Zalamegyei Ujság, 1940. április-június (23. évfolyam, 73-146. szám)
1940-05-04 / 101. szám
2 ZALAMEGYEI ÚJSÁG 1940 május 4. Itatását a szemináriumi napokon- A legutóbb Sümegen mutattak be ilyen előadást, amikor [megállapították, hogy vannak ugyan eltérések a nép- és középiskolai tanítás közöLt, de az űr nem olyan nagy, hogy az áthidalható ne volna. A napirendnek első pontja volt Pac'd Gergelyt csatári r. k. tanító értekezése a rajz- és kézimunkatanítás módszeréről. Erről a két tantárgyról rendszerint csak mint »mellék« tantárgyról szokás beszélni,, holott, amint 'azt az előadó igen helyesen, nagy hozzáértéssel kifejtette, épenséggeí nem »mellék« tantárgyak ezek. 'Kimutatta, milyen óriási nevelő és ismeretterjesztő fontossága van a rajznak és kézimunkának. Minden tantárgyba belekapcsolódhatik mindkettő, anélkül, hogy önállóságukat, különleges céljaikat elveszi- ibenék. Fejlesztik a lelkierőket, szolgálják a jellemképzést, kifejlesztik a munkaképességet és testi ügyességet biztosítanak Csak a módszert kell helyesen megválasztani. A nagy gonddal elkészített értekezést a hallgatóság élénk figyelemmel kísérte. Utána ; ó . í • Páris, május 4- Wallon és Courtai között iaz áradás következtében a vasúti híd megrongálódott. A híd a gyorsvonat alatt beA szövetséges haderőket, amelyek az el- mii.lt napok folyamán Trondhjemtől délre eredményes feltartóztatási hadműveleteket hajtottak végre, sok támadás visszaverése után, az ellenséges nyomás állandó növekedése folytán visszavonták. A csapatokat Aií- dalsmes-ben és a környékén lévő többi kikötőkben sikeresen behajózták. A behajózást az ellenség minden erőfeszítésié ellenére sikerült végrehajtani. Az ellenség minden erejével légi úton igyekezett a kikötőket és az összekötő vonalakat szétrombolni. Narvik körül folynak a hadműveletek és több osztag érintkezésben volt az ellenséggel. Namsos környékéről nem jelentenek semmit. Londonból jelentik: Az angol képviselőház csütörtöki ülésén Chamberlain miniszterelnök ismertette a norvégiai helyzetet. Bejelentette, bogy a jövő héten részletesebb beszámolót ad. Beszédének elején ismertette az előzményeket, amely szerint az angolok flottaegységeket helyeztek készenlétbe, mert tudomásuk volt arról, hogy a német balti kikötőkben hónapok óta csapat össze vonások' folynak. A németek április 7-én Norvégia felé vonultak, aznap indult el több angol l Mészáros Jenő bocföldei r. k. tanító gyakorlati kézimunkatanítást mutatott be osztott iskolában- Tárgy, volt: kalmármérleg készítése. Ügyesen föltett általános kérdések után szinte észrevétlenül siklott rá a tárgyra. Beszéltetett, rajzoltatott, majd előkerült a fűrész, a fúró, a vonókés, közben nó fáztak is a dolgozó fiúk és egyszercsak elkészült pon<- •tos számítások alapján a mérleg. A napirend többi pontja is igen tanulságos, volt: Tóth Lajos. zalaszenígyörgyi r. k. tanítónak gyakorlati rajztanítása részben osztott iskolában. Magyaros díszítő terveztetés ecsettel, azutáni Bálint Mihály körzeti iskolaf elügyelő az órarend helyest elkészítéséről tartott érdekes előadást, — különös tekintettel az osztatlan iskolü csendeá- foglalkozására. Végül Medve István dr. kir. tanfelügyelő adott válaszokat és összefoglaló záróbeszédet mondott. szakadt, a vonat pedig a folyóba zuhánt A szerencsétlenségnek eddig 21 halottja és 25 súlyos sebesültje van. patok főcélja volt, hogy Trondhjemet és környékét megszállják, ami április 17-én sikerült is. Norvégiában nagy az ellenség légi fölénye, a fontos repülőterek majdnem kivétel nélkül német kézen vannak: A német légi fölény miatt nem lehet tüzérséget és tankokat partra tenni. A múlt héten kénytelen volt a hadvezetőség úgy dönteni, hogy lemond arról a tervről, hogy Trondhjemet dél felől foglalják »el. Ennek következtében csapatainkat vissza kellett vonnunk erről a vidékről. Beszéde végén a miniszterelnök kijelentette, hogy nem térnek le a hosszú időre szóló harcászati tervről, amellyel a háborút meg ‘akarják nyerni. i • * A parlamentben az a vélemény, hogy a viLa során nagyon szigorúan fogják bírálni a kormány működését. Egyesek küszöbön álló kormányrekonstrukcióról beszélnek A sajtó részéről különösen a News Chomicle támadja élesen Chamberlaint, akit felelőssé tesz a norvégiai hadműveletek sikertelenségéért■ Ü, ] ’ Hl O UI Nyúlszőr kalapok PÁL és INDRA cégnél Zalaegerszeg. Telefon; 170. A Szociális Misszió Társulat folyó hó 3-án délután 5 órakor tartotta havi rendes gyűlését, amelyet özv. Szalay Lászlóné elnökimával nyitotta meg. Multgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása utánPehm József pápai prelátus tartottá meg el oá dá-át. Az előadás tárgya a munkabérek kérdése volt. E kérdést csak a közérdek szempontjából lehet tárgyalni — mondotta. Majd fejtegette a munkabérek helyes megállapítását. Szólt a közszükségleti cikkek árának és a mui?-> kabéreknek kapcsolatáról. Szükségesnek tartja, hogy a munkabérek és munkaadók vagyoni helyzete közt mindenkor legyen meg az összhang. A tetszéssel fogadott .előadás után Varga Jánosné a fogházmisszió jelentését, Pirity Gáspárné a látogatási tevékeny! séget ismertette. Léránt Margit szociális gondozónő a múlt hó tevékenységéről, a Normán gyűjtés eredményéről, a Szent József Otthon részére érkezett adományokról s az otthon anyagi helyzetéről számolt be. A „gyűlés kimondotta, hogy pártoló tagként belép a városi vöröskereszt egyesületbe. Egyhangúan elhatározták még, hogy az árvízkárosultak javára széleskörű gyűjtést indítanak. 6 órakor a ^gyűlés közös imával zárult. Geiencei fényjelek. Alig hullott le a függöny Kodolányi JáI nos nagy problémákat görgető színdarabja mögött, máris új előadásra készülnek a Kul- túrházban. Egyik legkiválóbb ifjúsági írónknak, Radványi Kálmánnak országoshírű színi- művét, a Geiencei fényjelek-et mutatja be a polgári fiúiskola 371. sz. cserkészcsapatat vasárnap, május 5-én, este 8 órakor. Úgy érezzük, ez a két darab összefüggésben van egymással. Az egyik a gyermekkel, a halállal és az Istennel viaskodó ember vad küzdelmét mutatja, a másik — a gyermekből ifjúvá serdülő embernyi embert. Egy darab élet, amit Radványi bemutat. Ez is kemény, küzdelmes, de mégis szép, mert 'harmonikus. Akit nem győzött meg Kodolányi színdarabja arról, hogy a gyermeket többre becsülje az aranynál, jöjjön el erre a darabra. Itt nem keménykötésű férfiak, asszonyok és ‘bűnök vitáznak, de megszólal maga: a Gyermek. Aki idejön, megtanulja szeretni a gyermekkacagást, az ifjúság hangjának a csengését, a tavaszt, tami szép az emberi életben. Megtanul hálás szívvel kibékülni az Istennel és a gyermekkel és elválaszthatatlanul szívébe zárni — a Magyar Jövőt. Várakozással tekintünk a cserkészek vasárnap esti előadása elé^ s hisszük, hogy a csengő-bongó szavú ifjúság illusztris kön zönséget vonz a Kultúrház falai közéA KORDA RT. könyvkiadványait és kegyszereit állandóan raktáron tartjuk, Eredeti kiadói árak I Legújabb havi- és szezondivatlapok állandóan raktáron ! ZRÍNYI R, T. könyvkereskedése. v j mO (<< A szófiai német követ tanácskozásai. Szófia, május 4. Golodiusz német követet ma délelőtt kihallgatáson fogadta Borisz bolgár király. A kihallgatás után a követ megjelent a szófiai pénzügyminissztériumban, ahol hosszú tanácskozást folytatott a pénzügyminiszterrel. A tanácskozás ^gazdasági kérdéseket ölelt fel. mG((f Szovjet jegyzék lémefországnak Moszkva, május 4. Hírek terjedtek el arról, hogy a szovjet jegyzéket nyújtott át Németországnak, amelyben barátságtalan cselekedetnek tekintenék, ha Németország Svédország ellen támadna. A moszkvai hivatalos jelentés ezeket a íreket megcáfolja. Nagy vasúti szerencsétlenség Franciaországban. Az angolok bevallják sikertelenségüket. egység Norvégia megsegítésére. Az angol csa-