Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)

1942-03-28 / 70. szám

6. ZALAMEGYE1 ÚJSÁG 1942. március 28. Két nagy szobából álló iroda a város belsejében kiadó. ÉrdakISdni lehet a kiadóhivatalban Tudja-e Ön...? ... hogy az első európai újságot Julius Caesar, a nagy "római hadvezér és államfér­fid alapította »Acta Diurna«, azaz »Napi .Szemle« címen? Az újságot természetesennem nyomtatták, hanem kézzel írták és a rabszol­gák egész serege gondoskodott sokszorosítá­sáról. A lapnak hivatalos jellege volt és a szenátusi határozatokat tartalmazta. ... hogy az orvostudomány speciális ágai­nak kialakulása nem modern vívmány, hanem például az ókori egyiptomiak csak specialista orvosokat ismertek? Külön szem-, fej-, fog­orvosaik, belgyógyászaik stb. voltak és ezek kizáróan a saját területükre eső betegségek­kel foglalkoztak. ... hogy a tallér szó a rádiumérceiről ne­vezetes Joachimstal városáról vette nevét, ahol 1519-ben nyomták az első »Joachomstaler«- nek nevezett pénzérméket? Az elnevezés rövi­dített formájában később más, hasonló nagy­ságú és súlyú pénzek jelölésére is divatba jött és a dollár szóban ma is tovább él. ... hogy a »kannibál« eredetileg koránt­sem valamilyen borzalmas és elvetendő, ha­nem épen dícséretreméltó Tulajdonságot je­lent? Az emberevő karibok »caribal«, azaz bá­tor szóval nevezték magukat; a spanyol hódí­tók nyelvében a szó már »canibal« alakot öl­tött és minthogy a karibok emberevők voltak, eredeti jelentése is ebben az értelemben vál­tozott meg. ... hogy régen a lövészversenyek alkal­mával a céltábla közepébe gyakran szeget ver­tek? Aki a fekete kört eltalálta, egyben a »szöget is fején találta«. Innen származik a kifejezés is. ...hogy a világnak olyan királya is volt, akit már születése előtt megkoronáztak? Ami­dőn 309-ben Perzsiát trónvillongások fenye­gették, a nyugalom helyreállítása céljából II. Sáp űrt szimbolikusan ugyan, de annál nagyobb pompával már három nappal megszületése előtt megkoronázták. ... hogy a világnak volt egy királynője, akit csak halála után koronáztak meg? 1357- ben Inez de Castro csak két nappal halála jután lett Portugália királynője. A bebalzsamo­zott holttestet a trónra ültették és a hagyomá­nyos szertartások pontos betartásával megko­ronázták. ... hogy számos japán színház műsora a fellépő karénekesnőnek nemcsak nevét, ha­lnem telefonszámát is feltünteti, hogy a kö­zönség tetszésének telefonon is kifejezést ad­hasson ? Z4IJEGERSOT KÖLCSÖNKÖNYVTÁR LORD ROTHERMERE-UTCA 5. Újdonságok. Székely: Voltál és leszel. Vándor: Négyen a viharban, llunyady: A fattyú. Yutang: A bölcs mosoly. Zweig: Brazília. Robertson: Az autberi kitaszított.. Murrtbull: A Shiva három §zem<c. Raine: Be thy, gz önfejű. A menekült Egy óra van. A nepulók vígan gázolnak hazafelé a ragadós, folyékony sárban. Kikí­sérem őket. Gyönyörű tavaszi idő van. Meg kellene nézni a méheket is. Élnek-e? Már messziről látom, hogy méhesemben újra megindult az élet. Közelebb megyek. Zsongva-bongva, zümmögve szállnak méheim az első napsütésben. Hogy örülnek az éltető meleg tavaszi napsugárnak! A kaptárok ol­dala is tele van melegedő méhecskékkel. Nézem őket egy fához támaszkodva. Az­tán tekintetem délre téved a ködbe burkolt varasdi hegyek felé. Nézem a magasban úszó bárányfelhőket. Az egyik egy lerongyolt utast hoz. Már egész közel van. Leszáll, felém bal­lag. Fején ócska kalap. Tépett kabát, lyukas nadrág, jól szellőző, kidőlt oldalú bakancs szánaloinraméltó tulajdonosa közeleg. Megáll előttem. Kezét nyújtja. Most jut eszembe, hogy 1918-beli ismerősöm. Kovács őrmester. Nem várja érdeklődésemet. Magától meg­oldódik nyelve. Ugye, csodálkozik, hogy így lát? Még pár nappal ezelőtt őrmesteri egyen­ruha volt rajtam. Csáktornyán a kommunisták leszerelték a csendőröket, a pénzügyőröket. Ólakba, istálókba zárták őket. Ali tizenkettőn mentünk megmentésükre. Ropogott a puska, hullottak a vörösök, véreztünk mi is, de baj- társaink szabadok lettek. Meneküljünk! Ez volt a jelszó. Iparkodtunk a még szabadnak hitt Milcsavárra. Beértünk. A levegő már itt sem volt tiszta. Az állomásra törtettünk, hogy a íegelső vo­nattal búcsút mondjunk a vörös elvtársi szel­lemtől megfertőzött falucskának. Előttünk a kis állomás. A vonat indulásra készen. Már kezdi szedni a gőzös hosszú útjára a nagy lélegzetet. Pár másodperc és megmenekülünk. Kilépünk az állomásépületből, két oldalról sor­tűz dördül ránk. Akik tudunk, meghátrálunk, be az épületbe. Megindul most már á harc. A puskaropo­gásba gépfegyver kattogd a is belevegyük Kint káromkodásokká! párosult jajkiáUá.ok és h:i- lálhörgés... De a halál angyala közénk is beto­lakodik. Baj társaim kezéből egymásután hull Mi a halált osztogató fegyver. A termet társaim csörgő meleg vérétől párás levegő tölti be. Vér­ben gázol bakancsunk, de amíg élünk, nem fogjuk magunkat egykönnyen megadni. Már a sebesültek és haldoklók tölténytáskáit ürít­jük. Egyre ritkábban válaszolhatunk a kívül­ről jött lövöldözésekre. Alár csak Letten szo­rongatjuk görcsösen a fegyvert. Feszülten, fi­gyeljünk előre. Nagy reccsenés. Hátrafordulok. Fejemen ütést érzek és eszméletlenül hanyat­lóm vissza. Amikor magamhoz tértem, már egy sö­tét cellában voltam harmadmagammal. Elvin hadnagy és az öreg Kumin bácsi. Jól tud­juk, mi vár ránk. Már csak az alsó ruhánk van rajtunk. Tudjuk, mit jelent ez. A halálra ítélteket derékig mezítelen, fedetlen fővel szokták ldkísérni a vesztőhelyre. Ha nem tu­dunk innen kiszökni, akkor liolnap már a hol­lók károgják felettünk a »kár, kár« búcsú- nótát. Körülnézünk. Sehol semmi eszközt nem találunk. Körmünkkel kezdjük a falat ka­parni, csakhogy kijuthassunk. Elvin es en dolgozunk, az öreg 60 esztendős Kumin csak rimánkodik, sírdogál. Ujjunk hegyéből kicsur- ran a vér. Hiába minden. így sohasem fog­juk többé meglátni az áldott napvilágot, csak majd valamelyik fa alatt, amelyre felmél­tatnak bennünket. Amint így töprengünk, közeledő lépések zaját halljuk. Lélegzetvisszafojtva várunk. A lépések az ajtó előtt elhallgatnak. Kulcs csör- ren, csusszan a zárba, csikóidul egyet és előt­tünk áll egy vigyorgó, vörös sapkás, fegyve­res »pribék«. Kezében sajka, abban valami kotyvalék. »Egyetek kutyák, holnap már úgy­sem ehettek!« Ránéztünk, aztán szótlanul elfogyasztot­tuk a nem épen étvágygerjesztő eledelt. Amíg ettünk, szemem párszor végiglopakodott vi­gyorgó alakján és mire kiment, agyamban, már megérlelődött ,a menekülés egyetlen me­* Tüzelőjét a leg Németh tüzelő és építkezési szerezheti be. Megbízható pontos kiszolgálás. lelőnyösebben József anyagkereskedőnél Kossuth L. u. 62 Telefon 226 Épületfa, metszettáru, asztalosáru, mész, ce- ment, terméskő, szige­telő és fedéllemezek, stokaturnád stb. Tűzifa Kőszén Brikett Kox és Kovácsszén rész gondolata. A menekülésnek csak egy módja lehet: ha ezt a pribéket estére eltesz-t szűk láb alól és megszökünk. Mindjárt súg­tam is társaimnak. Elvin hadnagy benne volts de az öreg Kumin könnyeivel iparkodott szán­dékomtól eltéríteni. Mi azért csak megmarad" tunk tervünk mellett. Nehezen múltak az órák. A menekülés reménye egyre jobban fogyott bennünk. Hátha., estére már nem is jön az a pribék. Sötété-^ dett. Este lett. Már-már a kétségbeesés kez­dett úrrá lenni felettünk, amikor örömünkre az ismert lépések közeledtek."Szívem az öröm­től és izgalomtól zakatolt. Csikóidul a zár, nyílik az ajtó. Én az ajtó mögé álltam. Be­lép a »pribék«, röhögve nyújtja a sajkát: »Egyetek kutyák!«... Tovább nem folytat­hatta, mert hátulról balkezem hüvelyk- és mu­tatóujja az ádámcsutkája két oldalába mé- lyedt, jobb kezemben pedig már villogott a pribék kirántott bajonétja. Elvin ezalatt csend­ben betette az ajtót. A másik pillanatban, még? mielőtt a »pribék« szólhatott, vagy kiáltha­tott volna, szívén már nyitva volt az ajtó, hogy gonosz lelke a pokol tüzére távozhas­sák. Szegénynek ajkára fagyott a röhej és hol­tan terült el. Bajonétját hüvelyébe dugtam, zubbonyát magamra kaptam, töltény táskáját felcsatol­tam, társaimat pedig félmeztelen feszes, ke­mény léptekkel, puskásán kísértem a »vesztő­helyre«. Szerencsésen kijutottunk az utcára. A sötétben, akik láttak, súgták egymásnak', hogy ezeket is most viszik a vesztőhelyre. Kiértünk a faluból. Elvin magára vett egy ócska kabátot, amit eddig hóna alatt szo­rongatott. Az öreg Kunomtól elbúcsúztunk, mi pedig boldogan vágtunk neki a sötét, sza­bad éjtszakának. Mentünk mindenüt: a já­ratlan útakon, nehogy valakivel találkozzunk. Hajnalig eljutottunk Kisszigetig. Itt egy is­merős bácsi szénapadlására lopakodtunk. Reggel a gazdától kaptunk valami ócska civilgöncöt és abban bujkáltunk az erdők já­ratlan útjain. Este a tehervonat egy üres ko­csijába lopakodtunk és így eljutottunk Tó­fejig. Itt megint észrevétlenül megléptünk. Alegmenekültünk. Már itthon voltam. So­káig azonban itt sem maradhattam. Jelent­keztem a nemzeti hadseregbe. * Győztünk. A kommunisták menekültek, de én is vissza­kerültem Csáktornyára, ahol nem feledkez­tem el bajtársaim egykori elbúcsúztatóiról. Alire beszédjében ideért, már őrmesteri egyenruha fényes gombjai ragyogtak isme­rősöm ruháján. Szemembe nézett, tisztelgett, lóra pattant. Pár pillanat múlva a bárány­felhők felett vágtatott a Tejút országútján és onnan intett utolsó »Isten-hozzád«-ot. Kerner Imre. Figyelem! Tavaszi és átmeneti női kabát- újdonságok naponta érkeznek, várjuk szíves látogatásukat. Schütz Áruház.

Next

/
Thumbnails
Contents