Zalamegyei Ujság, 1941. október-december (24. évfolyam, 223-294. szám)

1941-12-03 / 273. szám

1941. december 3. SZERDA. XXIV. évfolyam. 273. szám. ÁRA 8 FILLÉR Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg. Széchenyi-tér 4. Telefon: 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: HE11BOLY FERENC Hirdetések díjszabás szerint. Előfizetés: egy hóra 2 P, negyedévre 5.70 B# Postatakarékpénztári csekkszámla: 49.368. Előkészületek a pápa püspöki „ezüstmisójére“ 1942 május 13-án lesz 25. évfordulója annak, hogy a most uralkodó XII. Pius pápát püspökké szentelték. A mostani komoly időkre való tekintettel a Szentatya kijelentette, hogy ebből az alkalomból nem óhajt külföldről jövő zárándoldásokat és nyilvános ünnepségeket. — Az évforduló napján a Szentatya a Szent Péter bazilikában misét mond és áldást ad a rádió utján az egész világra. Hogy mégis a világ katolikusai résztvehessenek az ünnepségben, Holland-India kormánya, amint a honkon- gi rádió jelentette, elrendelte az egész légi haderő mozgósítását és egyúttal kihirdette az osztromállapotot az egész gyarmatbirodalom­ban. Berlinben azon a nézeten vannak, hogy Japán továbbra is szilárd magatartást tanúsít Washingtonnal szemben és tartózkodnak hiva­talos körök minden megjegyzéstől. Hangsú­Helsinkiből jelentik: A moszkvai rádió most már nagy tartózkodással nyilatkozik a katonai helyzetről. A különböző jelentésekből kitűnik, hogy a moszkvai szakaszon a harcok lankadatlan hevességgel folynak. Szovjet rész­ről kiemelik, hogy Volokolanszk vidékén a né­metek elfoglaltak egy M. nevű községet és központi bizottság alakult Rómában a biboros kollégium és a pápa római bibornok-helytar- tójánák vezetésével. Ebbe kapcsolódnak bele az egyes nemzeti bizottságok. A központi bi­zottság kettős célt tűzött ki: egyik, hogy Szent Jenő tiszteletére, akinek nevét a pápa a ke- resztségben fölvette, templomot emeljenek, a másik, hogy az évforduló megülése világszerte egységes legyen. lyózták, hogy Németország japáni szövetségesét tartja egyedül illetékesnek arra, hogy az angol­szászokhoz való viszonyát rendezze. A maláj államokban a szükségállapot ki­hirdetésével és az összei önkéntes szervezetek! mozgósításával egyidejűén Philips ellentenger­nagyot nevezték ki a távoikeleti brit flotta fő- parancsnokává. — o — támadásaikat tovább folytatják. Kiin környé­kén heves harcok folynak, a németek részint északi, részint keleti irányban törnek előre. A Rosztov körüli szovjet támadásról igen tar­tózkodóak a szovjet jelentések. Részleteket nem közölnek. — o — resztelteket a keresztvíz alá. A győzelmes csa­patok egyik percről a másikra rendbehozzák a megszentségtelenített templomokat, megál- datják azokat s a nép zokogva vesz részt az első szentmiséken. Pompás előadását azzal fe­jezte be, ne essünk kétségbe, minden nap bo­ruljunk le s adjunk hálát a jóságos Istennek, hogy e pokoli világ borzalmaitól megkimélt bennünket, i i Az orosz pusztákról hazaérkezett derék magyar katona valóban érdekes és értékes elő­adásával, amelyre tulajdonképpen nem is ’ké­szült, könnyeket csalt a hallgatóság szemébe., Szűnni nem akaró taps volt a méltó jutalma. Az előadóknak Kál Adorján dr esperes mondott köszönetét lelkes buzgalmukért, a hallgatóknak pedig a nagy érdeklődésért. — o — Udvardy Jenő beszéde az alakuló megyegyülésen Amikor a Széchenyi í emlékünnepélyek megrendezésének kérdése napirendre került* vitéz Teleki Béla gróf főispán Udvardy Jenő *dr.-t kérte föl, hogy a törvényhatósági bi­zottság közgyűlésén emlékbeszédet mondjon gr. Széchenyi Istvánról. Udvardy Jenő dr. kész­séggel vállalkozott erre és el is készítette be­szédét, ámde az Úristen máskép határozott. Udvardy Jenőt elszólította az élők sorából, így tehát gondosan elkészített beszédét nem mond­hatja el a pénteki alakuló nagygyűlésen, mely­nek első pontja: Megemlékezés gróf Széchenyi Istvánról. Azonban hallani fogjuk a szép be­szédet, mert a gyűlésen azt fölolvassák. Ez lesz egyben a legszebb megemlékezés is az elhunyt nagy férfiúról, dr. Udvardy Jenőről., — o — A Szent József Otthon részére Távolkeleti események A szovjet tartózkodóan nyilatkozik a legutóbbi eseményekről A Kaukázus alól hazatért honvéd beszámolója a zaiaapáti-i második A.C. napon A második A. C. nap is rendkívül nagy érdeklődés mellett folyt le Zalaapátiban. Az iskolásokon, fiú- és leányleventéken kívül fel­nőttek, a község intelligenciája s a vidékről szentmisére érkezettek is résztvettek az elő­adáson. Ima után Kál Adorján dr. bencés es­peresplébános szeretettel üdvözölte a nagy számban egybegyűlteket. Utána szavalat kö­vetkezett: »Tartsd meg az ünnepet«. Németh Kálmán kisgazda talpraesett be­szédben szólott a vasár- és ünnepnapok meg­szenteléséről, Hangsúlyozta, hogy még a temp­lomban való elhelyezkedéssel is ki kell mutat­nunk Isten iránti tiszteletünket, katolikus mi­voltunkat. A sikerült előadáshoz Kál Adorján ’dr, esperesplébános fűzött megszivlelésre ér­j deines megjegyzéseket. • Általános figyelem közepette beszélte el élményeit s vázolta az oroszországi állapotokat Rácz József hosszúfalusi, kisgazda, aki most jött haza az orosz pokolból, Kievből. Az »orosz paradicsom«-ban kimondhatatlan szenvedése­ket élt át a nép, amelyet állati sorba züllesz- tettek a szovjet »népboldogítók«. Vázolta, mi­lyen kegyetlenül bántak azokkal, akikben élt a hit; de bármilyen gyötrelmeket kellett is el- szenvedniök, a hit él mindenkiben, még pe­dig hatalmasan, ldolthaíatlanul. Elmondta, hogy ott, ahol a németek és magyarok fölszabadí­tották a területeket, a nép a magyar pap és katona előtt földre borul és csókolja ruhája szegélyét. Tömegével viszik a meg nem be­érkezett adományok november hónapban: Far­kas Nándor: 44 kg csont, Ebedli Kálmán: 1.5 liter tej, Csernai László: 60 fillér, Oláh Ist­ván: 37 kg csont, Császár Gusztávné: 1.7Q kg kenyérliszt, Isten nevében: 4.10 kg kenyér­liszt, Schnatter Szigfrnid: 2.70 kg vöröshagy­ma, 1.5 kg paprika, 4.5 kg liszt, 3 kg bab,. Pápai Györgyné: 6 kg zöldség, 115 db káposz­ta palánta, Pirity Gáspárné: 7.90 kg egységes liszt, Isten nevében: két pengő, Czigány, Já­nos dr.: 51.5 kg káposzta, özv. Illés Elekné; 15.6 kg káposzta, 5 liter bor, Steiner Pál: 3, kg egységes liszt, Simon István: 3 kg egységes liszt, Turcsányi Sipos József: 11 kg bab,Tüttő Györgyné: 5.90 kg bab, Schütz Frigyes: 2Q méter flanel, Várostól: egy sütőteknő állvány- nyál, egy zománcozott zsirosbödön, egy sezlon, egy ébresztő óra, Keresztury Györgyné: 1 P* Isten nevében: 10 P, Hencsey Györgyné: 2 P, Markovits Jánosné: 1 P, Martin Ernőné: li P, Kakas Ágostonná: 2 P, Barabás Józsefné: 5 pengő. — o —

Next

/
Thumbnails
Contents