Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)
1941-12-24 / 290. szám
1941. december 24. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 7. SEB megállapítása, — a Népegészségügyi Szemle című folyóirat egyik nemrégi számában kiáltványt intézett társadalmunkhoz. Felhívja mindenki figyelmét a csecsemőhalandóság elleni, arányokban hatalmas és nagyfontosságú küzdelemre. Megdöbbentő számadatokat tár elénk a gyermekhalandóság statisztikájából. Többek között kimutatja, hogy száz csecsemő- halott közül 39 egyhónapos korában, de ennek több, mint kétharmada egyhetes korában hal meg. Azonban nemcsak adatokat közöl ez a szemle, hanem irányt is szab, rendszert is teremt, hogy adandó körülmények között miként védekezhetünk. Szükségesnek, sőt nélkülözhetetlennek tartja a gyermekosztály felállítását azért, hogy a születési osztályon világra jött, csökkent életeséllyel bíró koraszülöttek és veleszületett életgyengék, mielőbb a gyermekosztály szakkezelésébe kerüljenek. Ezt a két osztályt egymás tartozékának tekinti, egymástól elválaszthatatlanok, egyik a másikat kölcsönösen kiegészíti, ellenőrzi. Ez a szemle végül leszögezi azt a sajnálatos tényt, hogy a Dunántúlon még mindig két nagyobb város nélkülözi ezt az osztályt, mégpedig V eszprém és Zalaegerszeg. Ennyit hirdet az orvostudomány, de mi, laikusok még ehhez hozzáfűzhetjük, — mert hiszen előttünk játszódnak le az események, amelyekből látjuk és megállapítjuk, hogy a születési arányszámok évről-évre fokozatosan és következetesen hanyatlóban vannak, — hogy mindig több és több az egykés családok száma, sőt egész faluk is akadnak itt Göcsejben is. És, hogy ezt a súlyos veszteséget, színtiszta magyar fajtánk lassú, de biz- tes megfogyatkozását, sok heben még pusztulását is csak úgy ellensúlyozhatjuk, ha a megszületettek életbenmaradása érdekében minden lehetőt megteszünk. Épen a múlt évi költségvetésünk tárgyalása alkalmával a közgyűlés színe előtt Borbély főorvos képviselőtestületi tag meleg szavakkal köszöntötte a városunkba letelepülő szakorvost Pintér Gábor dr. személyében. Azóta csendesen dolgozik itt, csak az elért sikerei és eredményei hangosabbak szerénységénél. Mindnyájan ismerjük tanítómesterét, Duzár dr. pécsi egyetemi tanárt, a gyerekek megmentőjét«, akinek igen meleg ajánló soraival került haza szülővárosába. Tehát az adottság megvan, köztünk a gvermekszakor- vos, csak be kell ezt az osztályt szervezni kórházunkba. Áldást fog hozni ez az osztály városunkba és hálás lesz ezért a határozatunkért sok sze- 1 gény és gazdag család egyaránt. A Gergely-féle naptárt a katolikus országok csakhamar elfogadták, a protestáns országok azonban többnyire csak a XVIII. században. Igv a német protestánsok, N. Frigyes porosz [k>Irálv közbelépésére, 1776-ban... Az éveket is a régi népek különbözőké- pen datálták. A görögök az olympiai játékok elsejétől, amelyet Kr. e. 776-ban tartottak. A rómaiak viszont többnyire a város alapításától (Kr. e. 754;) és a consuli évekkel. A keresztények kezdetben mindegyiket használták, sőt még más évszámításokat is.: A mostani évszámítás csak a XI. században lett általános. A keresztény évszámítás Dionysius Exi- guus (—{—555 előtt) apáttól származik, ö is a római Julián napévekkel számít, amelyet az ő korszámítása régen különböző évszakokban kezdett, de az Újkor eleje óta általánosan január l-e az év kezdete. A hósvét kánonjának számításában, hogy a különböző pogány számításoktól szabaduljon, 525-ben behozta a Krisztustól kiinduló évszámítást. De ő nem Krisztus Urunk születésétől, hanem megtestesülésétől számította. Ugyanis az Ur megtestesülését Hóma város alapításának 754. év március hó 25-éré tette s ez az év egyúttal a Krisztus utáni első esztendő. A keresztény naptár Az embert kezdettől kezdve érdekelte az idő. Mérte is. A legfeltűnőbb égitest, a Nap járásától mérték a napot. A Hold szembeszökő változásai viszont a hetet és hónapot adták. A régi népek mind a Hold változásai után állapították meg az évüket, amelyet több-kevesebb szerencsével igyekeztek a Nap járásával is összhangba hozni. Legtöbbször persze sikertelenül. A keresztény időszámítás vagy időmérés a rómaiak naptárából fejlődött ki. A rómaiak naptárában az év szintén 12 hónaljból állott s ezeket a hónap-neveket máig is használjuk. Nálunk azonban bosszú ideig a hónapok 29 és 31 naposak voltak s csak február állott kezdettől fogva 28 napból; az év pedig 355 napból (mivel ‘szerintük szerencsét csak a páratlan szám hozhat.) A Nap csillagászati évvel úgy igyekeztek a különbséget kiegyenlíteni, hogy kétévenként egy 22 —23 napos póthónapot szórtak be a naptárba. Azonban így is az ő naptári évük a csillagászati évnél átlag egy nappal hosz- szabb volt. Előfordult azután az is, hogy rosszul számítottak, aminek következtében a római naptár annyira összezavarodott, hogy a csillagászati év mögött két hónappal elmaradt. A zavaron Julius Caesar segített. Kr. e. 46-ban elrendelte, hogy ez évben a 12 hónap helyett 15 hónap, azaz 445 nap legyen. Ez volt a világ leghosszabb esztendeje. A továbbiakra pedig elrendelte, hogy ezután minden esztendő 365 napból és minden negyedik év, a szökőév, 366 napból álljon. Ez a Julián-naptár. A Julián-naptárt Európa népei több, mint 1600 esztendeig használták, sőt a görögkeletiek még ma is használják. Ennek a naptárnak azonban hibái vannak: ugyanis feltételezi, hogy egy év 365 és negyed nap, holott a valóságban az év ennél 11 perc és 14 másodperccel rövidebb. Ez a hiba körülbelül 128 év alatt egy napot tesz ki, amellyel a Julián-naptár a csillagászati év mögött elmarad. A XVI. században ez a késés már 10 napot tett ki. Ezt és egyéb hibáit már a XII—XIV. században észrevették, kritizálták is, sőt javaslatokat is tettek a hibák kijavítására, de hosszó ideig nem történt semmi. A trienti zsinat is óhajtotta a naptárjavítást, amelyet végre XIII. Gergely pápa el is rendelt. Az ój naptár igazi szerzője Lilius (Giglio) Alajos (1525—1576) római orvos volt. Tervezetét öccse, Lilius Antal mutatta be a pápának. A pápa a tervezet megvizsgálására egy bizottságot rendelt ki, amely Lilius elveit némi módosítással el is fogadta. XIII. Gergely pápa az ój kalendáriumot 1582. február 24-én kelt bullájában rendelte el, úgy, hogy az év október 4-e után mindjárt október 15-ét írjanak. Azt is elrendelte a további zavar elkerülése végett, hogy minden negyedik esztendő ugyan szökőév legyen, de a százas évekből csak azok, amelyek 400-zal oszthatók. Azaz 1600 és 2000 év szökőév, míg 1700, 1800 és 1900 évek közönséges' évek legyenek. Még így is van egy kis baj, amennyiben a mai naptárunk szerinti év körülbelül 25 másodperccel hosszabb a csillagászati évnél. Ennek következtében már valami 3500 esztendő múlva újra egy nap eltérés lesz a naptári és a csillagászati év között. Na, de ez minket ne aggasszon, mert majd megoldják a nehéz problémát az ükunokáink tizedfokú ükunokái. A kályha előtt Ülünk, didergőn a kályha előtt és lessük az égő parazsat. Zug, hörög, morogva ég el, mintha bezártak volna ezer darazsat. így nézünk végig égő életünkön, nem lobog az már, lassan elhamvad. Belefogódznánk ószó ökörnyálba, kihűlő testünk mégis ittmarad. Aztán elmosódik lassan az emlékünk, porunk a széllel száll, majd újra elakad. S elmúltunk árván, zúgva, hörögve, mint tűzredobott, üszkös fadarab. Marton Gyula. A szerző minden jogot fenntart.
