Zalamegyei Ujság, 1941. július-szeptember (24. évfolyam, 147-222. szám)
1941-07-31 / 173. szám
2c ZALAMEG¥EI ÚJSÁG 1941. július 31. Kitérő válaszokat adott Roosevelt a sajtóértekezleten Roosevelt elnök a sajtóértekezleten rendkívül tartózkodó volt és minden külpolitikai természetű kérdésre kitérő választ adott Amikor Churchillnek arra a kijelentésére került a szó, hogy az egyesült államok a háború felé közelednek, Roosevelt kijelentette, még nem olvasta ChKrchill beszédét. A délkinai japán terjeszkedéssel és a Japán ba irányuló további olajkivitellel kapcsolatban Roosevelt kijelentette, jobbnak látja, ha erről Léránt Ferenc, Garzó Gyula, Tóth István, Ebergényi János, Tóth Ferenc, Puplics László Zsalek Károly, Molnár Ferenc, Szentgróti Ká roiy pozvai lakosok ellen hatósági közeg elleni erőszak büntette címén indult eljárás.Az volt elle- nüka vád,hogy a múlt év november 15-én csoportosan bezárták az iskolát és Kovács Antal meg • választott tanítót, aki katonai szolgálatából hazaérkezett, megakadályozták abban, hogy állását elfoglalhassa és működését megkezdhesse. Tették ezt azért, mert a helyettestanitónőt akarták megválasztani. Az ügyben szerdán tartották meg a főtárgyalást a zalaegerszegi kir. törvényszéken. Léránt Ferenc, aki iskolaszéki tag, azzal vé dekezeít, hogy mindkét tanító ragaszkodott az álláshoz. A tanitó azért, — mert mint mondotta — őt megválasztották, most leszerelt, te hát hozzá akar fogni a munkához. A helyettes tanítónő pedig azért nem akarta az állást ott hagyni, mert még nem kapta meg a felmentést. most még nem beszél. Arra a kérdésre, a Csendes óceáni, helyzetet most komolyabbnak tartja-e az Atlanti óceánnál, Roosevelt nem adott világos választ azzal az indokolással, hogy lehetetlen ilyen összehasonlítást tenni. Clark szenátor követeléséről, hogy foglalják el Latin Amerikát, Roosevelt az mondotta, reméli, hogy Lati-Amerikában ezt senki sem veszi komolyan. A tanítónak ő azt mondta, hogy a választás szabálytalan volt, azt meg is felebbezték, igy tehát nem taníthat. Erre a tanitó azzal válaszolt, hogy a felebbezéssel elkéstek, ő tehát tanít. Ő azonban annak hangoztatásával, hogy itt csak a tanfelügyelő jogosult dönteni, a gyermekeket hazaküldte és a tantermet bezárta. A többi vádlott úgy vallott, hogy ők nem tettek mást, csak azt tanácsolták, menjenek küldöttségileg a tanfelügyelőhöz. A tanitó, tanítónő és több tanú kihallgatása után a bíróság Léránt Ferencet egyrendbeli hatósági közegelleni erőszak vétségében mon dotta ki bűnösnek és ezért 60 pengő pénzbün teíésre Ítélte. Megállapította ugyanis a törvényszék, hogy a két tanitó közötti vitában csak az iskolaszéki elnök, a zalaszentiváni plébános — dönthetett, mint ahogy két nap múlva döntött is. A többi vádlottat felmentette. Az Ítélet jogerős. KESERÜVIZ nak, félállati sorban és tudatlanságban élnek és mivel sejtelmük sim^---és virágzó sorsa vau a Sztálin uralma alatti térüleLeknek, kegyetlen háborúra készülnek. Ebben a háborúban azonban hangoztatják az irányelvet — a legyőzhetetlen hatalmú vörös hadsereg tönkreveri őket, kiterjeszti a szóvj-ctrendszert egész Európára és boldogítani fogja annak népeit a kommunista világrend áldásával. Ennek azonban mindeneseire egyik legfontosabb előfeltétele, hogy kiirtsanak minden olyan egyént, aki a kapitalista világrendhez húz. ennélfogva veszedelmes elemmé válhatna. Szovjet otthonok. A népművelés másik főtörekvése a szovjet propaganda szervek azonnali megszervezése volt. Alighogy a galíciai területek szovjet megszállás alá kerültek, nyomban megkezdték a propagandaintézmények megszervezését Evég- ből minden nagyobb helységben úgynevezett „szovjetotthont“ rendeztek be, ahol színpadot, nézőteret és mozgófényképvetitő kamarát létesítettek. Emellett pedig berendezték a szovjetkönyvtárat. Annak jellemzésére, hogy milyen nagy súlyt vetették a szovjet otthonokra, a legsúlyosabb bizonyíték, hogy Sztaniszlauban, Kolomeában, Stryjben, HorodenVán, de kisebb helységekben is a legalkalmasabb épületeket foglaliák le a szovjetotthon számára tekintet nélkül arra, hogy az épületek milyen célt szolgáltak. Még a katonai szempontokat is mellőzték. Ezek az otthonok a Moszkvából küldött propagandisták mellett a GPU legszorosabb vezetése alatt áll tak. Propagandaanyaguk egészen szabványos volt. Ugyanazokat a szobrokat, mutatótáblákat, képeket, filmeket és nyomtatványokat lehet megtalálni valamennyi galiciai városban, sőt a a szállító leltárakból kivehetően még mennyiségileg is azonos tömeget kaptak az egyes helységek. Kétségtelen, hogy a propadandaanyagból úgynevezett egységszállítmányokat állítottak össze. Igen nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy Sztálin és Lenin egyébként meglehetősen művészieden gipszszobra a legkisebb falucskába is eljusson.' Ponyva-propaganda wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww Népnevelés a szovjetterületeken A pozvai iskolai harc ügye a törvényszék előtt Egy iskolaszéki tagot 60 pengő pénzbüntetésre ítéltek Kólómé a, július 23. A honvédtudósító század közlése. A szovjet rendszer egyes intézményeinek igazi képe csak a felszabadult területeken állítható össze. Bár ezekről a kérdésekről jelentések és ismertetések özöne jelent már meg, még mindig akad olyan terület, aimer íyen Üjabb adatokra bukkan az ember. Mint megállapítható' a szovjet népnevelés első feladatának megszervezéséi, valamint az ifjúi; ság megnyerését tartotta. Maga a közoktatásügy a Lengyelországi összeomlásakor megszállt területeken meglehetősen kialakulatlan voll. undák, mikádók, prémezett kabátok, boák molykár elleni megóvása legbiztosabban ifj. LAKI SÁNDOR szücsmesternél ZalaegerszegBethlen Gábor u. 5. Nem ismerjük a 20—22 év óta a szovjet uralom alatt állott területek iskolaügyét, azonban itl Galíciában a lengyel és ukrán népoktatás beszüntetésén vagy korlátozásán kívül alig jutott valamilyen intézményes rendezettségre. Fő jellemvonása azokon a helyeken, ahol la- nítás egyáltalán Volt: pusztán azoknak az ismereteknek kapkodó és felületes bevezetése volt, amelyekben a tőke és munka viszonyát és a prolctárság törekvéseit' ismertették természetesen a kommunista kiáltvány alapján Ezeknek az ismereteknek oktatása is az egész vonalon magán viselte a félműveltség minden jellemvonását Az ifjúsági szervezetek. A népnevelés ezenkívül az ifjúság sportba való bevonására vetette a fősulyl. Csaknem minden helységben sportszervezeteket létesítettek és szigorú rendszabályokkal kényszerí- lették az ifjúságot a sportolásban való részvételre. Természetesen ezeket az összejöveteleiket is felhasználták a kommunista rendszer »emberboldogító hatásának oktatására és a nem bolseviki rendszerben élő társadalmak iránti féktelen gyűlölet felkeltésére. Az irányelvül kiadóit tüzelek minduntalan visszatérnek annak hangsúlyozására, hogy a szovjel- Inrodalojir népei valóságos eldorádóbán élnek a nem szovjetrendszerű államokban élő nemzetekhez képest. Rendszeresen tanították azt Ra hazugságot is, hogy a nem szovjetrendszerben élő nemzetek mérhetetlenül gyűlölik a szovjet birodalom népeit, műveltségük 'mélyen alatta marad a szovjetnépek kullúriökáAz úgynevezett szovjetkönyvtárak anyagának javarésze amern szovjetrendszerben élő nemzetek elleni gyűlöletre nevelő kiadványokon kívül katonai ismereteket terjesztő könyvekből áll A vörös hadsereg minden fegyvernemének és szolgálati ágának szabályzatait megtalálhatjuk a szovjetkönyvtárakban. A kiadványok rendkívül FIGYELEM! Ifi A N G «4il I- N N N-°«! Klu A a * K N . f- hl J < tf) D < H Q 0 ARANY J.-U.28.D ÉPÍTÉST VÁLLALOK ÉPÜLETFA L METSZETT m ASZTALOS ÁRU J TŰZIFA ÉS k SZÉN W TELEFON 1—69 SZ építkezési vállalkozó Faanyag, szén- és ttizifanagykereskedő. Kérem a nagyközönség szives pártfogását