Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-03-21 / 66. szám
• 4. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1911. március 21. — A keszthelyi Premontrei Diákszövetség március 18-án este bensőséges szeretettel ünnepelte elnökének, Kovács József ny. tábornoknak névnapját. Ebből az alkalomból vidékről is számosán megjelentek. Az ünnepeltet Tompa Ferenc di*. egyetemi tanár üdvözölte a Diákszövetség tagjai nevében és rámutatott az elnök kiváló egyéniségére, aki la Diákszövetség alapítása óta együtt tartja és szeretetével telíti a keszthelyi öregdiákokat. Az Alma Mater részéről Szerecz Imre dr. prem. gimn- igazgató személyesen tolmácsolta jókívánságait, a Premontrei Rendház részéről pedig sürgönyileg üdvözölték az ünnepeltet. Függöny, szőnyeg, ágyterítő és divántakaró legszebb választékban kapható Schütz Áruházban. ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítem kedves vendégeimet és vevőimet, hogy telefont szereltettem fel. Telefonom száma : 378. Szíves megkeresést kér BŐDEY GYULA vendéglős és sörkereskedő, Zalaegerszeg. — A sümegi országos vásár a gyér felhajtás miatt lanyha volt. Az árak magasan tartották magukat, így csak kevés felhajtott állati cserélt gazdát. A vidéki kereskedők sem mulattak nagy érdeklődést a vásár ir,áh(t s iaz a szokottnál előbb véget ért. — Anyakönyvi hírek. Egyheti bejegyzések a zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban. Születés : Pál Jenő tanító es Hajnal Ilona Anna leánya r. k. (Ortaháza), Handrik József kisbirtokos és Peresztegi Mária József fia r. k. (Csácsbozsok), Halálozás : Szigeti Gézáné Gerencsér Erzsébet 59 ,eves r. k., Csiky György, c. gimnáziumi igaz- galó 56 éves r. k., Pesti Károly 12 éves r- k, (KemendoUár), Takács József 5 éves r. k. (Zala- szentmárton), Tobisch Mária szerzetes nővér 49 éves r. k., Markai Magdolna 17 éves r. k.. (Ne(- mesrádó), Varga Ilona 11 éves r. le. (Bocfölde), Kaszás István napszámos, 29 éves r. k. (Lenli,- hegy), Zakics Ferenc 11 éves r. k. (Kerkaszenb- mihályfa). A »Ferenc József« keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél ; biztos, enyhe és gyorsan ható természetes hashajtó, amely számos betegségnél Hz emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát! — Állattenyésztési díj. A város javadalmi hivatala közhírré teszi, hogy szarvasmarha és sertéstenyésztésről szóló 10175/ni. 1937. jkv. 94. sz. vármegyei jogerős szabályrendelet értelmében készített állattenyésztési díj kivetési lajstrom — amelynek alapján szarvasmarhák és két éven felüli üszők után darabonkin t 40 fillér álletté- nyésztési díj fizetendő, — a városi javadalmi hivatalban 1941. március 26-tól 1941. április 9-ig 15 napon át közszemlén lesz! és a hivatalos órák alatt az érdekeltek által betekinthető. — A Pesti Tőzsde új számában Nyulászi János dr. írt cikket »Föld és tőke» címen. A legújabb bankmérlegekről, iparvállalati beszámolókról, osztalékhírekről, a mezőgazdaság legújabb eseményeiről, a biztosítási élet köréből fontos információkat közöl a lap. , VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY A söjtöri róni. kát. Egyházközség a lebontandó és újonnan felépítendő plébániaiak, valamint a kántori lakás renoválási munkálataira versenytárgyalást hirdet a következő feltételek mellett : az ajánlatok beadási határideje 1941. április 6. délután 3 óráig, amikor az ajánlatok felbontása megtörténik. Az Egyházközség fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattevőit' közül árra való tekintet nélkül szabadon választ, továbbá az egyes munkákat külön is kiadhatja. A tervrajz s a költségvetési űrlap a söjtöri plébániahivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők, illetve átvehetők. Söjtör, 1941. március 18. j | Római katolikus Egyházközség, Söjtör. cFilm-£zin/iáz Sport Mickey Rooney Bemutatja az Edison mozi ma, csütörtökön és pénteken fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. (A fél 5 órai előadásokon a helyár 20—70 fillér.) Eíikésetl levél. Szombaton bemutató az Edisonban ! Egyszerre Budapesttel ! Eredeti ötletből készíteti magyar filmregényt mulat be holnap az Edison filmszínház. Pünf- kösti Andor írta és Rodriguez Endre rendezte az Elkésett levél című filmet, amely a világháború utolsó esztendejében egy felvidéki városkában kezdődik, amikor a frontra induló fiatal katona ulolsó levelét küldi menyasszonyának. A levél megakad a postaszekrényben és húsz esztendő múlva kézbesítik, amikor a sorsokat már fenekestül felforgatta az átalakult világ. A íranj- cia zamatú téma három kitűnő színész és három elragadó színésznő tolmácsolásában kerül a közönség elé. A világhírű íróvá érett fiatal katonát Uray Tivadar, menyasszonyát Szörényi Éva játsza, míg a többi négy nagy szerepben Kiszely Ilona, Felekjr Sári, Kamarás Gyula és Dénes György osztoznak. . j | Előadások szombaton fél 7, fél 9, vasárnap 3, <5, 7 és Ö órakor. (3 órakor a helyár 20—70 fillér).' Szombaton délután fél 5 és vasárnap délelőtt negyed 12 órakor kerül bemutatásra 10—50 filléres helyárakkal az Edisonban Szárnyas tengerészek. Modem éposz a repülők életéből. Rendkívül izgalmas, érdekfeszítő, romantikus és humoros történet 12 felvonásban. Főszereplők : George Brent és Oliva de Havilland. Vasárnap, folyó hó 23-án, ismét erős küzdelem színhelye lesz a Move Hórthy-téri sporttelepe* ahol a pápai Perutz S. E. II. csapatát látja vendégül a Move gárdája, hogy megküzdjön a bajnoki pontokért. A Perutz II. komoly játékerőt képvisel és nem szabad lebecsülni, hiszen az N. B. 111-as csapatának a tartalék gárdája, amelyből állandóan játszik néhány futballista az első csapatban és viszont. A Move futballistáinak tehát nagyon fel kell készülniük, ha a tavaszi veretlenséget meg akarja őrizni és, ha a bajnokságot meg akarja nyerni, ami ezideig még nyílt. Zalaegerszeg fulballközönsége méltán el is várja, hogy a Move futballisták megmutassák vasárnap, hogy a tavaszi eredményei nem a véletlen műve volt és játékukkal, küzdeni akarásukkal be is bizonyítják, hogy méltók az eddigi helyezésükre. A mérkőzés 23-án, vasárnap, délelőtt 11 órakor kezdődik, tekintettel arra, hogy a vendég csapat a kedvezőtlen vasúti összeköttetés miatt már délután 1.54-Kor induló vonattal vissza is utazik. cflpróítiráeiésefi Legkisebb hirdetés (10 szóig) 80 fillér. Tíz szón felül szavanként köznap 6 fillér, vastagabb betűkkel 8 fillér, ünnepnapokon szavanként 8 fillér, vastagabb betűvel 10 fillér. A támpéldányt külön számítjuk. SÜMEGI MOZI. Március 25-én, kedden délután 4, fél 7 és 9 órakor rendes hely árakkal izgalmas vadnyugati film kerül bemutatásra : Asszonylázadás. Csak 16 éven felülieknek engedélyezve. Főszerepben Marlene Dietrich, James Stevar. Kísérő film Fox híradó és kultúrfilm. Filmszenzáció Sümegen. A közeljövőben díszelőadás keretében mutatja be a sümegi Apolló hangos filmszínház Bánky Viktor rendezésében, ötleteivel gazdagított, pompás operettet, amelynek sztárja a nagy magyar színművésznő : Fe- dák Sári. A nagy magyar filmnek, — amelyet ma már külföldön is forgatnak, — a címe : Tokaji aszú. !’ Egy ebédlőbútor eladó Wlassits-u. 33. Kiadó az új templom mellett három szobás külön álló összkomfortos lakás. Érdeklődni lehet Pintér Máté-utca 33. szám alatt. Méhészetemet eladnám betegségem miatt. 23 családból áll. Timár János villanytelep. Eladó körülbelül 80 szekér marhatrágya. Érdeklődni lehet özv. Schreiner Gyulánénál Zalaegerszeg, Rákóczi utca 42. ************************************** Felelős kiadó : G A ÁL ISTVÁN Készült a Zrínyi Nyomdaipar Rt. gépein, Zalaegerszeg, Széchenyi-tér .4. Nyom davezető : Gaál István.