Zalamegyei Ujság, 1940. április-június (23. évfolyam, 73-146. szám)

1940-06-03 / 124. szám

Felelős szerkesztő : Ilerboly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Zalaegerszeg, Széchenvi-lér 4. Telefonszám : 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 1.50 P., negyed­évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A Szentatya a hadviselő államokhoz. Jelenségek. A nyolcosztályos elemiről szóló törvényja­vaslat tárgyalása során nagy elismeréshez ju­tottak a hitvallásos iskolák. A javaslat akkor, amidőn az is lenfélelemben, vallásos érzületre való nevelést teszi meg vezérlő gondolatnak, voltakép az ezen a téren kipróbált hitvallásos, főként a katolikus népiskolák előtt hajtja meg az elismerés lobogóját. Vitéz Somogyváry Gyula rámutatott arra a közismert tényre, hogy a vérbefojtott ellen- forradalmi fegyverfogások főkép a hitvallásos iskolákkal ellátott vidékeken mentek végbe- Sopron, Vas, Zala vármegyék területén, Ka­locsa stb. vidékén. Sopron megyében községi iskola nincs, állami is csak 3 van- A többi hitvallásos. És az ország legműveltebb me­gyéje. Csorna, Csepreg, Kapuvár ellenforra­dalma eléggé ismert. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter kijelentette : »Ezért nem álla­mosítunk !« Ezt jó volna megjegyezniük azok­nak, akik a liberális korszakban felöltött ru­hát nem tudják ma sem levetni és adandó alkalommal telekkel és egyéb mással tolják az akadályokat a hitvallásos iskolák útjába. Pedig se magyar nemzeti érzésük, se minta­szerű vezetésük ellen kifogást emelni nem tudnak. Ezek az iskolák nem nemzetiségi is­kolák. Nemrégiben a nyilasok rukkoltak ki az államosítással, akik más viszonylatban is jeleskednek. * Nagy pecsenyesütést rendezlek nyilasék a parlamentben a német győzelemről, mintha a mi Földjeink viaskodtak volna Flandriában. A komoly jobboldali elemek afelől aggodal­maskodtak, hogy ezt a német győzelmet rek­lám-célokra felhasználják meglépett reményű nyilasaink. Hát hiszen Flandriában jó fujtatót fedeztek fel Kovarczék, Gruberék. De nem kell tőlük félni. Ép ez a fürge pecsenyesütés mutatja, mennyire szükséges nekik a manő­ver. Ép most értesülünk, hogy az egyik zalai nyilas képviselő, aki a választáson területben, számadatokban valóságos flandriai győzelmet aratott, kerületébe ép a napokban lehozta a "híres-neves Matolcsy Mátyást. És az egyik községben a helyi nyilas vezér — egy esz­tendő múltán — ugyancsak felcsapolt korho­lónak és számonkérőnek. A honatyák egy- ideig feleseltek, de aztán autójukba szálltak. Abba a szintén híres-nevezetes autóba... Ha ezt a politikát Flandria táján látják csak foltozhatónak, se magyar, se német nem kér belőle. r . f > , Róma, június 3. (Magyar Távirati Iroda). XII- Fiús pápa vasárnap, nevenapja alkal­mából fogadta a bíboroskollégium tagjait. A Szenlatya beszédet intézett a bíborosokhoz : — Most, a háború kilencedik hónapjában, amikor a harc szárazföldön, a levegőn és a tengeren pusztító hevességgel folyik és olyan államokra is kiterjed, amelyeknek a viszály­hoz semmi közük sem volt, feltámad bennünk azoknak a heteknek emléke, amikor aggodal­makkal és reményekkel eltelve igyekeztünk visszatartani a kormány férfiak at az erőszak alkalmazásától. Ha most végigtekintünk azo­kon a szörnyű gazdasági, szociális, eszmei, vallási és erkölcsi pusztításokon, amelyeket a háború első kilenc hónapjában véghezvitt, szomorúsággal telik meg lelkünk. A háború anyagi pusztításai már elérték tetőpontjukat, de még az anyagi pusztításnál is nagyobb a szellemi és az erkölcsi kár. Szellemi értékek, jogi és erkölcsi javak és a legszebb emberi hagyományok omlanak össze a mostani küz­delemben. Ilyen körülmények között megis­mételjük felhívásunkat a harcban álló felek­hez, hogy harc közben, se feledkezzenek meg Róma, június 3. Az olasz lapok vezető he­lyen közük azt a határozati javaslatot, ame­lyet a fasiszta párt nemzeti tanácsa Muti miniszter, párttitkár elnökletével tegnap meg­tartott ülésén elfogadott. A Stampa vasárnapi számában párisi tudósításban a következőket írja : Híre jár, hogy a két szövetséges állam hivatalos köreiben az a felfogás alakult ki, hogy Olaszország háborús beavatkozását — amelyet nemcsak lehetségesnek, hanem küszöbönállónak tekintenek —, fegyverszüneti javaslat előzné meg, amely a német és olasz követelések kielégítés sére irányuló javaslattal párosulna. Ezeket a javaslatokat Olaszország hír szerint a keddlenl tartandó olasz minisztertanács alkalmából je­lenti be. Olaszország e felfogása szerint — az emberiesség követelményeiről. Mélységes sajnálattal állapítjuk meg, hogy a nem had­viselő lakosság irányában alkalmazott bánás­mód nem mindenütt felel meg ezeknek a köű vetelményeknek. A pápa ezután felhívta a harcban álló ál­lamok kormányait a polgári lakosság éleléH nek, becsületének, tulajdonának, valamint a vallás gyakorlásának liszteletbentartására. A Szentatya kijelentette, hogy atyai szeretettel fordul most Németország, Lengyelország és a szövetséges hatalmak lakossága felé és könyön rög Istenhez, hogy rövidítse meg szenvedés seiket. A Szentatya felhívta a bíborosok fii­gyeimét azokra a veszélyekre, amelyek a há­ború folytán az egész kereszténységre szár­maznak és hangoztatta, hogy a keresztények­nek minden áldozatra készen kell lenniök hi­tük megvédésében. Végül hangoztatta, hogy szünet nélkül imádkozik az Úrhoz, hogy a kej- gyetlen küzdelem minél előbb véget érjen és ennyi pusztulás és könny után épüljön fel a világ békéjének új épülete, nem a gyűlölet és a bosszú, hanem az igazság nemes gondo­latának jegyében- * * írja a tudósító — csak azután lépne be a há­borúba, ha a fegyverszünetre irányuló kísérd lete nem járna sikerrel. A szövetséges álla­mok azonban a legfőbb haditanácsukról leg­utóbb kiadott hivatalos jelentés tanúsága sze­rint minden fegyverszüneti javaslattal < szemben már eleve az elutasítás ál? lás pon jár a helyezkednek. A szövetségesek ezt az elutasító magatartásu­kat úgy látszik arra a reményre alapozzák, hogy Amerika egyre növekvő anyagi támoga­tást nyújt nekik, vagy esetleg közvetlenül is beleavatkozik a háborúba. Úgy látszik, a szö­vetségesek nem adták fel azt a reményüket sem, hogy Szovjetoroszország politikájában újabb pálfordulás következhelik be, mint azt Kerillysnek az Epoqueban megjelent cikke is mutatja. , t lljabb fegyverszüneti javaslat az olasz beavatkozás előtt? Kiterjesztették a hústalan napokat. A dunántúli püspökségek, Veszprém, Szombathely és Székesfehérvár anyagi ügyeiről sok szó esett újabban- Veszs prém már b. e. Proliászka püspök idejében átadta a szerény javadalmazású fehérvári püspökségnek a téti erdőt. A folyó'évben tár­gyalások folytak Róma és a kultuszminiszter tudtával a három püspökség között. Székesi- fehérvár és Veszprém tárgyalásai — úgylát­szik — lezárultak, mert a székesfehérvári püspökség hirdeti a nyirádi birtok bérletét. Hogy Veszprém és Szombathely között mi­lyen eredménnyel járhatott a tárgyalás, ar­ról nincs értesülésünk. ;. ( , A sertésállomány nagymértékű visszaesése és a sertés-, valamint marhatenyésztési törzs- állomány kellő biztosítása szükségessé teszi a sertés- és borjuhusfogyasztás csökkentését és ennek következtében a hústalan napok ki- terjesztését- A földművelésügyi miniszter el­rendelte, hogy kedden sertés- és borjúhúst, csütörtökön pedig borjúhúst fogyasztók szá­mára árusítani nem szabad. így a jövőben sertéshúst hetenként 3, borjúhúst hetenként 4 napon keresztül tilos fogyasztók számára ki­szolgáltatni. A borjúhús és sertéshús kiszol­gáltatási tilalom vonatkozik a vendéglő és vendéglátó ipari üzemekre is. A sertéshús ki­szolgáltatása szempontjából a rendelettel ti­lalmazott napokon azonban sertéshúsból ké­szített kolbászt és felvágott készítményeket szabad árusítani. Tekintve, hogy a jövőben a hét négy napján nem szabad borjúhúst ki­szolgáltatni, ennek következtében a borjúvá­gás természetszerűen csökkenni fog. Nehogy a gazdák ebből kifolyóan károsodjanak, gon­doskodás történt a borjuk felvásárlásáról. A felvásárolt borjuknak a törzsállomány ré­szére való felnevelés érdekében a miniszter 2 millió pengős borjufelnevelési akciót indít.

Next

/
Thumbnails
Contents