Zalamegyei Ujság, 1941. január-március (24. évfolyam, 1-73. szám)

1941-01-31 / 25. szám

2 ZABAMEGYEI GJ$A<> 1941. jáuuá r 31.. A Baross Női tábor bekapcsolódik a Baross Szövetség vezetésébe Az új alapszabályok szerint a Baross Szö­vetség központi munkáját tíz csoportból álló vezetőség végzi. Az egyik csoport a Baross Női Tábor. A csoport ünnepélyes beiktatá­sát és a tisztikar, valamint a tagok kijelö­lését az Ilovszky János országos elnök által összehívott gyűlés hagyta jóvá. A csoport elnöke Spurné Bárdos Féltoronyi Magda, al­A művészien kifestett homokkomáromi kegytemplom 200 éves es 10 eve haszná­latlan orgonáját a kora tavasszal átépítik. A munkálatokat egy szombathelyi orgona- építő végzi. Teljesen új játékasztal, új fuj- tatóberendezés, pneumatikus-rendszer teszi a régi barokk-orgonát modern hangszerré. A templom környékét is rendbehozzák. A temp­lomot Czapik Gyula dr. veszprémi megyés­püspök még ebben az évben fölszenteli. Szé­nepmüveles kereteben — vasárnap nyitotta meg azt az előadássorozatot, amely hivatva lenne feleleveníteni a régi fehérestéket. Sza­badegyetemi előadásokat rendez, amelyeknek főtárgyköreiként a következőket jelölte ki 1. A Trianonban elszakított magyar területek visszaszerzésével kapcsolatos kérdések ; 2. Sző­kébb hazánk történelmi és kulturális életé­nek ismertetése. A vasárnapi előadáson Majthényi Károly, gimn. tanár, a Rákóczi Kör elnöke Sümeg szülöttjéről és jótevőjéről, Ramasetter Vin­céről tartott érdekes előadást. Ismertette Ra­masetter életét, azt a szomorú sorsot, amely még fiatalon érte, amikor mindkét gyerme­két elveszítette. Gyermekei elvesztése indí­totta arra, hogy abból a nagy vagyonból, amely felett rendelkezett, alapítványokat lé­elnökei Bordás Á-rpádné és Lantos Vilmos- né. A Baross Női Tábor ezzel még foko­zottabb munkával vesz részt a szervezésben és a Szövetség központi igazgatásában. A vi­déken is örvendetesen fejlődik a Női Tá­bor, legújabban Pápán alakult fiók ünne­pélyes keretek között. pen átfestett főoltárát mindennapos kivált­ságos oltárnak minősítette a püspök és a két legnagyobb búcsún : Pünkösd és Ki,i- boldogasszony napján a szokásos feltételek mellett 50—50 napi búcsút engedélyezett. El­rendelte még a püspök, hogy Kis Szent Félix ünnepe utáni vasárnap (július 25.) szintén búcsút tartsanak a szent tiszteletére, akinek egész teste ott van a kegy kép alatt üveg­koporsóban. tesítsen. Alapítványai között elsősorban a kór­házat említette meg, majd a további alapít­ványokat sorolta fel, mint az aggápolda, a reáliskola és a kétosztályos felső leányis­kola. Ezek az alapítványok hirdetik ma is Ramasetter Vince jószívűségét. Majthényi Károly előadását azzal zárta, hogy újra szeretné Sümeget — mint a múlt­ban is volt — a kultúra és az érdeklődés központjába állítani. Ezután Gőgös János szavalt Reményűt Sán­dor verseiből, majd Keller László dr. kór­házi alorvos, zeneszerző, művészi zongora- játékában gyönyörködhetett a közönség. Vé­gül pedig Benedek Aladár dr. sümegi ügy­véd Erdélyről tartott érdekes előadást. A Rákóczi Kör legközelebbi szabadegyetemi előadása február 2-án lesz. A íegragyogóbb szinészi teljesitmény ROBERT DONAT alakifása,, az Isten vele tanár úri DAYKA MARGIT : , — Robert Donat játékának és sikerének titka egyszerűen az, hogy ember tud lenni akkor is, amikor a felvevőgép előtt áll. test,, azt a személyt pedig, akinek az ipar- jogosítványát felhasználva az iparűzést foly­tatják, mint bűnsegéd! bűnrészest kell meg­büntetni. Minthogy színleges iparűzés esetén min­dig attól kell tartani, hogy a terhelt a bün­tetés kitöltése után is folytatja jogosulala- nul az iparűzést, az eljáró közigazgatási ha­tóságok gondoskodni kötelesek az üzlet azon­nali bezárásáról. Nyomatékosan felhívja továbbá a minisz­ter a hatóságok figyelmét arra is, hogy a kihágásokról szóló 1879. évi XV. t.-c. 25. paragrafusa alapján a kihágást eljárásban is lehet alkalmazni a bűntettekről és vétségek­ről szóló 1878. évi V. t.-c 61. paragrafusá­ban foglalt azt a rendelkezést, amely szerint bűncselekmény elkövetésére vonatkozó tár­gyak elkobzandók. Színleges iparűzés miatt folyamatba tett eljárás során tehát a terhelt egész árúkész­letét le lehet foglalni és el lehet kobozni. A hercegprimás szózata Serédi Jusztinján dr. bíboros hercegprí­más idei I. számú pásztorlevelének élén pap­ságához az új esztendő alkalmából latin nyel­vű szózatot intéz és abban, mint egyetlen biztos sziklát : a csalhatatlan Istent jelöli meg az emberiség reménységeként a mai sú­lyos időkben. Majd megismétli azt a régi kérését, hogy az új esztendőben is legye­nek hívei hitéletünkben Krisztus követői, pa­rancsainak teljesítői ; polgári-, köz-, magán- és családi- életünkben pedig első szent ld- ráívunk és apostolunk : Szent István király nyomdokain haladjanak és az ő tanácsait kövessék. Mert nem elég "Krisztus paran­csait és a Szentkirály példáját és tanácsait fennen hangoztatni, hanem szükséges, hogy életünket azok szerint rendezzük is be. Ezek­nek a parancsolatoknak, példáknak és taná­csoknak alapján ugyanis könnyen megold­hatók a nehéz kérdések, amelyek napjaink­ban annyira izgatják az emberi elméket, akár a vallásról, akár a polgárok magán-, vagy családi életéről, akár társadalmi es gaz­dasági kérdéseiről, akár bel- és külpolitikai ügyekről essék szó. A kereskedelmi miniszter rendelete a Strohmann-rendszerről Teljesen megújul a homokkomáromi kegytemplom Szabadegyetemi előadás Sümegen Mit köszönhet Sümeg Ramasetter Vincének? A sümegi Rákóczi Kör — az iskolánkívüli Köztudomású, hogy a zsidók közéleti és | gazdasági térloglalásának korlátozásáról szó­ló 1939. évi IV. t.-c 14. paragrafusa ér­telmében az említett törvény hatály alá tar­tozó személy ipar jogosítványt nem kaphat. A törvénynek ezt a rendelkezését egyesek u,gy, igyekeznek kijátszani, hogy iparjogo- sitvannyal rendelkező keresztény személlyel köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik drága jó fér­jem elhúnyta alkalmával részvétük­kel és virágküldeményükkel igyekez­tek fájdalmunkat enyhíteni, ezúton mondunk hálás köszönetét. özv. Vizsi Istvánná. oly értelmű megállapodást létesítenek, amely szerint ez utóbbi (strohmann) az iparjogo­sítványt a zsidó rendelkezésére bocsátja és az ipar jogosítvánnyal rendelkező pedig rend­szerint meghatározott összegű fizetést kap, az üzletvezetésben azonban nem vesz részt, vagy legfeljebb mint alkalmazott tevékeny­kedik. .Ennek megakadályozása céljából a keres­kedelem- és közlekedésügyi miniszter rész­letes utasítást adott az iparjogosítványokra vonatkozóan. Megállapítja a miniszter, hogy ilyen színié- ges iparűzés eseten az ipar jogosítvánnyal ren­delkező személy tudtával jogosulatlanul űzik az ipart (kereskedést). Ifa tehát a színleges iparűzést megállapítják, a jogosulatlan ipar­űzés miatt a kihágást eljárást haladéktalanul Inlyamatba kell tenni os az ipart (kereske­dést) tényleg gyakorló személyt mint tet­MEGHIVÓ. A Pakod és Vidéke Tejszövetkezet 1941 február 9-én tartja a csarnokhelyiségben 1940 évre szóló évi rendes közgyűlését. Erre a tagokat azzal a figyelmeztetéssel hívja meg, hogy határozatképtelenség esetén február 23- án ugyanebben az időben fogja megtartani. A gyűlés a megjelentek számára való te­kintet nélkül határoz az alábbi tárgysorozat pontjairól : 1. Az igazgatóság jelentése. 2. Mérleg és eredményszámla megállapítása és a nyereség felosztása. 4. Az igazgatóság és felügyelői)izottság ré­szére a felmentvény megadása. 5. Esetleges indítványok. A mérleget a csarnokban kifüggesztjük és ez bárki által megtekinthető. Az Igazgatóság. A Felügyelőbizottság.

Next

/
Thumbnails
Contents