Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)

1940-01-13 / 10. szám

*. 1940. január 13. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Hét pusztító földrengés két évszázad alatt A törökországi borzalmas földrengéssel kapcsolatban időszerűnek tartjuk í'e említeni az, elmúlt idők nagyobb földrengéseit. 1755 november 1-én Lisszabont, Portugália fővá­rosát döntötte romba a földrengés. Ez alka­lommal *13 méter magas szökőár keletkezett és 32.000 ember lelte halálát. A megdöbbe­nés, amely akkoriban úrrá leli a Xelkeken, legjobban Goethének "Dichtung und Wahr­heit című művéből derül ki. Goethe ugyanis mint 7 esztendős fiú. átélte ezt a földrengést és azt egész életében nem tudta elfelejteni. De az akkori idők. nagy filozófusai, mini Vol­taire és Rosseau. szintén meg voltak rendül­ve a lisszaboni földrengéstől és egész gon­dol kodásmódjukal megváltoztatta ez a nagy emberi tragédia. Kant a katasztrófának akko­riban egész könyvel szentelt, amely ezzel a mondattal végződik : az ember nem azért szüleien, hogy a hiúság e színpadán örök hajlékot építsen«. A lisszaboni szerencsétlen­ség azért is érintette akkoriban olyan érzé­kenyen az embereket, meri az az egész filo­zófia, valamint Leibnitz optimizmusa kicsú­folásának tűni, ame yrsek akkoriban általában sokan hódoltak. Mindazok a kortársak, akik abban a bitben voltak, hogy a mi földünk a lehető legbiztosabb ezen a világon és a lisz- szaboni katasztrófánál megrendültek, hu­szonnyolc évvel később egy másik termé­szeti katasztrófái érlek meg. 1783 február 5-én Kalábriában volt hatalmas földrengés, amely 400 helységet döntött romba. Ott is hatalmas szökőár keletkezeti és ennek 100 ezer halottja volt. 1900-ban, mint még emlékezetes, San Franciscóban, 1908-ban a szicíliai Messjiiában volt hatalmas földrengés. Az utóbbi ni kai óm­mal 100.000 volt az áldozatok száma, de ezt a számot túlszárnyalta az#192ü-iki kínai föld­rengés, amikor 180 ezer ember pusztult ei. 1923-ban Kolumbiában és Japánban volt még nagyarányú földrengés. »»»»'o «««í Emlékezzünk. Január 13. 1915, A volt 20. honvéd hadosztálynak a Dukla hágótól délre vívott harcai alatt Klaudi Gyula, volt budapesti 1. honvédgyalogezredf beli őrmester a Klepka magaslatot derítette fel. ami közben egy-, az erdőben e.s mély hóban igen jól elrejtőzött orosz tábori őrsre bukkant, amelyet gyors elhatározással meg­rohamozott és elűzte. A továbbiakban az oro­szoktól elfoglalt helyen maradt vissza, ahon­nan csak akkor ment vissza, amikor az el­űzöd tábori őrs emberei által JelriaszLotb orosz főörsszázad támadása erre rákénysze- rjtette, illetve körülfogta s így a sötétség le­szálltakor a fogságbajulás veszélye lényegette. Két nappal későbben Klaudi őrmester újabb járőrözés közben észrevette, hogy egy orosz szakasz feléje közeledik, amire gyorsan és ügyesen lesbe állt, majd közvetlen közelről hatalmas tűz alá vette a mély hóban előrq- törő oroszokul, akik természetesen megré­mülve szétugroltak. Erre Klaudi őrmester járőre élén előretört és a mély hóban meg­bújt 18 oroszt elfogta. Nevezett őrmester te­hát nemcsak vitézül és bátran, de ieleménye:- sen és ügyesen s épen ezért sikeresen is ve­zette járőreit, amiért elöljárói elismerésképen 2u nagyezüst vitézség! éremmel jutalmazták. Nöikabát és i i Férfi ruha amilyennek lenni kell szabónál finom úri divat » »5 O « «< Asszonyok rovata. Romivezető dr. Déminé Erdős Bősbe. Divatposta. Fiútól 26. örülnék, ha mielőbbi látogatá- ! sának terve valóságba zökkenne, kiválaszt- ! halnánk tavaszi garderobját, ami, biztosan | remélem, nagyon szép lesz. Üdvözlet. | Bobus. Legszebb volna egy középkék fonal j a tavaszi kötött kosztümjére, vagy pedig pgy sötétebi) alapú, szép csomós pamut, söté­té bl> alapon színes beszövésekkel. Ebből köny- nyebb is kezdőknek kötni, mert nem látszik meg annyira, ha nem egyforma a kötés és lehel oda-vissza csupa sima kötéssel kölni. Nem szükséges alá ja pullóvert is kötnie, jó lesz a régi blúz is, vagy pedig a fonal szí- i nének megfelelő kis piké, vagy selyem mel- | lényke, egyszerű bubigallérral. Üdvözlet Vidéki 28. Előre persze még nem .lehel | tudni a tavaszi divatot, de mindenesetre egy | szürke kosztümre valót vásároljon magának, | ha mosl olcsóbban jut hozzá. Az biztosan i divat lesz, szép angolos elkészítéssel. Ha az­után még akar valamilyen szövetet (vásár rolni, akkor fekete vagy /sötétkék vhosszú nyári köpenyre valót válasszon, ez is biz­tosan divatos lesz és feltétlenül szükséges is. Üdvözlet. Kérjük olvasóinkat, leveleiket mindig ro­vatvezetőnk címéne : Budapest Teréz-körút 35. küldjék. Receptek. Almás pit 6. Huszonöt deka lisztéi húsz deka vajjal, két tojás sárgájával, két deka tejbe áztatott élesztővel, két kanál cukorral, egy kis sóval, háromtized liter tejfellel tésztát gyúrunk, felerészét kinyújtva meg leélő pléd­re tesszük, azután néhány darab almát meg­hámozva, vékony szeletekre vágva s jói meg­cukrozva, három deka mazsolaszőlővel és egy í kifliből készült morzsával, egy késhely fa­héjjal összeelegyítjük és egyenlően a tész­tára osztjuk, a másik darab tésztát meg­felelőre nyújtva, rátesszük s törött cukorr; 1 vegyített, mandulával beszórjuk és szép sár­gára megsütjük. Kitűnő falusi kifli. Két tized liter feimele- gített irósvajat, ugyanannyi tojássárgáját, annyi cukroí és tejsűrüt jól e keverünk, két deka élesztőt fél pohár lejl e áztatunk, az­után szintén közt tesszük, végül egy pici sát is adunk hozzá. Azután annyi lisztet leszuaác bele, hogy az íánktészla keménységű legyen, jól kidolgozzuk és a nyújtólábián alaposan el- nyújljuk. Ekkor apró kifliket formálunk t*»- lőle, pléh re tesszük és kejni hagyjuk, Wh szépen megkell, cukorral késért mandulával [ meghintjük és megsütjük, lehet lölteni lek 1 várral, vagy dióval is. ; i--^ Mézes kényéi'. Lgy fél kiló mézet jól föl forralunk és vele fél kiló lisztet leforrázniuk és erős fakanál segítségével simára keverjük. ; Ha kihűlt, egy egész tojást és egy sárgáját, ! négy kanál cukrot, egy kevés fahéjat, s>cgf*- j szeget és kél kávéskanál szódabikarbónát \m- | leleszünk és kézzel szép simára kigyúrjuk m j elnyújtva megfelelő kikeni piciire tesszük, i amelyen másnapig állni hagyjuk. Ekkor tojá*. J fehérjével megkenve és hosszúra vágott m;m- ! dulával beszórva, megsütjük s hosszú szuie- j lekre elvagdaljuk. ic«»üS »f»,s Báli ingek, nyakken­dők menyasszonyi­fátylak és koszorúk nagy választékban cégnél Gibraltár. Bemutatja az Edison mozi vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. (3-kor a helyár 20 70 fillér) A franciák ezúttal megmutatták, hogy n*nt- . csak az elfojtott vágyak és a finom lelki rezdülések filmjeihez értenek, hanem a vad, üldözős, revolvere.?. rámenős kém történeteid­hez, az igazi mozi «-hoz is. Hajók robbannak a nyílt tengeren, furcsa arcú férfiak autók hél | lődöznek szállodai vendegekre, qgy beretvAli I fejű fodrász óriási kémszervezet munkáját irányítja, lefokozott angol tiszt autón sar­kik meg a gibraltári szikiábörlönből — aa egész filmen valami vad és forró izgalom 1 ült­tel végig. Olyan a tempója, .hogyha vajadé, rosszui ült le a 'moziban a helyére, ( galomtól még arra sincs ideje, hogy újra «4- I helyezkedjék — és mégis az egészből áráé ! a művészi kifejezés elemezhetetíeniü iraac»* I levegője. A beteges hatalomvágyában égjy- j sz e őrüli és zseniális főkémet Eric vo»- SLmieim játsza. Hideg és merev, mint ! csöbútor és vörösen izzik, ha elönti a harag. I Egyszer azt mondja megvetően platói szent- lem« és ahogy a »p«-t és az >d«-t külőn- külön kimondja, abból már tudjuk, hogy emr berhalál lesz a vége. Viviane Romance * legcvjebb alakú, legszekszepilesebb francia szí­nésznő. Egy hisztérik nevelése csontig hall Roger Duchesne játsza a megtévedt angol ümu let, aki végül leleplezi a kémbandát. Jegyelővétel délelőtt 11—12-ig, délután ak' előadás kezdete előtt egy órával, 'Telelő» 251, : , , tó

Next

/
Thumbnails
Contents