Zalamegyei Ujság, 1940. július-szeptember (23. évfolyam, 147-223. szám)
1940-09-14 / 210. szám
6 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940- szeptember 14. delét. Sóhajtott egyet-kettői, mintha a hazáig vezető havas úttól félne- Kint valaki megsúgta neki Berci megemlékezését- Azontúl nem állt szóba senkivel, sietett- Igen, a malac, a malac... Már ott látta gondolatban piros-ropogósán az asztalon. De lehet, hogy arra is gondolt, hogy esztendő múlva Bercit disznótorban látja vendégül. Vidáman köszöntött Jóskára; — Eujnye I Na, boldog újesztendőt! ' — Kántor úrnak is ! Adjon Isten ! Berci levele a kántor kezébe vándorolt- Feltépte, olvasta. Egyszer, kétszer, újra. Tekintete simogatta a malacot, rá-rávillant a kutyára. A malac lapult, a kutya meg vak- kantgatott A kántor megbökdöste ujjával. — Ezt küldte ? Éhez kíván jó étvágyat - -. De ityent! Hej, ezt itt ne hagyd ! Jóska már oldozta is a kosarat- ő bizony nem tudta, hogy gazdája kinek mit küld. De azt látta, hogy. a dolog valahogy nincs rendben. A kántor a kutyára célozgatott, hát csak szépen eléje tette. — Tessék ! — Elvidd, mert... — Nem biz én ! Kántor úrnak küldték, hát csak teljék benne kedve ... A kutya dörgölőzködött. A kántor meg hátrált. Utóbb megugatta. Még ez volt hátra. Valahol a sarokban egy bot lapult meg- Talán az iskolásgyerek ek rendreszoktatója, de most hirtelen az újévi jókívánságok viszon- zójává lépett elő- Jóska nem várt, térült-for- dult s otthagyta a kutyát is, kántort is. Hátrahátranézett, hogy hátulról nem fenyegetik valamelyes veszedelem. Csak akkor nyugodott meg, amikor a jegyző kapuajtaján bekanaya- rodott- Itt pár kutya fogadta. Itt már becsülték a kutyát. A mérgesebbje elősettenkedett, tmajdhogy leszedték Jóska pantallóját. Az ugatásra a malac felszisszent, megijedt. Nyikorgóit. Jóskának fáradságába került, míg a kosárba visszanyomhatta. A kutyák a mia- lachangra még jobban dühösödtek- Szép szó nem használt. Jóska lábai valóságos veszélyben forogtak. Utóbb olyan kutyaháborúskodás törttént, hogy a szomszéd ablakok is felnyíltak és kíváncsiskodó fejek kandikáltak ki. Pedig hideg volt, erősen is havazott. A zajra előjött a jegyző is. — Csiba, te, ne ! Mi az, no ? Jóska rántott a kabátján. Félszemével a kutyák felé pillantott— Tisztelted a gazdám, ezt küldi ni ! — Mit ? 1 — Levelet, meg »ezt!«. A malac megint felsüvöltölt- Jóska megsimogatta. Egyik szeme a kutyákat kísérte, másikkal meg a jegyzőre sandított. Nem tudta, hogy melyik részről fenyegeti a veszedelem. Sejtette, hogy itt megint csak baj van- A jegyző olvassa a levelet. Azután újra. Gömbölyű arca négyszögletűvé válik. Kibugy- gyan a hangja : — Mit, malac ? Hujnye ! A kutyák biztatást véltek a hangban. Egyik- másik annyira merészkedett, hogy Jóska nadrágjának felsőbb része bánta. Szegénynek pedig ez volt a jobbik ruhadarabja. A másik nagyon elnyűtt, hétköznapi volt- Iszkolt is. Kiemelte a malacot kosarából, odatette a hóra. A kutyák haragja most már véglegesen a malac felé fordult. A jegyző meg néz, bámul. Háta llbabőrösödött. Nem a hidegtől, hanem a malacvisítástól. Életében egyszer evett malacot, akkor három- orvos kúrálta ki bajából. És most megint malac 1 Épen új- esztendő napján. A malac felé bökött. — Elvidd ! Hujnye, ezt nem élem túl! Malac ! Huj •.. gyilkosság ! Elvidd ! — Nem, mert mit mondana a gazdám ! Talán el is kergetne... Bizony, elcsapna! — Nem én ! — Nem ? —: Lehet ! Az elcsap... én meg megcsapr lak ! Na, várj ! Jóska hirtelen penderült- Ki a kis ajtón, sebesen, gyorsan. Egyik kutya lába bánta, az ajtó közé szorult. Feljajdult. De a jegyző is. A kutyára fordult át haragja. Eddig úgy hívta : »na hallja maga«, most meg feléje rúgott. Jóska pár lépésről visszanézett, azután a túlsó sorra került. Hátha várja á kántor. Ott bot, itt kutyák.! Szedte is lábát. Csúszott, ------------------------1-------------------------------------------------ug rott- A nagyobb botlásoknál fel-felsóhajutott : r — Hm, ez jól kezdődik! Bot, kutya___ se mmi pengő. Hej, hej ! Berciéknél az volt a szokás, hogy minden küldetésről be kellett számolni. Nemcsak a fillérről, de a szavakról is. Tudta ezt Jóska jól s útja közben e körül forgott gondolata. Kevés szorongást érzett, hogy talán ő csereberélte össze a kutyát a malaccal. Meg-mcg- vakarta tarkóját, fejebubját- Valahányszor megemelte kalapját, a havas szél meglobogtatta- haját- önmagával tartott tanácsol, hogy miként adhatná elő gazdájának legkevesebb bajjal a szörnyű kutya-mai acesetet. Végül is rándított a vállán: lesz, ahogy lesz- Berci még mindig a kályha előtt állt. Most is csettintgetett. Érthető is volt. Éva az asztalra kerülő, ropogósra sült malacról beszélt- De annyira érzékelhető módon, hogy Berci kénytelen volt nagyokat nyelni. Mosolygott. Megnézte óráját— Ejnye, de sokára jön az a Jóska.., Tudom, hog}^ örült a jegyző, a kántor ! Jó hangosan mondta. Jóska épen erre nyitott be. — Dehogyis örült ! — Nem ? Aztán miért ? — Merthogy az egyik bottal, a másik kutyával köszöntött rám újesztendőt! Éva közbekottyant: — Te Berci, Nem cserélted el a leveleket? — Az bizony meglehet! Berci elkomolyodott. Egy kevés üröm cseppent az őrömbe. Maga elé mélázott. Szinte látta a megrökönyödött arcokat. Szorongás ült arcára. Éva szemében meg annál több mosoly derengett. Amint végigtekintett urán, felkacagott. — Berci, Berci! Nem baj, no ! — De hát mégis... A jókedv átragadt a férfira- Vidámsága visszatért- Ujjával szelíden megfenyegette asz- szonyát : — Éva, Éva, ennek te vagy az oka ! Minek duruzsoltál annyit — Gyufoy' István. Önnek is, leányának is kell rr r II legdiivatosabb kabátokból választhat nálunk. Schütz Áruház
