Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)

1942-01-31 / 25. szám

6. ZALAAfiEGUEl ÚJSÁG 1942. január 31. uborkaszezon idején a népszövetségi bárban üldögélő kollégák információja alapján láza­san adta le a következő szenzációt szerkesztő­ségének: »Cordiäl Médoc hercegnő szerelem­féltésből agyonlőtte beaujolóis grófot«. Pedig szegény szerkesztőnek, akin a nemzetközi dip­lomácia hetekig mulatott, minden bűne az volt, hogy nem ivott soha alkoholt. •* ❖ * Békében tréfa az efféle, épen úgy, mint ahogy hatástalan a nagyképűsködésből eredő rémhír is, vagy az, amelyik félreértésből fa­kad. De ma háború van. Az emberiség sor­sát eldöntő, soha nem látott mérető háború! A most megjelent kormányrendelet sze­rint a közellátási kormánybiztosok feladat­körébe ezentúl a közellátásra vonatkozó jog­szabályok és kormányhatósági intézkedések végrehajtásának irányítása és ellenőrzése tar­tozik. Egyebekben, mindama teendőket, ame­lyeket a fennálló jogszabályok a közellátási A legveszedelmesebb népbeLegség hazánk- j ban a tuberkulózis, a gümőkór, amely éven­ként tizenhétezer magyar életet pusztít el, i tehát minden félórában egy halálos áldoza­tot követel magának. Erre a borzalmas nagy számra való tekintettel hozták be a tuber­kulózis-hetet, amely a különböző foglalko­zási ágakban 'dolgozó tömegek kivizsgálását és gyógykezelését kötelezővé tette. Ugyanek­ekkor azonban megkezdte munkáját a Tu­berkulózis Elleni Országos Szövetség, amely a legszélesebb néprétegek felvilágosítását tűz­te ki feladatául és igyekezett odahatni, hogy, mindenki megtanulja a betegség elleni hatásos védekezést. A szövetség munkájának keretein belül rendezték meg az elmúlt időkben első ízben az országos tuberkulózis-hetet, amikor a modern propaganda minden eszközét a fel­világosító munka szolgálatába állították. Az országnak négyezer orvosa, kétezer közülete tartott előadást, hogyan lehet a gümőkórosj fertőzést, a betegség terjedését elkerülni és Tényleges résztvevői vagyunk mi, magyarok is. A szörnyű erőfeszítésben elsősorban 'esi mindenek!'elett a magunk erejére, a magunk egységére, a magunk idegeire vagyunk utal­va. Ma a nemzet, a haza, a jövendő ellen követ el súlyos, átkos bűnt, aki gyengít, ri- asztgat, aki aggodalmat kelt. Legyünk fe­gyelmezettek! Ne beszéljünk arról, amihez nem értünk! (Nagyon keveset értünk, ahoz is rendszerint rosszul!) Ne sutor vdtra cre- pidam! Aki zsinegkereskedéssel foglalkozik, ne akarjon szakember lenni a »vörös fonál« körül, amely végighúzódik a diplomáciai tár­gyalásokon ! kormánybiztosi feladatkörbe utálnak, a tör­vényhatóság első tisztviselője látja el. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a közellátási teendők elvégzése lénvegesen meg­gyorsul. A közellátási miniszter kétségtele­nül ezzel is újabb tanúbizonyságát adta szer­vezőképességének. delem a felvilágosító munka nyomán jelentős lépést haladt előre és, épen ezen a sikerei^ felbuzdulva határozták el az illetékesek, hogy ez évben is megrendezik a tuberkulózis-he­tet, amely ebben az évben február hó 15-től 22-ig tart. Mégis bezárják a Bárányt Az Arany Bárány tulajdonosának meg­bízottja és a bérlő ma délben a polgármes­ternél megjelentek, hogy a közgyűlés által kiküldött tagoknak közbejöttével tárgyalja­nak a továbbiakról. A tárgyalások eredménytelenek marad­tak és így a Bárány február 1-én már zárva marad. Két nagy szobából álló iroda a város belsejében kiadó. Érdeklődni lehet a kiedóhi.a leiben Vidám sarok AZ ELLENBIZONYITÉK. A bécsi opera évekkel ezelőtt drámai szerepekre szerződtetett egy, meglehetősen ko­ros énekesnőt. Az énekesnő egyszer beugrott Aida szerepébe. Az azóta elhunyt szellemes Ruzitska gratulált neki a sikerhez: — De nem, — hárította el a gratulációt a művésznő, — Aida megszemélyesítőjénél szépségnek kell lennie és fiatalnak. — Látja nagyságos asszonyom, — fe­lelte Ruzitska, — ön tegnap bebizonyította az ellenkezőjét... » * * KOLLEKTIV GYÓGYMÓD. — ön már a negyedik orvos, akihez for­dulok, — nyöszörög a kövér, másfél mázsás páciens. — Az első azt tanácsolta, hogy fus­sak, a második Karlsbadba küldött, a har­madik koplalást rendelt. Hát ön mit tanácsol? — Hogy koplalva fusson Karlsbadba. * * * AZ ÉBRESZTŐ ÓRA. — Kaphatnék olyan ébresztő órát, amely, csak a cselédet kelti fel? — Olyan nincs, de van egy, amely azo egész családot felkelti, csak a cselédet nem. * * •* SZELLEMIDÉZÉS. — Samu, te vagy? — Én! — Boldog vagy? — Nagyon boldog! — Boldogabb, mint amikor mellettem él­— Sokkal boldogabb! — Hát hol vagy tulajdonképen? — A pokolban! * * •* FORDÍTOTT ESET. — Ha igent mond, Erzsiké, megnyertem a főnyereményt! — Fordítva uram. Ha megnyeri a fő­nyereményt, igent mondok! * * * KIFOGTAK A SKÓTON. A skót gyomorspecialistához megy, hogy megvizsgáltassa magát. A \ árószobában óva­tosan megkérdezte az egyik pácienstől: — Mennyit kér a tanár űr az első vizs­gálatért ? — Az első látogatás 10 shilling, és 5 shilling minden következő látogatás. Mikor a skótra kerül a sor, örvendező arccal lép be a rendelőbe: — Van szerencsém, doktor úr! Már me­gint itt vagyok! — Üdvözlöm. Tessék csak azt használni, amit már rendeltem, NYELVLECKE FÉRJEKNEK. Poltsehék Párisba utaznak. Poltsehné műi­den női divatü/.let kirakata előtt megáll. — Mondd, Pali, — fordul egruor as 1 Mindenkit meghádit Uf ft estélyi ruha Hl 4 = anyagát = | & Schü tz Áruházban — veszi A közellátási kormánybiztosok feladatkörének szabályozása Február 15-től 22-ig Tuberkulózishét Magyarországon megakadályozni. A tuberkulózis elleni küz-

Next

/
Thumbnails
Contents