Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)

1940-03-20 / 65. szám

15)40. március 20. ZALAMEGYEI ÚJSÁG Korlátozzák a lakásfelmondöst Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter hétfőn délelőtt megbeszélést folytatott Teleki Pál gróf miniszterelnökkel. A megbeszélést összefüggésbe hozzák az egy-két napon belül megjelenő rendelettel, amellyel a belügyi kor­mány a lakások felmondását bizonyos mér­tékig tilalom alá helyezi. Erre a rendeletre azért van szükség, meid a legutóbb kibocsátott lakbéremelési tilalmat í Budapesten és vidéken a háztulajdonosok indokolatlan felmondásokkal igyekeznek ki­játszani, hogy az új lakókkal súlyosabb feltét­telekkel köthessenek új lakbérleti szerződést. A most kibocsátandó rendelet korlátozza a tulajdonosok felmondási jogát és az indoko- latlan felmondásokat tilalom alá helyezi. Fölmentés a lopás vádja áléi László Miklós, 28 éves szenlgyörgyvölgyi napszámos azzal a váddal térbelien állott a kir. törvényszék egyes bírája előtt, hogy hús­hagyó kedden este, amikor több fiatalember társaságában Lőrinc József korcsmájában mu­latott, közben kiment és feltörte Lőrinc mé- szárosü/leléjnek kirakatát, ahonnan, nagyobb- mennyiségű szalámit és kolbászt lopott el. László a tárgyaláson tagadta a terhére rótt bűncselekményt* a tanuk pedig, akik a csend­őrök elolt terhelő vallomást tettek, visszavon­ták vallomásaikat azzal, hogy a csendőrök megverték őket, azért vallottak terhelőén., A bíróság az indokolatlan vallomáseltérések mi­att nem vette bebizonyítottnak a vádat cs fölmentő ítéletet hozott. A kir. ügyész a föle mentés miatt fölebbezett. )í»Oí«{ Felhasználta a lefoglalt terményeket. Egy havi fogházat kapott Yégh Imre novai földműves Baksa Gyula novai lakostól 2000 pengőért földet vásá­rolt, de nem fizette azt ki. Baksa ezért be­perelte, a pert meg is nyerte, de Yégh még­sem fizetett. Foglalásra került a sor, amikor gabonáját és más terményeit foglalták le. Yégh Imre azonban a lefoglalt terményeknek •egyrészét eladta, másrészét pedig állataival föle tette. Az árverésen természetesen nem ta­lálták meg az összes befoglalt dolgokat és így sikkasztás bűntette címén eljárás indult Yégh ellen, Yégh a tárgyaláson azzal védekezett, hogy szegény ember, kénytelen volt tehát úgy saját szükségleteinek fedezésére, mint állatainak etetésére felhasználni a lefoglalt terményeket. A bíróság végrehajtási sikkasz­tás vétségében mondta ki bűnösnek Végh Im­rét és ezért egyhavi fogházra és egyévi jog­vesztésre ítélte. Az ítélet ellen úgy a vádlott, mint a kir. ügyész fölebbezett. ~~ ‘ Hogyan menthetjük meg a nyulrágott fákat ? Az idei rendkívüli hosszú és szigorú tél folyományaként nagyobb mértékben találunk gyümölcsöseinkben nyúlrágolt fákat. A vas­tag hóréteg eltakarta a nyulak elől az cle- jsóget és igen sok esetben szomorúan tapasz­talja a gazda, hogy nemcsak a fák kérgét, hanem a fás részeli is úgy megrágták a nyá­láig hogy a megmaradt rész alig vastagabb a íőzőkanát nyelénél. Ilyen esetben, különö­sen,. ha a fa öregebb, már csak a balta segít. Ne ítéljük azonban mindjárt halálra a nyulrágott fát, mert vannak olyan eljárások, amelyekkel a fát meg lehet menteni, néha koronájával együtt, avagy csak a derekából, vagy épen a gyökeréből előtörő fbajlasok1 által. Ha a fa »haját« nem rágta teljesen körül a nyúl, aminek folytán nem szűnt meg telje­sen a lápanyagszállítás a gyökér és a koronát között, a lát koronájával meg lehet menteni. Erre egy néhány centiméteres ép hajrész ele­gendő, csak az a fontos, hogy ez a kis ép rész megszakítás nélkül egyvonalban legyen a gyökértől a koronáig. Koronával együtt megmenthető a fa a »vad­hajtások felhasználásával és pedig úgy, hogy a fa tövéről előtörő vadhajtások felső végét áthidalással beoltjuk a nyúlrágás felett lévő egészséges- kéregbe. Ez az eljárás annál ered­ményesebb, minél több áthidalást készíthe­tünk, amelyek átveszik a tápanyag-szállítói szerepet az elrágott hajrészLől. Vadhajtások hiányában fiatal éves vízhaj lásokat is alkal­mazhatunk olymódon, hogy a nyúl rágott seb alatl és a nyúlrágás felett beoltjuk mindkét végéi ezeknek az erős vízhajtásoknak. Ügyel­ni kell arra, hogy a vízhajtás vastagabb r<*V sze kerüljön a fa töve felöli részre. Ezzel j is több helyen kell a fát körül beoltani, átbi- j dalni és pedig nem fontos az, hogy egyvonal- j ban legyenek, lehet az egyik feljebb, a másik j lejjebb. Az áthidalások túl hosszúak ne le- i gyének. 11a a fa oltáskor nem magastörzsű vad- 1 alanyba lett beoltva, hanem földszint, meg­kísérelhetjük a nyúlrágott fa megmentését úgy is, hogy a nyúlrágás alatt elvágjuk a fa derekát, amely esetleg több hajtást hajt, ezek­ből szükség szerint hagyunk meg törzskép­zésre, avagy, ha elég magas, koronaképzésre. Ezeket a hajtásokat a szél elől meg kell vé­deni, ezért koróhoz kössük. Az oltásokat mindig be kell kenni oltó- viasszal, a rágott részeket pedig gyári, vagy házilag előállított sebkátránnyal, anii meg­óvja a berepedezéstől, a naptól és a tetveki- lől és egyéb élősdi rovaroktól, amelyek íi beteg fákat mindig nagyobb mértékben tá­madják meg. Az időjárás jöbbrafordultával ajánlatos a még megmenthető fákat papírral újból bekö­tözni, mert. kora tavasszal még érzékeny, ká­rokat tehetnek a nyíllak. * > * O « * « I Tavaszi férfi és női szövetek igen nagy választékban: TÓTH SáJiSóftÁL Nőlkabát különlegességek Finom úridivat >»» O Hl 3 —ím hírek 1DÖJ0SLÁS : Mérsékeli szél, több helyen eső és havasesö. A hőmérséklet kissé erntet!- kedik. NAGYHETI ISTENTISZTELETEK a zalaegerszegi plébániatemplomban : Nagy csü­törtökön szentmise 9 órakor ; Nagypénteken 9 órakor szentbeszéd és csonkamise. Szentség- kilétei után szentségimádás egész nap. Dél­után 5 órakor Jeremiás siralmai. Szenlség- ellétei este 6 órakor. A Kálvárián szents<^- kitélel délelőtt fél 11 órakor, Kilétei délután fél ö órakor. Nagyszombaton szentségei tétel reggel 6 órakor, tűzszentelés fél 8, szentmise 9 órakor. A feltámadási szertartás délután 5 órakor a Kálvárián, utána a körmenet beér­keztével a plébániatemplomban. Hús vél vasár­nap reggel 6 órakor szentmise és hússzen- teiés. Szentmisék : 6, 7, 8, 9, 10 és fél 12 óra­kor. A Kálvárián fél 9 órakor szentmise. A VARMEGYE KÖZPONTI VÁLASZT­MÁNYA mai ülésén több olyan tárgyban határozott, amelyek a zsidótörvénnyel álla­nak kapcsolatban. — ÖSZTÖNDÍJ-ADOMÁNYOZÁS. A val­lás- és közoktatásügyi miniszter Czigány Gyu­la zalaegerszegi és Aranyossy Árpád sümegi állami gimnáziumi tanulókat évi 200 pengős Horthy Miklós ösztöndíjban részesítette, ' — AZ IPARÜGYI MINISZTER rendeletét bocsátott ki, amelyben az 1901—190-í-es be­sorozott, de szolgálattételre be nem hívott ipari munkások jelentkezése március 25-ig történjék meg a postahivataloknál díjtalanul kiválthaló űrlapokon, amelyeket bélyegmen­tesen lehet továbbítani. NÉVVÁLTOZTATÁSOK. Krassovecz Jó­zsef zalalövői próbacsendőr Kottáira, Stein- bacber János tapolcai jnőbacsendőr Simon­ra, Schneider József nagykanizsai szabóse­géd Borgidaira, Binder János sümegi tanuló Raksára, Vasclika Sándor-Mihály sümegi ta­nuló Villányira, Münz László sümegi tanuló Mécsre, Tolvaj István kerkakulasi lakos dó­várira, Leiss János balatonfüredi szőlőmun­kás Lendvaira változtatta családi nevét a, belügyminiszter engedélyével.- ELHALASZTOTT KÖZGYŰLÉS. A Za- lavánnegyei Szarvasmarhatenyésztő Egyesü­letnek a mai napra összehívott közgyűlését határozatképtelenség miatt nem tarthatták ; meg. Az új közgyűlés április 10-én lesz, amely a megjelenté!; számára való tekintet nélkül határoz. — MAGYÁROS DIVATLAPOK kaphatók a Zrinyi könyvkereskedésben. — AZ ÁRADÁS HALOTTJAI. A Zala ára­dása nemcsak hidakat sodort el és másféle anyagi károkat okozol! hanem em bér áldo­zatot is követelt. Király András zalavári köz­ségbírót, aki a parton dolgozgatott, az ár el­sodorta, a Fenékpusztánál a jégtáblák egy csónakot borítottak föl s a benne dolgozó em­berek közül kelten a vízbe estek. A bíró is, a két munkás is a vízben lelte halálát. — A NOTRE DAME ISKOLÁK MŰSOROS ELŐADÁSÁT, amelyet február elején fűtési zavarok miatt elhalasztottak, április 6-án és 7-én tartják meg. — Sok és főleg zsíros étel elfogyasztása ulém igyék legkésőbb másnap reggel éhgyo­morra egy pohár természetes »Ferenc Jó­zsefe keserűvizet, mert ez a gyomrot és a beleket alaposan kitisztítja és az emésztés további folyamatát hathatósan előmozdítja. Kérdezze meg orvosát !- ELÍTÉLTÉK A HARCIAS MENYECS­KÉT. Csörnyeföidén Gór István portáján meg­jelentek a hivatalos személyek, hogyha nem fizetik az adóhátralékot, mindjárt foglalnak és elviszik a marhát, Górné nem akarta be­engedni a hivatalos embereket, a két haj­csárra pedig, akik az istáló felé tartottak, hogy az üszőt elhajtsák, rákiáltott, hogy betét­jük szúrja a vasvillát. A végrehajtásból így semmi sem lett, de Górnét följelentették s a ! nagykanizsai törvényszék 50 pengői pénzbün­1 telesre ítélte. i jj

Next

/
Thumbnails
Contents