Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)

1941-03-26 / 69. szám

1941. március 26. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3. risztujitó közgyűlés a sümegi járási ipartestületben« A Sümegi Járási Ipartestület folyó hó 23-án Hután 2 órakor tartotta Sümegen a Polgári ön- ipzőkörben rendes évi közgyűlését. A lcözgyű- st Sarlay Jenő alelnök nyitotta meg. A ineg- iló után Novák Frigyes áll. iskolai igazgató továbbképző tanfolyamoknak szükségességéről, egleth Imre adóhivatali főnökhelyettes pedig új adórendszerről szólott. Ezután az ipartes­tet 1940. évi működését ismertették, amit az 10 évi zárszámadás bemutatása követett. A közgyűlés tárgysorozata 12 pontból állott. Ezek közül a legnagyobb érdeklődést a 12-ik pont váltotta ki, amely a betegsége folytán le­mondott Molnár István sütőmester, ipartestületi elnök helyébe választandó új elnök választása volt. Többek kérelmére Taschek János korelnök titkos szavazást rendelt el, amelynek eredmé­nyeként 55 szavazattal 45 ellenében Harabcsák Sándor képesített kőművesmester lett az ipar- testület új elnöke. Az alelnöki és kisebb tiszt­ségek megválasztása után a közgyűlés a késő dél­utáni órákban ért véget. Üveg« és parcellán, dohányjövedék a Budapesti Nemzetközi Vásáron Az üveg- és porcelánipar, amely nem küzd yagbeszerzési nehézségekkel és amelynek tér­ikéi ma is elsősorban a polgári lakosság cél- t szolgálják, egész Európában nagy üzleti fel- ídülést élvez. Ennek a kitűnő konjunktúrának ajdonítható az is, hogy a nagy tradíciója és idkívül fejlett magyar üveg- és porcelánipar gei olyan nagy számban jelentkeztek a május m megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásáron ló részvételre, hogy számukra külön pavilion állítása vált szükségessé. A művészi ízléssel hitelezett pavillonban az egyszerű használati tárgyaktól a legfinomabb csiszolt ólomkristáp lyokig és kézzel festett porcelánokig a közönség mindent meg fog találni, ami igényeit e téren ki­elégítheti. A M. Kir. Dohányjövedék március 1-én ünne­pelte 90 éves fennállását. A Budapesti Nemzet­közi Vásár »száz éves magyar vállalatok» cso­portjában nagyszabású külön pavillonban fogja bemutatni a M. Kir. Dohányjövedék azt a hatal­mas fejlődést, amelyet a dohány feldolgozása, művészi csomagolása és gyártmányainak népsze­rűsítése terén elért. ********************************************************************* alot est Csesztregen A nagyböjt folyamán minden vasárnap a Kálót idézésében világnézeti előadások hangzanak el csesztregi iskola zsúfolásig megtelt termében, i-cius 23-án a »Birodalom, amelynek nincs ha- a» című tétel került előadásra. Az előadást hál* István kántortanító tartotta meg nagyfel- zültséggel. A nép életéből vett példákkal és áló hasonlatokkal világította meg a katolikus yaszentegyház nagyságát és legyőzhetetlen is- i erejét. Katolikus öntudatra buzdította a hall­óságot. Legyen a katolikus ember lelkében >zke öntudat, hogy Krisztus Egyházának tagja et. A világiak apostolkodását is sürgette az adó. A nagy tetszéssel fogadott előadást Mar­ti József hatásos szavalata követte. Ezután sz László körjegyző időszerű kérdéseket is- rtelett élénk érdeklődés mellett. Az estet ének- mok ügyes előadása tette változatossá. BUNDftK rendelésre mértékűién legolcsóbban Ifj« Lakf Sándor siűcsmest@rnéS készülnek Ablitáseliat vállalok. Zalaegerszeg, Bethlen Gábor-utca 5. efjnyilt Óriási szövet-, kabát* és divat­áru választék. T r o T H G Y U L újonnan átalakí­tott üzlete c TlapifíireR — Székfoglaló. Kiss Dezső dr., a zalaegerszegi kir, törvényszék új elnöke, ma tette le a hivatali esküt Deseő Árpád dr. elnökhelyettes kezébe s azután mint beiktatott elnök elmondta székfog­lalóját. " — Iparosok, kereskedők léik-gyakorlatai Zala­egerszegen folyó hó 27—29. (csütörtök, péntek, szombat) lesznek a Kultúrházban. Nemcsak az önállók, de a segédek is ezeken vesznek részt. — A háztartási alkalmazottak részére március 27., 28. és 29- napjain délután 4 órakor lesznek lelkigyakorlatok a Kultúrházban. — Dr. Kopasz Inna S. M. nővér, a kórházmiszj- szió központi vezetője, a helyi szervezetben a munkatársaknak kórházmissziós munkaórát tar­tott és vasárnap meglátogatta a szepetki missziós leánycsoportot, a helybeli úrileányok kongregá­cióját. A Szent Teréz Leányegyesületei vasái'- nap Judith nővér látogatta meg. — Tanító választás Letenyén. A lemondás foly­tán megüresedett tanítói állást március 21-én töjh tötte be az egyházközségi képviselőtestület. A há­rom jelöli közül a legtöbb szavazatot Kőhalmi Erzsébet tanítónő kapta,, aki hát év óta volt ál­lás nélkül. ******************************** igoszláv követelések zárolása Washington, március 26. Roosevelt elnök ren- kezésére zárolták Jugoszlávia amerikai köve­cséit, amelyeknek összege körülbelül egymil- dollár. ) — o — *W**a*li»h^/*WW¥*Á^n>V****WMW** Jegyét előre biztosítsa! Ion! Jón! Az első magyar film, amelynek kül­ső felvételei Erdélyben készültek Elnémult harangok Rákosi Viktor hallhatatlan mestermüve. Rendezte: Kalmár László. Jegyek elővételben már kaphatók! Legújabb Varga József iparügyi miniszter a német ke­reskedelmi és ipari miniszter kíséretében Ber­linből Münchenbe utazott a bajor ipar tanul­mányozása céljából. Csepel község képviselőtestülete 5009 pengő se­gélyt szavazott meg az árvízkárosultak'. részére. A portugál lapok értesülései szerint a portu­gál fővárosban tartózkodó II. Károly volt oláh király a chilei kormány engedélyével rövidesen Chilébe utazik és ott szándékozik letelepedni. FERENCJOZSEF KESERŰ VIZ — Hirtelen halál. Rosenthál Gyula 51 éves sü­megi kereskedő március 23-án a déli órákban hazafelé igyekezett, amikor az utcán hirtelen rosszul lett és összeesett. Hazaszállítása után nem sokkal később meghalt. Halálának oka agyvér­zés volt. , , ■ — Halálozás. Könczöl János, kerületi esperes, salköveskuti plébános 63 éves korában elhunyt. Ma délelőtt helyezték örök nyugalomra. —• Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Szabó Endre gimn. tanárt, a sümegi áll. gimnáziumtól hasonló minőségben a dési gimná­ziumhoz helyezte át. — Tanügyi hír. A vallás- és közoktatásügyi mi- . niszler Kertész Mária zalaegerszegi oki. tanító­nőt a berzence-perdócpusztai állami iskolánál segélydíjas tanítói minőségben próbaszolgálatra bocsátotta. — A Zalai Hírlap szerkesztője által a városi választások kapcsán elkövetelt otromba támadás miatt annak idején eljárás indult. A zalaegerszegi kir. törvényszék tanácsa a vádlottakat felmen­tette, miután a bizonyítási eljárást nem rendelte el. Az ügy felebbezés révén a győri kir. táblá­hoz került és az elrendelte a bizonyítási eljárást. Eladó : 2 szobás adómentes ház a gimná­zium közelében 190 négyszögöl telekkel. Bővebbet a kiadóban. — A Női Napra özv. Sperlágh Gézáné 5, eb'. Telman Sándorné 2 pengőt adományozott. A szí­ves adományokért hálás köszönetét mond a Szo­ciális Missziótársulat elnöksége.

Next

/
Thumbnails
Contents