Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-07-19 / 163. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 7. 1941. július 19. mmmmmmmmammmmm FERENCJÓZSEF KESERÜVIZ emelte ujját, lassú mozgással fenyegette az asszonyt: — Vigyázz, vigyázz! Mégegyszer mondom, vigyázz! Az asszony tudta, hogy most már, ilyenkor- olyankor nem tanácsos észrevéte'ezést tenni, mert férje-ura nem sokat gondolkozik, de cselekszik. Valamikor, légen, ha megharagí­totta, kilódult a pincébe, most legfeljebb a Kullancs kutyán próbálgatja haragját. Per­sze tettekben. Kullancs morog, azután kor- moskodik, András pirongatjá érte egyszer- másszor. — Te is csak olyan vagy, mint a szom­széd. Nem veszitek észre, hogv ráhibáztatok az igazságra. Sokszor a szomszéd is hallotta. De amo­lyan kulláncsféle volt a természete, azért csak átjóreggelezett a kerítésen. Ma célozgattak is hibája min emírségére, kérlelt is sokszor: — Felejtsünk! András ilyenkor visszavillámlott. — Felejtsünk? Soha, sem itt, sem a pin­cében! Bizony nem! És úgy is volt. Nem bekült, nem enge­dett. Annyit mégis megtett, hogy kisbíró vá­lasztáskor a szomszédot tette meg alantasá­nak. Hadd doboljon, hordja az írásokat, leg­alább megtanulja a rendet. Meg aztán na­ponkint célozgathat előtte a megyei képvi­selőségre, s arra, hogy tettekkel és nem szó­val kell szolgálni a hazát. A szomszéd, az újdonsült kisbíró ígért fűt-fát, hogy így, meg amúgy. De mindenre visszaütött a bíró. — Nem, én nem hiszek, beszélhetsz már! Nem hiszek! — Nem? Majd meglássuk! Ha csak ez kell, legyen! Még a fejét is felütötte. Dacosan, rátartian. Az ajtót még csak óvatosan húzta be maga után, de az udvar kiskapuját már megdön­gette. Vissza is fenyegetett: — Ha csak ez kell... Hm, majd meg­lássuk ! Nyomaték kedvéért rá is ütött a dobjára. Egyet, kettőt, azután kilódult az útközépre és megpergette. így még sohasem tette.. Az­után újra pergetett, megint élűiről kezdte. Most a bírónak dobolt s amint észrevette, hogy az a kerítésre könyökölt, nekieresztette a hangját. — A bíró parancsolja. . ., na mit is. . Várjunk csak, ne beszéljen senki, de csele­kedjék! Megértettük ? Innét is, óimét is siettek elő az emberek. Körülvették a kisbírót. Kíváncsiskodtak. Kér­deztek ezt is, azt is. A falu közepén volt az érdeklődés a legnagyobb. Még cigány is ke­rült a bámészkodók közé. Az asszonyok si- valkodtak, méltatlankodtak. Ez a bíró, ez a bíró, most meg a nyelvvel akaszkodik öbz- sze! Hiába! A vasárnap délutáni terei eré­ből nem parancsol, akkor beszélhet mindenki, »cselekedni« pedig nem kell, mert ünnep van. A kisbíró rá is bólintott. — No, lám, hogy ez nem jutott eszembe... Akart még valamit mondani, de elharapta. Kezében megmozdult a dob verő, ütött. Patts! Nem a dob sóhajtott fel, hanem a közelé­ben hallgatózó cigány, akinek orrára táncolt a dobverő. Mégegyszer és újra. Patts! A ci­gány ugrott, de csak helyben, mert a kis- bírónak balja erősen tartotta ködmenét, a kéz meg szaporán osztogatta a »pattsokat«. A cigány kékült, zöldült. — Kérem, kenyergem, tekintetes, méltó- ságos. .. Aujnye, az orrom! Jót kaphatott, igen simogatta a helyét. Fel- feljajdult. Rámordult a kisbíró. — Hallgatsz! — Jáj, jáj! Nágyságos,... kezét, lábát meg­csókolom. . . Áz csák egy vák csirke... — Vak? Vak ám az öregapád! | A cigány Í3zákjából csirkefej kandikált ki. Pislogott, izgett-mozgott. Valahogy nem volt megelégedve börtönév el, karicsált, segélyt hí- I FIGYELEM! A — N ÉPÍTÉST k m ° VÁLLALOK W ^*UI ÉPÜLETFA L H N N N METSZETT m a U ASZTALOS ÁRU f A «s •* as N TŰZIFA ÉS k , H Li SZÉN W D f «HO 0 ARANY J.U.28.0 TELEFON 1-69 SZ. ÉPÍTKEZÉSI VÁLLALKOZÓ Faanyag, szén- és tüzifanagykereskedő Kérem a nagyközönség szives pártfogását. votí. A kisbíró végigcimbalmozott verőjével a cigány hátán, aki a furcsa zenére táncolt is. A dob verő meg nem pihent. A gyors csárdás hallgatóba, majd keringőbe csapott őt. Közben persze vallatott a kisbíró. — Hol vetted? — Kenyergem, hiszen deglett. .. Döglött? Az ám, a bugylibicskádat, pis­log az most is! Újabb csárdást v ert a cigányon. Patts, patts. A dobpergetőbői jutott elől is, hátul is, min­denhová. Kezére is. Sőt a kurjantóst épen ezen játszotta. Megint tudakolt, kérdezgetett. — Ezzel? — Nem, kenyergem, a másikkal! Erre a vallomásra a másik kezére is rá­vert. Azután lódított a cigányon s az ol­dalán indulót hegedült. — Előre! Majd ad neked a bíró! "Nekem meg nem hánytorgatja, hogy nem tettekkel szolgálom meg a fizetést! Most mondja! Egész úton irgett-morgott. A dobverő meg nem pihent. Lassú frissei: újrázott. Csak a bíró előtt hagyta abban. Megtörölte homlo­kát, belefáradt. — Hej, ígv még nem doboltam! Nos, bíró uram, most mondja, hogy nem cselekedtem! A cigány ráhagyja, bizonyítja. — Nagyon is, jáj, nágyon is ... A bíró csitította a jajgatok Végigmustrált rajta. Jókora dudorok húzódtak meg fején, hátán. Bordás elgondolkozott. Ilyen mégnem fordult elő hivataloskodása alatt. — Hogy merted? — Hogyan? Hát nem a bíró úr mondta!? — Mit? Én? — Hát pérsze! Azt, hogy ne sokat beszéljek, de tettekkel szolgáljam a közügyet... Hát, csak ezért! — Most pedig azt mondom, hogy,. . . na mit is! A kisbíró-szomszéd megcsóválta a fejét. Pír tüzelt az arcán. — Ja, hát kétféle az igazság? Ha akarom, így, ha akarom, úgy? Na, cigány, dobolj ez­után te! A cigány nyakába akasztotta a dobot. A verővel meg odapiszkalt Bordás uram orra alá. Kevesen múlt, hogy »patts« nem lett. Meggondolta, csak szóval orrolt. — Hát így vagyunk? Fog a kréta így is, úgy is? Na jó, Csak még egyszer halljam emlegetni azokat a tetteket... Nem állok jót! Megemelte kalapját, elment. A bíró utána nézett. Magának morogta: — Ne, te, ne, jó, hogy agyon nem ütötte! Akkor igazán tettel tette volna jóvá hibáját... Majd a cigányra mordult:-— Lódulj! A kisbíró már ítélkezett! Ló­dulj ! wwwwwwwwwwwwwwwww SZÍNES RÓZSÁK a ligetben, tarka virá­gok a nők ruháin, százféle szebbnél-szebb imprímé a Schütz Áruházban. Hévízi levél Dr. Hodonyi Jenőnc. 1 üzesen tűz le a nyári nap az aratók tarka csoportjára. \ égig a búzamezőkön peng a kasza és dalos nótaszótól hangos a határ. A rekkenő hőségben alig várjuk, hogy, az autóbusz megérkezzék velünk 1 tév ízre. Az aránylag rövid nt után igyekszünk minél előbb leszállni az autóbusz forró levegőjéből Hé­víz árnyas fai alá. Az enyhe szellő jólesően simogatja te.tőtől-talpig átizzadt tagjainkat, amint megindulunk végig a sétányon, ahol a fiirdőzők sétálva, vagy kényelmesen üldö­gélve hallgatják a remek cigányzenét, a bé­kebeli operett slágereiből. Amerre nézünk, mindenütt csokoládéra sült vidám arcokat lá­tunk. Sok az ismerős. Majdnem mindegyik! egyet kérdez: Mi újság otthon-?« Ebben a nehéz és küzdelmes nyárban Fo­kozottabban figyelem az embereket, akik igye­keznek nyaralásuk rövid tartamára elfeledni és kikapcsolni némileg a mindennapi nehéz hétköznapokat és semmi másra nem gon­dolni, csak arra, hogv élvezzék az oh rövid szabadságot. Hévízen, hála Isten, telt ház van. Több a fürdővendég, mint bárhol a balatoni für­dőhelyeken. Az bizonyos, Hévíz szebb, mint valaha. Még így is, a nagy átalakítási mun­kálatok előtt. A márkás nevű híres és előkelő nívójú Pátria szállóban már hetekkel előre minden szobát lefoglaltak és azon senki sem ütkö­zik meg, hogy a fővárosból érkezett ban­kárnak más szoba hijján, az egyik Fürdő­szobát kellett igénybevennie, amíg szoba ürül valamelyik emeleten. Itt találhatjuk a halk hangú kegyelmes urat is, aki évről-évre csa­ládjával Hévízen nyaral. A híres politikust, akinek legfőbb gondja most az étlap tanul­mányozása, a mai konyhaművészet remekei­ről elmélkedik. És sokan-sokan mások, akik évről-évre visszatérnek ide, hogy gyógyulást találjanak Hévíz csodás vízében és erőt me­rítsenek a további munka örök hétköznap­jaira. És úgy van most Hévízen, hogy min­den szálló, minden üdülő, kiteheti a »meg­telt« táblát. Korán reggel hagyjuk el a szállót. A nap tüzes kemencéje már ontja áldásos sugarait. A kis kápolna már zsúfolt. Talán sohasem szállt buzgóbb ima az Egek Urához, mint e kis kápolnában, imába és énekbe merültek ajkairól, a gyógyulásért, a diadalmas bé­kéért. A fürdő pénztáránál már sorba kellett ál­lam a jegyekért. Mindenki sietett és igye­kezett nyakig merülni a gyógyvízbe, vagy' az iszapba. Odaát a strandon is napozók és »tutajozók« százai úsztak, lubickoltak vidá­man. A Bácskából és Csáktornyáról is érkez­tek aznap v ikkendezők. Az autóbuszok csak úgy ontották magukból felszabadult testvé­reinket. 900 vendég érkezett. A fürdőigaz­gatóság ünnepély esen fogadta Bácska és Csák­tornya gyermekeit, akik Hévíz megtekinté­sére érkeztek. Z4IAEGERSZE6I KÖLC3ÖNKÖNYYTÁR LORO ROTHERMERE-UTCA 9. Újdonságok. Medveczky Bella: Családi ház Howard: A csontbrigád Thury Zsuzsa: Rigó utca 20—22 , Priestley: Angyalok utcája Hawthorne: A héttornyú ház — o —

Next

/
Thumbnails
Contents