Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-07-25 / 168. szám
XXIII- évfo'lvam. 168. szám. Ára 8 füléi* 1910 július 25. CSÜTÖRTÖK. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széchenvi-tér 4. Telefonszám : 128. Belgrádi diplomáciai körökben úgy tudják, hogy Ribbentropp német birodalmi külügyminiszter Salzburgban közölni fogja a román miniszterelnökkel és külügyminiszterrel, — akik szerdán este fél 9 órakor utaztak el, — azokat a magyar javaslatokat, amelyeket Teleki Pál gróf magyar miniszterelnök és Csáky 1st ván gróf külügyminiszter Münchenben a tengelyhatalmak elé terjesztettek. Közli egyúttal a tengelyhatalmaknak a magyar javaslatokra vonatkozó tanácsait és kívánságait. Német politikai körök úgy tudják, hogy a román államférfiak pénteken, a bolgár miniszterek pedig szombaton érkeznek Németországba. Nem lehetetlen, hogy a román és bolgár miniszterek együttesen is tárgyalnak a német államférfiakkal.^ Tiso József szlovákiai államelnök Tuka Béla dr. egyetemi tanár, miniszterelnök és Mach Sanyó társaságában a hét folyamán rövid látogatásra Németországba érkeznek. Románia a belgrádi Pravda berlini értesülése szerint, kedden a késő esti órákban bejelentette volna Budapesten hajlandóságát barátságos eszmecsere felvételére. Bukarest. Budapesti Tudósító: A román miniszterelnök és külügyminiszter kérést intéztek az olasz kormányhoz, hogy Rómába is elmeMidőn kávébálákat égettek el, vagy dobtak a tengerbe, amikor fagyasztott marhahúsból főztek szappant és hagyták, hogy a felhalmozott gyapottömegek saját súlyuktól meggyűl adjanak, tulajdonképen a kapitalista világgazdasági rendszert bélyegezték meg. E cselekedeteknél mindennek lehet szerepe, csak a józan észnek nem. Az elpusztított kincsekért felhangzó panasz egy rendszer elleni súlyos váddá erősödött. Csak azért, mert e termények bősége miatt nem tudták létrehozni a kereslet és kínálat közötti egyensúlyt,, szaporították ia bűnös és lesztelen cselekedetek számát. Nyugatafrika aranypartjain és Nigériában ismét magasra csapott e földi javákból rakott máglyák lángja, ugyanott, ahol 2 évvel ezelőtt már egyszer elégettek 60 millió kg. nyerskakaót. J> . .. . POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a bora délutáni órákban. hessenek. A fascista kormány a kérelemnek helyet adva vasárnap vagy hétfőn fogadja a román államférfiakat. Az olasz lapok megállapítják, hogy a salz burgi tárgyalást a románok kezdeményezték. A román államférfiak kész tervvel érkeznek Németországba, ahol felajánlják Magyarország - nak Erdély egy részét, Bulgáriának pedig Dobrudzsa egy részét. A Neue Züricher Zeitung azt Írja, hogy a tengelyhatalmak átvették a közvetítő szerepét Magyarország és Románia között. Román körök már határkiigazitásról beszélnek. A román államférfiak ma este háromnegyed 7 órakor érkeznek Budapestre, ahonnan rögtön továbbutazók Salzburg felé. Románia nemcsak területi kielégítőt akar nyújtani, hanem utánna barátsági szerződést akar kötni a két szomszéd állammal. Felvetődik azonban az a kérdés, hogy meddig tart az engedékenység és mekkora területet hajlandók visszaadni. A magyar közvélemény nem elégszik meg félmegoldással. Szófia, julius 25. A Reuter Iroda jelenti. Filov bulgár miniszterelnök és Popov külügyminiszter pénteken repülőgépen Salzburgba utazik. Szófiában élénk diplomáciai munka folyik. Boris király fogadta a német, olasz, román, jugoszláv és török követet. •»Rentábilis megsemmisítésinek nevezi ezt az angol nemzetgazdálkodás és tradícióként szinte szentesített is már. A 18- században angol kereskedelmi társaságok a keményen kizsarolt hinduk és jávaiak által beszolgáltatott hatalmas fűszermennyiségek nagyrészét pusztították el Indiában az uzsoraárak megvédése céljából. Múlt év novemberében közölte ni angol sajtó, hogy Anglia BrifrNyugat- iafrikálban lefoglalta az egész évi kai- kaótermést. Akkoriban London még abban a reményben ringatózott, hogy az összeharácsolt tartalékokkal jól jövedelmező üzleteket köthet a semleges országok piacain. A német hadvezetés eközben keresztülhúzta ezeket a számításokat. A remélt piacok német kézre kerültek. Előfizetési árak : egv hónapra 1.50 P., negyedévre ^ pengő. — Hirdetések díjszabás szerint« Azóta a hajóürtartalom is nagyon megcsappant és az utoljára fellobbanó nagyzási hón bort kísérlete is meghiúsult, amely egész Eu* rópát éhségláncra akarta verni. Négyszáz millió kg. kakaó, egy egész évi termés ham vad t el. A harmadik birodalom ellátása ezzel nemi szenved kárt, hiszen a németek jól tudták, hogy nem nekik szánták ezeket a kakaói- szállítmányokat, nem is számítottak rá A lobogó máglyák mégsem hagyják azonban közönbösen a német birodalmat- Az égő. | kakaó visszaverődő fénye, a német-olasz ellenblokád hatásosságáról tanúskodik, azt mu* tatja, hogy szétesőben van egy világbirodalom. Nemcsak a fekete ültetvényesek kakaója hever a máglyán, hanem Nagybritannia gaz- diasági rendszere is. i Benesék siboltak Brünn. A Voksdeutsche Zeitung jelentése szerint bizonyítékok alapján állapították meg, hogy Benes, volt cseh köztársasági elnök és felesége 1938. októberében, külföldre szökésük előtt, különböző bankok utján mintegy 40 millió csehkorona értéket csempésztek külföldre. AmerikábólNew-Jork, július 25. A NTI. jelentése szerint az amerikai kongresszus tárgyalásai elé nem nagy reményekkel néznek. Brazília és Argentina félti gazdasági érdekeit az Egyesült Államoktól. 1940. évi Lipcsei Őszi Vásár. A németországi beutazáshoz most is vízumra van szükség, amelyet azonban a Lipcsei Őszi Vásár látogatói díjmentesen kapnak. Ennek előfeltétele, hogy az augusztus rr25 és 29 között megtartandó 1940. évi Lipcsei Őszi Vásár meglátogatásához szükséges vizűm megadását — 3 utlevélfénykép mellékletével — a Lipcsei Vásáriroda illetékes képviselője javasolja. A Lipcsei Vásáriroda vállalja a magyarországi kiutazási engedélyek megszerzését is. A várható nagy érdeklődésre való tekintettel a vízumok kellő időben való megszerzését csak úgy lehet biztosítani, ha a vásár iránt érdeklődő legkésőbb 1940 augusztus 3-ig jelentkezik a Lipcsei Vásáriroda illetékes képviseleténél. Ugyanott kaphatók a kitöltendő kérdőivek is. Bővebb felvilágosítást nyújt: a Leipzigi Vásár magyarországi kirendeltsége, Budapest IV., Váci-utca 1—3. Telefon: 380—540. Az aratási szabadságoltak indulási ideje Előző számunkban közöltük azokat a külön- vonatokat, amelyek az aratási szabadságról bevonulókat szállítják vissza állomáshelyükre. Zalaegerszeg—Debrecen indul: 22 óra 16 perckor. Délkeieteurópa ügyeinek döntő tárgyalásai. Román, bolgár és szlovák államférfiak Salzburgban Négyszáz millió kilogram kakaót égettek el az angolok