Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-03-21 / 66. szám
ÁRA 8 FILLÉR 1941. március 21. PÉNTEK^ XXIV. évfolyam. 66. szám Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg. Széchenyi-tér 4. Telefon 128. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : II ERB OLY FERENC Előfizetés : egy hóra 1.50, negyedévre 4 Hirdetések díjszabás szerint. Postatakarékpénztári csekkszámla : 49.368. P A pápa a francia püspökökhöz Lyon, március 21. (Havas). Válaszképen arra a hódolatra, amely a Lyonban február 5-én és 6-án összegyűlt érsekek a Szentatyához juttattak, most Gerlier bíboroshoz, Lyon érsekéhez a Szentatyától levél érkezett, amely a többi közölt a következőket mondja : Bizonyosak vagyunk benne, hogyr a nemzeti szerencsétlenség még jobbap megerősítette a francia episzkopátus összetartását, a gondolatnak és cselekvésnek egységét, az egységét a Szentszék iránt való hűségben. Ez A csütörtökre virradó éjszaka a német légi eVő támadása elsősorban a brit főváros ellen irányult. . Megint többszáz harci repülőgép indult támadásra és tiszta látási viszonyok között mindenfajta méretű bombákat szórtak London hadá- szatilag fontos célpontjaira.-Több tízezernyi gyúj- tóbomba messze ellátható nagy tüzeket gyújtott. A beérkezett jelentésekből megállapítható, hogy a támadás igen nagy sikerrel járt. Az ellenség viszont csak egészen csekély erőkkel jelent meg Nyugat-Némelország fölött. Az ellenséges repülőgépek egy város lakónegyedére doblak kevés bombát. A kár jelentéktelen. A Berliner Börsen-Zeilung »Churchill fél a néptől» címmel foglalkozik a német légi haderő Csütörtökön délután közgyűlést tartott a vá- ■os képviselőtestülete példátlanul gyenge érdek- ődés mellett. Amikor ugyanis vitéz Tamásy Istf- rán di'. polgármester kevéssel egynegyed öt óra :lőtt megnyitotta a gyűlést, mindössze három vá- osatya volt csak jelen. Számuk a gyűlés folya- nán fölemelkedett ugyan nyolcra, de közben il is mentek, úgy, hogy hatan maradtak csak. iz első tárgynál, i a költségvetés tárgyában hozott alispáni véghatározat i ! [ emutatásánál még csak hárman voltak s ami- or a polgármester kihirdette, hogy a közgyű- Is a véghalározatot tudomásul vette, valaki ezt me&jegyzóst lette : a képviselőtestületnek tizen,- töd része. ; , j az egység, valamint az az elkötelezettségük, hogy hősiesen rész tvesznek a nép szenvedéseiben, teljes biztosítéka annak, hogy drága hazájuk szellemi és erkölcsi megújhodása be fog következni. A pápa apostoli áldását küldi az egyházfejedelmeknek és híveinek s így fejezi he levelét: örömmel látjuk elhatározásukat, hogy a vallás terén meggyőződéssel folytatják tevékenységüket és gondoskodnak híveik lelki jólétéről (MTI) Angliára mért kemény csapásaival és többek között a következőket írja : »Churchill és társai remegve várják azt az órát,, amidőn a nép felveti azt a kérdést, hogy ki felelős azokért a súlyos áldozatokért, és szenvedésekért, amelyeket a légi háború kényszerít rá». »A németek — folytatja a lap — nem ‘látnak okot diadalmi ujjongásra azokban az áldozatokban, amelyeket Churchill légi háborúja az angol néptől követel. Az angol néptől magától függ, mily nagyok lesznek még azok az áldozatok, amelyeket a háború tőle követel s az angol nép állásfoglalásától kormányával szemben, amely a nép javait és életét vakmerő va-banque játékf- ban kockára tette, anélkül, hogy képes lett volna a felidézett halálos veszélyekkel szembenézni». Azután bemutatták a vármegye kisgyűlésének véghatározatá t, am e 1 ly el a két mélyfúrású közkútnak helyét jelölte ki. Az egyik kút az Apponyi-ulca 27. számú ház előtt létesül, a másik a képviselőtestület határozatától eltérően az új városháza előtt. Ennek helyét a képviselőtestület a régi városháza előtt jelölte ki. Tudomásul vették ezt a véghatározatot is. Azután elfogadták a Nép- és Családvédelmi Alap 1941. évi költségvetéséi. Az egyes munkálatokra fölvett összeget 5—20 év alatt fizetik vissza. Ennél a pontnál Kakas Ágoston megjegyezte, hogy szükséges ugyan a Kisfal udy-utcának meghosszabbítása és az Átlós-út elkészítése, de varinak a városban és a város közelében utak, amelyeket a közönség állandóan használ s azokon valósággal lehetetlenség a közlekedés. Ezeknek jókarbahelyezéséré kellene mindenekelőtt gondolni. Föl is említett néhány ilyen utal. Vitéz Tamásy István dr. polgármester helyénvalónak találja a iölszólalást, de figyelmeztet árrá, hogy a múlt évi és az idei időjárási viszonyok az okai elsősorban annak, hogy az utak ennyire megrongálódtak. Ez országos jelenség. Bejelentette, hogy a meglévő keretek között állandóan folynak a városban az útjavítások s főcélja a belső területeken rendbehozatni az utakat. Wolíer István városi főmérnök megjegyezte, hogy az utak javítása elsősorban is pénzkérdés s a költségvetés keretén belül iparkodnak a javítási munkákat végrehajtani. Hosszadalmas vitát váltott ki a városi pénztárnoki és ellenőri állás megszervezésének kérdése. A pénzügyi és jogügyi bizottság az erre vonatkozó polgármesteri előterjesztési, amely az állások megszervezése mellett szól, elfogadásra ajánlja. Kakas Ágoston nem fogadja el a bizottságok javaslatát, mert az új, legalább is évi 8—10 ezer pengős megterhelést jelentene a városnak. Maradjon az ügy a inai állapotban. Újabb terheket nem bír el a polgárság. Bizonyítgatja, hogy a mai létszám mellett is elvégezhető a munka. Ha két munkaerőt elvesznek az adóhivataltól, ott új munkaerők beállítása válik szükségessé. Az adóügyi főszámvevő nem azért foglalt állást a megszervezés mellett, hogy az ő hivatalában még ezzel is csökkenjen a munkaerők száma. Vitéz Tamásy polgármester osztja ugyan Kakas nézetét, de felsőbb hatóságának utasítására meg kellett előterjesztését tennie. Werbovszky Menyhért városi pénztáros bejelentette, hogy a folyó évben 700 tétellel több befizetés történt készpénzben, mint csekken s az így befizetett összeg 2—3 ezer pengővel haladja meg a csekken befizetettek Hozzászólott a kérdéshez Varga Mihály, majd Árvay László dr. tisztifőügyész is, aki a miniszter álláspontját ismertette. Marton Ignác adóügyi főszámvevő felszólalása után a polgármester szavazásra tette föl a kérdést. Hárman szavazlak a bizottságok javaslata mellett s hárman ellene. A polgár- mester elnöki szavazata a bizottságok javaslatát emelte határozattá, vagyis a közgyűlés az állások megszervezése melleit döntött. Még kél tárgynál történtek felszólalások. Mózes Lászlóné, a felfüggesztett tűzoltóparancsnok felesége kérelmet intézett a polgármesterhez, hogy a tűzoltóság udvarán elültetett gyümölcsfák árát térítse meg a város vagy készpénzben, vagy egy öl tűzifával. Beadványában azt mondja Mózes- néj hogy ő a fácskákat a szüleitől kapott pénzen szerezte be. A polgármester az ügyet áttette a közgyűléshez. A közgyűlés a kérelmet jogalap hiányában elutasította. Mózesné a bírósághoz fordulhat keresetével. Balázs Péter zalaegerszegi lakos borfogyasztási adóhátralékának törlését kérte a várostól. Hosszas vita után a közgyűlés úgy határozott, hogy csak kamatelengedésben részesíti a 'kérelmezőt. A többi kisebb ügyben az előadók javaslatait hozzászólás nélkül fogadták el. Újabb nagy repülőiéttnadás London ellen Churchill fél a néptől A városi közgyűlés elhatározta a pénztáráéit i és ellenőri állás megszervezését Útjavítási kérdésekkel is foglalkoztak a közgyűlésen