Zalamegyei Ujság, 1940. április-június (23. évfolyam, 73-146. szám)
1940-05-09 / 105. szám
2 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940- május 9. Chamberlain lemondását várják. szolt Maróthynak s válaszát a közgyűlés helyeslőén vette tudomásul. Vöröskőinek nem adott választ, de hangsúlyozta, hogy kitételeit jegyzőkönyvbe foglaltatja. A főispán is válaszolt. Maróthynak megnyugtató felvilágosításokat adott. Vöröskőinek pedig azt a választ adta, bogy az ilyen felszólalások veszélyezlelik ia közigazgatás tisztességébe vetett hit let. A tisztviselők ellen intézett támadását pedig visszautasítja. A napirend többi tárgyában a ldsgyűlés javaslatai nyomán határozott a közgyűlés. Emlékezzünk. Máj,as 9. 1915. E napon Farkas Elek volt dési 32/1. honvéd hadtápzászlóaljbeli őrmester férfias elszántságról tanúskodó példájával tűntette ki magát. A Lomnica folyó mentén emelkedő 1316 méter magas Shylos hegyen Farkas őrmester felderítő különítményét az oroszok teljesen körülzárták. Mivel innen Farkas őrmesternek csapatával vissza kellett vonulnia, az ellenséges gyűrű áttörése előtt lelkes beszédet mondott katonáinak és az áttörést olyan férfias elszántsággal, bátorsággal és hidegvérrel hajtotta végre, hogy az oroszok visszavonultak és a különítmény megmenekült. E bátor magatartásáért Farkas őrmester az: arany vitézségi érmet kapta. 1915. Kádár Sándor, volt szegedi 5. bon- védgyalogezredbeli zászlós e napon a volt 301. honvédgyalogezred kötelékében 21 órakor azt a parancsot kapta, hogy derítse fel Sambortól 18 kilométerre északnyugatra a Sambor környéki Krukienice melletti hegyháton húzódó lövészárkokat. Feladatát nemcsak igazi katonás kötélességtudással hajtotta végre, hanem tanúbizonyságát adta hősiességér mek is. Előnyomulása közben szakaszával [4—5 zászlóaljból álló orosz csapatba ütközött. Minden oldalról átkarollák és lőtték őket- A zászlós legénységét folyvást buzdította s hidegvérű bátorsággal áttört velük az oroszok gyűrűjén. Nehéz helyzetében még annyi lélekjelenléte is volt, hogy zászlóaljparancsnokának a maga után fektetett távbeszélőn jelentést tett az oroszok erejéről. Bátor, kötelességtudó és önfeláldozó viselkedésének jutalma a nagy ezüst vitézségi érem lett. 1915. A 39. honvéd gyaloghadosztály a német 11. hadsereg kötelékében páratlan hősiességgel vette ki részét a világháborúi legnagyobb áttörési csatájától, a Gorlice-i csatától. Az áttörés után a hadosztály üldözte az oroszokat- A kötelékébe tartozó miskolci 10. honvéd gyalogezred május 9-én Duklától északkeletre 16 km.-re, a Dukla-szoros vidékén lévő Krosnónál harcolt. Ez alkalommal Füge József tizedes nagy önállóságról és példás vitézségről tett tanúbizonyságot. A támadás folyamán Füge szakaszparancsnoka elesett. Ekkor önszántától átvette a szakaszparancsnokságot és halállmegvető bátorsággal rohant neki szakasza élén az orosz állásnak. A leghevesebb tüzérségi és gyalogsági tűzben kénytelen volt többször megismételni a rohamot, mert az oroszok rendkívül elszántan védték állásukat. Honvédeink szívóssága végre mégis megtörte az ellenség ellenállását. Füge tizedes elsőnek ugrott be az orosz állásba és ott több orosz katonát felkoncolt- Eközben azonban ő maga is súlyos sebet kapott. Vitéz magatartásáért a nagyezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A KORDA RT. könyvkiadványait és kegyszereit állandóan raktáron tartjuk. Eredeti kiadói árak I Legújabb havi- és szezondivatlapok állandóan raktáron ! ZRÍNYI R. T. könyvkereskedése. »»» o ««« London, május 9. Az angol alsóház ülést tartott tegnap, amely a késő esti órákig tar1 tott- Az ülésen csak 80 szótöbbséggel kapott bizalmat C h a m bér 1 ai n kormánya. A Havas Iroda a képviselőket lázadóknak mondja. Több aktív katona is a kormány ellen szavazott, 60 képviselő pedig tartózkodott a szavazástól. Az ellenzéki képviselők örömmel fogadták az eredményt és »mondjon le« felkiáltással hagyták el az alsóházat. Chamberlain az ülés után azonnal átnézte a szavazatokatA Daily Mail írja, hogy Chamberlain miniszterelnök valószínűen lemond a közeli napokban. A miniszterelnök a mai nap folyamán a királynál volt kihallgatáson. A lap azt tanácsolja, hogy Lyold George legyen a miniszterelnök, helyettese pedig Chúrchill. Igaz, hogy Lyold George már 70 évesa de Róma, niájus 9. A Popolo d’Itáüa hosszú cikkben foglalkozik Magyarországgal. Megemlíti többek között, hogy Magyarország volt évszázadokon át Nyugat védőbástyája. Itt torpant meg minden Nyugatot érintő keleti A Fémgyűjtő központban lázas munka folyik a »vasnapok« előkészületeivel. Mintegy hatezer vidéki faluban, a vidéki városokban és a fővárosban is megtartják a »vasnapokat« és az errevonatkozó hirdetményeket az egész ország területén már a legközelebbi napokban kifüggesztik. Ezúton is közli azonban a Fémgyűjtő, hogy, a »vasnapokon« nemcsak a testületek és egyesületek gyűjtött anyagát veszik át, hanem a magángyűjtők és magánüzemek hulladék- anyagát is. í \ : éj i A gyűjtött hulladékanyagot csak a Fém- | gyűjtő igazolvánnyal ellátott megbízottai veA hivatalos lap csütörtöki száma több kormány- és pénzügyminiszteri rendeletet közöl, amelyek a közvetett adók jelentékeny részének felemeléséről intézkednek Nem emelkedik a liszt, zsír és cpy , kor forgalmiadója, a dohánygyártmányok eladási árának emelése azonban átlagban 25 százalékra tehető. AZ ÁRKORMÁNYBIZTOS nyilatkozata. A MTI munkatársa kérdést intézett a Hivatalos Lap csütörtöki számában megjelenő pénzügyi rendele Lekkel kapcsolatban líacsóh Bálint dr.-hoz, az árellenőrzés kormánybiztor sához, aki a következő nyilatkozatot tette: — A mai napon életbeléptetett pénzügyi intézkedések ár szempontjától azt jelentik, hogy az adó (egyedárusági ár) emeléssel terhelt üzemek gyártmányainak egységárai áz adóemelésnek megfelelő mértékben emelkedni fognak. Ha az árú változatlan formában kerül a fogyasztóhoz, akkor ez nem akadályozza a*1 bölcs és eredményes kormányzást ✓ ^ London, május 9. Az alsóházi ülésen Churchill beszédében hangoztatta, hogy fenntartja most is azt a véleményét, hogy nagy politikai és stratégiai tévedés volt Németország részéről a norvég háború. Az angol hadsereget nem szabad kihasználni, mert még szükség van rá a további harcok során- Ha a svédek segítették volna a szövetségeseket, minden máskép alakult volna — fejezte be beszédét Churchill. I London, május 9. Az angol király ma reg"- gel rendeletet írt alá. A rendelet értelmében minden angol férfi 37 éves korának betöltéséig köteles katonai szolgálatot teljesíteni. A rendelet 3 millió fővel emeli az angol hadsereget- \ hálátlanok voltak a magyarokkal szemben, mert megcsonkították az országot és kultúrálatlan népekre bízták a Kárpátok védelmét. »»» o ««« hetik át, mert csak így bizonyos az, hogy a gyűjtött nyersanyag megfelelő helyre kerül. Számos levél érkezett — különösen vidékről — a Fémgyűjtőhöz, amelyekben az átvétel módozatai iránt érdeklődnek. Erre vonatkozóan a hirdetmény részletes felvilágosítással szolgál, ezúton is közli azonban a Központ, hogy a gyűjtött anyagot a megbízottak egy egyelőre meghatározott helyen, napi áron veszik átA gyűjtésre vonatkozóan egyébként minden érdeklődésre szívesen válaszol a Fémgyűjtő központja : Budapest, V. Alkotmány-utca 10. Telefon: 121—752, 121—753 és 121-754üzem saját eladási árait annyival emelheti, mint amennyi a reá áthárított adótöbblet összege. Ha az árú földolgozásra kerül, abban az esettón a feldolgozó üzem saját gyártmányainak eladási árát a felhasznált nyersanyagot terhelő adótöbblet összegével emelheti. Az a költségtöbblet, amely az adótöbblet következtében a vállalatok általános költségeiben jelentkezik, további intézkedésig nem hárítható át. A feldolgozó ipar és a kereskedelem a nyersanyagoknál jelentkező adótöbbletet átháríthatja, amihelyt az adótöbblet összegéről a szóbanforgó cikkre nézve már pontos tudomást semmi. <<< — a várföldei róm. kát. egyházközség egy hónapra segélydíjas tanítót vagy tanítónőt keres. Az érdeklődők /forduljanak: Plébániahivatal Bánokszentgyörgy >»» o««« Olasz lap a Magyarországgal elkövetett méltatlanságról. támadás. És a nyugati nagyhatalmak mégis Hatezer faluban tartják meg a vasnapot. A közvetett adók felemelése. Huszonöt százalékkal drágább lesz a dohányzás. a továbbadással Joglalkozó minden