Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)

1941-04-18 / 87. szám

1941. április 18. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. út api fíirefi Magduska Egy vasárnap története Magduska még nincs 4 éves. De minden vasárnapon és ünnepen oLL van a lem idom­ban. Imádkozik is szépen. Imakönyve ott van elölte. Néha ugyan fordítva tartja és a belük fejtetőn állnak, de azért ő tud belőle így is imádkozni a Szívek Jézusához. A pré­dikációt persze mindig figyelmesen hall­gatja. Meg is jegyez mindent, mert hisz meg se moccan a beszéd alatt. Hanem egyszer... A plébános bácsi épen a keresztségről be­szélt. Magduska csak úgy nyelte a plébá­nos bácsi szavait. Még az a csöpp piros szája is nagy »0«-ra nyílott a figyelésben. AzL magyarázta a plébános bácsi igen szé­pen (legalább is Magduska ezt állítja), hogy csak az jut be a mennyországba, aki meg­van keresztelve. Na, bogarat telt a Mag­duska fülébe. Nem volt többé nyugta a kis leánykának. Izgett, mozgott, szuszogott, só­hajtozott úgy, hogy végül anyukája megso- kalva ezt, rendre intette. Azonban a kicsike nem nyughalott. A nyugtalanságnak a plébános bácsi ve­tett véget. Befejezte a beszédet s Magduska alig várta, hogy mehessen — ki a temp­lomból. Még térdet is csak úgy feléből-har- madából hajtott most, a keresztvetés meg el is maradt. Anyukája el nem tudta gon­dolni, miért siet a leánykája. Na, mindjárt megtudta ! A templomaj Lóban ugyanis a lányka meg­rohanta az anyukát: Anyukám! meg vagyok én keresztelve ? Meg-meg édesem ! — felelt anyukája. De bjztosan meg vagyok keresztelve? Biztosan! — felelt anyukája még mindig szórakozottan. Egészen biztosan ? Egészen biztosan ! — adta vissza anyu­kája. Fel is tűnt anyukájának ennyi kérde­zés — hát tudakolta a kicsitől : Miért kér­dezed, szívem ? Mert akkor én is a mennyországba jutok! — jelentette ki határozottan a kicsi. Azonban ez a határozottság és megnyug­vás csak látszólagos volt. Mert otthon újra sokáig leckézte anyukáját a megkeresztele­séről. Mikor pedig apuka is hazaérkezett« .na, se vége, se hossza nem volt a fulyton- folyvást visszatérő mottónak: Egészen biz­tosan meg vagyok keresztelve ? Aztán jött az ebéd. Magdus csak immel- ámmal evett. Látszott, hogy a kis esze má­sutt jár. S mikor épen kedvencét — a kré­mest ette, egyszerre a félúton megállót! a villa és már szólt: De ki keresztelt meg engem ? A plébános bácsi ! — akarta az anyuka megnyugtatni. Abban a szempillantásban le­ugrott a székről és indult a plébános bácsi­hoz. Anyukája alig tudta Visszatartani. Mag­duska azonban nem evett, csak piszkálgatta villájával á kitűnő falatokat. Menni akart. Ebéd után aztán anyuka is nekikészülő­dött. EgyüLt indultak a „plébános bácsihoz., aki épen szemben lakik. Az eső is meg­eredt. Szép márciusiasan szemetelt. — Átér­tek ... És a plébános bácsi már nem volt otthon — valami egyletben járt. Mikor Mag­duska a lesújtó hírt meghallotta, hát a csé­sze rögtön eltörött. És az éggel együtt sírt és hüpögve siránkozta : Most már mi lesz velem ? Azonban minden bajra megvan az orvos­ság. A plébános bácsi hamarosan hazajött. Meg is vigasztalta a kislányt. Meg, meg van keresztelve s most már biztosan a mennyor­szágba jut... Csodálatosan, a felhők mögül azonnal kibújt a kacagó nap. Magduska köny- nycin is áttört a mosoly... Azóta Magduska mindig áz angyalkákkal álmodik... d\f­Újságolvasáshoz nélkülözhetetlen az Á. T. I. zsebatlasz. Ára 50 fillér. Kapható a Zrínyi könyvkereskedésben. — A VESZPRÉMI PÜSPÖK BÉRMAKÖR- UTJA. Április, niájus, június hónapokban Gzapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök a tapolcai és monostorapáti esperesi kerü­letben bérmál, éspedig április 27-én Nemes- lördemicen, 28-án Szigligetien, 29-né Bada­csonytomajon, 30-án Káptalantótiban, május 3-án Gyulakesziben, 4-én Tapolcán, 5-én Za- láhalápon, 6-án Lesenc-e torna jón, 7-én Ne­mesei Ián. A püspök június végén visszatér Zalába és a monostorapáti esperesi kerület községeiben szolgáltatja ki a béijjjálás szent­ségét, éspedig június 20-án Monostorapáti­ban, 21-én Taliándörögdön, 22-én pedig Vi- gántpetenden. — A MINISZTERRELNöK a honvédelmi miniszterrel egyetértésben elrendelte, hogy a ház és házcsoport riaszlóügyeleles se a ház előtt, se a kapualjban, se a lépcsőházban ne tartózkodjék. Ennek alapján a riaszlóügye­leles nyitott ablak, vagy ajtó mellett a la­kásban larlózkodhalik, úgy azonban, hogy a halósági riasztást félreérthetetlenül meg­hallja s annak a lakók részére történő továb­bítását akadálytalanul a legrövidebb idő alatt végrehajthassa. — MAGYAR ÁLLOMÁSFŐNÖK CSÁK­TORNYÁN. Ács Gyula murakereszturi Máv állomásfőnököt az üzletigazgatóság Csáktor­nyára helyezte át állomásfőnöknek s új ál­lomáshelyét csütörtökön már el is foglalta. Vele együtt az állomásnak mintegy 20 főnyi személyzetét is áthelyezték Csáktornyára. — ANYAKÖNYVI HÍREK. Egyheti bejegy­zések a zalaegerszegi áll. anyakönyvi hiva­talban. Szülelés : Salamon Anna László fia r. k., Pankái* István kisbirtokos és Lukács Rozália István fia r. k. (Kisbucsa), Péter Imre gazdasági cseléd és Farkas Mária Imre fia r. k., Somogyi István napszámos és Hor­váth Lujza Gizella leánya r. k., Tormássy István napszámos és Babali Rozália Imre fia r. k., Tornyos yGula napszámos és Illés Katalin József, fia r. k., Doniján István gaz­dasági cseléd és Szép Mária Sándor fia r. k., Halálozás : Malomsoky Lászlóné "Szász Gab­riella 42 éves ág. h. ev., Lisovszky József őr- vezető 34 éves r. k., Kaszter Ödön dr. gyógy­szerész 67 éves r. k., Kutasi József ny. vas­úti altiszt 87 éves r. k., özv. Novoszel Fe- rencné Varga Mária 78 éves r. *k. Házasságot kötött három pár : Reményi István kántor­tanító (Rozi) Egyed Margittal r. k., Illés János főerdőőr (Toponár) Nagy Erzsébettel r. k., Szekeres József dr. banktisztviselő Hor­váth Erzsébettel r. k. — A TERMÉNY- ÉS TAKARMÁNYKÉSZ­LET FELESLEGEK ÁTVÉTELE ÉS FEL­KUTATÁSA című közleményünknek egyik szakasza a következőket mondja : »Az árpa, zab és tengeri négy hónapra visszatartható, mennyisége állatnemenként korra való te­kintet nélkül a következő: Hízómarháknál és hízósertéseknél danabonkint a hizlalás vé­géig, de legkésőbb október hó 15-ig havi 10 kg...« Ez a »10 kg« leírási hiba a nekünk megküldött polgármesteri hirdetményben. A helyes szöveg: 100 kg. — AZ ALSÖLENDVAI KATONAI KÖZ- IGAZGATÁSHOZ kapott beosztást Rettegi Miklós, zalaegerszegi áll. tanító, is. — Hosszú idő óta fekvő betegek a régbe­vált', tisztán természetes »Ferenc Józsefe ke­serűvizet nagyon szívesen isszák és annak gyors, biztos és mindig' kellemes hashajtó! hatását általánosan dicsérik. Kérdezze meg — A ZALAEGERSZEGI VASUTAS KÖR­BEN folyó hó 20-án, vasárnap, délelőtt 11 órakor tekeverseny kezdőődik. Értékes nye­reménytárgyak lesznek. A vendégeket sze­retettel várják. Remek női kabátok és ruhák Tóth szabónál. Síessén kiválasztani tavaszi kabátját. —"T” BALATONI MUZEUM építkezési' munkálatai, habár szerényebb mértékben, de az idén is tovább folynak. Az előcsarnokot' és a lépcsőházat még a tavasz folyamán kifestik, áz épület környékét pedig* rendbe­hozzák, gyepesítik és bokrosítják. Ez utóbbi munkálatokhoz Keszthely nagyközség kerté­szete is hozzájárul. A munkálatok vállalatba adása, illetően kivitelezése céljából a kul­tuszminisztérium részéről Nemerkényi János főmérnök Keszthelyen látogatást telt. — RENDELET A NYUGDÍJAS TISZT­VISELŐK MUNKÁBA ÁLLÍTÁSÁRÓL. A kormány rendeletét adott ki, amely kimondja, hogy a katonai közigazgatás szerveihez, va­lamint a katonai közigazgatás alá tartozó pol­gári közigazgatási, igazságügyi és üzemi szer­vekhez az illetékes miniszter kirendelheti szolgálalfételre a főfelügyelete alá tartozó tényleges szolgálatban álló, valamint a 70. életévét még be. nem töltött, nyugállományba helyezett állami vagy önkormányzati alkal­mazottját. Ilyen szolgálalfételre az illető bele­egyezésével közszolgálatban nem álló sze­mélyt is ki lehet rendelni. A más minisz­ter főfelügyelete alá tartozó alkalmazottal, vagy nyugdíjast csak az illetékes miniszter hozzájárulásával lehet szolgálattételre kiren­delni. — Megjelent a repülők lapja. A Horthy ‘Miklós Nemzeti Repülő Alap támogatásával szerkesztett repülésügyi folyóirat, a Magyar Szárnyak új száma most jelent meg. A lap rendkívül érdekes cikket közöl a négymór toros harci repülőgépekről és a magyar ej­tőernyős csapatok munkájáról. Különösen fi­gyelmet érdemelnek azok a legújabb gépek­ről készült eredeti fényképek, amelyek lá­mái háború élén harcolnak. Bisits Tibor őr­nagy légikrónikájáról és vitéz Hefty Fri­gyes háborús emlékei mellett Udvardy Jenő százados repülőhírei és a Budapesti—Lisz- szabon 5400 km-es légiidről szóló riport ér­demel még figyelmet. Ezenkívül a szokásos rovatok egészítik ki az új számot. A Magyar Szárnyak mindenütt kapható. Ára 50 fillér. Mutatványszámot a kiadóhivatal: Vili- ÜL lői-út 12., kívánatra ingyen küld. — CIPŐFŰZŐT LOPOTT Holczer Jenő üzletéből egy fiatalkorú egy köteg cipőfűzőt ellopott. A rendőrség az ügyet áttette a bíró­sághoz. ; , , í . — LEESETT A DIÓFÁRÓL Léránt László 16 éves légoltalmi figyelő. Súlyos külső és belső sérülésekkel szállították a kórházba.- FELROBBANT A PATRON A KEZÉ­BEN. Tóth Ferenc 15 éves bocföldei fiú patront talált s azzal játszadozott. Közben a patron felrobbant s a fiú kezét szétroncsolta. Beszállították a zalaegerszegi kórházba.

Next

/
Thumbnails
Contents