Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)
1942-06-25 / 141. szám
ZALAMEGYEÍ ÚJSÁG 1942. juntas Két zalaegerszegi zászlós levele a frontról A háború komoly idejében mindenki keresi a szilárd pontot, amelyben megkap asz - Icodhatik, akarja a fényt, amely a nenéz utat megvilágítja, reményt, erősséget jelent. Ezért nagyobb ilyenkor a lelkeknek igénye Isten Után. Ezért közelednek jobban az Egyház szolgájához, a paphoz. Ezt a helyzetet igazolja az a két zöldszínű tábori levelezőlap, amelyben két zászlós, Zalaegerszegnek két katonaira kereste fel a zalaegerszegi hívek lelkipásztorát, Pehm J ózsef pre 1 átust. Amikor kezembe kerültek a frontról jött lapok, mindjárt arra gondoltam, nem lenne (érdektelen, ha a közvélemény tudomására jut nának, különösen akkor, amikor a mi fiainkról van szó. Ezért kértem el ezeket az írásokat, hogy itt a mi újságunkban ismertessem. Az egyik, a korábban keltezett így hangzik: »Betűim kevesek és talán katonásak, de őszinte tiszteletem nagy. Igaz harcos katona szívével kívánom a jó Istentől, hogy áldásos munkáját minél tovább, mentesen minden hajtól, folytathassa. Mindketten »keresztes« katonák vagyunk. Méltóságod otthon a bűn és a rossz ellen, én itt a bolsevizmus ellen. Es mindketten győzni fogunk. Isten áldása legyen munkánkon. Hazafias tisztelettel Tarló Gyula zászlós. A másik ezeket írja: »A messze oroszfront egyik szakaszáról írom e sorokat. A jó Isten eddig megsegített és ^egészséges vagyok. Talán e háború vegén is ezt mondhatom hálát adva az Úrnak. De most igazán nem ez a fontos, hanem, hogy hazánk jövőjéért, az új magyar életért minden áldozatra készen legyünk! — Az az alacsony életszínt, amelyre FERENCJOZSEF KESERÜVIZ Göcseji ibokréfa Pompás júniusi reggei bontogatott szárnyat az elmúlt vasárnap. Még a harangok szava is édesebben búgott a novai öreg templom Budár tornyában. Daloltak a völgyek, »lőjtők lés dombok« frissen vágott rendek illata szállott. A Mindenható Isten drága ajándéka, omlós cipót, kenyeret érlelő kegyelme hull, ömlik a nap tüzes sugarán. Aranyozza, ötvözi, gyümölccsé pirosítja a mezők, a barázdák örök vándorának, szerelmes rabjának gyöngyöző ve- rejtékcseppjeit. Boldog izgalom, kacagó öröm szállta meg a falut abból az alkalomból, hogy a »Göcseji bokréta« Kalász-Kalot csokorba kötött virága itt volt közöttünk, ünnepet, bokréta ünnepet ült a falu. A kora reggeli órákban kocogtak a kocsik, szaladtak a kerékpárok, messze, messze kicsi, muskátlis falukból galambszárnyán jöttek a vasárnapi misére, amit Farkas esperes fényes papi segédlettel celebrált. Az evangélium után magasan szárnyaló beszédben méltatta a nap jelentőségét. Különös találkozása a sorsnak, — mondotta — ebben az órában a Zrínyiek ősi várában vitézeket avatnak. A becsület mezején állták meg a helyüket s tettek soha el nem hervadó tanúságot a magyar erő mellett. Itt is a magyar sors ú j vitézei sereglettek egybe, akiknek vállain történelmi mandátum, új világ felépítése nehezül. Ha keli, Leonidásként állnak minden magyar poszton. Bizalommal nézünk a jövő elé mindaddig, amíg a magyar ifjúság Krisztusból és a nemzeti múltúnkból él. Erre az új eljövendő kemény, de dicsőséges magyar jövőre kéri alázattal Gondviselő Atyánk áldását. Szentmise alatt az ifjúság testületileg járult az Ur Jézushoz, hogy Vele táplálja lelkét, övezze fel szívét. A hivatalos megnyitás a falu másik oltáránál, a hősi emlékműnél kezdődött, ahol Bábád Vendel helybeli Kálót ifjúsági elnök köÉrtesítjük előfizetőinket, hogy Zstla vár megye Címtára munka alatt áll. Honfoglaló őseinknek milyen fajú lovaik voltak Ennek a kérdésnek eldöntését nagyon megkönnyítette Hadúrt tisztelő őseinknek az a szokása, hogy az elhalt magyar vitézt lovával, vagy legalább hátaslova lejével és végtagjaival együtt temették el. A honfoglaláskori sírokból előkerült Jókoponyákra — sajnos — csag elég későn terelődött a zoológusok figyelme. Bessko József 1906-ban írta meg »A honfoglaló magyar nemzet lovairól« szóló tanulmányát. Pontos és sok utánjárással készült vizsgálatai arra az eredményre vezettek, hogy őseink lovai a keleti fajta mongol ágához tartoztak. Két osztrák tudós, Antonius és Adametz azonban ennek ellenére is azt állította, bogy a magyarok laki, azaz tiszta mongolvérű lovakon jöttek beJMagyarországba. Legújabban Hankó Béla újra átvizsgálta n magyar múzeumok honfoglaláskori lócsont- anyagát. Ennek alapján kétségtelenül kiderült, hogy az osztrák tudósok tévedlek, mert a honfoglaló magyarok tarpán-vérű lovakon jöttek be Magyarországba. Lovaik vérében csak jelentéktelen szerepe volt a mongol lakinak. Ezen az alapon pedig v ilágossá vált, hogy őseink az Ural és Káspi-ló között hosszú időn át török fajú lovasnéppel állottak szoros kapcsolatban s akkor tarpán-vérű lovakat tenyésztettek. »Ugyanilyen, de talán még tisztább vérű lovakat használtak az avarok is, mint azt az avar sirokkói előkerült lókoponyák bizo- nvítják« — írja végül Hankó. Gé. a vörös-zsidó horda az orosz népet lesülyesz- íette, a mi fantáziánk számára elképzelhetetlen. A templom errefelé ismeretlen fogalom. Ügy élt ez a nép itt, mint az állat. Minden harcunkat Isten nevében dicsőségesen folytatjuk és a győzelem után, reméljük, egészségesen fogunk hazatérni. i Kérem Méltóságos Uram, néha vigasztalja meg édesanyámat. Ezt előre megköszönöm és őszinte tisztelettel búcsúzom. Laude- j túr... Dr. Gerencsér Lajos«. Ezekhez a sorokhoz kommentár se kellene, j annyira meghatónk, annyira, szép megnyilat- j kozások. Mégis nem mulaszthatom el, hogy \ a jogos büszkeségnek kifejezést ne adjak. | Vagy nem vagyunk jogosan büszkék arra, i hogy a harcos katona törhetetlen reménnyel | akarja és bízik a jó Isten győzelmében? Nem | fölemelő-e az áldozatkészség a boLevizmus ellenében? Nem megható-e, amikor a bar- l coló gyermeknek egyetlen a kívánsága ön- jj felajánlásáért, hogy édesanyját, akinek köny- nyes imádságát most is inaga mögött, érzi, \ vigasztalják? Nem pagyszeru-e azoknak az - édesanyáknak az alakja, akik ilyen gyermc- r keket neveltek? Ezek után a kérdések után most még I arra kérem a levélírókat, ne haragudjanak, j hogy a nyilvánosságra hoztam írásukat. De I (ezek a megnyilatkozások tanulságok számunkra és erősíti a vágyunkat, hogy a jó Isten egészségesen segítse őket haza a győzelmes háború titán és ezzel a lelkülettel lehessenek építői Isten országának és a magyar hazának. —rög. szöntütte a vendégeket. Kitűnő beszédben emelte ki az ifjúság értékét, ami, meg kell védenünk a »Halálos tavasztól«, mert különben elsorvad a nemzet reménye. Szeifert József kér. titkár a leányifjúság elé az örök ideált, a Szűzanyát állította, Akinek szép lelkiséget és erős lelkiségét kell magukban kialakítaniuk. A nemzet sorsa az ő kezükben, a jövő édesanyák kezében nyugszik, készülniük I kell. Horváth Margit egyházmegyei titkárnő j nagyszerű tanácsokkal látta el őket. Az ünnepély fénypontja a litániával kez- | dódő műsoros délután volt. A jó Isten ragyogó j színpadán, a »Paperdő« aljában, kelt űj clet- I re, sajnos, az elfelejtett múlt. büszke magyar | táncok, delceg legények szilaj ereje döbben- | tett rá bennünket, hogy micsoda kincseket rej- | tegetnek még a göcseji, faluk. Tánc a leg- j| szebb mű\ eszi esemény, egy nemzet lelke ra- ) gyog benne. Hej, de szép idők jártak, ami- Ü kor a harmatosképű magyar leány, daliás le- ’ gúny apáiktól örökölt virtussal járták szépsé- l gC3 táncaikat. S nem tekeregtek, mint rossz I kerék a szekérben, erőtlenül, mint a bőrétj vetett kígyó. Slofoksz, rumba, kariok ....... Eze kre még ráfogják, hogy újabb fajta tánc, ! de, hogy igaza van a nótának, az afrikai utazók már reges-rég tudták, mert láttak mászni görcsös gorillákat, tőlük lesték el a figurákat. A legnagyobb dicséret illeti külön-külön mindegyiket. De, úgy érzem, ki kell emelnünk még a nagylengyeliek, Petrikeresztúr, Zalalár- nok, Nova, Tófej, Babosdöbréte gazdag fel- j készültségét, Pusztamagvaród zamatos, izig- vérig magyaros nótáit, amiknek szárnyán me- í gint csak a múlt jött el hozzánk, a magyar barázdák és tarlók nevelő erejével, makulátlan leikével. Csodatükörként varázsolták vissza a boldog időket, amikor még érintetlen volt a falu, mert a hagyomány útját állta, elgátolta a rombolás áradatának. Töretlen bizalommal várjuk, hogy a Kalász és Kálót szelleme megszenteli az eszméket. A falu nótafája virágba borul s nem a »Kis kacsa«, »Férjem a sanda gunár« stb. torz szülemények fertőzik a nótás ifjúságot. A felejthetetlen nap a hősi emlékműnél ért véget, ahol az utolsó gondolatokat tömtük a tarisznyánkba, nemzeti imánk erejével újra beleálltunk az élet barázdáiba. A bokréta széthullott, hazatértek kicsi faluikba. Valahogy j úgy érezzük, erőt gyűjtöttünk, gyarapodtunk, új időknek biztató új dalával építjük a szebb ! és boldogabb magyar jövendőt. ! Mátyás László.
