Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)

1941-04-12 / 83. szám

1941. április 12. ZALAMEGYEl ÚJSÁG _________________9. Sz enzációs külön kiállítások is lesznek Budapesten a Nemzetközi Vásár ideje alatt Budapestről jelentik : A Budapesti Nemzet­közi Vásár nagy vonzóereje egyre több intéz­ményt késztet arra, hogy a Vásár ideje alatt rendezze meg a maga külön kiállítását. Ed­dig az autószakma egész külön utakon járt, de ezidén már ez a szakma is hozzákap­csolódott a maga kiállításával a Nemzetközi Vásárhoz. Közvetlen a vásár területe mellett kapott megfelelően nagy helyet a városligeti Gerbeaud-pavillontól a Hermina-útig aként, hogy ebbe a területbe beleesik a Közlekedési Múzeumnak impozáns épülete is. Magát a Közlekedési Múzeumot 'is teljesen újra ren­dezik és ennek a külön kiállításnak a szolgá­latába állítják. Ezúttal az autoszakma álta­lános motorizációs és hadi kiállítást rendez, ami azt jelenti, hogy nem csupán az autók és motorkerékpárok, hanem az összes mo­dern, motorral hajtott hadigépezetek, repülő­gépek, tankok, ágyúk, csapatszál ítok védelmi és támadókocsik és eszközök mind oda ke­rülnek közvetlenül a közönség szeme ele. Ter­mészetesen erre a külön kiállításra külön be­lépőjegyet bocsátanak majd ki. Ugyancsak kedvezőnek tartja az alkalmat a maga külön kiállításának megrendezésére Erdély irodalma is. Erre a célra ugyancsak a Vásár területe mellett a Fővárosi Múzeum épülete és környéke fog terv szerint rendel­A költő letehette a lantot. Fia úgy tetszett, j nem énekel több éneket. Én azonban nem tar- j tozom e kiváltságos nemzetséghez, legfeljebb apró garasaim fickándoznak el tőlem bámu­latos fürgeséggel. így csak garasaimnak va­gyok könnyelmű el-költője. A göcseji ajak néni némulhat el. Még akkor sem, amikor a szív vérrel-könnyel, kicsorduló keserűséggel tele. Kedves Szerkesztő Uram ! Galambom-lel- kem ! Húsvétra szép írásos tojással akartam kedveskedni. De hát nehéz szívvel nem épen könnyű kicifrázni. Meg aztán olvasni is kö­rülményes. Legjobb lesz, ha segítek, ugye? Hát mondja csak Szerkesztő Úr, mit szói hozzá ? Hitte volna valaki is közülünk, hogy a magyarlelkű miniszterelnökünk úgy itthagy bennünket ? Ilyen árván ? A jó Bubi néni (nem az, aki már régebben meghalt. Annak jó, nem érhette meg. Egy másik jó néni, akit a szent keresztségben ugyanazon 'Szent Bor­bála hathatós gondjaiba ajánlottak) ahogy meghallotta a nágy csapás hírét, egyszeriben elsírta magát és amiközben nem takarékos­kodott jólelkű könnyeivel, sűrűn szeméhez emelgetve kék karton kötényét, egyre csak így kesergett : jó Istenem, mi lesz hát most velünk ? Valami kesergő érzés nálam is igen tapo­gatózott a szív tájékán, de hát a férfiköny- nyeket nem illik úgy mindjárt — hajrá — szabadjára engedni. Meg aztán a könnyek visszahozhatnák a halálból a magyar vágyak hősi harcosát ? ! Hiszen ha visszasírhatnánk! Megesett a szívem a jó Bábi nénin, de, azt hiszem, magamat is vigasztalni akartam, amikor így csendesítgettem : no, ne sírjon néni, hiszen jó az Isten. Akinek gondja van az utolsó verébre, a hervadó fűszálra, nem feledkezik meg az árva magyarról. Ugye, liá­néra, már régen tanultuk a bibliából, ele most milyen enyhe balzsam a fájó sebre az em­lékezés. Amikor aludt az Ür a kiesi' bárká­iban és a tanítványok nem bírtak a dühöngő elemekkel, amikor a hajótörés már-már elke­rülhetetlennek látszott, felrázták az alvó Urat. Szinte elszégyelték magukat, hogy annyira bizakodva kapaszkodtak eddig saját erejük­be. Hogy elhangzott a kiáltásuk : szabadíts kezesre állni, hogy Erdély méltó keretben mutathassa be az elnyomatás 22 évének min­den irodalmi termékét. Egyelőre tárgyalások folynak arról, hogy szerves része lesz-e ez a kiállítás a vásárnak, avagy külön belépődíj mellett tekinthető-e majd meg. Az immár nagymultú és évről-évre gyö­nyörűbb Virágkiállítás is a vásár ideje alatt kerül megrendezésre, szintén a \ ásár terü­letének tőszomszédságában, az új hatalmas kiállítású Stefánia-úti üvegházban és annak virágos tündérkertté alakított széles környé­kén, természetesen külön belépődíj mellett. De különleges attrakcióra készül Budapesten minden színház, minden mozi, minden lát­ványosságot nyújtó intézmény, amelyek meg­tekintésére jelentős kedvezményeket élveznek a Nemzetközi Vásár látogatói, akik a vásár- igazolványnak ezt a celt szolgáló utalványa ellenében a pénztáraknál a kedvezmények igénybevételére szóló szelvényfüzetet kérhet­nek és kaphatnak teljesen díjmentesen. A május 2-től 12-ig tartó Budapesti Nem­zetközi Vásár utazási- vizűm- és rengeteg más kedvezményt nyújtó vásárigazolváuyait minden utazási és menetjegyiroda, valamint a vásár minden tb. képviselete már árusítja és ilyent bárki válthat magának. meg Urunk, mert különben elv eszünk, — egy­szerre a tökéletes bizalom simította ki Íeí- kük háborgó tarajos hullámait. Megérezték bizonyossággal, hogy nem lehet ott 'baj, ahol ott az Isten. Bizony, bizony, nem merülhetünk alá a kétségbeesés örvényébe. Emlékezzünk csak Bábi néni ! Hogy is szokta kezdeni a jóhangú káplán úr azokon a szép »esperáso- ikpn«, a nagy ünnepeken ? Ha deákul is mond­ja, azért mégis tudjuk : Isten íigyelmezz se­gítségemre. Isten siess segedelmemre. Épen hogy így kell nekünk, árva magvaroknak imádkoznunk és nem lesz panaszunk Isten könyörületes jósága a. Hogy így riíegálíítom Bábi néni könnyes záporát, mintha magam lelkének hüpögése is csendesülne. Egészen átmelegít a bizako­dás. Mások kaphattak a sorstól keréknyi ke­nyeret, hozzá minden jót. Nekünk a remény­ség vakarcsa jutott csupán. De mesebeli falat. Soha el nem fogyhat. Mi is lenne belőlünk, magyarokból, ha a reménységtől is megfosz­tanának ? Mi lett volna belőlünk, ha a tör­ténelmünkben oly sokszor ismétlődő csapá­sok után csak egyszer is kialudt volna a lel­kűnkben a húsvéti reménység szelleme ? Csak úgv emlegetnének bennünket, mint akik vol­tunk. Pedig a mi élniakarásunk elpusztítha- tatianul szívós. A legnagyobb mélységekbe zu­hanással is hívtak a magasságok és tudatá­ban v oltunk annak, hogy hivatásunk van a jö­vőben, hogy nélkülünk nincs történelem. Elborult most is felettünk az ég ? Fájdal­masan felnyögünk a veszteségre, de nem ké­telkedünk abban, hogy kisüt felettünk és nem­csak melenget, hanem egészséges új erőre ka­pát bennünket a nap. Gyászolni szabad. Ezt parancsolja a magyar becsület is. De a be­zárt sír mellett a nemzet címerét ugyancsak nem fordítjuk meg. Reménységünk legyőz­hetetlen. Azért kedves Szerkesztő Uram, ne vegye rossz néven, ha egy kis mosoly is átsuhan levelemen. Nézze csak ezt az egyszerű piros- tojást. Mondtam, megfejtem írását. Itt ni, a másik felén. Jól nézze meg. Már enged a lélekborongás. A minap a plébánián lestem cd. Az meg úgy történt, hogy egy nyalka cigánylegény szívét a nekeresdi nemzetség­ből megbabonázta a novai cigány fény vési csa­ládból való szépséges bazsarózsa, a Lina, (csak azért mondom ilyen körülményesen, mert szerkesztő úr — no nem a feher haja mi­att, hanem csak úgy különben — nem lehet ebben kellőképen tájékozódott),. A két szív­nek kölcsönös szerelmi lángolásában cseppet sem lehetett kételkedni. Szerkesztő Uram, ne, mosolyogja le. Nagyon megsértené a jegyes­párt. Én is megmakacsolnám magam és nem mondanám tovább. Nos. Hát ahogy azok jöt­tek a plébániára (mondom, tanúja voltam), ahogy ragyogott fekete gyémántszemük és ahogy egymás kezét markolászták, az érzel­mek valódisága és toronymagassága felől el­némítanak minden ellenkező véleményt. Ilyen érzelmek előtt csak meghatottad lejei kell hajtani. No, — de mái; illendően be is di­csértek a plébániára. Csak rájuk kellett nézni és a plébános úr is egyszerre tudta, mi já­ratban lehetnek. De azért, természetes, hogy a legénv előállott mondókájával : Szentséges, tekintetes, naccságos plébános úr, azért jet- tünk, mert én ezt a Linát (illedelmesen rá­bökött) el akarom venni. Mi rendes cigá­nyok vagyunk, csókolom kezeit. Senki se mondhassa ránk, hogy mi a fizfa alatt betet­tük a sent házasságot. Arra nekem írás kell. A plébános kellő szeretettel fogadta a je­gyeseket és meg is dicsérte őket, hogy kü­lönbséget tesznek a fűzfa és az oltár között. Elővette a jegyesek anyakönyvét és kezdte beírni az adatokat. A nyalka vőlegény büsz­kén nyújtotta át a keresztlevelet. — Kirem, — tetszik látni — én se voltam törvinyte- len. Az én porontyaim is törvinyesek legyenek a Szentegyház előtt. Ugye Lina ? Lina sze- mérmetesen lesüti szemeit és zavartan fod­rozza kötényét, de mosolyog. Mondott is va­lamit cigányul, de én csak holmi dev lát ér­tettem belőle. No, ez még nem lett volna baj. A Lina adataira is sor kerül. Nent hozott írást, mert ő novai születésű, a czigányfe,nyvesről. Csak utána kellett nézni az anyakönyvben,' meg is mondta a plébános úr kérdésére, hogy mikor is született. Azt a plébános úr jobban tuggya. Hm. Az anyakönyv igen, de a plé­bános úr mégsem tudhatja — vetem közbe. Hát mégis mikor ? Hány éves vagy ? De Lina makacskodott. Mindenre c'sak azt fe­lelte : nem tudom, kirem. A vőlegény látta, hogy a plébános kezdi elveszíteni türelmét, elengedi Lina kezét (közben ugyanis úgyszo- rongatta, mintha napszámot fizettek volna érte.) Mérgesen ráförmed a menyasszonyra : Te ekei- ! Hát azt sem tudod, mikor szilettél? Meg, hogy hány ives vagy ? Jáj, megvert engem áz Isten. Ilyen kultúrálatlan fehirni- pet veszek el ? Látszik, hogy ebbe a setit Gö­csejben szilettél ! Jaj nekem, itt semmi kul­túra nincsen. Jaj, mit kell vesződnöm tekin­tetes főplébános úr, amig ebbül az eker- bül kulturembert faragok ott Nekeresclen ! Ide ne szaporítsuk a szót ! Valahogy mégis csak kihámozták a plébános úrral, hogy Lina körül és belül mikor született. A többit meg­mondta az anyakönyvi. Jaj, azért még min­dig akadt. A Lina származása körül nem volt minden rendben. Csóválja fejét a vőlegény. Levél Göcsejből

Next

/
Thumbnails
Contents