Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)
1942-06-06 / 125. szám
1942. június 6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG JWWWVIrtArtArtArtASrtárt************* BABY kelengye és Ö9üyor&6iép bab^ríihák Y ♦ Horváth J©r>d divatáruüzletében Zalaegerszeg, (Plébániaépület) az első esztendőben fokozott figyelemben, és gondozásban részesítendők. Az erősen lecsonkított vastag ágakon, rejtett rügyekből gyakran a hajtások százai erednek. Ajánlatos már idejekorán megfontolt válogatást végezni ezek között, ügyelnünk keli azonban arra, hogy túlsók hajtást ne dobjunk le a fáról, mert minden táplál,ekerő a meghagyott részekbe tódul és ezek oly hatalmas lendülettel fejlőd • nek, annyira laza szövetűvé válnak, hogy rendszerint áldozatul esnek az első nagyobb szélviharnak. Akárcsak az átoitásná!, a meghagyott ágak mellé erősítsünk okvetlenül egy-egy jó- merev fapálcát, amelyhez azután a fontos hajtásokat idejében odaerősítjük. Csakis így véd- hetjük meg a széltörések ellen. A hajtásválogatósnál tartsuk szem előtt, hogy elsősorban) a levágott, felkopaszodott ágrészek helyett kívánunk egy-egy vagy több oldalágat, esetleg koronasudarat kinevelni. Első feladatunk tehát az, hogy kiválasszuk a visszavágott részeken fakadó két-két legjobb állású és legerősebben fejlődő hajtást az oldalvezérek kineveléséhez. Ezeket, miután a biztosító karóhoz kötöztük, háborítatlanul engedjük fejlődni. A többi hajtás közül az erőteljesebbeket arasznyi magasságban visszacsípjük, a gyengéket, vagy túlságosan népes csoportban fejlődőket esetleg eredési helyükön el is távolíthatjuk. A vezérvesszők nevelésénél ügyelni kell arra, hogy azok eléggé zömök növésnek legyenek s lehetőleg még az első évben másodrendű hajtásokkal is beruházkodjanak. E célból júniusban átvizsgáljuk a vezéreket és szem előtt tartva, hogy egymás közt is egyensúlyban legyenek, megfelelő magasságban visz- szakurtítjuk. Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől. 10328/1942. HIRDETMÉNY. A v. felsőerdő pozvai szilen 10 kh. akácos- irdő fűtermésének első kaszálását folyó hó Gén délelőtt 9 órakor a helyszínen nyilvános izóbeli árverésen lábon eladom. Feltételek a helyszínen tudhatok meg. Zalaegerszeg, 1942. június 5. Polgármester. MEGHÍVÓ. A Nagykapornaki Tej sző vetkezet mintbe- egyzett cég igazgatósága tisztelettel meghívja íagykapornakon 1942. június 28-án délután órakor, határozatképtelenség esetén 1942. vi július 5-én délután 3 órakor tartandó évi indes közgyűlésére a szövetkezet üzletrészes igjait. Tárgvsorozat: 1. Az 1941. évi mérleg megállapítása. 2. Az 1941. évi nyereség-veszíeségszámla. 3. Az igazgatóság jelentése a nyereség félutasáról. 4. A felügyelőbizottság jelentése. 5. A felügyelőbizottság tagjainak újravá- sztása. Az 1941. évi mérleg és nyereség-veszteség ámla a szövetkezet helyiségében közszemre van kitéve. Nagykapornak, 1942. június hó 5-én. Az Igazgatóság ’ ’Cx'lapi Birei — Miniszteri biztos a képzőben. A zalaegerszegi Notre Dame tanítónőképző képesítő vizsgálatain Medgyesy Zsófia, a dakotai áll. tanítónőképző igazgatója lesz a miniszteri biztos. — Vértesi Frigyes halála. Az utóbbi napokban két súlyos gyászeset érte a magyar katolikusságot. Előbb Kincs István prelátus, kőszegi ny. apátplébánost szólította el a kérlelhetetlen halál, most pedig Vértesi Frigyes dr. pécsi teológiai tanárt, az országosnem egv- házszónokot és kimagasló tudóst ragadta ki hirtelen az élők sorából. Vértesi Frigyes dr.-t Zalaegerszeg katolikusai is jól ismerték, mert több alkalommal mondott itt konferenciabeszédet. Halála tehát Zalaegerszegen is őszinte és mély részvétet kelt. Nagy részvét mellett ma helyezték örök nyugalomra Vértesi Frigyest Pécsett. — A vasárnapi Levente-nap kibővül, amennyiben Csáktornya 25 tagú küldöttsége is fellép a Levente-napon. Az elnökség külön meghívót nem bocsát ki, hanem minden igaz magyart szeretettel vár. — Tanulmányi kirándulás. A Notre Dame líceum és tanítónőképző növendékei ma reggel kétnapos tanulmányi útra indultak Tihanyba és Balatonfüredre. — A nemesrádói ünnepségek. Nemesrá- dón pünkösdhétfőn Markója Ferenc igazgató- tanító vezetésével rendezték meg a levente-1 napot, május 31-én pedig a hősökről emlékeztek meg. Szavalókórusok, leventék, leventeleányok hatásos szavalatai, felemelő kari énekek lelkesítették a hősök terén összegyűlt hatalmas tömeget. Bors László plébános tartalmas ünnepi beszédében a vallásos és hazafias ifjút emelte ki. A hősök napján füstte- len napot rendeztek, amikor a honvédeink céljaira hamarosan 128 pengő 74 fillér gyűlt össze. A gyűjtésben főleg a leventeleány ok; vették ki lelkesen a részüket. Az adományokat illetékes helyre juttatták. — Orvosi hír. Völgyes István dr. OT1 főorvos folyó hó 6-tól négyheti szabadságra utazott. — Jubiláló iskola. A nagykanizsai polgári leányiskola most ünnepli fennállásának félszázados jubileumát. — Véget ért a csatári ICaiot-per. Paál Gergely csatári kántortanító, továbbá Mátyás Károly; Olasz Mihály, vitéz Szőke József, Zim~ borás Ferenc, Báli János és Bíró János csatári lakosok még a múlt év márciusában ázzál' vádolták meg a még alig kéthónapos Katolikus Legényegyletet, hogy annak vezető tagjai kizáróan nyilasok, hogy amióta a Kálót) Csatáiban megalakult, az ólet nincs biztonságban, a Kalot-legények leütéssel és lelő- véssél fenyegetik meg a MÉP tagjait, békés polgároknak útját állják, a Kálót helyiségében nem tisztességes dolgok mennek végbe és, hogy mindezek az egyházi elnök tudtával, sőt akaratával történnek. Feljelentésre a zalaegerszegi kir. járásbíróság Paál Gergelyt 300, a többi vádlottat, Báli János kivételével, fejenként 60 pengő pénzbüntetésre ítélte, a büntetett előéletű Báli Jánost pedig 10 napi fogházbüntetésre. A bíróság elmarasztalta a vádlottakat a költségek megfizetésében is. A kir. törvényszék június 5-én a járásbíróság ítéletét azzal a változtatással hagyta helyben, hogy Paál Gergely büntetését 300 pengőről leszállította 80 pengőre, Báli János fogházbüntetését pedig átváltoztatta 80 pengő pénzbüntetésre. A többi vádlott büntetése megmaradt. Az ítélet jogerős. Vigyázat! A Darmol hashajtót utánozzák Ügyeljen, mert minden tablettáé a „DARMOL" szónak és T alak« bevágásnak kell lenni. Kimondottan eredeti csomagolásban kórja. — Névváltoztatás. Andrasek István murakeresztúri lakos, c. őrvezető Árkira változtatta családi nevét belügyminiszteri engedéllyel. mávaut Aut6busa:meiietr'i*nd mavaut Érvényes 1942 május 4-tőf, Menetdíj Keszthely—Hévizszentandrés—Ia!aeiei*azea 450 450 1-80 1-— 6 45 7-21 7-22 749 803 14-10 14- 28 1502 1503 15- 30 15*44 1835 18 53 1927 i. Keszthely Hungária sz. é. | Hévizfürdő , -. . . | é. Zalaapáti vendéglő . i. i. Zalaapáti vendéglő . é. 1 Pacsa postahivatal . | 1 Zalaszentmihály pu . | é. Bak pályaudvar . . i. 6-35 620 543 1045 10-30 953 952 9-31 9 11 8-40 1735 17-20 16-43 16-42 16-21 :6 0l- •— —•— —*— — é. Zalaegerszeg Máv(2i) i —•— 800 —•— i. Bak pályaudvar . . é.--*_ 8 38--'----•__ 8 48 16 28 —•— é. BakHangyaszövetkezet i. —•— 8 35 15-17 —■ 9 30 1725 é. Nova Mávaut (1246) i. —*. 6-10 12-50--*__ —•— —-— i. Lispe Mávaut (1247) é. •— —■ — 17-42 84 9 169 i. BakHangyaszövetkezet é. —•— —•— 1516 17-45 9 17 16-57 — ■— i Zalaegerszeg pu. . . é. — •— —•— 14-48 1718-----—~ 920 17 00--•--é. Zalaegerszeg széeheiiyí-tér i—• 14-45 1715 Menetdíj Bak 6 45 : 800 14-10 16 05 1715 i. i. i. 8*50 16-45 i. 9-30 17-25 é. —.— —• — é. Nova—Lenti Keszthely Mávaut . . é. Söjtör Mávaut . . . é. Zalaegerszeg Máv (21) é. Bak Hangyaszövetkezet é. 1045 733 6 50 6 10 Menetdíj a forgalom szünetel 17 20 1600 14 19 1330 12 50 Zalaegerszeg—kispe-Saenfaderjäm 15-40 16 42 1420 1545 15-58 1410 17-15 17-45 17-59 1921 19-25 i. Keszthely Mávaut . . é. i. Zalaegerszeg Mávaut . é. i. BakHangyaszövetkezet é. é Bak pu ............................i. 10 45 705 703 i- Zalaegerszeg Máv (21) é. | 7-33 i. Bak pályaudvar . . é. I Söjtör Búza-vendéglő | é. Lispe............................i. é. Szentadorján . . . i. 7 GO 647 5-26 5-20 17 00 16-25 16 20 16 08