Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-09-06 / 203. szám

1941. szeptember 6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 5. Törökország nem engedi a Dardanellákot Stirling tengernagy, volt amerikai hadi­tengerészeti vezérkari fönöknek cikke, melv- ben a Dardanellákon való erőszakos átvonu­lást ajánlotta az angol flottának, továbbra is igen élénk visszhangot kelt. Török részről hangsúlyozzák, hogy Törökország nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy felség­jogát a Dardanellák fölött semmiképpen sem engedi korlátozni. A török sajtó visszauta­sítja Stirling javaslatát és megállapítja, hogy az amerikai tengernagynál valószínűleg hiány­zik a való helyzet ismerete, úgy katonai, mint politikai téren. A »Tasviri Efkar« szerint az amerikai politikusoknak és a sajtónak már tisztában kellene lenniök azzal, hogy nem le­het meggondolatlanul nyilatkozni. A »Vatan« megjegyzi: Általában tudott dolog, hogy az amerikai politikusok igen nagy szószátyárok. Leégett Zalaegerszeg legrégibb házának zsuppfödele Ma hajnali fél három órakor kigyulladt özv. Schaffer Mihályné Kert-utca 33. számú lakóházának szalmafödele. A tüzet a szomszéd­ban lakó Németh Mihály vette észre, aki föl­lármázta a házbelieket, majd az egész utcát és értesítette a tűzoltóságot is. — A tűzolíók Wejsiczky János parancsnok vezetésével nyom­ban megjelentek a helyszínen és hozzáfogtak az oltáshoz. Csak a szalmatető égett le ^s- elégtek a padláson elraktározott közepes mennyiségű termények, a padlásgerendák azonban éppen csak megpörkölődtek. A ház 250 évvel ezelőtt épült, tehát a legrégibb épület­nek számított Zalaegerszegen. Az elégett ter­mények árát 250 pengőre becsülik, a tetőzet újjáépítése azonban legalább 4000 pengőbe kerül. Tüzet fogott Indra István szabómesternek szomszédos, 35. számú házának vízszintes te­tőpárkányzata is, amit azonban szintén hama­rosan eloltottak. A foganatosított tűzvizsgálat azt állapí­totta meg, hogy a kéményen repedés volt s az onnan kipattant szikra gyújtotta meg a száraz zsuppot. A cári sírok titkai Milliárdokat érő ékszerek a koporsóban Katalin cárnő csodálatos smaragd melltüje Nagy Péter cár, aki felemelkedik koporsójában A cárok sjrja Petropavlovszkban van, az ^ottani ősrégi templom pincéjében. Ez a pin­ce kincseket érő értékekkel van díszítve. A/ fala ezüst- és aranyveretű s valamennyi cár nyugvóhelye fölött függ az orosz cári koro­na, arany és drágakő díszítésekkel. Ezek­nek a miniatürkoronáknak az értékét egysze­rűen lehetetlen fölbec3Ülni, amennyiben tör­ténelmi jelentőségük is van. A sírhelyek záró- ajtaját kivétel nélkül aranykereszt díszíti, amely egy méter magas és súlya négy kilo­gramm. A legtöbb keresztbe még külön ékkö­vek is vannak beépítve, de mindez semmi ahhoz, amit a fölbontott cári sirokban találtak. A cárok holttestét olyan kiválóan balzsamoz­ták be, hogy azok legtöbbje még ma is épség­ben van. III. Sándor cárt 1894-ben temették cl s az akkori és a most készült fotográfia között alig találni különbséget. Nyakán meg­találták azt a keresztet, melyet 1880-ban mint trónörökös kapott atyjától annak emlékére, hogy szerencsésen megmenekült egy merénylet alkalmával. Harmincnégy szem gyémánt ékes­kedik benne, melyek mindegyike külön is nagy értékű. II. Sándor cár koporsójában talaltak két kínai vázát, melyek teljes egészükben igaz­gyönggyel vannak jcirakva. Megtalálták híres zsebóráját is, melyre nagyon büszke volt min­dig a cár, minthogy azt a fölszabadított job­bágyok küldöttsége nyújtotta át neki 1861-ben. Rendkívül értékes leletre bukkantak I. Sándor sírjában. Itt megtalálták azt a három darab mogyorónagyságú feketegyémantot, me­lyeket Napóleontól kapott barátságuk megpe- csételéséül 1807-ben, mikor Tilsit mellett a Niemen folyón épített hajópavillonban békét kötöttek. A gyémántok értéke, tekintve i*itka- ságukat és történelmi emléküket, felbecsül­hetetlen. De talán mindezeket túlszárnyalják II. Ka­talin cárnő sírjának föltárt kincsei. A világ­híres cárnő, aki tudvalevőleg férjét, III. Pé­ter cárt bebörtönöztette s megölette, miután elfoglalta a trónt, bámulatos fényűző életet élt. Fényűző szenvedélyére jellemző a sír-' boltjában talált ékszerek tömege is, mit bi­zonyára végső akaratának megfelelően helyez­tek holtteste mellé. Az ékszer 12 gyémánttal van körülvéve, a smaragd 38 karátos. Állító­lag ez volt a cárnő legkedvesebb ékszere,« amennyiben gyöngéd emlékek fűződtek hozzá. Mikor egyik kegyeltjét, Paniatovszky Sza- niszló herceget megválasztatta lengyel király­nak, a cárnő kegyence ezt a melltűt tűzte föl FERENGJOZSEF KESERÜVIZ állítólag sajátkezüleg az új király keblére. Találtak ezenkívül a cárnő koporsójában egy nyakláncot, mely kilencvenkét szem gyé­mántból és két rubinkőből áll. Ennek a nyak­láncnak különös története van. Mikor Katalin cárnő leghíresebb kegyencét, Potemkin Gri- gor Alexandrovics tábornokot hercegi rangra emelte, ezt az ékszert Potemkin ajándékozta a hiúságában határtalan cárnőnek. Ezután tör­tént, hogy a rossz nyelvek suttogni kezdték Potemkinről, hogy a gyémántokat a török há­ború idején igen regényes módon szerezte. Ennek a pletykának sok áldozata lett, mert Katalin cárnő nem ismert téfát, ha kegyen- céről volt szó. A rengeteg apróbb, de igen értékes ék­szereken kívül találtak még Katalin koporsó­jában két karcsattot., Ez a két karcsatt 230 darab igazgyöngyből van összeállítva. I. Miklós cár koporsójában szintén nagyri értékű ékszereket találtak. Többek között egy, arany lovaglópálcát. A pálca fogantyújában rubinok és platinák diszlenek. Állítólag ezt a lovaglópálcát görög előkelőségektől kapta a cár, amikor 1828-ban a törökök leverése után elismerte Görögország függetlenségét. I. Katalin ékszerei, melyeket koporsójában találtak, kevésbbé voltak értékesek, mint II. Katalin kincsei. I. Katalin mellett mindösz- sze egy nyakláncot találtak, továbbá egy hat­van szemből álló gyöngykarcsattot. Nagy Péter sírjában egy arany kardot ta­láltak. A kard markolatában 49 gyémántkő van, 18 smaragd és 42 rubinkő. A kard hü­velye, mely szintén vertaranyból van, olyan páratlan díszítésű, melyhez foghatót sehol sem találni. A hüvelyt magát rubinok, gyémántok ékesítik kápráztató pompában. Az aranykar­dot 1703-ban kapta ajándékba az orosz fő­uraktól, amikor a Néva mentén lévő mocsaras területen az új fővárost, Szentpétervárt meg­alapította. A sírok fölbontásánál nagy meglepetést szerzett, hogy Nagy Péter cár fivérének, Iván hercegnek koporsóját üresen találták. Nem­hogy ékszernek nem voltak a koporsóban, ha­nem maga a halott sem. Ezt Nagy Péter fél­tékenységével magyarázzak. Nagy Péter aty­jának, Fedor cárnak ugyanis volt még egy fia, Iván herceg, aki a tulajdonképpeni trónörökös volt. A két kiskorú gyermek nevében nővérük, Zsófia hercegnő kormányzott. Mikor azonban Péter betöltötte a tizenhét évet, nővérét bör- törbe záratta és meghalt ugyanakkor fivére, Iván herceg is. El is temették királyi pompá­val, de amint most kiderült, a koporsó üre? volt,tehát csak az üres koporsót temették el. A legmegdöbbentőbb volt, hogy mikor Nagy Péter koporsóját fölnyitották, a cár föl- emelkedett koporsójában. — Megállapították, hogy a koporsóban egy szerkezet van, mely] úgy van beállítva, hogy ha a koporsó födelét vaíaki fölnyitja, a halottat a szerkezet fölül­teti. A készüléket természetesen érintetlenül, további működésben hagyták s így a híres cár még szembe fog kerülni néhány élővel, akik örök nyugvóhelyére kiváncsiak lesznek. (n. 1. n.) Sokkal többet ér az áránál a népszerű 4-filléres Nikotex-Levente, a zamatos 5'5-filléres Nikotex-Symhonia, a pompás 12-filléres Nikotex-Faintos és a többi kiváló csökkentett nikotintartalmu jövedéki N i k o t e x cigaretta és szivar

Next

/
Thumbnails
Contents