulása csak Szent István örökségének keretében következhetik he. És most, hogy valóban visszatért oda, Muraköz a nagy letargia után egy boldogabb jövőbe nézhet. Itt Muraköz megtalálja saját helyét és jogát, ami megilleti. A jogot nem nyelvi alapon kapja: a törvény előtt a becsület, a szív érzése számít. Egyforma elbírálásban lesz része Szent István országában mindenkinek. Biztosíték erre és legfőbb záloga ennek az a honvédség, amelyet ma ünnepelünk, (szűnni nem akaró éljenzés, taps, »zsivio«, »tak je« morajlik végig a hallgatóságon), akik ezer éven át védtek bennünket, védték Muraközt s akik ma új feladatok elvégzése előtt állnak. És itt álljunk meg és gondoljunk!arra — Ne csodálkozzunk azon, — mondotta, — bogy a nagyhét hangulata oly diamar eltűnik emlékünkből és felváltja azt a hús vét tartósaid) Allelujája. Emberi vonás ez: elfeledj ük az elmúlt szenvedéseket és örülünk a jelen boldogságának. S a kettő ellentétét csak elménkben hasonlítjuk össze. — Nézzük végig mindazt, ami Jeruzsálemben nagycsütörtök éjtszakájától nagypéntek estéig végbemegy az Olajfák hegyétől a Golgotáig. Halálra kívánta az emberi gonoszság Azt, aki pedig igazságot és életet hozott a földre. Keresztre feszítették. Szívét átdöfték, hogy élet még véletlenül se, maradjon benne. Aztán eltemették, sírját lepecsételték, árgusszemű páncélos őrökkel vették körül, nehogy ... És mégis! A csodás napsugaras hajnalon mégis feltámad'. Hiába szúrták ál szívét, hiába pecsételték le a sírt, hiába volt a páncélos sereg, mert élt a lélek! ■SI Mp «Élt! Né met aknasiedő hajó Kép a „Keleti csata“ című kolosszál s háborús riport filmből, melyet még áprilisban bemutat az EDISON MOZI.
