Zalamegyei Ujság, 1942. január-március (25. évfolyam, 1-72. szám)
1942-01-30 / 24. szám
1942. január 30. ZaLaMÉGYEI ÚJSÁG 3. Kis hirek a nagyvilágból Kasszafúró szabadságon. Egy hírhedt kasszafiírót, aki élete fogytáig* az indianopo- liszi fegyház vendégszeretetét lesz kénytelen élvezni, a napokban a fogház igazgatósága rövid időre szabadságolta. Egy páncélszekrényt kellett ugyanis az ügyes kasszafűrónak kinyitnia. A kérdéses páncélszekrény kinyitásán hivatásos lakatosok és egy páncél- szekrénygyár munkásai már napok óta hiába fáradoztak. A pénzszekrények illegális szakértője rövid két lóra alatt végzett a nehéz! feladattal, aztán mint aki jól végezte dolgát, ismét visszasétált céliájába. Egy élelmes santiagói órásmester a világ legfurfangosabb ébresztőóráját szerkesztette most meg. Miután saját tapasztalatából arra a megállapításra jutott, hogy bizonyos rendszeres, vágy rendszeresen megismétlődő zajt még az alv ó ember is megszokhat, hogy nem ébred fel rá, olyan ébresztőórát készített, mely naponta változtatja ébresztési módszereit. Egyik napon cseng, a következő reggelen viszont autó tül köleshez hasonló zajt ad, ;az ezt követő keltést pedig revolverlövés-' szerű csattanásokkal végzi. A szellemesen megkonstruált óra repertoára húsz különböző keltési módszert tartalmaz. Az árveréseiről híres párisi Drouoi-szál- jlodában a napokban érdekes órát kínáltak eladásra. Az óra az órákon és perceken kívül a hónapokat, évszakokat és éveket is mutatja, hátlapján pedig Napoleon címerét viseli. Az óra egykor valóban a francia császár tulajdona volt és Mária Lujza császámő készíttette két hasonló órával együtt, melyek közül az egyiket az osztrák császárnak, a másikat Jerome hercegnek ajándékozta. Az értékes történelmi ereklye 80.000 frankért, azaz mintegy 5500 pengőért kelt el. Akik a saját folyószámlájukról is megfeledkeznek. Hivatalos amerikai statisztikai kimutatás szerint az Egyesült Államok területén évente legalább 2 és fél millió dollárnyi olyan pénzküldeményt adnak postára, amelyeket az elégtelen, vagy helytelen címzési következtében nem lehet a címzettnek ki- kézbesíteni. Még ennél is sokkal érdekesebb azonban az elfelejtett bankszámlák statisztikai kimutatása. Ennek tanulsága szerint az Egyesült Államok bankjaiban 50—65 ezer, egy dolláron felüli és 1200, 10—50 dollárig terjedő gazdátlan folyószámlakövetelést tartanak számon. Ezeknek a követeléseknek a tulajdonosait a bankok legszorgosabb és leglelkiismeretesebb kutatásai ellenére sem lehetett megtalálni. Korsoer dán városban a napokban adták át fémes ünnepségek között hivatásának az újonnan épült városházát. A pompás épület egészen különleges körülménynek köszönheti létrejöttét. Az építési költségeket ugyanis kizáróan azokból a büntetéspénzekből gyűjtötték össze, amelyeket a hamis adóvallo- mási íveket beadó korsöeri polgárok fizettek a város pénztárába. Az új városháza ilyenformán kettős célt szolgál, azonkívül, hogy a város hivatalainak helyet ad. mint kőből épült memento, állandóan arra figyelmezteti a város polgárait, hogy őszintén vallják be adójukat. A szigorú bíró saját magát büntette meg. Madisonhan, Winconsin állam fővárosában, egy törvényszéki tárgyalást csak félórás késéssel lehetett megkezdeni, mert a tárgyalást vezető bíró elkésett. A törvény szigorú őre úgy gondolta, hogy késésével az amerikai bíróság tekintélyének ártott, még a tárgyalás érdemleges megkezdése előtt, minden to vábbi nélkül öt dollár pénzbüntetésre ítélte saját magát és a bírság összegét nyomban ki is fizette. Akit élve temettek cl. Egy konstantinápolyi kórházban néhány nap óta egy fiatal antóliai paraszt fekszik, akinek fejtábláján} ezek a szavak állanak: »24 órán át el volt! temetve. Levegőhiány következtében fellépett általános gyengeség«. A különös felíratnak egyszerű előzményei vannak. A1 i mező- gazdasági munkás volt egy anatóliai bír tokon, ahol nemcsak orvosokban, hanem ivóvízben is nagy hiány uralkodott. A szerencsétlen ember egyszer romlott vízből ivó If és súlyosan megbetegedett. Mivel hónapokon át nem tudott kigyógyulni, végül is rászánta magát, hogy a legközelebbi városba orvoshoz lovagoljon. Az elerőtlenedett embert azonban lova elragadta és keresésére indult barátai az élet minden jele nélkül találták lova mellett. Mit tehettek volna mást, miután az imám elmondta fölötte a halotti imákat, annak rendje és módja szerint eltemették. Amint 24 órával később egy fuvaros véletlenül a sír mellett hajtott el, legnagyobb rémületére fulladozó segítségkiáltásokat hallott a föld alól. A megrémült ember halálra vált arccal tett jelentést az imámnak, akiben szerencsére felötlött a gondolat, hogy Ali talán nem is halt meg. Amikor Alit nagy sietve kiásták a sírból, már ismét eszméletlenül találták, azonban még lélegzett. így került a furcsa történet hőse a konstantinápolyi kórházba. ahol már a gyógyulás útján van. Minden hölgy ||| ||^|| öltözködhet TÓTH GYULA divatházában Tekintse meg fővárosi rdvéju kirakataimat Hóval oltottak a tűzoltók Ma a reggeli órákban hirtelen kigyulladt Stefanec József városi végrehajtó Berzsenyi utcai házának udvarán a faház. A tűz nagyobb mennyiségű vágott fát és füstölt- húst pusztított el. A tűzoltók hamarosan a helyszínre érkeztek, az oltást azonban csak; nagy fáradtsággal végezhették, mert a fagy miatt hóval kellett oltaniok. A tűz okának! kiderítése és a kár mértékének megállapítása lapzártakor még folyamatban van. Két B?ag$r szobából álló iroda a «áros belsejében kiadó. Érdeklődni lehet a kiadóhivatalban A zalaegerszegi rendőrség egyévi munkája A zalaegerszegi rendőrkapitányság most dolgozta fel az 1941. évi rendőrségi munkáról szóló adatokat. 1941. év folyamán 9237 ügy darab érkezett. 670 bűnügyi feljelentést iktattak be. Ebből eredményes nyomozással 322 ügyet fejeztek be, 39-nek eredménytelen volt a nyomozás. A többi ügy részben indítványos lévén, a följelentés visszavonásával végződött! nagy részben. De vannak közöttük még folyamatban lévő ügyek is, sok v égződött a nyomozása. A többi ügy részben indítványos lévolt a bűntett és 272 a vétségek száma. Aj bűnügyekből kifolyóan 380 egyént vett őrizetbe a rendőrség, házkutatást pedig 49 esetben foganatosított. Az őrizetbe vett tárgyald száma 1254 volt. A kihágási ügyek száma! 1510 volt. Ebből 292 ügyet ítélettel, 341-et pedig büntető paranccsal intéztek el. A közlekedési ügyeknél 244 a kihágási ügyszám. Az elmúlt évben a rendőrség 36 esetben alkalmazta a városból való kitoloncolást. A kihágási ügyekből kifolyóan 8441 pengő volt az elmúlt évben a befizetett összeg. A lefolyt év folyamán a zalaegerszegiek részére 813 darab erkölcsi bizonyítványt és 56 dara!) (cselédkönyvet adott ki a kapitányság.) A bejelentések száma belföldieknél 13.343, a külföldieknél pedig 67 volt. Kijelentés történt 12.596 belföldi és 64 külföldi egyénnél. A rendőrségre 1941-ben 56 darab talált tárgyat szolgáltattak be. Mulatságok, előadások és egyéb összejöveteleknél a rendőrség 803 esetben tartott felügyeleti szolgálatot. Az 1941. évi statisztikai adatokból még az is kitűnik, hogy az3 ügyforgalom emelkedett az 1940. évivel szemben. Állam- és hazaellenes bűncselekmények nem fordultak elő a kapitányság területén. Modern rádiók, szép csillárok nagy választékban találhatók: Galvani kft.-nél Villamossági és Rádió- technikai Vállalat Zalaegerszeg, Kazinczy-fér* 4.