Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-02-19 / 40. szám
4. ZALAMEGYE1 ÚJSÁG 1942. február 19. &föapi — Köjál szózat. Grősz József szombathelyi megyéspüspök nagyböjti szózatot intézett híveihez és elrendelte, hogy azt a nagyböjt első vasárnapján az egyházmegye minden templomában felolvassák. — Keresztit ti áj tatosság lesz a nagyböjti péntekeken délután 3 órakor Zalaegerszegen a közkórházi kápolnában. — Személyi hír. Luttor Ferenc dr. apostoli protonotárius Kómából Budapestre érkezett. — A vallás- és közoktatásügyi minisztériumból. Hóm an Bálint dr. vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Hertelendy Jenő dr. miniszteri osztályfőnököt, aki többízben tett látogatást vármegyénkben, s iskoláink ügyei iránt mindig nagy érdeklődést mutatott, a népiskolai ügyosztály vezetésétől felmentette és az elnöki ügyosztály B. csoportjának élére állította. Ide tartoznak a népiskolai építkezések, zárszámadások, tanítói intemátusok, szórvány- és műszaki ügyek. A népoktatási ügyosztály vezetését Boreezky Elemér dr. miniszteri tanácsos vette át, áld két évvel ezelőtt miniszteri biztos volt a zalaegerszegi r. k. tanítónőképző képesítő vizsgálatain. — Tanítók előléptetése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Pataki István bánok- szentgyörgyi községi, Szeidl János komárvá- rosi, Bacza Béla garabonei, Varga Károly felsőraj ki, Jung Károly sümegprágai, Nemesimre lesenceistvándi, Mészáros László badacsonytomaji és Nemes Kálmán kékkúti r. k. tanítókat a VII. fizetési osztály 3. fokozatába kinevezte. — Uj állómá-sfőnok Zalaszentgrőton. Szi- rányi Antal Máv főintézőt Ajka állomásról állomásfőnöki megbízatással Zalaszéntgrótra helyezték. — Kinevezések. A földművelésügyi miniszter a gazdasági felügyelői tiszti személyzet létszámába Tompa György (Szigliget) oki. gazdát a IX. fizetési osztályba ideiglenes minőségű gazdasági felügyelővé, Szabó János (Nagykanizsa) oki. gazdát a X. fizetési osztályba ideiglenes minőségű gazdasági segédfelügyelővé és Kardos Károly (Keszthely) oki. gazdát ideiglenes minőségű gazdasági gyakornokká nevezte ld. — Uj iskolaigazgatók. A szombathelyi tankerület kir. főigazgatója Sinka Gyű a ma- róczi és Major Ferenc szentkozmadombjai áll. tanítókat meghízta az igazgatói teendők ellátásával. — Uj körjegyző Muraközben. A belügyminiszter Földes Gábor dabronei segédjegyzőt Bottornyára körjegyzővé nevezte ki. — A Csáktornyái kereskedelmi középiskola szépen sikerült farsangi estet rendezett húshagyókedden a leventeotthon nagytermében. A jövedelmet a szegénysorsú diákok fel- segélyezésére fordítják. újonnan i Esténkint Sanfi cigányzenekara muzsikál, Bálint Éva dobol — Kevés az állatorvos. A nemzeti vagyon tekintélyes részét tevő állatállomány egészség- ügyi ellátása az elmúlt években a természet- szerű fejlődés helyett rosszabbodott, mert az állatorvosi utánpótlás nem mutatkozik elegendőnek és ma már az ország több vidékén, így Zalában is megállapíthatóan kevés az állatorvos. Az 1938. évi adatok szerint egy-egy állat orvosra átlagosan 2.200 darab számosállat eseti, ami terület szerint 00 négyzetkilométernek felel meg. A következő évben, 1939- ben mindössze 9 fővel nőtt meg a magánállatorvosok száma, 50 fővel az állami szolgálatban álló orvosoké és 58 fővel a helyhatósági orvosoké. A hazai állatállomány gyarapodása következtében 1939 végén már 2.500 számosállat és 95 négyzetkilométer terület esett egy- egy állatorvosra. Az állatorvoshiány kérdése a gazdaérdekeltségeket is élénken foglalkoztatja. — A szívbetegségek és az ereim eszesedéi11 kezelésében gyakran kitűnő szolgálatot tesz a természetes »Ferenc József« keserűvíz azáltal, hogy már egy fél pohárral bevéve is minden erőlködés nélkül igen könnyű szék- letétet biztosít és az anyagcsereforgalmat jótékonyan befolyásolja. Kérdezze meg orvosát! HIRDETMÉNY. Zalaszántó község a községi korcsma, mészárszék, 2 lakószoba ós konyhából, valamint meglelelo mellékhelyiségekből álló községi épületet 1942. április 1-től 1948. március 31-ig terjedő hat évre a körjegyzői irodában 1942., február 22-én délután 2 órakor tartandó nyilvános árverésen haszonbérbe adja. Kikiáltási ár 500 pengő. Bánatpénz 200 P, Az árverési feltételek a zálaszántói körjegyzői irodánál közszemlén vannak, vidékre 1 pengő beküldése ellenében az árverési hirdetmények megküldetnek. Zalaszántó, 1942. január 27. Göclc Elemér körjegyző. Vajda Gergely községbíró. FELHÍVÁS! Az 1942. évben megszervezendő időszakos nyári napköziotthonok . munkáját támogató Zala vármegyei társadalmi szervezet e napköziotthonok vezetésére általában július— augusztus hónapra, kivételesen június—szeptember hónapra gondozónőket keres. Az erre a munkára v állalkozók lehetően március 12-ig — de legkésőbb április 10-ig — jelentkezzenek a lakóhelyük szerint illetékes m. kir. tisztiorvosnál, aki a további felvilágosításokat megadja. Elsősorban okleveles tanítónők, vagy óvónők, tanítónő- vagy óvónőjelöltek jelentkezése kívánatos, másodsorban 6 középiskolát végzett leányoké, vagy asszonyoké, akik 20. életévüket már betöltötték. Kivételesen elfogadható 4 középiskolai végzettséggel rendelkező, 20 évnél idősebb, kellő intelligenciájú és erre a munkára rátermett nők jelentkezése is. M. Kir. Tisztiorvosi Hivatal, Zalaegerszeg. Kodba Albert vendéglője Síridóvár Meleg ételek. — Kiíun5 borok. 2 szobás új ház eladó. Cím a kiadóban,. Kányavár községben jóforgalmú szuiócs- és korcsma-üzlet trafikkal egybekötve beteg-:, ség miatt eladó, vagy bérbeadó. Értekezni lehet a helyszínen. UJ BEOSZTÁSÚ ..ILLETMÉNYJEGYZÉK” KÖNYVÉÉ KAPHATÓK A ZRÍNYI BT. NYOMDÁJÁBAN. TISZTELETTEL ÉRTESÍTEM kedves vevőimet és üzletfeleimet, hogy üzleti irodámat Zalaegerszeg, Kossuth Lajos-utca 32. szám alá helyeztem. Szíves megkeresést kér BŐDEY Gl ULA sör- ég bornagykercskedő. Telefon: 378. rendelésre mérték után. Alá i tások, bélelés é? gallérozások ResgoScsföbb&it if|. LAKI SÁNDOR szticsmesternél Zalaegerszeg Bethlen Gábor u.5. Felelős kiadó: GAÁL ISTVÁN Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tcr 4. Nyomdavezető: Gaal István. Hét nagy szobából állé ir*©da m fárts belsejébe^' ^ladé* É'~deM$«|*»i Se*!##** « hMfbüt'A; — Vitéz Horthy 1st ,ín katonai és sportrepülői multjáió: közöl rendkívül érdekes visszaemlékezést a Magyar Szárnyak új száma. A cikk részletesen is,».érteti a magyar sportrepülés első emkeiének nemcsak a világhírű Budapest—Bombay. B ab y—Budapest nemzetközi viszonylatban is e:ismert teljesítményét,, hanem minden részletre kiterjedő tájékoztatást nyújt snorirenölői működéséről. Külön fejezetben emlékezik meg % itéz Horthy István repülő katonai htjá éi, felsorolva eddigi katonai pályafutásának részleteit. Ebben a számban vitéz í ioríhy István felhívást intéz a magyar ifjúsághoz repülést;gyünk szolgálatára. A lap közli még a finn követ üzenetét a magyar repülőkhöz. Kitűnő, tartós klöpli csipkefüggöny ök szép választékban a Schütz Áruházban. — Közigazgatá i bál Csáktornyán. Szombaton este rendezte meg a Csáktornyái járás közigazgatási szerveinek együttese a járás első magyar bálját a leventeotthon nagytermében, amelyet a város és a járás minden részéből érkezett közönség zsúfolásig megtöltött. A karzaton és az előcsarnokban is hatalmas embertömeg szorongott. A \ ida Ferenc dr. főszolgabíró vezetésével megrendezett farsangi est a járás első nagyobb arányú ismerkedő estje is volt, amelyen mindenki igen jól érezte magát. A reggeli órákban fejeződött be a huszonhárom (év óta nélkülözött vidám, magyaros hangulatú, cigányzene meliett lezajlott mulatság. — Hat mozdony, három kocsi. Hétfőn a Csáktornya--nagykanizsai vasútvonalra a hóeltakarításra munkásokat vittek ki, a mozdonyok azonban a nagy viharban nem tudtak kellőképen működni, úgy, hogy a Csáktornyáról este 7 óra után elindított, három kocsiból álló szerelvényt négy mozdony előzte meg, kettő pedig követte. A vonat ejfél előtt ért Nagykanizsára. —■ Másfél évi börtönre ítélte a nagykanizsai törvényszék Madarast Lajos budapesti mozgóposta-altisztet, aki a feladott postacsomagokat rendszeresen felbontotta és megdézsmálta s azután részben eladta. Madarasi a bíróság előtt teljes beismerő vallomást tett. Az ílf'l innrornH