Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-07-03 / 149. szám
2 ZALAMEGYEÍ ÚJSÁG 1940 július 3. Hírek Angliából. Róma, július 3 A Slefani Iroda jelenti : A Popolo di Roma azt írja, hogy Anglián bármennyire hangoztatja, hogy a háborút a győzelemig folytatja, mégis a félelem jelei mutatkoznak. Az angol gyáriparosok attól tartanak, hogy a munkáshiány miatt nagy fennakadások lesznek az iparban- A lakossági sem bízik a győzelemben, mert mindig többen menekülnek ál Kanadába. A brit kormány kijelentette, hogy, ha a német csapatok partraszállnak Angliában, rögtön Kanadába teszi át székhelyét. Vármegyénk iskolánkívüli népművelési bizottsága július 2—5- napjain Keszthelyen népművelési előadói tanfolyamot szervezett, amelyet kedden reggel nyitót meg az alispán megbízásából Fehér János dr. tb. főszolgabíró. A vallás- és közoktatásügyi miniszter képviseletében Antal fia Antal dr. min. tanácsos, a minisztérium iskolánkívüli népművelési osztályának vezetője jelent meg, aki az üdvözlések után »Népművelés-nemzetnevelés címen tartott előadást. Rámutatott arra, hogy az iskolánkívüli népművelés eddig társadalmi mozgalom volt, ma azonban állami feladat- Húszéves honfoglalási munkájának eredménye, hogy a város közelebb jutott a vidékhez lés jelezte, hogy ezt az új népművelési törvény még hatásosabban fogja szolgálni. Köszönetét mondott az alispánnak a támogatásért és azt továbbra is kérte. Az iskolánkívüli népművelési munkát a közönségnek is támogatnia kell. Sajnos, sokan szegye illik azt és gúnyosan fogadják, pedig' teljes öszí- szefogás, egységes munka kell ide. Az ipar és kereskedelem eddig csak a szakma körében nyert ismertetést, az iskola csak általánosságban szólott arról, ia népművelésnek azonban minden néprétegnek érdekeit ismertetni kell. A népművelőnek ismernie kell a tömeg lelkűidét, mert különben nem tud hozzáférkőzni. A kultúr javakat át kell adni a köznek. Szólt a családról, á társadalomról, a nemzetről s különösen hangsúlyozta a nőnevelés fontosságát. Javasolta a járási napok életrehívását. a szociális gondolatok megvalósítását. Az Országos Társadalombiztosító Intézet j igazgatósága egészségvédelmi és szociális okokból, valamint a szabad idő helyes fel- használása céljából ez évben is elhatározta, hogy a fiatalkorú biztosítottakat tisztviselői felügyelete mellett ingyenes napközi üdültetésben részesíti. A napközi üdültetés július és augusztus hónapokban lesz és azokon vasárnaponként olyan 18 évet be nem töltött OT1 fiatalkorú gparos, vagy kereskedőtanoncok vehetnek részt, akik a folyó évben 2 hetes üdültetésben nem részesíthetők. Az Intézet ezeken a kirándulásokon módot nyújt a biztosítottaknak arra, hogy pihenőnapjaikat kellemes üdüléssel, gondtalan, egészséges szórakozással, sportolással, játékkal tölthessék el és emellett egész napon át gondoskodik a tanoncok kifogástalan élelmezéséről is. 6 Jelentkezni ezekre a napközi kirándulánalista körökben úgy tudják, hogy Anglia védelmi ajánlatot tett Írországnak, amely szerint az ir csapatok Angliába mennének, az Angliában lévő cseh és lengyel csapatok pe- gid Írországba. A NTI jelenti, hogy angol bombázó gépek jelenlek meg Hamburg város felett és a külvárosra bombákat dobtak le. Egy anya és 5 gyermek meghalt. Anglia délnyugati részén német gépek bombázlak több várost. 12 halottvés 123 súlyos sebesült lelt az áldozat. — o — előadások irodalmi anyaga és "feldolgozásának módja : címen tartott előadást s gyakorlati példákkal kísért előadásában kifejtette, hogy népművelés és hazaszeretet azonos fogalmak, egymást egészítik ki. Ezek adják az eszközöket kezükbe. Foglalkozott az irodalom fogalt mával, annak nevelő értékével s beszélt arról, milyen könyvet hozzunk forgalomba, melyen irodalmat és hogyan. Népszerű, az illető helyhez mért, ottani személyi és tárgyi kapcsolatokat felölelőket, mert ezek érdekesek és értékesek a köz szempontjából, ebből születik meg a romantika. A múlt megbecsüléséből élünk. Ez a jövő alapja. Legyünk figyelemmel az időszerűségre, a oentennáriu- mokat vegyük számításba munkáinkban. Ismertette az egyes műfajok hatását a népművelésben. Átélés, élmény legyen az eredmény, akkor megvan a siker is. Fára József dr., Pest megye főlevéltárosa a néprajzi tudományról beszélt, amely fiatal keletű, de amely igen fontos nemzetépítő, azután a telepítésekről, lakóházakról, azok kialakulásáról és egyes típusokról, a berenf dezésekről, amelyek ugyancsak típust képviselnek. Ismertette a népszokásokat, mondákat, babonákat, a magyar népköltészetet, nép- muzsikát. verseket, regényeket, magyar viseletét, építkezést, háziipart, elismerően szólott a hatóságoknak e téren tanúsított segítségéről, ami leginkább az építkezéseknél nyilvánul meg. Végül hangoztatta, hogy tervszerű népművelési, néprajzi nevelést kell már korán a gyermekszívekbe bevinni, ez hozza meg a kultúrát és műveltséget. > » » — < ( i sokra minden szombaton délelőtt 10 óráig lehet a kér. pénztár segélyezési csoportjánál. Az első kirándulást július 7-én (vasárnap) 9 órai indulással Bazila községbe rendezik meg. Minthogy nemcsak a fiatalkorú biztosítottaknak, hanem munkaadóiknak is érdeke, hogy tanoncaik pihenőnapjaik uLán testileg- lelkileg felfrissülve lássák el munkájukat, felette fontos lenne, ha a tanoncokat tartó, munkaadók alkalmazottaikat nemcsak, hogy ne akadályozzák meg, hanem elősegítsék abban, bog}" az egészségükre annyira fontos napközi kirándulásokon részt vehessenek. »»>»o«<«< SZERB VÁSZON műselyem beszövéssel kézimunkára, blúzra és függönyre alkalmas 65 fillér méterenként- Schütz Árúház. KESERÜVIZ A MÉP kedd délutáni értekezletén Teleki Pál gróf miniszterelnök nagy beszédet mondott. A nehéz időket illetően fontosnak tartja, hogy a nemzet nyugalommal, önérzettel és bizalommal nézzen szembe az eseményekkel. A kormány eddig is résen állL és ma. a nap- ról-napra váltakozó helyzetekben is résen áll, minden igyekezetével figyel és az ország érdekeit igyekezik érvényesíteni a legjobb tudása szerint, teljes erejével, tudatában annak, hogy a nemzet bizalommal áll a háta mögött és tudatában áll a nemzet erejének is. A magyar világnézet három tényezőből tevődik össze. Ezek : a magyarság, az európai elem és a kereszténység. Szólt a közigazgatásról, amelynek az a baja, hogy a felelősség folyton csökkent és folyton fokról-fokra feljebb tolódott- Az egész közigazgatási kérdés minden ágazatában elsősorban ettől az egy lelki problémától függi A másik lelki követelmény a szociális érzék. Nem felelős állásban és nem ma, hanem valami 18—19 évvel ezelőtt mondta, egyik legnagyobb bajunk, hogy a magyar tisztviselői karban kevés a szociális érzék. Éhez a szociális érzékhez ugyanúgy sorakozik a nemzetiségek ügyeinek és a nemzetiségekkel való bánásmódnak és megértésnek érzéke és a vallási türelem. A közigazgatás egész terjei- de lm ében való megreformálásának kérdésével foglalkozik a belügyminiszter. Kell, hogy az állampolgárt az állami közigazgatáshoz közelebb hozzuk és viszont. A nehézségeknek, amelyek törvényeink alkotásában jelentkeznek, következményei törvényeink végrehajtásában is érezhetők. Itt van például a zsidótörvény. Ennek a törvénynek nem közérthető volta, sőt e tekintetben még ezt is meghaladó é r t hetet le n sége, azonkívül komplikált volta idézi elő, hogy könnyebb kijátszani. vag}r esetleg csak módokat találni anélkül, hogy egyenes kijátszásnak volna mondható, de módokat találni, amelyeket a törvény kijátszásának jellemezhetnék, ha nem is jogi kijátszásnak. Még megpróbálok rajta segíteni, de, ha nem megy, akkor a törvényt átalakítjuk, vagy új törvény hozásával közérthetővé fogjuk tenni a nemzet érdekében Azután a földreformról és a nemzetiségi kérdésről beszélt hosszasabban a miniszterielnök. 1 Az idei Bécsi Őszi Vásárt szeptember 1-től 8-ig rendezik meg. élénk nemzetközi részvétel jegyében- A vásár nemzetközi jellegét Magyarország. Bulgária, Olaszország, Görögország, Jugoszlávia, Románia és Szlovákia hivatalos részvétele biztosítja, viszont, mint értesülünk, még további jelentkezések is várhatók. Az őszi vásáron a Prop lektorátus ismét hivatalosan képviselteti magát. Különös érdekessége lesz a vásárnak a »Nemzetek Csarnoka«, amelyben a résztvevő külföldi államok rendezik meg kiállításaikat. Az Őszi Vásár különösen nagy gondot fordít arra, hogy az idén az Iparművészet reprezentatív módon képviselve legren. A Műszaki Vásár rendezésénél mindenekr előlt a délkeleteurópai államokban irányítandó exportra és a délkeleti államok beviteli szükségleteire vannak tekintettel. Bővebb felvilágosítást ad : a Bécsi Vásár budapesti képviselete, V-, Vörösmarly-lér 1, (HAPAG), Telefon : 382-390. , Newyork. július 3 A NTI jelenti : NációMegnyílt keszthelyi népművelési előadéképző tanfolyam. Németh Sándor főigazgató »A népművelési Fiatalkorú biztosítottak ingyenes napközi üdültetései