Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)

1942-05-16 / 109. szám

1942. május 16. KALAMEGTBI ÚJSÁG Zalaegerszegen jó eredményt mutat a missziós adakozás Zalaegerszegen a missziós öntudat feléb­resztésére egy egész hét előadás-sorozata szol­gált. Az érdeklődés, amely akkoriban ezeket az előadásokat kísérte, arra mutat, hogy a ke­resztény lélekben minden politikán, minden másirányú eszmén túl, benne muzsikai az Ur Jézus parancsoló szava: »Elmemén az egész világra, tanítsatok minden népet.« Ez az általános érdeklődés indít arra, hogy most, amikor kezemben van a magyarországi missziók összefoglaló évkönyve, egy kis cikk­ben számoljak be az eredményről és a zala­egerszegi munkát ezek alapján mérjem le. 1941-ben az egész ország missziós ada­kozása 194.488 pengő 28 fillér volt. 8.384.870 hívőt számítva, egy katolikusra 2.3 fillér esik. Nem mondhatjuk jelentősnek ezt az ered­ményt. Nem azért, mintha a többi külföldi ország missziós munkáját és nagyobb adako­zását állítanék fel zsinórmértékül. Inkább azért, mert a kassai egyházmegyében egy hí­vőre 7.4 fillér esik. Ez a terület pedig nem a leggazdagabb része az ors-zágnak, sőt anya­giakban szűkösebb területnek nevezhető. Azt bizonyítja ez a szám, hogy a missziós ada­Hétfőn hajnalban kigyulladt a gyulakeszi herceg Esterházy hitbizomány tulajdonát ké­pező vízimalom. A lángok hamar elborították a sok faanyagot tartalmazó malom berendezé­sét és a tetőzetet. A gyulakeszi tűzoltók nem is birkóztak meg a tűzzel és ezért a tapol­caiak segítségét kérték. Percek alatt meg is érkezett a tapolcai tűzoltóság autója és mo­toros fecskendőjével rövid időn belül úrrá lett a pusztító lángokon. Sikerült megmenteni a kitűnően dolgozó tűzoltóknak a teljesen A szepetki állomáson izgatott leánysereg várja a délutáni egerszegi vonatot. Csak ma ne késsék!... Türelmetlenül kémlelnek vé­gig a sínpáron, aztán aggódva tekinthetnek az égre. Esperes úr időjelzője nem jósol ugyan határozottan esőt, de gyanúsan billeg a mu­lató a »Változó idő«-n. A felhők pedig csak gomolyodnak, egyre kövérebben, sötétebben Pakod felől. De aztán napfény ragyog fel az arcokon. Jön a vonat. Az egyik kocsi ablakai virágo­sak. És a jácintok, nárciszok felett mosolygó leányarcok, integető kezek ... A zalaegerszegi Szent Zita Leányegyesü­let 25 tagja jön látogatóba a szepetki Bol­dog Margit Leány egyesülethez, vezetőivel. A vonat megáll. Elsőnek Berta Sándor és Fonyadt Anfa,l hitoktató urak szálltak le, az­tán nyomukban a leánysereg. Pillanat múlva egyetlen tarka gomolyag lesz a két csapat­ból, majd a kölcsönös üdvözlések, ismerke­dések után megindulunk be a faluba. Első útunk a templomba vezetett. Isten színe előtt együtt leborulunk és kérjük, hogy Neki dicsőségére, nekünk pedig javunkra szol­gáljon ez a mai testvéri találkozó. Aztán az egyre ijesztőbben gomolygó felhők dacára in­dulunk keresztül a Zalahídon, mert hívogat, vonz bennünket a zöldpalástos kemendi hegy. Amikor nekivágunk Istvánd házai felett a meredeknek, már nincsen különbség eger- gzegi és szepetki leány között. Minden válasz­kozás nem annyira a jó anyagi helyzetnek a függvénye, hanem a léleknek, a krisztusi lel- kületnek, amely Isten országának terjesztését a saját ügyének tekinti. fia most még külön a zalaegerszegi misz- sziós eredményt akarom ismertetni, nem tu­dok egész képet rajzolni. Azonban kikapok egy vonást, amely jellemzőül szolgálhat. A missziósvasárnapi gyűjtésre gondolok. Zala­egerszeg az egész országban a negyedik he­lyet foglalja el az adakozásban. A budapesti Jézus Szíve plébánián 584.45 pengőt, a Szent Imre-városi plébánián 303 pengőt, a kalocsai egyházmegyéhez tartozó Hódság községben 316.20 pengőt, Zalaegerszegen 234.84 pengőt gyűjtöttek. Ez nem az aránylagos negyedik helyet jelenti. Vannak ugyanis kisebb helyek, ahol aránylag többet adakoztak a hívek. Azon­ban mégis mutatja, hogy annak a missziós hétnek, amelyről P. Beisz Elemér S. J. írta, »nem tudok róla, hogy az országban valaha is ennyire ideálisan megvalósították volna a hi­vatalos Egyház elgondolását«, termékeny ta­lajra talált a zalaegerszegi hívők lelkében., —rög. egybeépült magtárat és a malomhoz hozzá­épített lakóházat. A malom berendezése tel­jesen leégett. Bennégett sok kisember őrlésre vitt gabonája is. Mintegy 30 métermázsa ga­bona égett bent, ami teljesen pótolhatatlan a károsultak számára. De elvesztette közvilágí­tását is a község, mert a vízikerék-hajtotta áramfejlesztő szolgáltatta Gyulakeszi község­nek az áramot. A kár jelentős, amelynek egy- része biztosítás útján 'megtérül. A tűz oka ismeretlen. fal leomlott, lélek lélekre, kéz kézre talált. Mindnek piros az arca, csillog a szeme, nevet az ajka és a hasonlóságot betetőzi a kékke­resztes jelvény, amit viselnek. Nézem őket, amint hosszú sorban ka-, paszkodnak fel a keskeny ösvényen, friss­zöld bokrok és dúsvirágú almafák között. Hogy jobban győzzék erővel, énekelnek... És amíg a pattogó ritmusú nótát hallgatom, átsuhan rajtam egy gondolat... — Ha minden embernek megadatnék a kegyelem: csak egyetlen, májusi délutánra testvérekre találni, akik kézenfogva segíte­nék a közös cél felé, akkor bizonyára többen bírnák később is, egyedül is, a fárasztó ne­héz utat. A magasságok felé... Kitárul a kemendi szőlőhegy kicsi ká­polnájának ajtaja. Benn a falak között még a tavalyi Jakab-napi búcsú emlékei szunnyad­nak, amikor a nyár virágai borították az egyetlen oltárt es a környék megélénkült mesz- szi falvak zarándokaitól. — De most riadtan menekül az emlék és a csend, mert színes leánysereg tölti meg a templomot, szinte félő tisztelettel állja körül Szent Kristófnak fából faragott hatalmas, három méteres szobrát és figyelemmel hallgatja az ismertetést a ká­polna történetéről. Aztán felcsendül az ének: »Isten hazánkért térdelünk elődbe...« Felettünk, a fehér bolthajláson évszám: 3, '-Ä-. s Áldozás! fátyol és koszorú nagy választékban Horváth Jenő divatáruüzletében 1746. Akkor épült a kápolna. És úgy meg­kap most az a gondolat, hogy ez a toronyi látta kétszáz esztendő viharát, tanúja volt jé­gen elporladt emberek áhítatának és azt hi­szem, ha egyszer egyedül, csendben térdel­hetnék itt, a falak elsuttognák azt a prédi­kációt, amelyik legelőször hangzott el ezen a helyen, talán egy, 200 év előtti búcsún... De most hetvenketten térdelünk le a ko­pott téglapadlóra, hogy hazánkért, katoná­inkért imádkozzunk. x4ztán másik Hazánkhoz száll a gondolat.) Oda, ahova a világ minden katolikusának a szíve vágyódik ezekben a napokban. És sze­retetünk, hódolatunk, ragaszkodásunk ének­ben tör ki: »Hol Szent Péter sirba téve ...« 0 A nyitott ajtón kiárad a dallam, körül­lengi a torony keresztjét, aztán tovább su­han. Megcirógatja a gyümölcsfák fehér vi­rágbokrétáit, áthintázik a Zalán, bekopogtat az emberek szívébe s meg sem áll az Urnák! trónusáig: »Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisz­tusnak hely tartó j át!« És, ha a lélek szemével nézek most, ak­kor úgy látom: a kemendhegyi kicsi kápolna; tornya felett a Szent Péter-templom hatal­mas kupolája magasodik. Az egykori vár helyén magasra nőtt vad- fűvek hajlonganak a májusi szélben. Amint felkapaszkodunk a meredeken és megállunk a tetőn, kitárul előttünk a Zalavölgy. Négy­öt falu tornya integet, pitypangvirágos rétek mosolyognak és mint keskeny ezüstszalag ha­ragos-zöld selymen, fűzekkel szegélyezett part­jai között szeszélyesen kanyarog a folyó. Aztán megint a múltba suhan a gondo­lat. Hétszáz év előttre ... Égbenyúló falak merednek itt a hegyen: Kéméndi István várának falai. A kövekkel kirakott udvar páncélos vitézek lármáját . visszhangozza és valamelyik toronyszoba ab­lakából fiatal várkisasszony mereng a Zalai mocsaraira ereszkedő alkonyatba. Talán valami kósza hírt hallott épen a nyulakszigeti kolostor felől, ahol — kíváncsi tekintetektől elrejtve — hazájáért engesztel a király lánya... S a várkisasszony arca most belesápad a gondolatba, hogy fiatal életét fel­áldozza valaki, olyan valaki, aki még pompá- sabb és erősebb otthonban élhetne, mint ez a vár. — Vájjon lesz-e értelme az áldozatnak? — töprengett talán a várkisasszony, míg el­fordult az ablaktól, mert a Zalavölgyet be­takarta nfár az este. — Volt-e értelme az áldozatnak? —kér­dezném kishitűen én is, visszazökkenve a je­lenbe, de nem kerül a kérdésre sor. — Mert lám, az egykori hatalmas várból egy kő sem maradt, feledés fűve nőtt a vitézek és vár­kisasszonyok pora felett, de körülöttem jó­kedvű leánysereg zsibong. Falusi és városi leányok egymás kezét fogva, egymás sze­mébe nézve, egy ritmusra dobbanó szívvel, szeretetláncot alkotva ... Az engesztelő Királyleány szellemének] hordozói ők. Mert minden földi nagyság sem­mivé lesz, csak a lélek nagysága örök'. Ez a fontos. És az a fontos, hogy ma is vannak, ma is élnek, akik engesztelnek"... Ziták, Terézek, Boldog Margitok". Virágos gyümölcsfák alatt, fehérre me­Leégett a gyulakeszi malom ßß Nyitva van az aranykapu A zalaegerszegi és szepetki Leányegyesület találkozója íi ■ «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents