Zalamegyei Ujság, 1940. április-június (23. évfolyam, 73-146. szám)

1940-05-03 / 100. szám

2 ZAL'AMEGYEI ÚJSÁG 1940 május 3. Gyűlés ulán a Move székházéban / (ír sasebéd ivóit, amelyen vitéz Horváth Bertalan dr. a kormányzóra mondott fel köszöntőt, Szalay László a főispánt köszöntötte föl. Vitéz Te­leki Béla gróf főispán köszönetét mondott az üdvözlésért. Utalt a Move feladataira s re­ményét fejezte ki, hogy a Move a nemzet nagy érdekeit mindeneken keresztül megvé­delmezi, a nemzeti öncélúságot megerősíti s amit az alapítóktól átvett, azt úgy tovább is adja. Isten áldását kérte a Move munká­jára. Pénzes László dr. vizsgálóbíró szelle­mesen a főispánt, vitéz Horváth Bertalan dr.-t, Zsidó Sándor dr.-t és Árvay László dr.-t éltette. Szólt a Teleki család nagy multy járói és vitéz Horváth Bertalan dr. mun­káját dicsérte. Amerikának föl kell készülnie a háborúra. Washington, május 3- Starp az Egyesült 'Államok főparancsnoka beszédet mondott, iamelyben hangsúlyozta, hogy Amerikának (erősen fel kell készülnie a jövőre. A had­ügyminiszter is kijelentette, hogy Ameriká­inak sürgősen fel kell készülnie minden es­hetőségre. Az európai háború még évekig (eltarthat és nem tudható, milyen kiterjedésű lesz. Washington, május 3- Totics jugoszláv [nagykövet hosszabb eszmecserét folytatott Welles külügyi államtitkárral. Róma, május 3. Az olasz lapok véleménye szerint a Földközi tengeri helyzet nem ad különös okot az aggodalomra. Sumner Welles, az Egyesült Államok kül­ügyi államtitkára, Mussolinival Jörtént meg­beszéléseivel kapcsolatban kijelenti, hogy megbeszélésük általános jellegű volt. Az olasz nagykövettel is hosszabb eszmecserét foly­tatott, majd Roosevelt elnököt látogatták meg. » » » O « « « Közgyűlést tartott a Katolikus Kör. Fölvetődött a Baross Szövetséggel való kooperáció terve. Áldozócsütörtökön délután 6 órai kezdettel évi rendes közgyűlést tartott a Zalaegerszegi Katolikus Kör. Hollós Ferenc dr. elnök a megjelentek üdvözlése után megemlékezett az 11939. év nevezetes eseményeiről, ezek között ia pápai trónon történt változásról. Javasla­jtára elhatározta a közgyűlés, hogy az elhúnyt P Bangha Béla emlékét jegyzőkönyvben örö|- jkítik meg. Tudomásul vette a közgyűlés az jelnöknek azt a bejelentését,‘hogy a Soproni -Katolikus Kört 75 éves jubileuma alkalmá­éval levélben üdvözölte. Ezután a titkári jelentést terjesztették elő, amely a múlt év munkájáról ad számot, va­lamint a taglétszámról és elparentáljai a kör (elhunyt tagjait. A közgyűlés helyesléssel vette tudomásul a jelentést, továbbá a múlt évi zárszámadást és részletes megtárgyalás után a fohró évi költségvetést. A tagdíjemelés kérdését az elnök javasla­tára levették a napirendről­A tisztújílás során az elnöki kivételével minden tisztségre választás történt. A tiszti­kart csekély változással újra megválasztották. Árvay László dr. és Czobor Mátyás indít­ványt tettek, hogy a Kör kooperáljon a Ba­ross Szövetséggel és költözzék a Baross szék> házába. Vizsy Lajos dr. az indítvány ellen szólt, mert annak elfogadása esetén a Kör feladná függetlenségét. Czobor Mátyás erre megjegyezte, hogy ez nem jelentené az ön­állóság feladását. A gyűlés végül úgy hatá­rozott, hogy ezzel a kérdéssel a választmány külön foglalkozik­A gyűlés ezzel befejeződött. A „Földindulás“-! Zalaegerszegen is fényes sikerrel adták elő a zalaapáti műkedvelők. Az a nagy várakozás, amellyel Zalaeger­szeg város közönsége a »Földindulás« elő­adása elé tekintett, a legteljesebb mértékben kielégítést nyert csütörtökön este. A zalaapáti katolikus legényegyesület műkedvelőAgárdája — amint már megírtuk — óriási feladatra vállalkozott akkor, amikor elhatározta, hogy ezt a propaganda színdarabot előadja nem­csak azért, hogy a községbelieknek szórako­zást szerezzen, hanem, hogy erősítse a ször­nyű népbetegség, az egyke elleni küzdelmet. A darabnak ez a célja és mert ilyen rendkí­vül fontos nemzeti és erkölcsi vonatkozása van, hatást csak akkor érhet el, ha kifogásta­lan előadásban játszák meg. Hogy a zala­iapátiak mennyire megértették a célt, és mennyire átérezlék a vállalt feladatnak fon­tosságát, arról most Zalaegerszegen is bi­zonyságot tettek. Le kell szögeznünk most azt is, amit a zalaapáti előadásról írtunk: nem »műkedvelő előadás« volt ez, hanem valóságos élmény. A szereplők nemcsak! am­bíciójukkal, hanem tehetségükkel is a siker szolgálatába álltak. Mert a kiválasztott sze­replők tehetséggel is dicsekedhetnek. A[ ren­dezőnek és betanítónak, Kál Adorján dr. bencés plébános-tanfelügyelőnek azért jár el­sősorban a teljes dicséret, mert a szereplőket helyesen választotta meg. '. A mai magyar falu életének plasztikus megjátszása nem könnyű feladat. Az utóbbi időben nagyon sok mű-paraszt sürgött-íor- gott a magyar színpadokon. A zalaapátiak azonban zamatosán népi alakokat mintázlak meg. A gazdag, de fukar Böbéknek, az egyke el­sőosztályú hívének alakjába Antal József va­lóban elmélyedésből eredő karakter vonalakat rajzol s ezzel is elárulja kitűnő színjátszó képességeit. Hamisítatlan dölyfös falusi alak. Gelencsér Ilonán, aki Böbékné szere­pét adja, meglátszik, hogy amit ad, annak lelke van. A kukorica-morzsolás jelenetében emelkedik ki az a természetesség, ami egész játékát jellemzi. Molnár Ferenc Kántor Já­nosa, a Juli férje elsőrangú alakítás A né­zőre úgy hat, mintha természetes-magát adná. Az a szép benne, hogy a szemlélő nem tudja leválasztani alakjából, mennyi benne a Mol­nár Ferenc és mennyi a Kántor János • az egyén és művészete fedik egymást. Nagy Magda (Juli) szomorú szerepében is eny­hülést visz a színpadra. Játék-készség és el­mélyedés segítik őt színpadi mozgásában: ezek érlelték meg igazi könnyeit. Az epizódszerepekben Nagy Edit (Fekete Zsuzsa), Szabadics Gizi (Mári néni), Nagy Bözsi (Piókás szüle), Arató Sándor dr. (or­vos), Kenyeres József (Veintraub Szepi), Gódor János (pap), Pető József (kántor), s Újvári Annus (Veintraubné), Kőcs István (kisbíró), Földes Gyula, Bézsenyi József, Yil~ danger István és a többiek nyújtottak hibát­lan alakítást. A színpadi rendezést Kovács .Sándor tanító végezte sok fáradtsággal, nagy ügyességgel. A díszleteket magukkal hozták Zalaapátiból, de Kovács tanítónak sokat kel­lett pótolnia. Az előadást zsúfolásig telt ház nézte végig. A zalaegerszegi szép siker után várjuk, hogy a vármegyének jelentősebb községei is meghívják a zalaapátiakat. hf. tüzelő- és épitkezéai- anyagkereakedő Temető utca 6. szám. Házhoz szállít a legjutányosabb áron mindenféle hazai szenet, el­sőrendű tűzifát és építkezési anya­gokat. Tűzifát és erdőt kitermelés­re a legmagasabb napi áron veszek ELADÓ Zalabérben 2400 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, kaszáló, a rajta levő lakóházzal együtt. (A szőlő 1717 négyszögöl.) Érdeklődni lehet Károly Istvánnál Zalabérben. KERESEK augusztus 1-re kettő, vagy há­romszobás összkomfortos kiadó családi házat. Kiadó lakás címét kérem a Nemzeti Hitel­intézetnél ( Plébánia épület) leadni Tavasz cipc ÍIDm egérkeztek­* # DR- TOLDY Zalaegerszeg

Next

/
Thumbnails
Contents