Zalamegyei Ujság, 1940. október-december (23. évfolyam, 224-298. szám)
1940-12-20 / 291. szám
Megjelenik hétköznaponként délután. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széchenvi-tér 4. Telefon 128. P O L 1 T I K A I NT A P I L A P Felelős szerkesztő : HERBOLY FERENC Előfizetés: egy hóra 1.50, negyedévre 4 R Hirdetések díjszabás szerint Postatakarékpénztári csekkszámla ; 49 308. A nyilas Hubay ésVá^ó hazafiassága immár jogerős bíróítélettel örökítődött meg. Nem, mintha enélkül is tisztában nem lett volna a magyar társadalom ezzel a fogalommal, de a lassan gondolkozó, gyorsan tü- zesedő agyak számára a nvPas táborban nagyon is kellett. Volt ennek a két innak egy bizonyos nemzetiségi javaslata, arait Jászi Oszkár illethetett. Jorga, Mamit. Benes örvendezhetett: rajta, a magyar lélek pedig riadtan és felháborodva vihette. Á világháborút járt tűzharcosok vigadói országos gyűlésén Kertész Elemér ügyvezető álelnök azt mondotta : a két nyilas képviselő törvénytervezete megbontja az ezeréves haza egységét, az országot darabokra akarja tépni, Hubay és Vágó a magyarság árulói. A Baross Szövetség tiltakozó nagygyűlésén Lugossy Géza ügyvezető a'elaök hasonlói ál- látott az ország közvéleménye előtt. Hubay és Vágó sértőnek találták az állításokat, a bírósághoz fordultak rágalmazás! és becsületsértési ügyükkel. A büntető járásbíróság Kertészt és Lu-. gossyt felmentette a vád alól bűncselekmény hiányában azzal az indokolással, hogy a nyilas törvényjavaslat vét a magyar ádameszme ellen és az ország szentistváni egységét veszélyezteti. A büntető törvényszék az ítéletet és az indokolást jogerősen helybenhagyta. Ez az ítélet jogosnak találta azt a kritikát : a két nyilasvezér a magyarság árulója. Lehet-e ezek után magyar ember egy táborban velük és lehet-e nyilas ? Csak azok, akik látván nem látnak, hallván nem hallanak. Nemcsak ez a kettő a bűnös ezen a téren. Nemrég tettük szóvá a zalai nyilas tábor vezérének, Fidél grófnak elsikiását ezen a téren. Maga a bálvány, a vezér Szálasi ama tételével, hogy a magyar nép nem tudott nemzetté alakulni ; a Duna-Kárpát Nagy Haza tételével és hogy a nép századok óta nem látott itt példákat. Ez mind- mind a magyar nemzet és történelem ar- eulcsapása. * A nyilasok nemcsak a haza-fogalom terén, de a vallási élet terén is szembenállnak a szentistváni gondolattal. A szociálizmus valláspótló világnézet Marx, Lasale, Bokányi, Garami és Kun Béla szemében a történelmi materializmus elfogadásával. A. nyilas Rátkay Kálmán kifakad a »bűnös, becstelen, szégyenteljes« proletárdiktatúra ellen (Magyarság, 1940. december 15. 11.), bár a proletárdiktatúra csak a szociálizmus totalitása: mégis mámorosán beszél ugyanott a szociá- lizmusuk »hitéről«. Ez a hit — amint kivehető — nem számol az örökkévalósággal, lélekkel, természetfölöttiekkel, hanem az — akárcsak a vörös szocializmus értette — új ; világ, űj rend, munka, jólét stb. A vallási t fogalmak használása egészen rosenbergi vonás. Tanaik összegéről ügy beszél, mintha az volna az »Ige«. Ez aztán otromba pro- fanizálás, amit vissza kell utasítanunk. Az ő »igéjük«-be beleférhet Szálasi, Wirth, Ko- varcz, kézigránát, eszmevédelem, utcai boxo- lás, bányászsztrájk stb. De az Igét hagyják békén. Elorozhatják a protokollfőnököt, próbálhattak mesterkedni és orozni a kenderes! úton (meglakolnak érte!): de az Ige nem politikai játék és propaganda-szer. A kinyilatkoztatáshoz ne nyúljanak szentségtörő ostobasággal, hitvány szédítéssel. A Jézus Krisztusban emberré lett Fiú-Isten az Ige, Megváltónk, aki világosságot, kegyelmet és igazságot hozott. Előtt • minden térd meghajol. Az Ige. végtelenül iealázkodott. amikor testté lön, de Szálasi tábora ne merészelje magához lerántani próbálni. Ne por- j tyázzanak a vallási élet terén. V vallást élni | kell és nem kösöntyűnek kiaggatni tételeit I a hiszékeny nép politikai íearatására. ; Hogy ny Basáknak ilyesmire megvan a hajlandóságuk, közöljük a Magyarság hírét a 11. oldalról : — Nyilaskeresztes esküvő. Láng Gyűl* a Magyarság Lapvállalat Rt. alkalmazottja, szombaton délután 6 órakor vezette oltárhoz az újpesti plébániatemplomban Andrássy Irénkét. Násznagyok voltak vitéz Baky Tíászló országgyűlési képviselő és Cs. Fehér Antal testvér. A. násznép valamennyi tagja a nyilaskeresztes párt színeivel és jelvényeivel jelent meg. Az ismerősök és a nyilaskeresztesek nagy tábora jókívánságokkal halmozta el az ifjú párt. Lám, addig tiltották az Egyházat a politikától, míg a politikát cipelik be a leg- viaszataszítóbb módon — az oltárhoz. Carol volt román király Amerikába utazik Bukarest, december 20. Bukaresti politikai körökből származó értesülés szerint a Sevillában tartózkodó Carol volt román ki- j rálynak az a szándéka, hogy Portugálián át | Amerikába utazik. Volt udvari minisztere és | bizalmasa, Urdareanu, állítólag Lisszabonban I ván és ott Pangal volt román követtel együtt előkészíti az utazási tervet. Antonescu román államvezető mosí hír szerint tudatta a volt királlyal, hogy a légionárius Románia nem fogja tétlenül nézni, ha Carol felhagyna eddigi tartózkodó magatartásával. Bármilyen politikai tevékenykedés az ő részéről — jegyzik meg Bukarestben — súlyos következményekkel járna (MTI) A fűtés problémája A leg veszélyesebb egészségügyi kelepce magában a fűtésben rejtőzködik. Alig van helytelenebb szokás, mint az időponthoz kötött fűtés. Magyarország szeszélyes éghajlata nem tűri, hogy a naptárhoz ragaszkodva október 15-én, vagy 31-én fűtsünk be először és március végével abbahagyjuk a fűtést. Fű- j teni akkor kell, amikor a hőmérséklet erre f rákényszerít bennünket és lényegtelen, hogy az augusztusban, 'agy májusban fordul-e elő. A fűtés másik nagy ártalma pedig akkor következik be, ha a lakásunkban túlságosan magasra fokozzuk a meleget. A túlfűtött levegő merénylet az egészség és a munkaerő ellen. Az egészséges meleg lakószobában 18—20 Celsius fok, a munkahelyiségekben ennél 1 —2 fokkal kevesebb. De a szakemberek hiába emelik fel szavukat. Általános szokás, hogy a lakásokban 22—24 fokra fű.enek, míg nyilvános helyiségekben még ennél is többre, pedig a túlfűtött helyiségnek annyi egészségi veszedelme van, hogy felsorolni sem lehet. Ez ma már a központi fűtéses házakban, épen a hatóság józan intézkedése következtében elkerülhető, mert hivatalos rendelet állapítja meg, hogy a lakásokat 18 foknál melegebbre fűteni nem szabad. A intés okos irányításán kívül a másik védekezési mód a szervezet ellenálloképességér.ek a fokozása. Annyit időzzünk a szabadban, amennyire csak módunk nyílik. Igen köny- nyen megvalósítható ezenkívül a másik védekezési mód, a hideg vízzel való lemosás is. Aki ezt a két lehetőséget elmulasztja, az maga keresi a betegséget. Ezeket a szabályokat betartani nemcsak saját jól felfogott érdekünk, hanem embertársaink iránt váló legelemibb kötelességünk is. ____ _ Kérel em A. zalaegerszegi íogházmisszió először lordul, kérelemmel a város jószívű társadalmához. Közeledik a szeretet ünnepe, a Karácsony és ezért azok részére kérünk támogatást, akik az élet elesettjei, akiknek a sors juttat a legkevesebbel, akiknek nincs senk i hozzátartozójuk, vagy, ha van kint a világban családjuk, azok szomorú könnyeit szeretnék a szeretet ünnepén letörölni. ' * Mindenféle adományt hálásan fogadunk és kérjük azt a Zalamegyei Újság szerkesztőségéhez eljuttatni. Az adományokat az újságban nyugtázni fogjuk. A zalaegerszegi íogházmisszió. Beteg m külügyminiszter betegsége komolyabb természetű, mert a megí hűléshez vesebántalmak járultak. A külügyminiszter gyógyulása a jelek szerint bősz-; szabi) időt vesz igénybe. Csáky István gróf külügyminisztert, aki a napokban influenzás tünetek között megbetegedett. az egyik budapesti klinikán alaposan megvizsgálták. Megállapították. hogy