Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-07-20 / 164. szám
1940- július 20. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 7 A közös- és közlegelők kötelező trágyázása A földművelésügyi miniszter valamennyi vármegye alispánjához, vármegyei és városi közigazgatási bizottság gazdasági albizottságához, törvényhatósági jogú város polgármesteréhez és az ungi, beregi és máramarosi közigazgatási kirendeltség vezetőjéhez intézett rendeletével elrendeli a közhasználatban lévő legelők kötelező trágyázását. A megfelelő trágyázás végrehajtása érdekében a rendelet úgy intézkedik, hogy a közlegelőkön a kihajtott marhát váltakozó helyen kell deleltetni és éjjeleztetni- A delel letés és éj jelezte tés alatt visszahagyott trágyalepényeket vesszőboronával vagy egyéb megfelelő eszközzel kell a gyep földjébe bedolgozni. Ennek elvégzését elsősorban a pásztorokra bízza. A váltakozó helyen való éjjeleztetésektől mentesek azok a legelők, amelyeken a jószágok éj jelezte Lésére karám vagy félszer áll rendelkezésre. Gazdaság. Jégverte szőlők kezelése Igen fontos intézkedése a rendeletnek, hogy megtiltja a közlegelőkön a trágyalepények összegyűjtését, azoknak a legelőről való elszállítását és máshol történő felhasználását. A trágyázás szakszerű keresztülvitele érdekében a földművelésügyi miniszter Sulyok Tivadar dr. m. kir. gazdasági felügyelő »A legelő javítása fekteLéses trágyázással« című rádióelőadását az illetékes gazdasági felügyelők útján az összes érdekeltségeknek rendelkezésére bocsátja. Kimondja a rendelet, hogy a közös legelők alatt nem csupán a legeltetési társulatok és a birtokosságok közös legelői, hanem a magán- tulajdont képező és önként közösben hagyott azok a legelők is értendők, amelyeket rendszeresen közös legeltetésre használnak. Végül intézkedik a rendelet a szakaszos l egel Le tés beveze léséről. A jégverés szőlőinket úgyszólván mindig fenyegeti, bármikor érzékeny károkat okozhat, így nem csoda, ha a gazdák a közelgő jégfelhő láttára sokszor kétségbe esnek- A mi éghajlati viszonyaink mellett a kora tavaszi hónapokban elvétve van csak jégeső és ez nagyobb kárt nem okozhat, mivel a szőlő rügyei még fakadni sem kezdenek s ilyenkor a rügyek a rügypikkelyek alatt kellő védelemben vannak- Attól kezdve azonban, amint a rügyek már bontakozni kezdenek, nagyobb a veszély, még nagyobb, ha a rügyek már ki is hajtottak. A károsodás miérv,e mindig a szőlő állapotától, fejlettségi fokától, a jégeső irányától, nagyságától függ, mert hiszen jégesés alkalmával a leeső jégszemek nem egyforma nagyságúak és eshetnek pász- tásan is, amikor csak helyenként (foltonkint, sávon kint) verheti el a szőlőt a jég. Függ továbbá attól is, hogy a jég esése útjáblaní nem leibe már feltartóztatva s ezáltal esésében, ütésében, teháL hatásában gyengítve- A szőlősgazdának a természeti csapások — így a jégeső — ellen nincs módjában védekezni, de módjában áll a sokszor évekre kihaló kártételt ellensúlyozniHa a ba: megtörténik, igyekezzék minden gazda higgadtságát, nyugodtságát megtartani és jól átgondolva megfontolni, hogy hogyan is orvosolja úgy a kárt, hogy legalább a jövő évi termését biztosítsa. Mivel a jégverés különböző fejlettségi állapotában érheti a szöltőt, így ezek kezelése nem egyformajég verheti a szőlőt akkor, amikor a rügyek fakadni, bontakozni kezdenek. Ez esetben sokat szenvedhet a szőlő, mert az ily félig-meddig kinyílt rügyeket a jég teljesen tönkreteheti, vele az ezlévi termést is, vagy legalább egy részét. Ekkor azonban a szőlő könnyen kiheverheti a bajt, mert a bontakozó főrügyek mellett mindig vannak pótrii- ‘gyek, amelyek rendszerint alvók és a fő rügyek elpusztulása után ezek gyorsan kihajtanak- Mivel a főrügyek táplálására álló tápanyagot felhasználhatják, így csak hamar pótolhatják a tönkrement, elveszett főrügyeket. Ezenkívül a tőkefejet borító alvóriigyekből is kaphatunk hajtásokat. Sokkal veszedelmesebb a jégverés, ha a zöld, zsenge állapotban lévő hajtásokat éri, amely május—június hópapokban következ- hetik be. Ilyenkor nemcsak a lombozatot teheti tönkre, hanem a virágokat/s magát a haj>- ításokat is, mivel ilyenkor még sem a leveleknek, sem a hajtásoknak nincs meg az ellenálló képességük, a hajtások nem hajolnak meg, hanem eltörnek. Ha ez egész fiatal korban következik be, leghelyesebben cselekszünk, ha a hajtásokat tőből eltávolítjuk, hogy még a tőketestből kaphassunk új hajtásokat- Ha a hajtások már valamivel fejlettebbek lennének és csak a leveleit s a hajtások hegyeit tördelte volna meg, ez esetben helytelen lenne az előtörő hónaljhajtásokra támaszkodnunk, mert így őszre sohasem kapnánk termővesszőket, hanem messük visz- sza a hajtásokat egy-két levélre, hogy ezek vegyék ál a csap szerepét, amelyek még ez évben kihajtanak, s ha ezeknek a hajtásoknak növekedését, beéredését gondos, figyelmes visszacsonkozással, esetleg vízzel felhígított Lrágyalé-locsolással elősegítjük, őszre oly erőteljes vesszőket kaphatunk, amelyek a jövő évi termést biztosítják. Kevésbé veszedelmes a jégverés a szőlő fejlettebb korában iákkor, amikor a hajtás sok kezdenek fásodul s lombozatuk annyira fejlett, edzett, hogy a szőlőnek némi védelmet nyújthat- Ily állapotban többnyire csak a szőlő hajtásainak hegyeit, fejletlen leveleit törheti össze, míg a fejlettebb leveleket legfeljebb kilyukaszthatja, de sem a vesszőkben, sem a termésben jelentékenyebb károkat nem okozhat s ha itt-ott a fejletlen, éretlen, kemény, zöld bogyó kai éri is, ezek a kisebb mérvű ütéseket kinőbe tik, -vagy legrosszabb esetben leszáradnak tőle. Ily esetben leghelyesebben tesszük, ha várunk egy-két napot, amikor jobban megítélhetjük a kártételt. Feltétlen meg kell hagynunk érintetlenül az esetleg épen hagyott hajtásokat, a megcsonkított hajtásokat részben . ágjuk vissza valamivel alacsonyabban, mint ameddig a jégverés kártétele mutatkozik, ezekből még erőteljes hónaljhajtások fejlődhetnek s őszig tökéletesen beérhetnek- Ha a jégverés még későbben következik be, akkor, amikor a hajtások a karó felett már vissza leltek csontozva, ilyen állapotban a szőlő lombozata annyira megerősödött és elleniálló, hogy a hajtásoknak az első része, azt mondhatni: majdnem biztosan védve van- Ezáltal ia jövő évi termés is biztosítva van, ilyenkor a1 jég legfeljebb a fürtöket és vesszőket rongálhatja meg és roncsolhatja össze ia zsendülő bogyókat. Ily esetben ne késlekedjünk a szőlő szünetelésével, hanem amint lehet, kezdjük meg, mert a megroncsolt, megrepedt szőlőbogyók előbb- utóbb rothadni kezdenek s az ép bogyókat is megrothasztják. Mivel a jégverés nemcsak a levelekben, virágokban, termésben, fiatal hajtásokban tehet kárt, hanem magában a veszFERENCJÓZSEF KESERÜVIZ szőkben is s minél fiatalabb, fejletlenebb a hajtás, illetve a vessző, annál nagyobb kárt okozhat s viszont minél érettebb, fejlettebb, kevésbé lehet veszedelmes. Ugyanegy jégeső alkalmával fejlettebb hajtásokon, illetve vesz- szőkön ejtett sebek száma, alakja, nagysága nem egyenlő- Legkevesebb kárt okozhat a karózott, a függőleges és a jól kötözött szőlőkben. ellenben ,a kötetlen és karózallan, vagy a vízszintes, ferde irányban növesztett szőlők vesszejében nagyobb a kár. A vesszőkön jég által okozott különböző sérülések nem oly egyszerűek, hogy azok mivoltát az első pillanatra megítélhessük- Pontos vizsgálat alá kell venni, hogy a sérülés módjáról, alakjáról, méreteiről tiszta képet alkothassunk magunknak. Mivel a vesszők sérüléseinek a kivizsL gálása inkább tudományos, mint gyakorlati, ezek ismertetését ez alkalommal mellőzöm. Gyakorlati szempontból annyit jegyezzünk meg jól : a jégverte vesszőn, a megvert helyeken oly belső sérülések lehetnek, amelyek a tőke életét erősen veszélyeztethetik, a sebek olyanok is lehetnek, amelyeken a különféle betegségek csírái behatolhatnak, aminek következtében, ha nem is az első évben, de pár év múlva a tőke is elpusztulhat, ezért a jégverte vesszőket sem oltásra, sem másnemű szaporításra ne használjuk. Végül meg kell jegyezni, hogy csak olyan szőlőt vágjunk visz- sza. ahol a hajtások felső harmada a használhatatlanságig tönkrement. J. L. Budaörs, 1940. július hói. Hirdetmény. A nemesrádói közbirtokosság korcsmáját 1940. augusztus 4 én három évi időta-itamra a legtöbbet Ígérőnek kiadja. Az érdeklődők megtekinthetik. Olvassa mindennap @ E&ismegyei Újságot. Zalaegerszeg megyei város polgár mester éíől. 8228/1940. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Brandl Mór kereskedő által bérben bírt, az Aggápolda alapítvány Széchenyi-téri házában elhelyezett üzlethelyiség folyó évi november hó 1-től kezdődően kiadó. Bővebb tájékoztatást a város tiszti főügyésze és a városi számvevőség ad. Zalaegerszeg, 1940. július 1. Polgármester. PÉNZBESZEDÉST IS VÁLLALÓ keresztény tisztviselő-gyakornokot felveszek. Sommer Sándor Zalaegerszeg. FÖLDMŰVES ISKOLÁT VÉGZETT gazda j; hosszú gyakorlattal bármilyen állásra azon- ;; nal elhelyezkedne. Kámán Zsigmond, Ola- utca 11. Zalaegerszeg. HÁZ Szabadkézből olcsón eladó. Apppnyir utca 49- Ügynök kizárva. AUGUSZTUS ELSEJÉRE 3 szobás, fürdőszobás összkomfortos lakás kiadó. Cím a kiadóban | .4