Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-10-01 / 224. szám
ZAL’AMEGYEI ÚJSÁG 1910 október 1. sírva vigad, ha Bérei Béla zalaegerszegi polg. isk. tanár Szibériai gyöngyélet című 300 oldalas könyvét elolvassa. Az október elején csupán korlátolt példányszámban megjelenő mű ára 3 pengő Előjegyzéseket elfogad a Zrínyi könyvesbolt. Az ejtőernyősök őse Az ejtőernyősök ősének Andre Garnerin, francia katonatisztet kell tekinteni, aki már 1797-ben Páris határában léggömbjéből ejtőernyő segítségével kiugrott- Garnerin mintegy hétszáz méter magasságból ugrott ki óriási közönség jelenlétében. Közben izgalmas jelenetekre került sor, amennyiben sok nő a szédületes magasságban himbáLódzó férfi láttán elájult- Garnerin azonban minden baj nélkül földet ért- Néhány hét múlva még nagyobb szenzációt jelentett be. Ezúttal ugyanis fiatal lány kíséretében ugrott ki a léggömb kosarából- 1798. július 10-én történt ez a második felszállás, amely ismét sikerrel járt. Mindketten szerencsésen földet értek. Garnerin ezután még igen sokszor megismételte ejtőernyő ugrásait éspedig néha egyedül, ‘néha pedig félesége kíséretében- Művészeiét több ízben külföldön is bemutatta, így Londonban, Berlinben és Szentpéterváró’tl is. Mindenütt nagy ünneplésben volt része- Az ejtőernyősök őse 1823-ban, 53 éves korában halt meg. Fizessen elő a Zalamegyei Újságra! Mi kell a leányomnak Kelengye vászon a S c h ü t z -Áruházból fürjei vásár Még hajnalban úgy látszott, hogy az-eső irgalmatlanul elmossa ia- lürjei vásárt A vármegye minden Iájáról összeseregleU szorgalmas iparosok és kereskedők szomorúan kémlelték az elborult egei A felhők baljósán vonultak keletről nyugatra és vastag csöppe- két küldtek követségbe a földre.^ Végül, úgy látszik, mégis megszánták a tűrjél gyülekezőket és lomhán odább álltak, megelégedvén a cuppogó sárral s a metszőén hideg széllel, amit hátrahagytak, A sátrak egy-kettőre készen álltak s a portéka színesen, kedvesen mosolygott a hullámzó vevőseregre. A lábas jószág bőgött, nyerített, a kikiáltók harsányan köszöntötték Tűrje kíváncsi népét. A felhajtás óriási méreteket öltőit s a jószág nagyrésze ham,árosán gazdát is cserélt. Amott kehidai kádárok kínálták abroncsozott remekeiket Víg szüretek híján, azonban csak kisebb söjtörökben mutatkozott némi forgalom- Másfelé keszthelyi csizmadiák csillogó készítményei csalogatták a népet- A mély sár nagyban igazolta a jóféle csizmák szükségességét. Mindazonáltal inkább a kecses cipellők fogytak, azaszp szonyok kecses lábaira való csinos holmikcfilm-Szinfiáz Moziműsor: 1—2-án, kedden—szerdán fél 7 és fél 9 órakor. Rendes helyárak. Szelvények érvényesek. Becs, 1913- Szilveszter... A régi, elmúlt idők városát még ennyi hűséggel, művészien kifejezve nem hozták filmre. HOTEL SACHERA régi császárváros izgalmas kém drámája 10 felvonásban. Főszereplők : Sybille Schnitz, Willy Birgel, Wole Alba eh Retti Táncok és dalok. Zenés film. Luoe híradó 3-án, csütörtökön fél 5, fél 7 és fél 9 tórakor, 4-én, pénteken fél 7 és fél 9 órakor (fél 5-kor a helyár 22—42—64—74 fillér). BETTE DAVIS, az aranyéremmel kitünteteti művésznő, a világ egyik legjobb művészi- nőjének különleges, művészi alakítása. vénlány. Egy-remek film, amelyről sokáig beszélnek, 12 felvonásban. Főszereplők : Bette Davis, Miriam Hopkins, George Brent. önén, szombaton fél 7 és fél 9 órakor, 6-án, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor- (Vasárnap 3 órakor a helyár 22—42—64—74 fillér.) Az első magyar világfilm ! Az eredeti külső felvételek közvetlenül a háború előtt Varsóban készültek. ÁLL A BÁL— A természetes »Ferenc József« keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél ; biztos, enyhe és gyorsan ható hashajtó;, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg orvosát 1 ZALAMEGYEI ÚJSÁG POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Herboly Ferenc Felelős kiadó: Gaál István Kiadja a „Zrínyi" Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg | A rőíösök rengeteg vásznat, ingre- és kö- • tényrievalót halmoztak fel sátraikban. Zala- szehtgról és Sümeg árusai forgalmazták a | legtöbbel, de az élelmes zalaegerszegi rőfös sem panaszkodott Déltájban elvegyült a friss szélben a laci- pecsenye incsiklandó szaga. Mindenki meg- éhezelt és eveit sebtiben egy falatot s ivott rá vagy két-három decit, igazi lélek melegítőt, a javából. Majd a cukrosok kórusa is rázendített, fürge kezekkel mérték a gyerek- bevaló édeset, erőset és* savanyút. Csak a csokoládé volt kevés, már akkor élfogyott, amikor még meg se kezdődött a vásár. Hamar esteledett. A tőrjei vásár Isten kegyelméből még sem úszott el a vízben- Eladó és vevő valahogy megtalálták, amit kereslek, megelégedetten szedelkőztek s vonultak el, ki-ki a maga szükebb portájába. Megindult a szekér-sor, sőt még komoly autók is fölmordullak, jelezvén, hogy végétért a vásár s holnap Tűrje ismét csöndes lesz, csak a zsírért szomszédoló asszonyok csapnak majd némi zajt, mert a teljes életet már igen megelégelték a dolgozó emberek, (a.) ötszövött áru különlegességek megérkeztek PÁL és INDRA Zalaegerszeg A Mi kell a feleségemnek? Őszi kabát ♦ a Schütz-Áruházból Nyomatott a könyvnyomtatás 500. évében a »Zrínyi« Nyomdaipar Rt. gépein. Zalaegersze&Széchenyi-tér 4- Nyomdavezető : Gaál István.