Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)
1941-02-01 / 26. szám
7 1941. február 1. ZALaMEGYEI EJ SAG mutatkozik a régi rajz. Hajat, alakot, arcot még a. járást is lehet megváltoztatni, de az ujjlenyomat mindig ugyanaz marad. Csak borátültetéssel lehet változást ^ előidézni, ahogy híres gangszterelc megprobalkoztak a furfanggal, hogy kozmetikai mesterek segítségével ezt a műtétet megcsináltassak. Érdekes, hogy miképen keletkezik az ujjlenyomat, amely minden tárgyon, amit érintettünk, feltétlenül megtalálható, hacsak nem viseltünk kesztyűt. Bármilyen tiszta i■; a kéz, az ujjheg* ek mindig némi z iradekkai és izzadtsággal borítottak. A lenyomat tehát létrejön és kedvező körülmények között éveken át is megmarad. Ezért nem engedi meg a rendőrség, hogy a bűntett után bárki is megközelíthesse a cselekmény színhelyét. A legcsekélyebb mozdulat eltüntetheti esetles a tettes felismerésére irámítha ó ujjjnyo- matot. A vizsgálatnál nagyítóüveggel kutatnak minden tárgyai, szőnyeget végig a legapróbb kis szögletig. Ha azután akad ilyen szerencsés áruló nyom, rögtön alumínium- port szórnak erre a helyre, e művelet után pontosan kialakul az ujjlenyomat rajza. Erről a lenyomatról aztán másod lenyomat ot vesznek, ami olymódon történik, hogy fekete taftot borítanak az említett helyre. Ezen! mintha arany t:n?áva! rajzolták volna, egészen pontosan látszik az ujjhegyek rajza. A taftra azután védő celoíáíibo vitást tesznek és így viszik a bűnügyi laboratóriumba, ahol lefényképezik, felnagyítják, majd utánanéznek a kartotékokban, hogy nem azonos-e a kép valamelyik nyilvántartott bűnöző ujjlenyomatával. Ha ez a vizsgálat nem vezet eredményre, úgy sorra kerülnek mindazok, akik a bűntett színhelyén vagy annak közelében laknak, a károsított, vagy meggyilkolt ismerősei, mindazok, akikkel közlekedett, mert most már mindenki gyanús, aki él. Ennek a sokszor igen fáradtságos és kiterjedő vizsgálatnak eredményeké pen aztán legtöbbször előbb-utóbh megkerül a tettes, mert, ha végeredményben mégis nyomra vezet a daktiloszkópia tudománya, akkor további kétségeknek helye nincsen. (F.) Vitéz! Bál: február 1. Vármegyeszerte nagy az érdeklődés a Y i- tézi Bál iránt, amelyet szombaton, február 1-én este fél 10 órai kezdettel rendez a vármegyei Vitézi Szék a vármegyeháza pompásan díszített nagytermében. A Vitézi Bál előkészületei már hetekkel ezelőtt megkezdődtek s abból a nagy érdeklődésből, ami nz előkészületek nyomán jelentkezett, teljes bizonyossággal következtethető, hogy ezidén is a siker koronázza azt az élénk tevékenységet, amit a vármegyei Vitézi Szék a bál érdekében kifejt. A jótékony eélt is szolgáló fényes bálon úgy a város, mint a vidék előkelőségei is találkoznak. BUNDÁK rendelésre mértékűién legolcsóbban Ifj. Laky Sándor •«ácsmesternél készülnek Alakításokat vállalok. Zalaegerszeg, Bethlen Qábor-utca 5, cTZapi IDŐ JÓSLÁS : Élénk szél. sok helyen további havazás, hófúvás, esetleg ónos eső. V hideg csökken, különösen az ország déli felében az olvadáspontot is elérheti. — Az első félévi bizonyítványokat ma délben osztották ki a zalaegerszegi közép- és középfokú iskolákban is. A kiosztás idejének egy nappal való eltolódása azért történt. hogv a vidéki diákok is abban a varosban kerüljenek összeírásra, amelyben iskolába járnak. Hétfőre szünetet kaplak a di á kok. — A balatonfüredi gyógyhelyi bizottság pénztárosi teendőinek ellátásával vitéz Dömötör Józsefet, a főszolgabírói hivatal irodatisztjét bízták meg. — Névváltoztatások. Kocák Lajos, tapolcai járásbírósági altiszt Karsai ra. Komlókor Gvörgv és Kondákor Erzsébet Szőttesre, Fiiszár Ferenc nagykanizsai lakos Feldobolyira, Malek Ferenc murakeresztúri földműves Mezőre változtatta családi nevét belügyminiszteri ej \ ged élly c l. — Halálozás. Jcrger Ferenc nyug. redi- csi plébános 1941. február l-cn reggel 6 órakor életének 80., papságának 56. évében Rédicsen. meghalt. Temetése február 3-án délelőtt fél I I órakor, az engesztelő szentmise az elhalt lelkiüdvéért február 4 én délelőtt 10 órakor lesz. — Magvar »rochforti« gyártása. A föld- művelési miniszter intézkedett, hogy a juhászotok jövedelmezőségének előmozdítására az országnak juhtartássa! foglalkozó vidékein tejátvevő és feldolgozó üzemeket létesít, amelyek a nagyobb távolságra nem szállítható juh tejet a helyszínen átveszik és sajtfélgyártmánnyá dolgozzák föl. Egyelőre 30, ilyen tejátvevő üzemet állítanak föl, közülük 13-ní a visszatért erdélyi részeken. Az előállított sajtfélgyártmányt az állomásokról nagyobb feldolgozó telephelyre szállítják, ahol a rochíortihoz hasonló ízű juhsajtot gyártanak belőle. — Az árdrágítók és lánckereskedők internáló táborba kerülnek. Az árellenőrzést az egész országban megszigorították és ezzel kapcsolatosan azokkal szemben, akiknek tevékenysége a gazdasági élet szempontjából hátrányos és káros (drágítok, lánckereskedők) alkalmazzák az internálótáborba való utalást. — A rendőrhatóság újból felhívja az 192: i-ben született leányok és 1929-ben született fiúk szüleit, gondozóit, hogy legkésőbb február 5-ig jelentsék be őket. — A Zalaegerszegi Katolikus Lcgényegyc- sület február 23-án, farsang utolsó vasárnapján, este 8 órai kezdettel a Kultúrház nagytermében műsoros táncestélyt rendez, amelynek előkészületeiből megállapíthatjuk, hogy a farsangzáró mulatság sikerével az Egyesület ismét szép eredményt könyvelhet el. Felhívjuk a közönség figyelmét erre az estre. — Ken der term elés a tapolcai határban. A Tapolcai Vízlecsapoló Társulat választmánya foglalkozott a kendertermcíéssel. Elhatározták, hogy a gát szabályozása, illetve medertisztogatási munkálatai kapcsán kender- áztatót létesítenek, ha a földművelésügyi minisztérium kilátásba hely ezett kölcsönét megkapja a Társulat. — Baromfival és ballal házalni tilos. Miniszteri rendelet értelmében baromfival (tvúk, liba, kacsa, pulyka) házalni tilos, tehát baromfival házalásra jogosító engedély nem adható ki. Mivel bússal is tilos házalni, a hallal, mint bonctani szempontból ugyancsak húsnak tekintendő állati résszel, ami még azonfelül a húsnál is gyorsabban romlik, szintén tilos .a házalás, így ilyen engedély sem adható ki. Tisztítsa meg olykor szervezetét a bélbe« felhalmozódott sok káros salaktól akkor is, h3 nincs székrekedése. Jó tisztító hashajtó a Bele miatt csácsbozsokhegyi szőlőmet eladom. Baumgartner, Zalaegerszeg. — A Zalaegerszegi Daloskor vasárnapesti farsangi estjéről el ne maradjon senki sem. — Leipzigi Birodalmi Vásár 1941. A Leipzigs Tavaszi Vásárra eddig mind a belföld- ről, mind a semleges külföldről számos részvételi bejelentés érkezett. A leipzigi birodalmi vásár vezetőségének közlése szerint a Tavaszi Vásár Magyarországon is nagy visszhangra talált. A vásár vezetősége étért kü«* lönvonat indítását tervezi Budapestről Leipzigi >e. Kérik az érdeklődőket, hogy részvételi szándékukat legkésőbben február elejéig jelentsék be a Leipzigi Vásár magyarországi képviseleteinél. Közelebbi felvilágosítást ad : a Leipzigi Birodalmi Vásár Magyarországi Kirendeltsége, Budapest. IV., V áci-utca 1—3 (Bejárat Tiirr István-utca 8) Telefon 380—540. — Megbánja, ha nem nézi meg február 9-én a Kuitárházban, a Leánykongregáció rendezésében színre kerülő »Gyurkovics lányok« című vígjátékot. Parádés szereposztás, kitűnő rendezés, mérsékelt helyárak. Kezdete este 8 órakor. Eladó az Alsó-utca 9. számú ház 310 négyszögöl területen. Seregélyes, villanytelep, te- lefonszám 37. * — Utcajaviíások Tapolcán. Tapolca nagyközség a Vármegyei Közjóléti Szövetkezettől 15 ezer pengőt kapott, amit: tíz éven át egyenlő részletekben kell visszafizetnie költségvetésijén biztosítottam A község elöljárósága ebből az összegből az utcákat akarja kiépíteni, főleg azokat az útvonalakat, amelyeken az úttest még nem nyert rendezést. — Jelmezes táncestélyt rendez a Mansz I február 22-én, farsang utolsó szombatján. A j rendezőbizottság megállapodott abban, hogy. még az eddigieket is felülmúló, nívós és meglepetésekkel tarkított estéllyel szolgál az érdeklődő közönségnek. A farsangzáró táncestély kiemelkedő társadalmi eseménynek ígérkezik. sfífe. — A nemzet nagy tanítójáról — volt tanítványai. Az Uj Idők Teleki Pál gróf mini szterebxökségének második évfordulóján be akarja mutatni olvasóinak a tudóst és a tanárt, mégpedig a volt tanítványok szemüvegén keresztül, úgy, ahogyan ők látták dolgozószobájában. Négy Teleki-tanítvány beszél mesteréről. Mind a négy — Rónai András dr., Kádár László dr., Tallián Ferenc dr., Koch Ferenc dr. — ma már előkelő helyet foglal el a magyar tudományos és kultií- rális életben. A rendkívüli érdekes cikken kívül Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapjának gazdag tartalmából kiemeljük még Rab Gusztáv drámai erejű regényét, Bónyi Adorján meleghumorú elbeszélését, Dékány András cikkét a magyar csendőrről és Benedek Marcell színházi kritikáját. Kathleen Norris érzelmes és mulatságos regénye, Fekete István, Kerékgyártó János, HarsányiGré- te, Királyhegyi Pál elbeszélései és humoros írásai gazdagítják még az Uj Időket, amelyből a szép versek, a művészi és időszerű fényképek és a kedvelt, közhasznú rovatok sem maradtak ki. Díjtalan mutatványszámot bárkinek küld a kiadóhivatal : Budapest, VI. And rássy-út 16. Előfizetési díja negyedévre 6 pengő 40 fillér, egyes szám ára 50 fillér. — Nagykanizsára szállították Dér Józsefet, aki Keszthelyen és Nagykanizsán is több lo- pást követett el. A helyszíni nyomozás lefolytatása után visszakísérik Szombathelyre s ott vonják bűncselekményeiért felelősségre. — Megszökött egy elmebeteg. Mike Jó- zseí sümegi szabómester, aki csak pár hónappal kerüli: ki a szombathelyi elmegyógyintézetből, lakásából a minap eltűnt és ismeretlen helyre távozott. Hozzátartozóinak feljelentésére a nyomozást folyamatba tették. 4 szoba-hallos, komfortos családi ház eladó. Bővebbet Papp cukrászdában. Érdemes átnézni 1875 előtti családi, üzleti levelezését. Értékes postabélyeges lehet közte : azokat készpénzért megveszem. Bé- lyeggyüjteményeket szintén. Dr. Krassó ügyvéd, V., Nádor-utca 19.