Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)

1941-08-30 / 197. szám

ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. augusztus 3Ö. lőtt a levegő jobban jár es szárazabb, tehát a szőlő nehezebben indul rothadásnak. Az űjültetésit tőkék' (pótlások, bujtások, ’döntések) lombját, annak’ zsengesége miatt a peronoszpóra könnyen megtámadja. A beteg levelek idő előtt lehullanak,a hajtás nem tud továbbnőni és vesszővé érni, gyenge marad és télen tövig elpusztul. A gyakori háromne­gyedszázalékos bordódé- permetezéssel ezt megakadályozhatjuk. Ugyanez a helyzet az olt­ványok, bujtásnak, döntésnek hagyott hajtások gondozása s védelme terén. A termőszőlő­nél ezeket is tovább kell permetezni és — esetleg lisztharmat ellen — kénporozni. Az utolsó permetezés után a permete­zőgépek raktárba kerülnek. Eltenni csak kifo­gástalanul működő, tiszta gépeket szabad. A jó gépeket tisztára mosva kivül-belül beolajoz­zuk, a tömítéseket vazelinnal kenjük be. A gumirészeket hűvös, száraz helyen raktározzuk. Ezután a szüreti eszközökre kerül sor, amelyek egész éven át használatlanul poro­sodtak. Ezek' gyakran hibásak, javításra szo­rulnak. A rozsdás vasrészeket jól le kell mosni és vazelinnel kell bekenni. A must befogadá­sára szolgáló hordókat töltőképes állapotba hozzuk, vagyis szükség szerint kimossuk, ki­forrázzuk, helyükre állítjuk és gyöngén be- kénezzük. A meglévő óborokat átfejtjük, a pincét hűvös éjjeleken kiszellőztetjük és_ ki- riieszeljük és így fölkészülve várjuk a szüretet. Dr. Kosinszky Viktor. Nem felejtünk! » 1915. Ezen a napon Urbányi Béla volt ungvári 66. közös gyalogezredbeli szakasz- parancsnok haláltmegvető bátorságával tűnt ki a Zlocow—Stripa menti csatában. A Rudka- szakadékban az orosz megerősített állását szí­vósan védte. Az ezred föladata volt ezt az erősen kiépített állást megtámadni és áttör­ni. A támadás folyamán Urbányi mint első érte el az állás előtti drótakadályokat, azokat sajátkezüleg átvágta, miközben hősi halált halt. Haláltmegvető elszántsága serkentőleg hatott az őt követő legénységre és vakmerő bátorságával úttörője volt a sikeres áttörésnek. Ezért az önfeláldozó, hősies és vitéz ma­gatartásáért utólag az arany vitézségi érem­mel tüntették ki. 1916. A román hadüzenet idején a volt székesfehérvári 69. közösgyalogezred V. zászló- alja Csernahévizre érkezett, hogy a közeli ma­gaslatokat megszállja. A zászlóaljnak oly nagy kiterjedésű vonalat kellett védenie, hogy a szakaszok egymástól teljesen elkülönülve, ön­magukra hagyatva harcoltak. 1916. augusztus 28-tól kezdve a románok több napon át, de eredménytelenül támadták a Drenek-magasla- tot megszállva tartó Rajky István törzsőr­mester állását. Szeptember 1-én az ellenség­nek végül is sikerült mintegy 50 lépésnyi szélességben az ottani állást benyomnia. Rajky István, miután jól ellátta magát kézigráná­tokkal, a még rendelkezésére álló 1íz embe­rével ellentámadásra indult és lendületes ro­hammal visszaverte az állásba már betört el­lenséget. Jóllehet a kézitusában térdlövést ka­pott, továbbra is a tűzvonalban maradt és az ellenségnek újabb támadását ismét vissza­verte. ^ szakasz hősies kitartásának Rajky bámulatos példaadása adott buzdító tápot és ezért megérdemelten nyerte el a legszebb ka­tonai kitüntetést, az arany vitézségi érmet.* Intézeti sapkák, utalványnélküli cipők, ernyők, fehérnemüek Horváth Jenö-nél L. L„ i i—' - Lm i ... j __ ;_i_j L í Je gyző, bíró meg a többiek------mm------­Kö lcsönkért gyermek Irta: Gyutay István. A falusi gazda megharagszik, ha valaki azt említi előtte, hogy bort kért kölcsön, mert az övé elfogott. Sokszor bosszantásból örök ha­rag lesz. De azt is titkolja a gazda, hogy el­fogyott a gabonája s miatta kell sürgetnie a cséplést. Mond mindent, mentegetőzik. Egyik azért csépel korábban, mert szalmára van szük­sége, hogy befedhesse asztagját, másik meg azért, hogy állatjának kedveskedhessek friss szalmával. De azt egyik sem mondja meg, hogy kenyér kell, vagy a kölcsönt kell vissza­adnia. Azt is röstelik, ha a szőlő levét alma­lével kell pótolni. Pedig megtörténik! De, ez mégsem kölcsön. A borkölcsönzés azért is ne­héz, mert a kölcsönkérőt amolyan »sokatihat- nám« embernek tartják. Persze, mert eldicse- kesznek, hogy ennyi meg annyi termett. Ha elfogy, odamondogatnak neki, haragítják vele: hát, már elfogyott! Az is előfordul, hogy a megszorult ember kiballag a pincéjébe, a csu­tora is hátán billeg, de csak azért, hogy lás­sák. Amilyen üresen vitte, olyan üresen hozza is vissza. Legföljebb a szomszéd kínálja meg csak úgy kóstolóban. Pedig ez valóban köl­csön, mert a magyar ember mindig visszá- kínálja azt, aki teletölti egyszer is poharát. Régi jó szokás, csak soha ki ne veszne. Ezt el is sóhajtotta életében jópárszor már Ka- lotai bíró uram is, különösen az idén, mikor neki is elfogyott a bora. Máskor mindig elég volt, de a múlt őszön elverte a jég. Most csak nyelt, sóhajtott. Valahányszor az utcán föl- tarásznyázott emberrel találkozott, mindig megkérdezte: — Van még? Feleletet nem igen várt, mert mindjárt hozzá is tette: — Még az enyém is adja! Pedig, dehogy! Már régen kongott, ásított a hordó, de nem mondotta, nehogy tudják. Azonban mégsem ez volt a nagyobbik baj. Bort csak kérhetett volna, mást is kölcsön, de erdőt már nem. Hogy, hogynem, elfogyett, eltűnt az erdő. Persze, drága a fa, a tél .meg hideg, meleg szobában jobban esik a bor. Egy napon összedugta biró uram fejét az elöl­járókkal, pár holdat kivágatott. Volt pénz is, fa is. De azért vakargatta üstökét, vala­hányszor eszébe jutott az erdő. El-elmentj megnézte. De bizony nem nőtt helyette. A múlt vasárnap nem volt' dolga, beszólt az es- küdthöz: — Andorás! Gyere! Nézzünk körül, sok a tolvaj, vesz ez is, az is. Az esküdt álmából riadt föl. Nem tudta, hogy hol, merre ég, mert nem mert volna másra gondolni, hogy felköltsék. Máskor is megtörtént ugyan, hogy megzavarta álmát a biró, de az más, akkor volt bora. Neki sin­csen, mert máskép nem ütötte volna agyon alvással az időt. Megtörölte szemét, először öklével, azután kendőjével. — Nó, nem bánom! Múlik az idő, úgyis hosszú még a nap! Áthatunk éjszaka is eleget. Az asszony az udvarban pittyegette ösz- sze tyúkjait. A tojást vette számba. Félol­dalt odabandzsított urára. Tekintete követte lépéseit. Máskor egy kevés tarisznyábavalót kért embere, most lesunyta kalapját szemére, elkerült a kisajtóra. Dehogy nézett volna az asszony felé, nehogy szemére lobbantsa a bor­hiányt. Nem kerülte el mégsem. — Hát a tarisznya hol maradt? Hej! Az esküdt nyelt, mintha nem hallotta volna. Félhalkan dünnyögte: — Siessünk, bíró uram! Nem jót nézek ki az asszonyból. Lekerültek a kukoricásnak. Arra jártak legkevesebben. Nézegettek, mustráltak min­dent. Összehordtak hetet-bavat. Mcgszapulták a falu lusta gazdáit, hogy ezért, hogy azért nem lesz jó termésük. Amodább egy sereg varjut hessegettek cl, nagyon ellepték a fel­végi koma tengerijét. Meg-megálltak. Szóba­Pontos és figyelmes kiszolgálás Kávéház és Étterem Csáktornya került a kormány, a megye, a falu dolga* Nos, itt azután megtorpant a bíró. — Nem néznénk meg? Úgy gondolnám, hogy baj lesz vele ... — Baj ? Mivel, nó ? — Az erdővel! Valahogy nem tartottuk be a törvényt! Baj lesz, hej, baj lesz! Az esküdt is bizonykodott mellette. Sze­me gyorsan pillogott, érezte, hogy ő is bűnös a dologban. De, ha már megtörtént, meg­történt. Nem azért bíró a bíró, hogy ne se­gítsen a bajon! Ha máskép nem, kérjen köl­csön, ha kell erdőt is. Meg azután, ha jön az a vizsgálat, liát vezesse a bíró olyan he­lyekre, ahol még zöldéi az erdő. Világos! Mit tudják a nem ide valók, hogy állott az a kivágott erdő, meg hogy mennyi hiányzik. Az esküdt addig szaporította a szót, míg a bíró maga is belátta, hogy kár lesz megvizs- gálniok az erdőt, úgysem támaszthatnák föl a levágott fákat. Meg azután messze is van, esteledik is. Körülöttük a tücsök muzsikált. Egy-egy felszökött előttük, továbbugrott. A bíró utánuk piszkált botjával. — Úgy, úgy, csak húzd »csürbogas«! Tud­ja, kend, hogy jót jelent ez? Érik a szőlő. Nomsokára szüretelünk! Az esküdt ráhagyta. Még toldott is hozzá. A »csürbogarat« megfigyelte ő is, az öregek is. Ha korán muzsikál, korán lesz a szüret és bő­séges. A tücsök dicsérgetésébe annyira bele­élték magukat, hogy elfelejtették az erdőt, a fát. Gondolatuk most már a szüret körül járt. De szép is lesz! Uj bor, új kenyér, jöhet a tél. Mit az erdő! Tudhatnák, hogy fa nél­kül nem lehet kenyeret sütni. Végül a két faluvezetőnek állt följebb. Majd így lesz, majd úgy lesz, jöjjön csak az a szolgabíró, vagy más! És csak merjen szólni! A hősködésbe annyira belemerültek, hogy még a tatár sereg megve- vésére is vállalkoztak volna. De, amint a falu végére értek és megsúgták nekik, hogy kár volt az erdőt annyit emlegetni, mert beütött a baj, megjött a törvény embere. Erre az­után elpárolgott a bátorság. Különösen az es­küdt szeppent meg. Minden második házhoz be akart térni, hogy neki ottan dolga van. Maga a bíró is aprózta lépteit, mintha arra gondolt volna, hogy mire haza ér, már tovább áll a feje fölött zúgó veszedelem. Aprózott tovább, de az esküdt jobban értette. Mire a kapujához ért, egészen elmaradt. A bíró né­zegetett, integetett, de a hivatalbéli társa, ki tudja, hol merre járt. Megtörölte izzadt hom­lokát, Isten neki, bedobbant a kisajtón. A szobában már égett a lámpa, az asszony vitte rendelésre mérték után. Alakítások, bélelés és gallérozások legolcsóbban ifj. LAKI SÁNDOR szücsmesternél Zalaegerszeg Bethlen Gábor u. 5. I jJ I.. Lu I ’ i _J I . «_I i l'-J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents