Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-07-12 / 157. szám
4 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940- július 12. — KÖNNYÍTÉSEK AZ IPARIGAZOLVÁr NYOK KIADÁSÁNÁL- Az iparügyi miniszter az ipar jogosítványok kiadásánál a leszármazást illetően az eddigi gyakorlattal szemben könnyítéseket állapított meg. Eddig ugyanis 4 nagyszülőkig felmenőén kellett igazolni az iparjogosítvány iránt folyamodóknak azty hogy a zsidótörvény 1- §-a 1. bekezdésének értelmében nem tekinthető zsidónak. Ezzel szemben az újonnan kibocsátott miniszteri rendelet értelmében annak, aki 1895- október 1. előtt született, elég azt igazolni, hogy keresztény hitfelekezet tagjaként született, annak pedig, aki ez időpont után született, azt kell igazolnia, hogy mind ő, mind szülei keresztény hitfelekezet tagjaként születtek, egyúttal pedig mindkét esetben büntetőjogi következ- niények terhe alatt ki kell jelenteni, hogy nem esik a zsidótörvény 1- §-a 1. bekezdésének hatálya alá. — A természetes »Ferenc József« keserűvíz régóta kitűnően bevált háziszer megrögzött székre kedésnél és annak mindenféle káros következményeinél ; biztos, enyhe és gyorsan ható hashajtó, mely számos betegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kér-, dezze meg orvosát ! — ELHALASZTOTT EMLÉKLOVAGLÁS. A Magyar Gazdák Országos Lovasegyesülete közli, hogy az augusztus 9—18 között tervezett »Horthy István« emléklovaglást a közbejött rendkívüli körülmények miatt bizonytalan időre el kellett halasztani. A már befizetett részvételi összeget postautalványon visszairányítják. — ELMARAD A SOPRONI VENDÉGLŐS- KONGRESSZUS- Annak idején közöltük, hogy a vendéglősök országos kongresszusát idén Sopronban akarták megtartani. A soproni vendéglősök most tartott választmányi ülése ismét f oglalkozott a kongresszus kérdésével és 'egyhangúan akként határozott, hogy a rendkívüli időkre való tekintettel idén a vendéglős kongresszust nem rendezik meg. — KETTŐS SZERENCSÉTLENSÉG. Vég Ferenc 12 éves andráshidai fiú csütörtökön egy pajtásával együtt fölmászott a cseresznye- fára. Mindketten egy ágon álltak, amely égy- szercsak letörött. Vég Ferenc a fa alatt játszadozó Németh Erzsébet négyéves leánykára esett, akinek jobb alsó lábszára, a fiúnak pedig oombcsontja törött el. A mentők beszállították őket a kórházba. MOSÓ KARTON százféle új, szép mintákban kapható Schütz Árúház. SZERB VÁSZON műselyem beszövéssel kézimunkára, blúzra és függönyre alkalmas 65 fillér méterenként. Schütz Árúház. “ANGOL VÁSZNAK, férfi és női ballonka- bátok, impregnált loden kabátok nagy választékban TÓTH szabónál. SIKERÜLT BESZEREZNÜNK egyik legnagyobb budapesti gyárból nagyobb mennyiségű nyári mosó anyagot, amely export célra volt előkészítve, de a mai viszonyok miatU nem került leszállításra. Az árút olcsó áron bocsátjuk vevőink rendelkezésére. Schütz Árúház. Autóbusz-menetrend Zalaegerszeg—Bak—Hévíz—Keszthely 13- 45 14- 12 14- 14 15*37 15- 54 i. Z-Egerszeg Arany-B. é. 7-25 8 50 é. Bak Hangya szöv. . i. 7‘02 8 27 i. Bak Hangya szöv. . é. — 8 25 é. Hévizfürdő . . . . i. — 6 50 é. Keszthely pu. . . . i. — 7*10 Zalaegerszeg—Nova* Lenti. b 8-05 13-45 i. Z-Egerszeg Arany-B. é. 7-25 9-10 15-45 é. Nova .........................i. 61 0 9-35 é. Lenti .........................i. — 1330 1301 13-30 1215 11-50 Zalaegerszeg megyei város polgármesterétől. 8940/1940. Tárgy : Versenytárgyalási hirdetmény Zalaegerszeg m. város gazdaságának 1940- évi cséplésére. Versenytárgyalási hirdetmény. Zalaegerszeg m. város gazdaságában 1940. évben termelt mintegy 70 kát- hold búza, rozs, árpa és zab cséplésére versenytárgyalást hirdetek. Ajánlatok zárt borítékban folyó évi július- hó 20-án déli 12 óráig adandók be a polgár- mesteri hivatal iktatójába. (Közp. városháza I. emelet.) A cséplésnél az alábbi feltételeket kötöm ki: a géptulajdonos a cséplést felhívásra; azonnal tartozik megkezdeni s míg az befejezést nem nyer, a gépet máshova el nent viheti, összes cséplőmunkásokat a város állítja a csépléshez. Kikötöm, hogy a beérkezett szabályszerű ajánlatok közül szabadon választok, a leg- olcsóbbra való tekintet nélkül. ' A későn érkezett ajánlatokat nem fogom figyelembe venni. (_ 1 A fenti munkálatokra csak az tehet ajánlatot, aki az ajánlat lejártakor megfelelő cséplőgép felszereléssel rendelkezik és ezt az ajánlatában hitelt érdemlően igazolja. Részletes felvilágosítást ad Kazay Gyulai v. főintéző. i | Zalaegerszeg, 1940- július 4. Polgármester. a) Kedden és pénteken nem közlekedik. b) Csak kedden és pénteken közlekedik. Zalaegerszeg—Söjtör 13- 45 14- 28 i. Z-Egerszeg Arany-B. é. é. Söjtör Búza vendéglő i. » í * o ««« 15-25 1437 Felelős kiadó : G#ál 1st vsa Kiadja : a «Zrínyi« Nyomdaipar 8s Könyvkereskedés R, T. Zalaegerszeg. Csekkszámla-szám : 49.368. Mosó kreton Karton© IOO féle szép, új minta. legnagyobb választék strandi célra. s O, Or * ©törhetetlen és imprimé selymek legújabb divat« választékban. és ruha vásznak minden minőségben. 4P UHÁZ A »Zrínyi c Nyodmaipar Részvénytáp saság nyomása Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4, — Nyomdavezető : Gaál István.