Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)
1941-05-31 / 123. szám
8. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1941. májm 31. — FIUINTERNÁTUS SÜMEGEN- Sümeg nagyközség képviselőtestülete a legutóbbi közgyűlésen elhatározta, hogy a gimnáziumhoz tartozó fiúinternátust a jelenlegi épületből! £l ferencrendi zárclaba helyezi at es mái az Ésszel a ferencesek erkölcsi és anyagi gondjaira bízzák a gimnázium iiiternátusbeli tanulóit. A volt internátus épületét — amelyet Ram a &el tér Vince, Sümeg legnagyobb jótevője, annakidején polgári leányiskola céljára adományozott a községnek — vissza adják eredeti rendeltetésének. Ezzel lágabb *cre nyílik a Szent Keresztről elnevezett apácák által eddig kevésbé alkalmas helyen vezetett polgári leányiskola szélesebbkörű kiUuilako- zásának. — KOSZORÚCSKA lesz Pünkösdhétfőn délután G órai kezdettel a babák és gyermekek, este fél 9 órakor pedig a felnőtt növendékek részére a Kultárház földszinti nagytermében. — A MAGYAR HÍRLAPÍRÓK ORSZÁGOS NYUGDÍJINTÉZETÉNEK javára a Zalame- gyei Újság útján szétküldött csekklapon a Központi HitelszöveLkezel (Zalaegerszeg) 5 pengőt adomány ozo11. — HÁZASSÁG. Schmeizl Géza Zalaegerszeg és Kiss Bözsike Jánosháza, pünkösdvav- sárnap déli 12 órakor tartják esküvőjüket Já- noskázán. Minden külön értesítés helyett. — A VASUTAS KÖRBEN Pünkösdvasárnap délután tekeverseny lesz. Értékes tárgyak lesznek. Mindenkit szívesen várnak. TÖBB LAPSZÁMUNKBAN hírt adtunk arról a sajtókamarai rendelkezésről, amely szerint tiszteletpéldányt nem küldhetünk, előfizetési különkedvezményt nem adhatunk- Felkérjük e sajtó kamarai rendelet alapján mindazokat, akik eddig így kapták lapunkat, hogy a csato.t befizetési lap felhasználásával június hó 1-től kezdődően az előíir zelési díjakat beküldeni szíveskedjenek, nemhogy a lap további küldését be kelljen szüntetnünk. — MA: TÓTH ERVIN DR. HEGEDü- ESTJE a gimnázium dísztermébenA BALATON PÜNKÖSDJE. A kedvező időjárás következtében rendkívüli módon megélénkült az érdeklődés a balatoni nyári üdülés iránt. A legtöbb helyen pünkösdre is minden megtelik. BalaLonfüreden és a somogyi fürdőhelyeken sok pünkösdi vendégre számítanak. — Június 5. Ez a nap a m. kir. Állana- sorsjáték legközelebbi húzásának napja. Idejében szerezze be államsorsjegyét (ára egész 3—, fél 1.50 pengő), akkor önnek is esélye lehet a nyerésre. Főnyeremény 40.000 pengő. — HIRDETMÉNY. A polgármester az érdekeit petróleumfogyasztókat, valamint a kereskedőket értesíti, hogy az 1941. június havi petróleumszelvények 1/4—1/4, azaz egynegyed—egynegyed liter pelróleummeni^iséggel válthatók be. — PÜNKÖSDKOR ZÁRVA LESZNEK AZ ÜZLETEK. Az üzletek pünkösdi zárása ügyében a Kereskedelmi Érdekképviseletek Állandó Bizottsága elhatározta á Kereskedelmi( Alkalmazottak Országos Szövetsége felkérésére, hogy az árúházak és üzletek pünkösd mindkét napján egész nap zárva lesznek. Az élelmiszer szakmában pünkösd vasárnapján 7—8-ig, hétfőn 7—10-ig Lártják nyitva) .üzletüket. — LETAGADTA, HOGY MÁR BÜNTETVE VOLT. Horváth Ágnes decskei, 21 éves cigánynő egy társnőjével mint erdélyi menekültek kopogtattak be a falvakban s végre csendőrkézre jutottak. Horváth Ágnes letagadta a bíróság előtt, hogy már büntetve volt és így 19 rendbeli csalásért összesen csak 3 heti fogházra ítélték. Ki is töltötte 'büntetését, de akkor érkezett meg a bűnügyi nyilvántartóból, "hogy már volt büntetve. így a kir. ügyészség ismét bíróság elé állította. A törvényszék hatálytalanította az elsőfokú (3 heti fogház) ítéletet s *6 hónapi börtönre és 3 évi jogvesztésre ítélte. FÜGGÖNY és szőnyeg lakásának dísze. Gyönyörű választékban kapható Schütznél. Figyelem Háza elé drótfonatot, konyhájába zománcozott asztaltüzhelyt, fiának vi - lághirü PUCH kerékpárt vegyen. Kapható teljes jótállással D. HORVÁTH IMRE műszaki vaskereskedőnél Zalaegerszeg Telefon i 54. Legújabb .4 török lapok nagyon komolynak tartják az európai helyzetet. Ankarai értesülések szerint a török hadügyminiszter egy tábornokokból álló bizottságot küldött az Északaine- rikai Egyesült Államokba hadianyagok vásárlására és abból a célból, hogy együttműködési hozzon létre Amerika és Törökország közöli arra az cselre, ha Törökországot valamely állam megtámadná. Egy hollandiai lap dorni tudósítója a következőket írja a nagybeteg és 82 éves volt német császárról: Az excsászár állapota javult, de állapota még mindig komoly. ©Tilm-Szinfíáz Mindenki mást szeret. Bemutatja az Edison mozi szombaton 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. (Naponta az első előadáson a helyér 20—70 fii) Irodalmi film, amely nemes eszközökkel nemes célok elérésére törekszik. Szeressük egymást. Két generáció, az apak és a fiúk örök problémája körül forog ennek az új filmnek a meséje. A film producere művészi hitvallásában azt tűzte maga ..elé, hogy témában, rendezésben, művészi és technikai kivitelben egyaránt újat, a megszokottól eltérőt adjon. Egy nagy gyár hatalmas munkatermeiben kezdődik a történet. A gyáros fia átveszi a nagybeteg apjától a gyár vezetését, hogy fiatal, ambíciótól fűtőit életét állítsa munkában, robolban megrokkant öreg szív helyébe. A konzervatív apai szellem és a lázadó fiatalság más utakon járó gondolkodás- módja azonban hamar összeütközik és a fiú vezérigazgatósága mindössze 24 óráig fart. így indul el a történet, amelynek végén az újdonsült vezérigazgató munkásnak áll be apja gyárába. Különös érdekességű és kettős lélekrajz ez a film. A nyakas, kemény, elveihez görcsösen r agaszkodó öreg úr (Csotros Gyula) ,és a vele szemben álló, a munka hitével fűtött fiatalember (Greguss Zoltán) lelki kettősségének rajza. Éhez a drámai feszültségű kettőshöz csatlakozik a gyári portás leányának szerepe, aki miatt az események egész sora ZiL AEG EK SZEGI KÜLChÓNKÖNYYTÁR LORD ROTHERMERE-UTCA 5. Újdonságok. Medveczky Bella: Családi ház Howard: A csonlbrigád Thury Zsuzsa: Rigó utca 20—22 Priestley: Angyalok utcája Hawthorne: A kéttornyú ház robban ki. Ezt a ritka érdekességű női alakot Bulla Elma kitűnő színésznő kelti életre. A három főszereplő mellett Bilicsi Tivadar, Erdélyi Miéi, Hidvéghy Valéria és MakL láry Zoltán kapott jelentős szerepet- A »Szeressük egymást« pünkösdhétfőn 3, 5, 7 és. 9 órakor mutatja be az Edison mozi. SÜMEGI MOZI A sümegi Apolló filmszínház május 31-én, szombaton, fél 9 órakor és június 1-én, Pünkösdvasárnap, délután 2, 4, fél 7 és 9 órakor muLaija be Zilahi Lajos híres regényének filmváltozatát, amelyet a nagy magyar tehetségek páratlan művészettel alakítanak. A film — amelyet csak 16 éven felülieknek engedélyeztek — címe: Hazajáró lélek. A film női főszerepét a »Halálos tavasz« főszereplője: Ivarády Katalin alakítja, akinek a film. diadalrajulásában partnere: Láger Antal volt segítségére. A film többi szereplői még: Somlay, Vaszary, Mály, Csor- los stb. Kísérő filmként Pethesnek egy 2 felvoná- sos filmjét és híradókat mutatunk be. Hétfőn, június 2-án, délután 2, 4, fél 7 és 9 órakor a Metro filmgyár legbrilhamsabb táncos, zenés filmjét mulatja be. Címe: Honolulu. A 12 l'elvonásos film főszerepét Eleános Po\vel és Robert Yung alakítják. Kísérő műsorként híradó és magyar kultúrfilm kerül bemutatásra. Értesités NÉMETH JÓZSEF tüzelő • és építkezési anyagkepe s k e d 6 1941 április 1-től kezdődően épüH » letfa és metszett áru eladását A m bevezette. — Kéri a nagyérdemű 3 • közönség szives pártfogását N 3Fürészpor megrendelhető.^^ 3 Üzleti Kossuth Lajos utca 62. K 0 IS dlprófiiróefés&Ii Legkisebb hirdetés (10 szóig) 80 fillér. Tíz szón felül szavanként köznap 6 fillér, vastagabb betűkkel 8 fillér, ünnepnapokon szavanként 8 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér. A támpéldányt külön számítjuk. — A BAROSS FÉRFICSERKÉSZEK (volt öregcserkészek) kéri megnyúló mulatságára szeretettel várja június 8-án a cserkész pártoló közönséget a Rendezőség. — KIRÁNDULÓK FIGYELMÉBE! Acsács- bozsoki vendéglős kéri megnyitást rendez pünkösdhétfőn. JÓ KARBAN lévő szódagyári gép olcsón eladó. Zalaegerszeg, Kert-utca 28. FÜRÉSZPOR KAPHATÓ! Száraz és olcsói Sommer Sándor szállítmányozó. JÁNKAHEGY elején szőlő, pincével, valamint Kossuth-ulca 33. szám alatt lévő ház szabadkézből — elhalálozás miatt — eladó. Bővebbet a Cserkészüzlelben. ÖRÖKBE FOGADNÉK 15 év körüli, teljesen árva leányokat. Smadics Pál Nagykutas, u. p. Egervár.- VENNÉK egy jó karban lévő használt, mély gyermekkocsit. Ajánlatokat »Gyermek- kocsi« jeligére a kiadóba kérek. SZAKONYI HÁZBAN 2 vagy 3 szobás lakás mellékhelyiséggel azonnal kiadó. Madách utca 5ELADÓ a Kölcsey-utca 27 szám a’latti, Biatthyány-utcára néző sarokház. Vármegye- háza, II. em. 6. Felelős kiadó : GAÁL ISTVÁN Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchemyi-tér 4. Nyomdavezető : Gaál István.