Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-01-22 / 17. szám
XXV. évfolyam. 17. szám. ÁRA 8 FILLÉR. 1942. január 22. CSÜTÖRTÖK: Meg j elcnik h étköznaponk Szer kenősé« és kiadökivataP gSaiaegerazeg, Széehenyi-tér 4. Telefon: 128. Felelős szerkesztő: HERBOLY FERENC Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 5i Po3tatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. _______Hirdetések díjszabás szerint. Vi ta ax angél parlamentben a repülőterek védelméről Churchill kedden délután, egyhónapi távoliét után ismét elfoglalta helyét az alsóházban. Azonnal kérdést intéztek hozzá, hogy mikor kezdődik a keletázsiai helyzetre vonatkozó vita. Az indiai képviselők errevo- natkozó javaslatait Washington nem kapta meg, csak miután elhagyta az amerikai fővárost. Churchill nem közölt pontos határidőt, hanem csupán annyit mondott, hogy rövidesen három napot fenntartanak a vita lebonyolítására. Az alsóházi vitát Churchill maga nyitja meg és zárja be. Kijelentette, hogy osztja ugyan a keletázsiai helyzet következtében uralkodó általános aggodalmat és nyugtalanságot, de a szövetségesek végső győzelmébe vetett bizalmát is osztja. Az indiai alkotmány . problémájának elintézésére vonatkozó kérdésre Churchill kijelentette, hogy azt célszerűtlennek tartja olyan időpontban, amidőn az ellenség India kapuja előtt áll. Churchill a parlamentben kedden közölte, hogy a repülőterek védelméről belátható időn belül alsóházi vitát rendeznek. A felsőház már kedden megtartott első ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel. A maláj-félszigeti hadjárattal kapcsolatban Lord Treno- hard kijelentette, hogy annak folyamán nem szereztek különösebb új tapasztalatokat. Véleménye szerint lehetetlen a brit szigeteken valamennyi repülőteret olyan alaposan felfegyverezni, ahogyan azt számos bíráló kívánja. Erre a célra az egész brit hadsereg sem volna elegendő. Lord Addison munkáspárti főrend különösen az újonnan alakítandó alakulatokkal foglalkozott, amelyekre a repülőterek védelmét bízzák és azt kívánja, hogy ezeket a csapatokat kiváló felszereléssel lássák el. Befejezésül a kormány nevében Lord Sherwood légügyi államtitkár beszélt és arról biztosította a felsőházat, hogy ezt a különleges ezredet, amelyre a repülőterek védelmét bízzák, nagyon kiváló katonákból válogatják össze. Hivatalosan jelentik, hogy a Fülöp-szige- teken a japánok tovább folytatták támadásaikat. Különösen vonatkozik ez a Bataan félszigetre, ahol a japán nyomás nagyon erős. Á középső részen repülőgépek támogatásával rohamoznak a japán csapatok. Mac Arthur tábornok Mindanaoból azt a hírt kapta, hogy Davaotól 55 kilométernyire északra nehéz harcok folynak a lilippino és a japán csapatok között. Maláj! arcvonalról érkező tudósítások szerint azok a japán csapatok, amelyek a keleti és a nyugati part mentén előnyomulnak, időközben Del-Malája közelebbről meg nem nevezett helyén egyesültek. Ezzel elzárták ama- láji félsziget déli csücskében, az említett vonaltól északra bekerített ellenséges erők esetleges visszavonulásának útját. üst stgész apaságban megindul. a Vitézi, üend Zrínyi Csoportjának munkája A mai világtörténelmi események megértését segítette elő vitéz Deseő Gusztáv alezredes értékes tanulmánya: Dünkirchentől Moszkváig«. Vitéz Náray Antal vezérkari ezredes »Mindentudó kis Makra« címmel írt irodalmi értékű jelképes mesét. M. Katona Ilona: »A világ gyermekei« és más kiadványok egészítették Iá a Zrínyi Csoport ezirá- nyú munkásságát. Ismertette a jelentés a Csoport képző- művészeti vonatkozású munkásságát is. Egyéb fontos kezdeményezések is vannak folyamatban. A honvédelmi minisztertől kapott megbízás alapján a Zrínyi Csoport magyar katonai nyelvművelő bizottságot létesített, azzal a fő feladattal, hogy a katonai szaknyelvet magyarossá és egységessé tegye, s egyben a magyar katonai nyelv történetét tárgyaló művet szerkesszen. A honvéd vezérkar főnökétől kapott megbízás alapján nevelő játékfilm megalkotására is történt kezdeményezés. Az Országos Vitézi Szék több Zrínyi- munkatárs számára okirati dicsérő elismerést adott. A mindinkább izmosodó Zrínyi-munka kivívta immár, hogy a »Zrínyi-munkatárs« megjelölésnek egyre nagyobb megbecsülése van az irodalmi, a művészeti és a közéletben;, egyaránt. Az őstehetségek felkarolását sem hanyagolta el a Zrínyi Csoport. A főértekezlet nagy érdeklődése mellett vitéz Rózsás József alezredes, a Vitézi Rend: Zrínyi Csoportjának központi vezetője vázolta egyrészt az elmúlt év tanulságait, másrészt az ,1942. esztendő nagy munkatervének szervezési és egyéb kérdéseit. Az illetékesek egybehangzó elhatározás alapján az ország egész területén szükségessé vált a Zrínyi-munka megszervezése. Ennek folyománya- képen rövidesen mindig több helyen alakulnak meg a helyi Zrínyi Csoportok, s azok egy-egv vármegye területén a vármegyei vezetőség irányításával bekapcsolják a hazafias magyarságot a Csoport központi vezetőségének immár biztos alapokon folyó munkájába. Káromkodás elleni tiltakozó nagygyűlés Csácsbozsokon A budapesti Vitézi Rendház dísztermében tartotta évi főértekezletét a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja. A zsúfolásig megtelt teremben helyet foglaltak az Országos Vitézi Szék képviselői s a Vitézi Rend Zrínyi Csoportjai központi vezetőségének tagjai és egyéb munkatársai. A foertekezlet megnyitása előtt a jelenlévők együttesen elmondták a Zrínyi- fohászt, amelynek a szövege a következő: »Adassek tisztelet a magyar- katonaeszménynek, a Hazáért megdicsőültek szelleme töltsön el és a Magyarok Istene segítsen meg minket. Amen.« Az Országos Vitézi Szék részéről vitéz Igmándy-IIegyessy Géza ny. testőr altábornagy, ügyvezető vitézi törzskapitány üdvözöl te a főértekezlet résztvevőit, a Zrínyi Csoportok évi munkájáról és működéséről szóló jelentést pedig vitéz Mezey Dénes központi főtitkár terjesztette elő. Bárhogyan halmozza is az eseményeket a történelem, — mondotta, — az egészséges szervezetek fejlődésének öröktől megszabott menete nem változik meg. A nemzetek élete szerves élet s ilyen élettani jellegű, szerves folyamat a magyarság szellemi és társadalmi életében a magyar katonaeszménynek a szolgálata. A beszámoló megemlékezett két hű Zrínyi-munkatárs elhuny tárói. Ez év január elseje óta a Nemzetvédelmi Bizottságnak is hivatalos lapjává lett a Vitézek Lapja, is a Nemzetvédelmi Keresztesek a Katonai!jsággal együttesen a Vitézek Lapját épűgy megkapják, mint a Vitézi Rend tagjai. A főtitkár jelentése szerint a Csoport kiadásában megjelenő lapok egyre jobban terjednek és főleg a Katonaűjság olvasói adják sok jelét a lappal való meleg együttérzésüknek, szeretetüknek. Vasárnap volt a csácsbozsoki Mi Házunkban a káromkodás elleni országos mozgalomba való bekapcsolódás. Zsúfolásig megtelt a Kuítúrház. A plébános nyitotta meg cnek után a gyűlést. Üdvözölte az előadókat, az első sorban ülő községi vezető férfiakat^ az összes megjelenteket. Szavalat következett. Utána megható jelenetek peregtek le. A Kultűrház feszületet leakasztották a falról és először egy szívgárdista iskolás gyerek: Salamon József ígérte meg, kezében a kereszttel, társai nevében is, hogy többé nem szidják Isten szent nevet. Majd megcsókolta a keresztet és átadta egy leventének: Makasits Lászlónak, aki szintén kemény szavakkal ígérte meg a javulást. Ö is megcsókolta a keresztet és egv leány: Ebedli Mária vette kezébe a keresztet, majd egy férfi: Premier István, ígérte meg könnyes szavakkal, hogy Uram, többé nem akarjuk szidalmazni imádandó szent neTotrább folynak a Japán ftáiivstiáaiÜK m FfiiSp-asipoleken