Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-01-19 / 15. szám
1944, január 20. ZALAMEG¥EI ÜJSÄG 3 Megszűntek a síi Ivos vonatfomalmi korlátozások „Hóvizfiirdő“ néven dnnálló közigazgatási község alakul A Balatoni Kurír írja : A gyógytaváról híres Hévízszentaudrás községből meg három más, szomszédos kisközséget, — Egregy, fel- sőpáhok, Zalaköszvényes — igazgatnak ; a négy község alkot egy körjegyzőséget. Az amerikai lendülettel fejlődő Hévízszentand- rás körjegyzőségét azonban hatalmas feladatok elé állítják egymagukban a Hévízgyógv- fürdu-teleppei és a különböző üdülőhazakkal kapcsolatos közigazgatási és fürdőügyi teendők, amik különösen a fürdőévadban hátráltatják a körjegyzőséghez tartozó többi község ügyeinek nyugodt és gyors ellátását. I'Hetékes helyen végre belátták, hogy ezen az állapoton változtatni kell, miért is a belügyminiszter még november hó folyamán rendeletét adott ki, amelyben Zala vármegye alispánját ez ügyben javaslattételre hívja íjpl. A minisztérium elgondolása az, hogy Felsőpáhokot és Zalaköszvényest az alsópá- hoki körjegyzőséghez csatolják, Hévízszent- andrás pedig Egreggyel egyesülve, »Hévízfürdő« néven önálló jegyzőséggé alakul. Amint értesülünk, a belügyminiszteri tervezet az alispáni hivatalból Hévízszentandársra már megérkezett s annak tartalmát az érdekelt községek képviseleteivel is tudatták. A községek egyrésze, mint halljuk, Jhallani sem akar az átcsoportosításról, holott bizonyos, hogy a községek közigazgatása és így jóléte szempontjából is az átrendezésből csak haszon származnék. Valószínű, hogy a kérdést még a fürdőévad megindulása előtt, belügyminiszteri döntés fogja megoldani. FERENCJOZSEF KESERÜVIZ Itt a facipő Az Trsekujvári Ciktagyár hamarosan piacra lép háborús újdonságával : a facipővel. A gyár beható kísérletezés és próbák után határozta e! a facipők gyártását, éspedig kétféle minőségben : készítenek fabakancsokat és női szandálokat. Az új fabakancs talp- és sarokrésze erŐ3 vastag bükkfából készül, nedvesség nem szivároghat át rajta. Megoldották a szükséges hajlékonyság kérdését is. A felsőrész bőrhulladékból készül, amelyből igen nagy menny iséget tárolt á gyár. Elképzelés szerint a fabakancs különösen a mezőgazdasági munkásságot fogja érdekelni, mert puha talajon igen jól használható. A fatalpu szandálok felsőrésze ugyancsak bőrhulladékokból fog készülni. E két lábbeli újdonság mellett forgalomba kerülnek gumitalpú fabakancsok is. A fabakancs '50 százalékkal olcsóbb lesz, mint a jelenleg for- ! galomban levő bőrtalpú bakancs. Sziniiáz- és filmalosztály az Actio Catholicában Az Actio Catholica Országos Elnöksége, mint a magyar katolikus társadalom központi szerve, elhatározta, hogy Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök elnöklete alatt áiló országos sajtószakosztályon belül életre hívja a színház- és filmügyekkel foglalkozó alosztályt. Mihalovics Zsigmond pápai pre- látus, az A. C. országos igazgatója mindjárt be is mutatta az alosztály munkakörét. Ezek szerint a következő tíz pontban megállapított területen indítja meg a munkát az Actio Catholica, éspedig : 1. Ellenőrzés színház- és film-vonalon. 2. Jó színdarabok és filmek ajánlása. 3. Propaganda, amely magában foglalna a katolikus közvélemény eligazítását színház- és filmügyekben. 4. Keskeny filmügyek. 5. Műkedvelő filmügyek. Egyházközségek támogatása keskeny mozgókép-színházak felállításában. 7. Az egv- hazközsegek szamara lehetőség teremtés keskeny felvevő- és leadógepek beszerzésére és keskeny filmszalagok, valamint diapozitívek kikölcsönzésére. 8. Bekapcsolódás az Állami filmgépkezelői tanfolyamba. 9. Műkedvelők számára filmtanfolyam rendezése. 10. Egyházközségek számára lehetőség megteremtése hangra! orgók és hanglemezek vételére, valamint kikölcsönzésére. Az előterjesztett programra alapján az ügyek központi elintézésével az elnökség egyik titkárát bízták meg. Figyelem Háza elé drótfonatot, konyhájába zománcozott asztaltüzhelyt, fiának világhírű PUCH kerékpárt vegyen. Kapható teljes jótállással D. HORVÁTH Műi RE ■nfitxaki vasktreskedőnél Zaiaegerazeij Telefon e 54. <31 api RireR IDŐJÓSLÁS : Délnyugati, nyugati szél, felhőátvonulások, helyenként futó eső, a hegyeken havazás ; sok helyen kod. Az enyhülés az egész országra kiterjed. — Halálozás. Tátray István dr. miniszteri osztályfőnök, műegyetemi magántanár, a pénzügyminisztérium állami földmérési főosztá- jának vezetője, január 17-én elhúnyt. Temetése ma, hétfőn délután 3 órakor volt a farkasréti temetőben. Az elhúnyt zalaegerszegi Treiber családból származott. — A zalaegerszegi kórházi kápolnában a vasár- és ünnepnapi fél 9 és fél 11 órai szentmise elmarad, helyettük negyed 10 órai lesz. 0 — A veszprémi egyházmegyéből. Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök a következő kápláni áthelyezéseket eszközölte : Leikor János Siófokról Csurgóra, Taal János Hetesről Siófokra, Osztermaim István Nagybajomból Nádasladányba, Ádám Árpád Fel- sőiszkázról Nagybajomba, Szűcs Adolf Ka- darduíról Csurgóra Tersztenyák László dr. Nagykanizsáról Hetesre, Dörnyei Imre Akarói Iharosba, Nemes Antal Iharosból Ka- darkutra, Kovács Sándor Csurgóról Nagykanizsára, Búzás Sándor (betegszabadságon volt) Attalára, Ormódi Ferenc Kisgörbőről Felső- jszkázra, Sólyom József Attaláról KisgÖrbő- re került káplánnak. —■ _ —* — Központi népművelő előadók a novai járásban. Paraicz Dezső novai, adóhivatali főnök Pákán, Márkus Károly nyug. igazgató-tanító Dömeföldéu és Csömödéren, Roznyay Endre novai takarékpénztári főkönyvelő Kányaváron tartottak értékes és a hallgatóság számára igen érdekes előadást. Csergő Szilveszter novai r. k. tanító Barlahidán január 19-én tartott szépszámú hallgatóság előtt népművelő előadást. A központi előadóié munkája láthatóan élénkíti a népművelést a novai járásban. — Kiigazítás. A »Nyomorultak« című film bemutatása nem 27-én lesz; mint előző számunkban tévesen közöltük, hanem 2í-en kedden. ^ ■— Keszthelyi tag a Kúria ügyvédi tanácsában. Az igazságügyminiszter Lénárd János dr. hercegi főtitkárt 1941. január 1-től hartfm évre a kir. Kúria ügyvédi tanácsának tagjává kinevezte. — Postai áthelyezések. A keszthelyi postahivataltól Kéri József dr. postatisztet a pécsi postaigazgatósághoz, Schléger Margit díjnoknőt pedig a szatmárnémeti postaigazgatósághoz azonnali hatállyal áthelyezték. — A keszthelyi Ranolder Intézet igazgatójává a veszprémi egyházi főhatóság lle- gőczi Blanka irgalmas nővért nevezte ki. — Kirendelés Erdélybe. A belügyminiszter Búzás Béla dr. keszthelyi járási főszolgabírót kirendelte Háromszék megyébe két járás közigazgatásának megszervezésére. A kirendelés legalább két hónapig tart. A főszolgabíró már el is utazott Háromszék megyébe. — Több tanítónőt a népiskolákba. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felkérte az egyházi hatóságokat, országos tanügypoliti- kai érdekekre tekintettel hassanak oda, hogy, a két tanerős népiskolákhoz már az egyik állásra nőtanítót, kettőnél több tanerős népiskolánál pedig — ha csak nem kántortanítói állásról van szó — úgy válasszanak tanerőket, hogy a nőtanerők száma a férfitanerők számának legalább a kétszerese legyen. Már a jelölésnél és választásnál is kívánatos ezt figyelembe venni. — Elveszett tegnap a Szociális Missziótársulat kistermében, vagy az utcán egy Szűz Mária-érem kék szalaggal. Kérik a megtalálót, adja be szerkesztőségünkbe. — Bezárult a tejgazdasági tanfolyam című tegnapelőtt megjelent cikkünkben kimaradt Lengyel András dr. m. kir. főállatorvos neve, aki előadást tartott a tanfolyamon. Jo házból való fiút tanulónak felveszünk. Berger vaskereskedés. állott a január 16-a előtti menetrend. Ahó- I akadályokat is mindenütt sikerült eltávolí- ! tani. Január 21)-tói, hétfő éjféltől megszűnnek a három napra elrendelt nagymérvű vonat- korlátozások. Tehát, teljes egészében vissza-