Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-12-30 / 297. szám
/.ALAN! EGYE? llJSAí, 1940. december 30. Nyílt levél Antalhoz Kedves Barátom I Nem hiába tisztelt meg a közvélemény az »igazmondó Tóni« jelzővel, megint fején találtad a szeget, amikor Zalaegerszeg megyei város atyáinak gondterhes arcán óhajtottad a redőket elsimítani a 152 százalékos városi pótadó hallatára. A Tőled megszokott nagyúri gesztussal javasoltad, hogy a városban árusító »nagygazdaságokat« is helypénz vagy valami más adóval kell sújtani, mert szermted abszurdum az, hogy a kistermelők fizetik a helypénzt, a »nagygazdaságok« pedig csak viszik ki áz ezreseket a városból! Képzeljük, híztál, amikor általános helyesléssel találkozott eme gazdaszolidáris indítványod annál is inkább, mert hiszen a városatyák szerint ezzel magadat is mint nagy- gazdát óhajtod megadóztatni nyilván kévéséi vén eddigi adódat ! Igazán szép és nemes megnyilatkozása lett volna eme cselekedeted az általánosan ismert Önzetlen, a szociális nagy közösséggel mindenkor együtt érző lelkületednek akkor, ha történetesen nem lennél Te is városi adófizető polgár s nem nyomná robusztus vál- laidat is a 152 százalékos városi pótadó,— aminek egy bizonyos hányadát eme nagyúri gesztusoddal óhajtanád azon gazdatársaid vállára rakni, akiknek nem adatott riieg az a szerencse, hogy villanyt, kultúrát stb. élvező városi polgárok lehessenek Kíváncsian várjuk a polgármester úrhoz beadandó javaslatodat, de bármilyen jó finánc-zseninek is tartunk, hitetlenkedve hisz- szük, hogy ma, amikor a szabad királyi városoktól is elvették a vámszedési jogot, Te kitalálsz valami lehetőséget azok külön megadóztatására, akik terményeik értékesítésekor nem veszik igénybe a városi piacteret. Mert helypénzt, mint neve is mutatja, csakis helyhasználatért lehet szedetni. Te is voltál falusi »paraszt« és tudnod kell, hogy minden mezőgazdásági gyűlésen tiltakoznak a gazdák, kicsik és nagyobbak egyaránt a helypénzszedés igazságtalansága ellen, —- dé tiltakozunk az ellen is, hogy a helypénzek fizetésében szembe állítsd a kisgazdát a nagyobb gazdával akkor, amikor minden »nem hangosan gondolkodó ember« tudja, hogy a nagygazda, ha piacon árul, fizet helypénzt, s a kisgazda, ha házal a | tejjel, nem fizethet helypénzt. Míg az ötös cilindert viselő lámpások kormozó lángja jelzi, hogy fogytán a kideci- zett petróleumunk, Te addig villanyfényben í pompázol Tónikánk — így nyugodt lelkiismerettel merjük ajánlani, viseljétek zúgolódás és zokszó nélkül Ti boldog városiak magatok a 152 százalékos pótadót, mert hidd el Tóni, ha nehéz volt a ^paraszti sors, — most igazán nehéz. Boldog és örömtcljcs ú j évet kíván : Krassovicz László, a zalaegerszegi járás mezőgazd. biz. elnöke, Nagyszerű munkatervit hajt végre az iskolánkivilli népművelési bizottság ■ A vármegyei iskolánkívüli népművelési bizottság ma délelőtt a városháza kistermében közgyűlést tartott Tomka János dr. vármegyei főjegyző elnöklete mellett. x<A gyűlés megnyitása és az egybegyűltek üdvözlése után az elnök fölkérte Markos Jenő titkárt az 1940—41. munkaév munkarendjének ismertetésére. Markos titkár szép bevezető előadásában megemlékezett az előző munkaév dícséretre- méltó eredményéről, amit biztosított a köz- igazgatási hatóságoknak lelkes támogatása, az előadók, — akik között központi kiküldöttek is szerepeltek —, nagy buzgalma, a népnek megértő magatartása és érdeklődése. Majd az engedélyezett munkatervet ismertette a következőkben : Népművelési, közműveltségi előadás 5.767. Műsoros délután, est, hazafias és alkalmi ünnepély 1.363. Műkedvelő előadás 587. Népművelési hangverseny 39. Mesedélután 933. Tanulmányi kirándulás helyben 145,- vidéken 57. Rádió előadás 666. 5 analfabéta tanfolyam 320 óraszámmal, 139 hallgatóval. (Szén tmargií falva, Zajk, Za- latarnok-Oroklán, Nagykanizsa katonák részére, Zalaegerszeg katonák részére.) 20 alapismeretterjesztő tanfolyam 1.070 Óraszámmal 740 hallgatóval. (Pórszombat, Al- sópáhok, Keszthely, Bajcsa, Börzöncze, Nagy- récse, Lickóvadamos, Zalatárnok, Nagyrada* Sáska, Alibánfa, Pózva, Pusztaszentlászló, Söj- tör, Vöckönd, Zalabesenyő, ZaJaszentiván, Be- zeréd, Kisszentgrót és Nagykanizsa). 4 népművelési tanfolyam 240 óraszámmal, 165 hallgatóval. (Szentkozmadombja, Ormánd- Jak, Zalaszentlőrinc, Bókaháza.) 4 népművészeti és kedélyképző tanfolyam 80 óraszámmal, 168 hallgatóval. (Alsópáhok, Borsfa és Nagykanizsa 2.) 5 férfi jellemképző tanfolyam 122 óraszámmal, 152 hallgatóval. (Tormafölde, Ne- messándorháza, Balatonszepezd, Babosdöbréte és Gellénh áza.) 6 női nőnevelési és női jellemképző tanfolyam 150 óraszámmal, 157 hallgatóval. (Pórszombat, Letenye, Nagyrécse, Nemessán- dorháza, Babosdöbréte és Nagylengyel.)' 14 főzőtanfolyam 2.184 óraszámmal, 281 hallgatóval. (Kerkakutas, Lenti, Szentgyörgy- völgye, Zalabaksa, Aszólő, Szentantalfa, Al- só-Felsőzsid, Cserszegtomaj, Csabrendek, Nvi- rád, Sümeg, Nagylengyel, Söjtör és Zala- szentgyörgy.) 1 egészségügyi tanfolyam 20 óraszámmal, 29 hallgatóval. (Nagykutas.) 1 gazdasági tanfolyam 20 óraszámmal. 38 hallgatóval. (Páka.) 2 háziipari tanfolyam 120 óraszámmal, 89 hallgatóval. (Nagykanizsa, kukoricaháncs-fel- dolgozó.) 3 idegennyelvi tanfolyam 120 óraszáihnial, 51 hallgatóval. (Nagykanizsa 2 nemét ég 1 olasz tanfolyam.) 2 ügyességi tanfolyam 80 óraszámmal, 31 hallgatóval. (Nagykanizsa, gyors- és gépíró.) A Bizottság a szombathelyi kerületi háziipari felügyelőséggel karöltve körülbelül 40 háziipari tanfolyamot szervezett. Bejelentette még a titkár, hogy több községben egyáltalában nincs iskolánkívüli népművelő munka. A mindenre kiterjedő és valóban tanulságos előadásért Tomka János dr. elnök mondott köszönetét a titkárnak. Zsuppán József polgári fiúiskolái igazgató is elismeréssel nyilatkozott qz előterjesztett munkatervről ég a titkár lelkes buzgalmáról azzal, hogy a polgári iskolai tanárság körében is iparkodik á szép elgondolásokat megvalósítani. Különösen a járási napok bevezetésétől várható sok haszon. Huhn Gyula azt javasolta, hogy a járási napok sikerének biztosítása érdekében a jegyzői és tanítói körökkel lépjen érintkezésbe a bizottság. Takács László dr. tisztifőorvos az élelmezési tanfolyamok munkájáról, Kukuljevicz József dr. a Balaton élelmezési kérdéseiről szólott, Holpert Gyula sümegi gimnáziumi tanár nótatanfolyamok rendezését kérte a sümegi járásban. FERENCJOZSEF KESERÜVIZ Viiägegyhäz A német püspököknek adományait a szétrombolt spanyol templomok számára Madridban kiállították és a spanyol sajtó nagy dicsérettel ír a nagylelkű adományról. — Madridban »Spanyolország újjáépítése« néven kiállítást rendeztek : 152 faluban és városban 75085 épületet kell újjáépíteni; a Beépítendő terület egy ötödé egyházi építkezésre esik. — A Saragossa-i Biblia-héten kiállítást is rendeztek ritka és régi biblia kiadásokból és itt kitűnt, hogy Spanyolországban már a reformáció előtt a nép nyelvén írt Bibliák el voltak terjedve. — A baszk tartományokban több egyházi ünnep volt az utóbbi hetekben : San Sebastianban Franco államfő is megjelent a város védőszentjének, Szűz Máriának megkoronázásán és zarándok ajándékként egy értékes köpenyt ajánlott fel a kegykép számára. — Madridban alakult egy törvényszék, amely a spanyol szabadkőművesség végleges megszüntetését hajtja végre. — A theatinus szerzetesek 80 év után ismét visszatértek Madridba és egy elővárosban telepedtek le. — Bilbaoban egy katolikus szerzetesnőt az arany érdemkereszttel tüntettek ki 50 éves ápolási munkásság után. — Egy spanyol kereskedelmi bizottság, amely Tokióban járt, meglátogatta Hondo szigetén Xavéri Szent Ferenc emlékművét, amelyet 1925-ben állítottak annak emlékére, hogy itt kezdte meg Japánban missziós munkásságát. Jávor Fái: Életem legszebb szerepe a DANKÓ PISTA a magyar nótakirály élete és szerelmei. Főszereplők : Jávor Pál, Siam or Ersvi, Lukács Msrgif Premier kedden az Edisonban! Előadások : 4, 8 és 10 órakor. 4 órakor a helyár &0—70 fillér. Ili jrr<3k t előtt WKtmtmmmeu-sm ~htíí ~ innn í—w Jegyek elővételben már kaphatók