Zalamegyei Ujság, 1941. április-június (24. évfolyam, 74-146. szám)
1941-05-21 / 115. szám
1941. május 21. ZÄLAMEGYEI UJSÄG 3. Nem engedtek csépelni a konkurrensek Rompos János, egy badacsonytomaji föld- birtokos gép tulajdonos gépésze, ,wű géptulaj- donos megbízásából a múlt év októberében több gazdánál megjelent cséplés végett. A géplulajdonosriak azonban konkurrensei voltak: Biró Zoltán, Biró Gyula és Biró Kálmán közösen, akikkel szövői ke zeit Cupor Károly is arra, hogy a 'Biró testvéreken kívül mást nem engednek csépelni a községben. A három Biró és Csupor fenyegetésekkel és .kődobálássál arra kényszerítették RomposU — akinek megállapodása volt a gazdákkal, hogy ott csépel először, — hogy távozzék gépjével a faluból. Rompos nem Judoit el- lenállani a támadóknak, azért el is vontatta a gépet Kővágóőrsre. A földbirtokos gép tulajdonos feljelentésére zsarolás büntette címén eljárás indult a Biró fest vérek és Cupor ellen és á?z ügyet kedden tárgyalta a törvényszék Tapolcán. A törvényszék bűnösnek mondta ki a vádlottakat zsarolás vétségében s Biró Zoltánt 3 heti, Gyulát és Kálmánt 2—2, Cupor Károlyt pedig 1 heti fogházra ítélte. Mindegyik ítélet jogerős. Az ‘/télét. kiszabásánál tekintetbe vette a bírósági azt, hogy a vádlottak kártalanították a gép- tulajdonost. FERENCJOZSEF KESERÜVIZ wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww Az állatoknak tüzes vassal tiltott módon vaié megjelölése A polgármester felhívja a gazdaközőnség figyelmét, hogy az állaiok tüzes vassal, vagy más unó dón való megjelölésének szabályozásáról szóló rendelet szerint felnőtt, vagy növendék szarvasmarhát, avagy borjút csak a fején, az elülső lábain a felső száron, a szarván és a csülkén, — lovat vagy csikót csak a fején, a nyaknak a fej felé eső (elülső) felén és a patáján, —- juhot csak a szarván szabad tüzes vassal bélyegezni, míg a báránynak tüzes vassal való bélyegzése bármely testrészen is tilos. Az ország bőrellátásának a rendkívüli viszonyok folytán beállott nehézségei ezidősze- rint nemcsak közgazdasági', hanem közellátási érdekből is nyomatékosan megkövetelik és sürgetik a rendeletnek minél gondosabb betartását. Utasította a polgármester a szakközegeit, a legszigorúbb ellenőrzés foganatosítására* mert a rendelet megszegése kihágásnak minősül s azt pénzbüntetéssé sújtja. Nem felejtünk! Május 22. 1915- A volt szatmárnémeti 12. honvéd- gyalogezrednek az oroszlengyelországi Opaluv környékén folyt harcai alatt többek között kitüntették magukat: Forgó Péter honvéd, aki észrevette, hogy rajparancsnoka hősi halált halt, öntevékenyen nyomban átvette a raj feletti parancsnokságot, majd lelkes buzdításaival ösztökélve baj társait, előre ragadta őket. Az oroszok közvetlen közelébe érve rohamra indult, amely alatt átlőtték a karját Forgó honvéd nem törődött ezzel, hanem igen nagy fájdalmai ellenére is raja élén maradt és vitézül harcolva csak az esti sötétség leszállta után ment hátra a segélyhelyre. De akkor is csak azért, mert a vérveszteségtől elgyengült és a századparancsnoka hálraparancsolta. Példás magatartását a nagy ezüst vitézségi éremmel jutalmazták. Azonos értelemben vitézkedett Gyarmati József honvéd, aki ezen a napon támadás alatt lábsebet kapott, de — nehogy elvigyék baj- társai köréből — eltitkolta sebét és sajgó fájdalmai ellenére is rendszeres bekötözés nélkül, még napokon át harcolt tovább- Csak amikor a vértől átázott ruhája elárulta sebesülését és század parancsnoka meglátta ezt, ment parancsra a segélyhelyre. Ezt a kiválóan derékas magatartását és Gyarmati honvédnek a századhoz való példás ragaszkodását értékelték elöljárói, amikor elismerésük látható jeléül a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. ISKOLAI FORGALOMBÓL KIVONT régi hófehér famentes papírosból készült füzetek 6 lapostól 100 laposig, amelyek kereskedőknek, iparosoknak jegyzetek céljára kz- válóan alkalmasak, kaphatók a Zrínyi könyv- kereskedésben. Értesítés NÉMETH JÓZSEF tüzelő • és építkezési anyagkereskedő 1941 április 1-től kezdődően épüH « letfa és metszett áru eladását *1 bevezette. — Kéri a nagyérdemű 3 a közönség szives p á rtfogását N 3Fürészpor megrendelhető.=EÉ 3 Üzlet: Kossuth Lajos utca 62. K> 05 10 TirniBWnníg Vi!ág@gyház Brazíliában új katolikus egyetemei alapítottak, Rio de Janeiroban tette le az alapkövét Lémmé bíboros. Az egyetemnek jogi, bölcseleti, nyelvészeti és természettudományi fakultása lesz, az akadémiai fokozatokat az állam is elismeri. — Az argentínai Catamar- oa katedrálisa részére Orlandi olasz festő) művészi, egész latin Amerikában feltűnést keltő oltárképet festett- — Brazíliának jelenleg 17 érseksége, 55 püspöksége, _26 független prelafúrája és 2 apostoli prefeklus- sága van; papjainak száma 4500 (ebből 2018 szerzetes), összesen 2526 plébániája van. — Santiago ban. Chile fővárosában kápolna-auú tót szenteltek fel.- Ez a »guruló tenpplom< ha ngs zó ró va 1, ha r m ó ni um mal, k ö ny v t á r r al megoldja a távoli falvak misszionálását. — Uruguay püspökei híveiket iskolák alapítására szólították fel, mivel ’ 300 000 gyermek még ma sem részesül semmiféle tanításban- -- Venezuelában a benszülöttek misszionálá- sára ismét felállították a »redukciókat« az első spanyolok mintájára. út api fiirefi — Lapunk legközelebbi száma Áldozócsütörtök ünnepe miatt pénteken a rendes időben jelenik meg. Áldozócsütörtök »És lön, mikor őket áldotta, elválék tőlük és mennybe viteték«, eltűnt egy ragyogó felhőben, .Ez a föl menet szemmel látható volt egy darabig, azután a dicsőséges Krisztus1 egy pillanat alatt bárhoüa eljutott. Számár a a tér nem bilincs, nem korlát. Ami u térbe nincs lefogva, az nem méri kiterjedésselA vagyis pontjainak a tér pontjaival való ösz. szemérésével ia távolságot. Jézus e fölemelkedése nagy kiáltó jel, hqgy útjelző, melyl az égbe mutat. Jertek utánam, keskeny úton, meredek ösvényeken, de io) szellem erejében és mennek utána mindazok, akik vágynak »ad aél er ni tajem«.. Excelsior .. ■ emelkedjünk hitben, reményben, szívtiszimúgban. Húznak, emelnek ia hegyek... húznak az örvényeki vonz a tenger; hát a fölséges mennybemenet hogy vonz! (Proháiszk\a: Elmélkedések.) — HŐSI EMLÉKÜNNEP. A zalaegerszegi állami polgári leányiskola ma délelőtt 11 órakor hősi emlékünnepélyt rendezett a Hősök emlékműve előtt. Ünnepi beszédet mondott Vörös Margit IV. o. I., szavaljak Gergely Margit IV és Dávid Piroska III. o. tanulók. — UJ ANYAKÖNYVVEZETŐT kapott Nagykanizsa Haha Pál dr. személyében, aki a legutóbbi városi közgyűlésen mint városi fogalmazó letette a hivatali esküt, — ISKOLÁK LABDARUÓG MÉRKŐZÉSE. A zalaegerszegi állami és a zaiaszehígról! magánpolgári fiúiskola labdarúgó mérkőzése Áldozócsütörtökön délután fél 4 órakor lesz a Move sportpályán. — HALÁL A KUTÁSÁSNAL. Még a múlt év őszén történt Badacsonytomajon, hogy Hámos Gyula kőművesmester kutat ásott, de a kulásásnál előírt óvatossági szabályokat nem1 tartotta be s "ennek következtében a föld beomlott s maga alá temette a kőművessegédet, aki ott nyomhan meghalt. Az ügyet hétfőn tárgyalta Badacsonytomajon a zalaegerszegi kir. törvényszék büntetőlanácsa és Hámost 30 napi fogházzal helyettesíthető 300 Hpengő pénzbüntetésre ítélte. Arra tekintettel azonban, hogy a segéd özvegyét Hámos kártalanította, a büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. > — ORVOSI HÍR Dr. Pintér Gábor gyermek-szakorvos, a pécsi Erzsébet Tudomány Egyetem Gyermekklinikájának tanársegéde, 1941. május 20-án rendelőjét Kossuth Lajos utca 10 szám alatt megnyitotta. Rendel: délelőtt 9—11 és délután 4—5 óráig. HÖLGYEK ÉS URAK ! Kísérjék figyelemmel TÓTH GYULA kirakatait — A ZALAVÁRMEGYEI SZARVASMAR- HATENYÉSZTŐ EGYESÜLET május 29-én délelőtt 10 órakor a vármegyeházán évi rendes közgyűlést tart. A gyűlés napirendjén szerepel az egyesületnek Állattenyésztő Egyesületté való átalakítása. — VÉSZHIRTERJESZTÉS. Fehér László ifj. Farkas János és Szabó Gáspár balaton- eclericsi földművesek ez év elején valótlan) politikai hírek terjesztésével a községben nyugtalanságot keltettek. A. törvényszék Tapolcán tárgyalta Le az ügyet "es Fehér 5 napi fogházra átváltoztatható 10 P pénzbüntetést kapott, két társának bűnösségét szintén megállapították, de a nagyszámú enyhítő körülményre tekintettel büntetést nem szabott ki reájuk a törvényszék. Fehér büntetését is felfüggesztették. Az ítélet jogerős. — ÁLLATVÉDELMI FILM. A Magyar Cser kész Szövetség Állatvédő Főbizottsága most megtartott ülésén behatóan foglalkozott a lé- letí tendő állatvédelmi film ügyével. A film célja a legszélesebb rétegekben felkelteni az érdeklődést az állatvédelem és az okszerű állatgondozás iránt. A folyó ügyeken kívül foglalkoztak még állatmenhely létesítésével.