Zalamegyei Ujság, 1942. április-június (25. évfolyam, 73-144. szám)

1942-05-02 / 98. szám

1942. május 2. RALAMBGYHI ÚJSÁG 3. teles beszerezni, a fennmaradó rész pedig szeptember hónaptól kezdődően csak hét egyenlő hávi részletben sze- j rezhető be az ipari anyaghivatal útján A taroló helyiség hiányára vonatkozó be­jelentést június 20-ig kell az ipari anyaghi­vatalhoz megtenni. A rendelet kimondja, hogy a központi fűtéses lakások tüzelőanyagellátását az ipari anyaghivatal a szükséghez mérten csökkent­heti. Ebben az esetben a tüzelőanyagszállí­tók szállítási kötelezettségeiket a m. kir. Ipari Anyaghivatal által megállapított keretben kö­telesek teljesíteni. A gyümölcsfeldolgozó és szálloda ügye a bizottságok előtt Kijavíttatják a hősi emlékműveket — Csácsbozsok telefont kap A polgármester az 1938. év óta folyamat­ban lévő hadjáratokban hősi halált haltak em­lékének megörökítése tárgyában a belügymi­niszter rendeletére hivatkozással, de kegye­letből is, azt az előterjesztést tette, hogy a Horthy-téri hősi emlékmű keleti oldalán fehér márványtáblát helyezzenek el. (A helyszíni szemléről megemlékeztünk). A munkálatokat Siposs Dezső kőfaragó vállalkozó végzi, tisz­tán csak a készkiadások megtérítése ellené­ben (300 pengő). 1 Ennél a kérdésnél szóba került ügy a Horthy-téri, mint a 48-as emlékmű állapota. Mivel a május 31-i hősök emlékünnepét már a kiegészített hősi emlékmű előtt kell meg­rendezni, azért a bizottság azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a hősi emlékműn szereplő neveket erre az alkalomra aranyoztassák ki* ami újabb 300 pengő kiadást jelent. De ja­vításra szorul a 48-as emlékmű is s a költ­ségek ennél 400 pengő kiadást jelentenek. Ja­vasolják azért a bizottságok, hogy a közgyű­lés a hősi emlékművek rendbehozatalára 1000 pengőt szavazzon meg. Schnattner Szigfrid, csácsbozsoki bencés; plébános a légó vonalak lebontásából szár­mazó oszlopokat és huzalokat akarja Csács­bozsok nevében megvásárolni, hogy Zalaeger­szeg és Csácsbozsok között telefonösszekötte­tés létesülhessen. A bizottság 37 darab osz­lopot, a rajtuk lévő szigetelőkkel együtt da­rabonként 5, 34 kg bronzhuzalt pedig kg-ként 3.80 pengőjével javasolja eladásra. A postaműszerészi munkások részére a Tüttőssy-utcai volt ^Stefánia intézet épületé­ben két szobát adnak bérbe havi 40 pengőért. Az Anya- és Csecsemővédelem céljaira, évről-évre adott városi segélyt évi 3650 pen­gőben rögzítik meg. Több segélykérelem is került még tár­Májusban 360 ezer pár típuscipő készül Öltözködjünk TÓTH GYULA úri és női szabóságából Kész nőikabát és ruhaosztály Uridivat és szöveteladás Beischi Richard, a keszthelyi kerület volt országgyűlési képviselője a Balatoni Kurírban »Reflexiók dr. Cholnoky Jenőnek a Balaton­vidék tájvédelme« című cikkére hosszú cikk­ben válaszol, amelyből a következőket vesszük át: Sajnálattal kell megállapítanom, hogy cl Balaton tájvédelmének érdekében évtizedek óta vajmi kevés történt és örömömre szolgál mint a Balaton rajongójának, hogy végre ta­lán sikerülni fog az Országos Természetvé­delmi Tanács ezirányú megmozdulása révén az intéző körök letargiáját felrázni és drága kin­csünket az elzüllesztéstől megmenteni. I. A Badacsony vidékén oly gyönyörű hegy­vidék terül el, amihez hasonlót .a világon ke­veset lehet találni, a felséges, vulkanikus ere­detű kúpok valósággal megbűvölik az em­bert, amikor a balatongyöröki kilátóról végig­tekint és egy amerikai természettudós, akit odavezettem, egész extázisba jött a látottakra, megjegyezvén', hogy ilyen felséges látványban még nem volt része, holott a fél világot be­járta. Mégis mi, magyarok, akik ilyen gyö­nyörteljes isteni adomány birtokában vagyunk, nemhogy azt megbecsülnénk, hanem vandál kezekkel pusztítjuk, amint azt Cholnoky dr. soraiból olvashatjuk. Mert, ha csak ezek a bazalthegyek álla­nának rendelkezésünkre, hogy a fokozott mér­tékben megindult útépítéshez anyagot kaphas­sunk, akkor még érthető volna a pusztítás, de amikor a Balatontól északra 10—£0 kilo­méternyire évszázadokra elegendő mennyiségű bazaltot tudnának termelni (Görbő, Kovácsi, Tátika, Sarvaly, Agártető, Kabhegy egészen Szentgáíig), akkor nemcsak bűn, de elsősor­ban hazafiaíian eljárás ennek a természetes, nemzeti parknak az elcsúfítása. Képviselőségem idejében akciót indítot­tam képviselőtársaim körében a badacsonyi bányák beszüntetése érdekében és sikerült kö­rülbelül 70, többnyire dunántúli képviselővel egy, a t. Házhoz benyújtandó indítványt alá­íratnom, amelyben a bányászat azonnali be­szüntetését kértük. A házszabályok szerint az ilyen indítványt az első aláírónak kell meg­indokolni és mivei nevezett képviselőtársam ezt velem nem közölte (de sejtett okból) az ülésen meg nem jelent, én voltam kénytelen a megokolást előadni, amelyben erős hangon keltem ki a vandalizmus ellen. Sajnos, lépé­sünk eredménytelen maradt. Hogy miért, azt megértheti az, aki a bankokrácia nagy hatal­mát ismeri, mert ez igen jó üzletet jelentett számára és a bányafelszerelésnek más vidékre való szállítása néhány évre a profit elmaradá- sát jelentette volna. A pusztítás tehát tovább folyik, azóta kikezdték Halápot, a gulácsi he­gyet és még több ilyen isteni alkotást, tisz­tán üzleti érdekből. Folyik különben a pusz­títás Vas megyében is, ahol a csonka kúpú Sághegyet már teljesen lebányászták és a hí­res bort termő Somlyóhegy teteje is hasonló sorsra fog kerülni. A Badacsony vidék érdekében elhangzott Zalaegerszeg megyei város pénzügyi és jogügyi bizottsága pénteken délután Telman Sándor dr. elnök vezetésével ülést tartott és a tárgysorozat alapján a következő javaslato­kat terjeszti a képviselőtestület elé: Egy, magát megnevezni nem akaró keres­kedő gyümölcsfeldolgozó és konzervgyár lé­tesítéséhez ingyen telket kér a várostól azzal,; hogy az üzemet fokozatosan bővíteni, sőt iparvasiíttal is ellátni kívánja. A bizottság ja­vasolja, hogy a közgyűlés helyezze kilátásba, a kérelem teljesítését, de részletes előterjesz­tést vár. A pénzügyi palota résztörlesztései­nek összevonása tárgyában tett polgármesteri előterjesztést tudom ásni veszik. A közkórház ágylétszáma 374, amit a miniszter is tudo­másul vett. A kórház bővítésével kapcsolato­sán azonban az ágyak száma 415-re emelke­dett. A kórházbizottság előterjesztése alap­ján a bizottságok javaslatot tesznek a köz­gyűlésnek, hogy az ágylétszámot hivatalosan 415-ben állapítsa meg s határozatát terjesz- sze fel a miniszterhez. Eszéki Kálmán vasú ti J vendéglős a Báfóss-liget déli részéből 150 i négyzetöl területet kér szállodaépítés céljára.. ' A bizottságok arra tekintettel, hogy a város a j Baross-ligetből semmit sem engedhet át, más ! javaslat tételére hívják fel Eszéki Kálmánt. I Tudomásul vették, hogy a pénzügyminiszter j a város 710 ezer pengős függőkölcsönénekj j törlesztésére 50 ezer pengő államsegélyt utalt j ki és javasolják, hogy a közgyűlés ezért mond- | jón köszönetét a miniszternek. Javasolják Nagy István városi adótiszt í ama kérelmének teljesítését, hogy szolgálati j idejébe három és fél évet számítsanak be. Az 1 alispán által kiutalt zsír átvételével kapcso­latos 45 pengő költséget megszavazzák. Hol- czer Jenő bőrnagykereskedő az Aggápol la épületében levő üzlethelyiséget évi i 800 .pen­gőért vette bérbe. Az alispán a bérleti szerző­dést nem hagyta jóvá, mert az összeget ala­csonynak találja, liolczer folyó évi november 1-tői beígérte az alispán által említett 2400 pengőt. Javasolják Leránt István adóügyi al- számvevőnek a IX. fizetési osztályba való elő­léptetését, Kecskés Dezső r. k. kántornak kor- pótlék megállapítása iránt beterjesztett ké­relmét nem találják teljesíthetőnek. Góczári József tűzoltónak újabb 3 hónapi betegszabad­ságot javasolnak. Császár Vendel építkezés cél­jaira a Berzsenyi-utcán árokterület bérbeadá­sát, Beezók József a Vizslarétből terület át­engedését kéri. Császár kérelmét teljesítik. A Lábbeli Központ néhány héttel ezelőtt 285 .000 pár munkásbakancs készítésére adott megbízást. E mennyiség gyártása már befe­jezéshez közeledik és a cipőkereskedők már | meg is kapták a részükre szóló kontingens: kiutalását. Mialatt á füöft elkészült cipők szét­osztása folyik, a Lábbeli Központ már elké­szítette a tervezetet a második termelési cso­portra vonatkozóan. Májusban 360.000 pár tí­puscipőt készíttet a Központ és pedig 100.000 pár numkásbakancsot és vegyesen 260.000 pár férfi-, női- és gyermekcipőt. A gyártáshoz; szükséges bőranyag szétosztása megkezdődött. A nagymennyiségű cipő gyártását ugyanolyan arányban szétosztják a mechanikai gyáripar és a kézműiparosok között, mint az előző al­kalommal. A Lábbeli Központ ez alkalommal biztosítja a típuscipők készítésére szükséges kellékeket is, mert az első termelési időszak­ban bizonyos nehézségek mutatkoztak a kel­lékek beszerzése körül. A műfalpú cipők gyár­tása a rendelkezésre álló bőranyagokhoz mér- I ten folyik. Műtalpű cipők készítéséhez azon-• ! ban újabban nem utalnak át borjú felsőbőrt, : hanem csak olyan felsőbőranyagot, amilyen épen raktáron van. A Balatonvidék tájvédelme

Next

/
Thumbnails
Contents