Zalamegyei Ujság, 1940. január-március (23. évfolyam, 1-72. szám)
1940-02-17 / 39. szám
4 ZAJLAMEGYEi ÚJSÁG 1910. február 17 Folytatódnak a hajóelsülyesztések. London, február 17. A Ronet nevű dán go- London, február 17. Egy partvédő repülő- zös torpedólövés következtében elsülyedt Uta- gép az angol partok közelében elsűlyeszlelt sai közül tizenkettőt kimentettek. ( egy ismeretlen nemzetiségű tengeralattjárót A Mózes-iigy husiiét után kerül fötárgyalásra. Többhetes tárgyalásra van kilátás. Mózes László zalaegerszegi tűzoltóparancsnok és társa bűnügyében a zalaegerszegi kir. törvényszék vizsgálóbírája a vizsgálatot befejezte és az iratokat a mai najjon a kir. ügyészséghez átküldte. A vizsgálat hosszú ideig tarlóit, mert körülbelül 10 évi számadásokat kellett átnézni s minthogy az iratók egy része a vizsgálat clőLt ellünt, valamennyi községi lüzollóegye- sületnél át kellelt vizsgálni az iratokat és számadásokat, mert az állítólag elsikkasztott körülbelül 32000 pengő sok száz kisebb-na- gyobb tételből adódik. A vádirat elkés'í'ése körülbelül egy hónap alatt megtörténik és akkor már semmi akadálya sem lesz annak, hogy a bíróság az ügyet, amely előreláthatóan többhetes főlár- gyalást vesz igénybe, közmegnyugvásra befejezze. A főtárgyalást husvél után tartják meg a törvényszéken. A hivatali sikkasztás büntetése 10 évig terjedhető fegyház, Áradások veszélye fenyegeti ha Sirius mester jóslata valóra válik Sirius mester, a közismert időjós. a következőket írja: Február 16-tól az időjárás megenyhül. Több napon napsütésben lesz részünk, 5. 6, S, -jQ, esetleg 15 C fok meleg ígérkezik. Tah- fós, nagy hidegtől nem kell tartanunk. Egykét nap szeszélyes idő közbejön, de utána szép enyhe, sőt meleg napokban lesz részünk. Március első felében még jönnek hainizások, sőt egy-két viharos nap is, de utána újra szép meleg napok következnek. Gyenge éjjeli fagyok jönnek, de ezek nem lesznel\ veszélyesek. Napközben * 10—15 C fok meleg, ígérkezik. ■ , ' Hogy Sirius jóslata hogyan válik be, azt nem tudjuk. Ám az első nap nem hozott olyan | eredményt, mint amilyent a jóslás mondott. Az időjárásnak máról-holnapra való fel- melegedése alapos áradásokal okozhatna.. A ta’aj az idei kemény tél miatt 50—70 cm mélységben átfagyott. Ez a fagyos föld nem enged fel olyan hirtelen, mint amilyen gyorsan a rajta fekvő vastag hóréteg elolvadj. A hóié így nem szivároghat bele — még részben sem — a földbe, hanem a talaj felületén összegyűl és lefolyást keres. A palokok és folyók medre így hamarosan megtelik. Még súlyosabbá lenné a helyzetet a folyókon képződött vastag, lassan olvadó jégréteg, ami nagyobb tömegű \íz ’szállítását erősen akadályozná. i , 1H 0«fi Temetők az óceánok mélyén. Mérhetetlen kincsek hevernek a tenger fér Aki csak kissé is ismeri a hajózás történetét, tudja, hogy útját könny és vér szegély zi. Kiszámították, hogy békeidőben évenként áilag ezer vizijármű (bárkák, kis gőzösök stb. is beleszámítva) sűlyed el. E hajókkal elveszett kincsek értékét csak megközelítően lehet felbecsülni. t Már a régi Róma történetírói is beszélnek két. aranyedényekkel, ékszerekkel, drágakövekkel megrakott állami gályáról, amelyek Krisztus előtt 200-ban Nápoly kikötőjében stílyedtek el. 51 évvel később Mummius római konzul kirabolta a gazdag Korintust. Hazatérőben flottája viharba került és csak néhány hajó menekült meg. Á hajók többségei a kincsekkel együtt elsülyedt s mindmáig a len gerlené ken n y u gSzik. Az »arany hajók« sorsa. A XVí. és XVII. századbeli spanyol följegyzések is rengeteg elsülyedt hajóról tesznek említést. Ezekkel az »aranyhajókkal« az Amerikában fölfedezett aranymezők kirabolt kincsei sűlyed lek eb Tgy példán! 1502-ben itíKen több aranyporral megrakott bajó Haitiből Spanyolországba menet hurikánba kerüli és Santa Luzia sziget közelében elmerült. Ma is olt nyugszik. Tc'Lernói'y öblében, Skócia nyugati partján szintén felbecsülhetetlen érték fölött hullámzik a tenger. Itt sűlyedt el közel három és fél évszázada a spanyol Armada »Duque de Florencia« nevű hajója 6000 millió nrany- nyal és ezüsttel. Az »Armada« pusztulása. Armada története közismert. 160 erősen fölfegyvérzett hajó, amely a legénységen kívül 50.000 katonát vitt fedélzetén, 1588 május hó 29-én indult cl Lisszabonból a Csatornán keresztül az angol partok felé. Ha a hajóhadnak sikerült volna Angliában kikötni, ez r. szigetország függetlenségének végét jelentette volna. A sms máskép határozott Egy hatalmas, több napig tartó vihar szétszórta a hajókat és csak egy kis része érkezett vissza kiinduló pontjára. A többi elsülyedt a Csatornán, Skócia és Írország partjainál. E büszke flottából emberek tízezreit és érmékben, arnny- és ezüstrudakban megszámlálhatatlan milliót nyóll efc a' tenger. A spanyol parton, a vigoi öbölben a tenger már több mint 200 éve őrzi, egy spanyol ezüslszállíló flotta rakományát. Peru és Mexikó kibányászott ezüstje volt a hajókon ; 1702-ben angol és holland hajókkal folytatott ütközetben sűlyedtek el. Már célnál voltak, a kikötőben, amikor az ellenség feltűnt. Kirakodás nélkül hagylak el ismét a kikötőt, szembe fordullak az ellenséggel. Bátorságuk mit sem használt. Az ellenség túlerőben volt. Az angolok elcsíplek egy pár kincses hajót (200 millió értékű ezüsttel), a nagy többségei maguk a spanyolok sfílyesztették el. E hajókkal elmerült értékeket 500—600 millióra becsülik. ( Chios szigettel szemben, Csesme öblében nyugszanak az 1770 július 5-iki orosz-török tengeri csala áldozatai nagy aranyértékekkel belsejükben. Baklava öböl bejáratánál, Sebaslopoínál 200 millió angol sovereingns fekszik a Fekete-tenger 70 méter mélységében. Ez a kincd a krimi háborúi idejéből származik. Egy angol fregattá sűlyedt itt el, az angol hadsereg zsoldjával. E régmúlt idők feljegyzéseivel szemben a mai napjainkban is hasonlóan sok eltemetett kincses hajóról tudunk. A »Tilanic«-kal több mint 200 millió sűlyedt el és pihen, 4000 méter mélységben. I t Egy évvel később az »Etpress of India« sűlyedt el 4 millió ezüstruddal. A világháborúban megtör pedó zott hajók közül csak az 1917-ben az angol partok! mentén elsűlyeszlett »Lauientic«-et említjük. Hivatalos megállapítás szerint ez a hajó 100 millió aranymárka értékű aranyrudat vitt magával. Bár az eddig felsorolt elsülyedt kincses hajók jegyzéke is elég hosszúra nyúlott. ez a valóságnak csupán kis töredéke. Évente W hajó egy útvonalon., Newyork és Boston között 1843—1893-ig 50 év alatt — 2131 hajó szemedéit hajótörést Ezekből 908 teljesen elpusztult. Ilyen hajó-tömegsirok földünk más részein is vannak. Ujfunidland déli részén, Save Island ál- nok hornokpartjait 20 mérföld körzetben lát- I hatatlanul övezik a szó szoros értelméten a' | hajótemelők. A tenger itt majd naponta vet ! ki hajóroncsokat, hullákat; eredetüket töbl>- I nyíre nem lehet megállapítani. TT a ió-tömegsír még Ausztrália és Ujguinea közölt a Torrent-út renge'eg zátonyával, a majd mindig viharos Kap Horn, Délamerika déli csúcsa és a rettenetes Horn von Shagen, a Skageraknak a legzátonygazdagabb része. A német északtenoeri parton is van egv hely, amelyet a tengerészek a tenger legnagyobb temetői közé soroznak. Főleg a hatalmas, sekély vizekkel, zátonyokká], homok!padokkal gazdagon beszólt öböl, amely Husum és Wan- geroos között az Elbe, Weser és Jadebusen torkolatát öleli át. 1 Természetes, hogy most, tengeri háború idején, amikor olyan nagy cirkálók és csatahajók süllyednek el a hullámsirba, hogy egy- e evéből száz és száz kis gőzös kitelnék tonnar tartalomra, 1—2 hét alatt több hajót nyel el a tenger, mint amennyit békeévekben egy év alatt tönkretesznek az elemek ereje és a tenger csapdái. ZALAEGERSZEGI KÖLC ÖNKÖNYVTÁR LORD ROTHFRMFRE-UTCA 5. Újdonságok. Vasszary Gábor: A szőkékkel mindig baj van Cronin: Három szerelem Török Rezső: jó házból való tanársegéd Andeis: A zöld pokolban Buck: Az ősi föld hazahív A Havi előfizetéíi dij 120 P