Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)
1940-03-02 / 51. szám
1940. március 2. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 5 pusztuljanak. Kevesen vannak, ilyen kiesi nép, ennyi belső tartalékkal, ennyi anyag- tartalékkal elpusztul akkor is, ha még egy íéleszlendeig győzedelmeskedik a túlnyomó ellenség lelett. A finnek halálra fogják magukat győzni és Európa szép síremléket fog állítani egy halott népnek. Európa elfeledkezett a hűségről, amellyel a nagyok és az erősek tartoznának a kicsiknek. Oi maamme, Suomi synnyim maa ! Milyen megható, mennyire gyermeki, szinte ártatlan. mint a csöpp gyerek gügyögő sírása az anyja ulán. És milyen szomorú most, mennyire fájdalmas és milyen sok vád van benne azok felé, akik nem értik meg ezekben az idegen szavakban egy népnek halálkiáltását. >»o«< harcollak férfiak hó mezőkön, miként pusztultak el asszonyok és gyermekek házaik között és megírják .majd azt is, hogy milyen szemforgató szörnyülködéssel nézték a nagy és érős nemzetek, hogy kiirtanak egy kicsiny és kicsinységében annyira erős népet. Mert hiába minden, ha továbbra is takarókat és orvosságos ládákat küldenek csak a finneknek, ha továbbra is csak repülőgépeket és hiteleket adnak segítségül, el kell pusztulníok azoknak, akik annyira hűségesek a földhöz, amely az anyjuk és annyira hűségesek a maguk teremtette kultúrához^ amely a mindenük. Hiába minden, ha a finnek még százszor visszaverik az oroszokat, és ha a finnek még Százszor győznek az oroszok lelett, ez a sok győzelem csak arra való lesz, hogy elCukorrépa-termelők figyelmébe. A cukorrépa felszabadulása a mezőgazdasági termeléssel alig összeegyeztethető megkötöttség alól, önkéntelenül felveti a terinés- i'okozó tényezők okszerű alkalmazásának kérdéséi, ( Megfelelő talaj, s annak kitűnő .előkészítése, jó vetőmag, más növényeknél kedvező időjárás melleit tűrhető terméseket adhat, de a cukorrépánál a műtrágyák, éspedig elsősorban a szuperfoszfát használata nélkül, nemcsak hogy magas termésekre nem számíthatunk, hanem a szuperfoszfát nélkül a növény minden betegségnek könnyen áldozatává válhalik. A szuperiőszfál-műlrágya foszforsava azonnal rendelkezésre áll a növénynek, így gyorsabb és erőteljesebb lesz az már a fejlődés kezdetén is. Az így korábban fejlődött levelek előbb beárnyékolják a talajt, ez pedig nagy vízmeglakarílást eredményez. A cukorrépa alá kát. holdanként 15Ü—200 kg. szuperfoszfátot adjunk. A szuperfoszfáttal nemcsak azért nem szabad takarékoskodnunk, mert különben nem kapunk nagy termést, hanem azért sem, mert minél több a beszállítod répánk, annál több szeletet, melaszt kapunk vissza, tehát a lakarmányter- melésünk is emelkedik. Az átvétel is simább, gyorsabb a műtrágyázott répánál. Megfelelő esetben és talajon a káli és nitrogénműtrágyák alkalmazása is indokolt. »»» Odi Farkasokat lőttek a rédicsi erdőben. A lenti uradalmi vadőr szolgálati körútja közben az erdőben elhullott állatok, őzek, szarvasok csontjaira és maradványaira bukkant, amelyek a tapasztalt szakember előtt azt a gyanúi keltették, hogy ezeket a vadakat más állatok tépték szét. Fokozott figyelemmel járta végig területét és nem hiába, mert egyik nap két nádi farkast pillantott meg, amelyek közeledtére elmenekültek. Üldözőbe rette a két állatot és Rédics mellett az erdőben sikerült is azokat leteríleni. Meg- állapílásL nyert, hogy farkasok voltak, amelyek vagy a befagyott Murán, vagy a Dráva jegén jugoszláv területről menekültek át a nagy hidegben a zalai erdőkbe. >iííOi««i Göre Gábor biró úr levele Budapestről Gacsal Mihály esküdthez Tisztőt Miháj szomszéd ! Tennap az uccán összetanálkoztunk a Csámpás Nagy Gergővel, az Andris fijával. Nagyot rikkantott, hogy möglátott. — Hát te micsinyász itt ? — mondok neki. — Pince mesteri tanfolyamon vagyok Budafokon ! ? — felel Le. — Az már döfi, ögye mög'a fene ! — vélet- ködött a sógor. — Őszi van-e ott jó bor ? — mondok én. — De még miilen ! — csetlintött Gergő a nyelvével. — Gyüjjenek ki bíró uram, Budafokra, a Kadarka-bálra. Olyat még nem láttak, belesen; nem ittak! A Gellert térről gyüjjenek, hévvel ! — Úgy ám, — hagytam beiben, — kadar- kázni mán csak hévvel megyünk ebben a cudar hidegben. ... így esött, hogy este a Gellért térön mögtudtuk, hogy a vonatot hijják hév-nek, amellik Budafokra visz. A pesti kalóz azt mondta, hogy az álszállójegy arra is érvé- nyös. Hát fölszántunk. .Egyszörre aszongya a heves kalóz, hogy Albertfalva-ki térő, a pesti jegy ők érvényössége lejár. — Hát, — mondok, — ez ugyláccik zsidó hel, mert azok térnek ki ! Mi Budafokra megyünk, aggyik jegyöt odáig! — Van-e pesti jegye ? — kérdözte tőlem a kalóz. — Van hát, — jelöntötlem ki, — csak nem utazok jegy nélkül ! — No akkor, — mongya, — harmincnyóc fillér koponyánkint. Mert, ha nem vóna jegye, akkor csak húsz fillért fizetne ! — Neköm nincs jegyöm ! — hazutta a sógor, mire ő olcsóbban kapta, mint én. — Oszt mire jó ez a huncutság ? — kérdöztem. — Hát ez biz az, — feleié a kalóz, de én nem tudora, rdbe jó, Kérdezze meg Figyelmed a zigazgalóságot. ők íundállák ki. — Óján ezs, mint ázs órjás kélgyó, ámellik á fejitül á farkáig nyolcs méter, á fárkátul á fejéig ázsonban lizsenhat méter ! — pusmogta a Kátsa cigány hangja, de őt magát nem löhetött látni. — No, gyünne csak az a gazgalóság a mi falunkba, majd elliuznám a nólájukal! — méllallankodtam. — Igaz-e sógor ? igaz. ögye inog a lene ! — vélte ö. Budafokon osztán előkerült a Kátsa is. ő még olcsóbban utazott, mint a sógor, merháfc a pad alatt lapult, Osztán béinenlühk a bálba. Föl yóI díszítve fájintosan szőlővel, mög föl) írásokkal, hogy : »Igyunk magyar bort ! No sógor. — mondok — ezt mögío • gaggyuk ! Le is ültünk rögvest, de még előbb meghallgattuk Kelemen Lajos rádióénekös urat, aki olyan gyönyörűen énökölte a »Száz szál gyertyát«, hogy én is relé kiáltottam, hogy Száz icce bort ide az asztalra ! Hát még a Császár Teri naccsága volt szemrevaló menyecske. Úgy, de olyan szépön énökölt, mög osztán úgy pörgött a nyelve, hogy »Egy cica, két cica«, hogy egész hévatalos tekinléjömet össze köllött szednöm, hogy mög ne íeledköz- zek magamról. — No, — mondok utána a pincérnek, — hozhassa azt a kadart. — Kadarral nem szolgálhatok, de más minden van, — makogja a pincér. — Neköm pedig kadar köll, a főd alul is! kövelöltem a jussom. Hát erre csak odagyül- tek Katona, meg 'Eornády állami borpinoe- igazgató urak és váltig biztattak, hogy »Badacsonyi kéknyelűt«, mög »Szürke barátot* igyák. Addig, addig, mig ráadtam a fejőm. Hej, micsoda jókedvem kercködötl tőlük. Az ám a bor ! Hét nyelvön beszél ! A sógornak hamar kétfelé állt a füle, A szomszéd asztalnál aszonggya egy pesti úr, hogy átpártol ehöz a baráthoz, merhogy ez tüzesebb. Hozlak aztán neköm még Debrőit, meg Szilváiéit, de azok édösek vótak, mint a cukor. — Asszonynépnek való az, konty alá ! — mondtam a pincefőparancsnok uraknak és én is a barátra szavaltam. Hajnal felé földibelőttünk a sógorral, mög Kátsával, aki be-beállott a bandába muzsikálni. Hát ahogy számojjuk magunkat, csak láttyuk, hogy hatan vagyunk. Mindenikünk duflán van jelön. — No, — mondok — ez derága lesz azon a fránya hévön ! < > Egyszerre csak odagyün egy sróf őr az aj- lónyobiljávaf, hogy aszongya, ő bevisz a városba feleáron. A városhatárig ihgyön visz és csak onnanlul köll fizetni. : —- Igön helös, — mondok, — ezt lőhet! Azzal beleültünk a szekerébe. Egy két ásítás után mán ott is vótunk. Mutallya is a sróf őr, hogy itt a határ. Hát megállittattam a kocsil, hogy egy kicsit ki akarok szállni. Ippeg ott állt a pesli villanyos. Megköszöntem a sróf őrnek a szívességét, hogy idáig ingyön hozott el és mig ő a száját tátva bámult utánunk, fölszálltunk a villanyosra és most már közöuségös pesti jeggyel hazáig gyűltünk. Miulán így a béres kölcsönt visszaadtuk a sróf őrnek, aluttunk délig, mint a bunda. Mellhez hasonló lyókat kívánok kenteknek is, mint közönségesen ! Göre Gábor bíró úr A másolat hiteléül : Sebők László. Junius elsejétől újra lesz w B ■ w epradio Már most jegyeztesse elő, mert az előjegyzés sorrendjében veheti át. Polgár Endre ifi villamossági vállalatnál Kazinczi tér 4.