Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-07-19 / 163. szám

1941. július 19. ZALA MEGYEI ÚJSÁG 3. Soltiatokkal élénkített erőteljes, kitűnő pró­zájával kortársainak és a későbbi nemzedé­keknek leikébe átönteni. Nagy életcélt tű­zött ki a magyarság elé. Az Árpádok és a Hunyadiak nagy és önálló országának visszaál­lítására akarta a magyar nemzetet egyesí­teni. össze akarta forrasztani az ország terü­letét, amelyet a török hódítás darabokra tör­delt. kegyelmezett, jól kiképzett és leisze­reit önálló magyar hadsereg szervezését ter­vezte. És ki lett volna erre hivatottal)!), mint ő, a vitéz katona és hadvezér? A nádorságra is azért törekedett, hogy a nagyobb hata­lom eszközeivel valósítsa meg azt, amit ha­zafias lélekkel és katonai szaktudással kiter­vezett. Ebben a törekvésében nagv csalódás érte, a királyi udvar bizalmatlansága mást, méltatlanabbat juttatott a nádori méltóságba. De Zrínyi Miklós nem vonult bókétlenül és elégedetlenül vissza, hanem azután is lelke­sen és vitézül küzdött a török ellen azon a szűkeb!) küzdő téren, amely továbbra is nyit­va maradt számára: ez a kiváló szellemmel ós vitézséggel egyesült önzetlenség teszi öt a 17. század legnagyobb magyar jáv á. És har­cai közben tovább álmodozott nagy tervei­ről mindaddig, amíg a korai halál sírba nem döntötte. Az elárv ült Csáktornyái v ár azóta majd­nem három századot élt át. Látott dicsőséges ős szomorú napokat. Megérte az egykori ha­talmas török birodalom szétbomlását s ahosz- szú rabságból 1 elszabaduló, fejlődésnek ésvi- rágzásnak induló uj magyar eletet. Es meg­érte az ú j katasztrófát is, az ország területének az egyesülés boldog évei után ismét szqt- darabolását. Magyarország ősi földjén olyan országok osztozkodtak, amelyek nagy rész- íren a török birodalom romjaira épültek s az egykori török erkölcsöket és rabtartó szel­lemet örökölték. Rabságba jutott a csáktor- nvai vár is, amelyet a török erő sohasem tudott elfoglalni. Ez volt Zrínyi Miklós igazi halála. De ebből a megszégyenítő halálból most feltámadott és boldogan lát ja, hogy mint térnek vissza egvmásután az elszakított or­szágrészek az ősi hazához. \ árának puszta falai között pedig az új nagy magyar had­sereg katonáinak kemény lépései visszhan­goznak. Zrínyi Miklós nem élt. dolgozott és harcolt hiába, nagy álmai késő évszázadok múlva valóra váltak. Suszter Oszkár. Muraköz visszatérése és a vármegye Muraköz visszatérése kapcsán sok gondo­latot cseréinek meg jegyzések közepette az em­berek Zalában is, távolabb is. Felemlítik, hogy a vármegye csak három hó múltán, az utolsó percben nyilatkozott meg. Ez nem egészen így van. A vármegye Muraköz mel­lett nisgu) iiatkozott már a má jus 8-i rendes közgyűlés keretében éspedig ugyancsak im­pozánsan és lelkesen. Akkor is ott ült Zrínyi képe alatt az a küldöttség, amely Muraköz 26.744 aláírásának a már addig kész na­gyobb részét hozta magával. Ott is elhangzott a vármegye üdvözlete az első fecskéhez és az első fecskék egyike, aki valamikor 18 évig volt a vármegye törvényhatósági bizottsági tagja, a nyílt színen megköszönte a vármegye megnyilatkozását. A törvényhatósági bizott­ság lelkesen tüntetett és elénekelte egy em­berként a nemzeti Himnuszt. A vármegye jegyzőkönyvét, a muraközi aláírásokat és az április 27-i Csáktornyái ünnepélyes csatlako­zás fény kép-gyűjtemény ét külön futár vitte a kormányzói kabinet-irodához. A kabinet- iroda az ország kormányzójának történt 'be­mutatás után eljuttatta az említett okmányo­kat a m. kir. kormányhoz. A vármegye törvényhatósági bizottságának a társadalmi vonalon dolgozó 12 tagja Za­laegerszegről több esetben táviratilag juttatta el észleleteit, kérelmeit, sürgetéseit az ille­tékes minisztériumokhoz. A rendkívüli közgyűlés összehívását kérő aláírási ívek még május folyamán kimentek az egész vármegye területére. Amint a tör­vényben megkívánt 50 helyett 116 aláírás beérkezett a társadalmi akcióhoz, az egybe­hív ás teljes szövege táviratilag elment a m. kir. belügyminiszter úrhoz. Ez az egybehívó szöveg ismeretes, megjelent a Zalai Közlöny­ben és a Zalamegyei Újságban. A 305 szavas távirat június 2-án reggel megérkezett Bu­dapestre és mire a külügyminiszter úr Ró­mába élutazott, kezébe jutott a vármegye ha­tározott, félre nem érthető közhangulatát ki­fejező távirat. így június 2-án ismerték il­letékes helyen azt, amit a törvényhatósági bizottság július 5-én mondott ki határozatá­ban. De még ez a július 5-i határozat is jó­kor jött, hisz a vármegye főispánja elnöki megnyitójában azt jelentette ki, hogy a m. kir. kormány a vármegye Muraköz ügyében hozandó határozatától a maga álláspontjának alátámasztását várja. A katonai közigazgatás bevezetése július 9-én történt. Ez az alátá­masztás azonban már május 8-án, tehát még idejében megtörtént. Egyébként jól írta a Zalai Közlöny, hogy bizonyos misztikum fogta körül az úgyneve­zett muraközi ügyet. Ezért érthető, ha téve­désekre itt is, ott is bukkanhatunk. ez a hatvan ember (egy-két kommunista ér­zelmű kivételével) lelkes terjesztője lesz Kis- szabadka es környékén a magyar államesz­mének. Alsókirályfalván találkoztunk a Ba­laton vidékére kiránduló muraköziek vona­tával és ez a magyar zászlókkal feldíszített vonat is megerősítette az én embereimet ab­ban, hogy Muraköz már Magyarország. Mi­kor Kisszabadkán leszálltak a vonatról, meg­nézték, hogy' itt is megvan-e a vasúti állo­más magyar felírása, néhány an megilletődve emeltek kalapot a magyar zászló előtt és boldogan integettek v issza felém, mintegy je­lezve azt, hogy nem csaptam he őket. A Csáktornyái állomásról a már ismerős magyar érzelmű kocsis Drávavásárhelyre vitt. A házakon mindenhol magyar lobogók len­genek. Egyetlen életben lévő nővérem az­zal fogad, hogy itt az éjjel borzasztó hajsza volt az úgynevezett usztasák« után, akik Drávav ásárhelyt és, mint később megtudtam, egész Muraközt elárasztották röpiratokkal. Ezek közül áz usztasák közül sikerült Dráva- vásárhelyen elfogni egyet. A derék drávasá- sárhelyi földművesek fosták el és átadták a csendőröknek. Rögtön írtam jelentést vitéz Horváth tábornok úr Öméltóságának és szi­gorú intézkedést kértem. Mint megtudtam, a tábornok úr Alsólendván volt, de Tímár ezredes úr a legszigorúbb intézkedéseket lép­tette életbe, a csendőrök a maguk módján kivallatták az elfogott osztását, aki azután a súlyos és terhelő adatok alapján elárulta ba­rátait és társait. Természetesen ezek közül a legtöbb hurokra került, köptük egy mura­siklósi zsfen gyerek is. Az elsőnek elfogott usztasa rfturaszerdahelyi fiú. Információ szerint ezek az usztasák nem hasonlíthatók össze a horvátországi usztasák- kal, szervezetük elfajult muraközi csempész és kémszervezet, amellyel irgalmatlanul el kell bánni. Erős a gyanúm, hogy ezeket a zsidók használják fel részint valuta, részint árúcsempészésre és ezek közben a nekik ked­vező állandó zav artkel tésre. Kocsiv al mentem a Dráva-hídakhoz és köz­ben a pusztafai néppel is érintkeztem. Itt katonaság van elhelyezve és az usztasák ide nem is merik betenni lábukat. Könny to­lult á szemembe, amikor a jugoszláv vanda­lizmusnak munkáját megtekintettem, ugyan­így bántak el a muraszerdahelyi hidakkal is. A Csáktornyái vonat már nem ment aznap, a drávai hídhoz, a katonai parancsnokság szigorú határzárlatot rendelt el, hogy Hor­vátország felől senki át nem jöhet, de oda sem mehet át. Dlávavásárhely volt az első község, amely elkergette a horvát jegyzőjét és beleillesz­kedett a magyar közigazgatásba. Vonattal mentem Kristóf-falva állomásra, majd onnan Felsőkirály-falv ára, ahol Yitgri­Loparits József pestszenterzsébeíi igaz­gató, a Topol című lap szerkesztője a mi­nap (június "22—25. és július 12—16.) Mu­raközt meglátogatta és erről terjedelmes je­lentésben számolt be. A jelentésből közöljük a következő részleteket: Reggeli 4 óra körül indultam Nagykanizsá­ról Muraköz felé. örvendetes jelnek vettem azt, hogy már a pénztárnál megválthattam Csáktornyára jegyemet, előbbi utazásomkor ugyanis a vonatban kellett megváltani ju­goszláv kalauztól. Murakeresztúron vágyhat­ván vasúti munkás szállt fel a vonatra, el­mentem hát közéjük és beszédbe elegyedtem velük. Ezek még nem tudtak a nagy vál­tozásokról és nem nyilatkoztak teljesen szí­vük érzése szerint. De, amikor megmond­tam nekik, hogy Kotor-Alsódomborun már magyar felírást fogunk találni a vasúti épü­leten, egyesek örültek neki, egyesek kétkedve fogadták kijelentésemet. Feltűnt nekik, hogy tökéletesen beszélem a muraközi nyelvet, en­nek kifejezést is adtak és így könnyebben férkőztem lelkükhöz, kezdtek őszinték len­ni. Kisszabadkaiak és Kisszabadka környé­kéről valók voltak. Volt köztük olyan, aki jól tudott magyarul. Hosszadalmas volna el­mondani, hogy miként győztem meg őket a mostani állapot és a Magyarországhoz való csatolás hasznáról, de azt mondhatom, hogy «C25SSBS f érfi és érfi és érfi és érfi és TÓTH GYULÁNÁL H ői-rnhatásznik ői - ballonkabátok ői—szövetek ői-s Ibisig Utazás Muraközön át

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents