Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-10-26 / 246. szám
ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940. október 26. Olasz légierők is bombázzák Londont Valamennyi olasz lap késő délutáni kiadásában óriási címek alatt közli a német vezérkar délben kiadott jelentését, amely szerint a esti törtöki londoni bombázásokban a német légi haderő oldalán az olasz légi haderők is részt- vettek. Az olasz bombavetők rendkívül nagy sikerrel vettek részt első londoni ütjük alkalmával az ellenséges támpontok bombázásában. A német repülők kitörő örömmel fogadták az olasz repülőket, akik a korzikai származású Fougier tábornok vezetése alatt érkeztek meg. \ Az olasz bombavetők Angliában olasz bomba- j kát dobtak le. A repülők megérkezését követő napokban számos különvonat érkezett Olasz j országból bombákkal és repülőgépalkatrészek kei megrakodva. A Giornale d’Italia rendkívüli tudósítója szerint az olasz légi haderő expedi • ciós hadserege a háború befejezéséig a német légi haderő kötelékében marad. Magányos séta a ré^i temetőben Naponta járok itt a mohos téglafal mellett, ahol május végén orgonák lila zuhataga önti ki szédítő illatát az utcára. Naponta járok erre és járunk sokan, akik még cipeljük a magunk kis örömeit, bánatait, akik problémákkal ve vesződünk és olyan nagyon fontosnak tűnik szemünkben az a porszem, ami Én vagyok. ., Ezen a felhős őszi délutánon aztán annyi nyu galmat, csendet Ígértek a kerítés fölött kiintegető sírkeresztek, hogy szinte öntudatlan mozdulattal tettem kezemet a kilincsre és kinyitől tam régi halott városunk kapuját. $ Szemben állok a nagykereszttel. Ez omladozó talapzaton régi halottakesíéjének gyertyafolíjai. Kőarcán mérhetetlen fájdalommal tekint le rám j a Megfeszített. Fehér pókfonál leng a tövisko- rónáról s egy tarkaházas csiga épen az átszegezett tenyéren talált pihenőt. Nézem és arra kell gondolni, hogy ez a kis csigabiga jobban cselekszik, mint az emberek.. Neveket olvasgatok, betüzgetek, féligdőlt, repkényes köveken, korhadt kereszteken. Semmit mondó egyszerű nevek, mégis annyi tűnődésre kényszerítők. — Istenem ! Ha most kiléphetnétek sírotokból ti régi jó egerszegi polgárok, a Fehérképi, a Körmendi, meg a Telek-utca lakói, ha kilép hetnétek az aszfaltos, virágos Wlassics-utcára és szembenézhetnétek a késői utóddal, vájjon mi lenne a véleményetek? . . . Talán elcsodálkoznátok azon, hogy csendes nyugvóhelyetek felett erdővé nőttek már a fák és egészen körülfogják a város házai, de bizonyára megvalósulva látnátok sok olyan tervet, álmot, ami benneteket fütött valamikor a gö- j cseji poros sáros nagy faluban. Gondolom, az emberek változtak legkevésbé. ! Most is azok, akik voltak: esendők, gyarlók... i És a hibájuk is a régi: nem szeretnek megállni a kereszt előtt, amelyik két évszámoí őriz. Pedig, ha megállnának néha a halál előtt, könnyebben viselnék el az életet. Térdig gázolok a nyirkos fűben a jeltelen, süppedt kis halmok között. Ezen a részen esztendők között. Ezen a részen esztendőn át sem igen jár ember. Kora tavasszal itt ibolyák milliója kéklik s mire az áíielenes Kálváriadombon megcsendül a feltámadás harangja, a nárcisz is kibontja napsugaras szirmait. ,3 Nem gondozza, öntözi őket senki.|| Csak az Úristen. Megállít egy évszárn: 1855. — Most 1 érzem azt a dőbbenést, ami akkor rázott m amikor az anyakönyv sárgult lapjai közt ráb kantam az i855-ös esztendő nyarának beje zéseire. Mindennap 8—10—12 temetés é halál okának rovatában végik apró gyöngy tűkkel a szörnyű szó : cholera, cholera, choTei Micsoda nyár lehetett az! — Lehunyt szem próbálom visszaidézni a harangok rémült s sát s a temetésiek régen elnémult zsolozsmá Gyenge nesz riaszt fel tűnődésemből. Ko jázminág hajlong mellettem, Feketesapkás cinke hintázik rajta és fényes gyöngyszemével kíváncsian tekint felém. * Karcsú fenyőfa közelében alacsony sírkőre ; bukkanok. Rajta megfakult betűk : Itt nyugszik j a hü lány . . . Hedvig . . . Sokáig álldogálok e szavak előtt. A mai I hidegüiő önző világban, amelyik lassan már | csak hírből ismeri az önfeláldozó hűséget, jó ' találkozni — ha csak igy a temetőben is — j valakivel, aki hű volt. Pedig azt sem tudom, milyen tűz táplálta \ lelkében ezt a lángot. De azt tudom : hatalmas j erőnek kellett lenni, hogy még a sírkövére is j rákivánkozoít. Meleg kézzel simítom végig a kőlapot. Akár | milyen dermedt a világ, nem engedhetjük, hogy a hűséget belepje a por. * A rendezettebb északi oldalon közel egymás- ho2 két kripta állít. — Komoly ciprusom között, keheilyel ékesített sírkő jelzi a hajdani esperesplébános nyugvóhelyet s néhány lépéssel távolabb a fal tövében a yáros első polgármestere alussza örök álmát — A kerítésen túl vidám diákgyerekek az Erdélyi indulót íütyörészik, autó tülköl és va- lamelyik közeli lakásból rádiózene fodrozódik... A város él — A halottak alusznak. S a régi város atyja és feje jó pásztorként őrzi a halott nyájat. * Fekete márványkövön égő aranybetük : Non omnis moriar! Olyan furcsának tűnik fel ez a három szó, az embernek szinte megáll a szívverése, mintha valaki bclesikoliana ebbe a ha iáios csöndes déluiánba. Köröskörül sírok, ke j resztek, szomorufüzek... a levegőben hervadó j krizantémok temetőszaga és előttem a kövön ! három szó, mint élénk tiltakozás minden ellen... Non omnis moriar... olvasom dideregve, de aztán pogány költő szavaihoz szinte öntudatlanul fűzöm a gyászmise prefációjának szavait: Nem, nem halok meg egészen „mert híveidnek élete megváltozik ugyan Urunk, de nem szűnik meg. . Erősen alkonyodni kezd már, amikor óvatos kézzel csukom be magam után a rácsos vaskaput. A szeretetházi kápolna ablakán keresztül örökmécs piros szeme hunyorgat felém. Egyetlen vigasztaló, meleg fény a hidegben és sötétben. Az égen ólmos felhők vándorolnak, dermednek, fáznak a késői virágok és a föld alatt porladnak a régi csontok. A mécs pedig lobog. Örök, változatlan lánggal. Háry Emma. W. * w FERENCJOZSEF KESERÜVIZ Jó : szövet Jó s szabás Jő: munka T ó h Gyula űri és női szabónál Egyedülálló választék príma anyagokból Finom úri divat A ____________J Ap róságok az apróságokról Egy göcéeji tanítónő jegyzetei A kis Annuska egyórai késéssel állít be az iskolába. A kis pöttömnyi első osztályos lány szepegve néz rám. Most mi lesz ? — Hol voltál ? Miért késtél el ? — kérdem szigorú arccal. — Taniíónéni azséjt késtem el — motyogja, — mejt édesanyám nincs otthon, édesapám med heted, netem med vele is, med a gyejet- tel is dondunom töllöit. — Menj a helyedre — szóltam —, hiszen még veied is „gondolni“ kell. * Az első és második osztályban kérdezgetem a gyerekeket. — Mi szeretnél lenni ? — adtam fel a kérdést. — Husáj! — vágta rá Jóska és Jancsi büszkén. — Én kocsis — mondta egyszerre három fiú. — Én sujszter, én meg ács, én kovács — mondták vagy húszán. — Ki szeretne gazdálkodni, úgy, mint édes* apátok. Szántani, vetni, marhákat tartani ? — kérdeztem. Erre csendesen felmutatott kettő, majd még három. Ezek mind földműveseknek a gyermekei és ugyan miért nem szeretik — már most — a gazdálkodást ? A lányoknak szintén feladtam a nagy kérdést — Mi szeretnél lenni ? — Ásson ! — selypítette Mariska. És utána még vagy tizenöt kislány. Mind asszony szeretne ienni ! A huszonegy lányka közül csak kettő szeretne szakácsnő lenni és három szobalány. Ugyan húsz év múlva mi lesz belőlük ? ♦ Csodálatos a gyermek észjárása. A pokolról és mennyországról beszélgetünk. — Ha tossz lennél és a pokolba jutnál, mi történnék ott veled ? — kérdeztem az egyik II. osztályos kislánytól. — Nem szeretnék oda jutni — feleli Juliska — mert ott olajat főznének belőlem. — Miért épen olajat ? Erre már nem tudott felelni. 'Lehet, hogy hallott valamit a lispei olajfurá* sokról, a poklot a föld belsejébe gondolja és talán ezért főzet a pokol szerencsétlen lakóiból olajat. Kovács Erzsébet, Látogassa a BöDEY vendéglőt^ éttermet i K ON YH Á J A ki tűnő, házias, BORAI válogatott elsőrendíiek, SÖRE felülmúlhatatlan. A GÖCSEJI SÖRKERT páratlan Kossuth Lajos-utca 29. — Nagy kocka a divat. Gyönyörű kockás női szövetek érkeztek raktárra. Schütz Aruház.
