Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)
1939-12-07 / 281. szám
1Í139. december 7. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 Fabiola. Amint már megírtuk, a Zalaegerszegi Leánykongregáció Szeplőtelen Fogantatás ünnepén igen kellemes meglepetésben részesíti városunk katolikus társadalmát. Színre hozza Wiseman bíborosnak világhírű regényét, a »Fabiola«-t kitűnő drámai feldolgozásban. Vallási jelentősége a darabnak a főértéke, mert a Fabiusok előkelő családjából származó pogány római úrnőnek, Fabiolának) megtérését mutatja be. Drámai földolgozása is a legjobban sikerült, szereplőit is helyesen választották ki. A korhű jelmezek teljes illúziót keltenek. Minden remény megvan tehát arra, hogy a Leánykongregáció ez alkalommal is nagyszerű vallási és művészi élményben részesíti a közönséget, valamint arra is, hogy a közönség méltányolja a Kongregáció igyekezetét és egyetlen üres helyet sem hagy a Kultúrház nagytermében. Az előadás pénteken este pontosan S órakor kezdődik. Műsor ára 1 P, 80 és 50 fillér. I ; • ■ j ; fej i Mflií Jif?i % Emlékezzünk. December 8. 1914. Bénárd Ágoston dr. ezredorvos a volt Szabadkai 4. honvéd huszárezred II. osztályának orvosfőnöke, e napon a Krakkó környéki Bodsanow-nál a legnagyobb ellenséges tűzben, saját életének kockáztatásával mentette meg a súlyosan sebesült Tóthvárady huszárszázados életét, amennyiben a legveszélyesebb helyzetben első segélyben részesítette és ezzel elvérzését megakadályozta. E bátor és bajtársias magatartásáért Bénárd dr. ezredorvos a legfelsőbb elismerésben részesült. 1916. Nagy öntevékenységgel párosult kimagasló kötelességteljesítéssel és hősiességgel tűnt ki Csepeli Pál, volt budapesti 32. gyalogezredbeli tartalékos zászlós, aki ebben az időben a 10. közös gyalogezredhez volt vezényelve. f ' Ezen a napon a magyar-román határon azt a feladatot kapta, hogy a Csíki hegyekben Sósbelek-től keletre a Piricske magaslatra támadó zászlóalj oldalát biztosítsa. Csepeli zászlós a legnagyobb ellenséges tűzben nagy lendülettel támadta meg és foglalta el az ellenség előretolt állását és amikor a szomszédos szakasz parancsnoka megsebesült^ e fölött a szakasz fölött is átvette a parancsnokságot. A most már félszázadra megnövekedett osztagával az ellenség főellenállási vonaláig folytatta támadását. A mindinkább fokozódó ellenséges ellenállás folytán és mert a szomszédos csapataink nem tudtak előrejutni, az ellenségtől alig néhány száz lépésre megállásra kényszerült s ott szívósan kitartott, míg a dandárparancsnokság a félszázadot ki nem vonta a harcból. > Hősiességét a nagvezüst vitézségi éremmel jutalmazták. MA ÉS MINDEN ESTE TÓTH ILA ÉNEKEL A KUMMER KÁVÉHÁZBAN SIKERÜLT IMPORTÁLNI 100 százalékos gyapjú divalszövetet, amely mélyen tisztelt vevőink rendelkezésére áll. SCHÜTZ ÁRUHÁZ.; HÍREK IDŐJÓSLÁS : Északnyugatig északi szél, egyes helyeken újból eső, a magasabb hegyeiken helyenként havaseső. A hőmérséklet csokikén. — Lapunk legközelebbi száma Boldogasz. szony Szeplőtelen Fogantatása ünnepe' miatt szombaton a rendes időben jelenik meg. »»» o ««« — LELKIGYAKORLATOK. A zalaegerszegi Notre Dame iskolák lelkigyakorlatai ma kezdődtek és vasárnap reggel végződnek. A lelki- gv a kori a tok vezetője Bánhegyi Jób dr. győri bencés házfőnök, pannonhalmi főiskolai tanár. — A KORMÁNYZÓ NÉVNAPJÁT} a külföldön élő magyarok is mindenütt nagy ünnepélyességgel ülték meg. — ISKOLAÉPÍTÉSEK. Az elmúlt negyedév folyamán a csabrendeki, lendvadedesi és korpavári állami, a zalaszentmihályi, alsónemes- apáti és zalaszentbalázsi községi, á tapolcai, paizsszegi, raposkai, bocföldei, taliándörögdi, kisvásárhelyi, murakeresztúri, alsózsidi, szé- csiszigeti, sármelléki és murakeresztúr—kol- látszegi r. k., a balatonhenyei és köveskáli ref,, szentantalfai ev. iskolaépítések ; a csabrendeki és sümegi áll. óvodaépítések voltak folyamatban. o y Dr.Oetker - SÜTŐPOR (Saxklti Dr.C ló és olcsó-is a Darmol hashajtó. Beváltja, amit ígér. Nincs vele kényelmetlenség, bajlódás, teafőzés, keserüizű anyagok nyelése, Kitűnő izü hashajtó a Már 14 fillérért is minden gyógyszertárban kapható. — MINISZTERI RENDELET AZ ÍNSÉG- AKCIÓ. KÖLTSÉGEIRŐL. A nyomor enyhítésére szolgáló inségjárulékok kivetése és beszedése tárgyában rendelet jelent meg, amely megszabja, hogy az egyszeri inségjárulékot a jövedelemadó, társulati adó, tantiem-adó és az általános kereseti adó fizetésére kötelezettek terhére kell kivetni. Ha valakinek a kereseti adóalapja az évi 50 pengőt nem éri el, úgy a kereseti adó alapján inségjárulékot nem lehet rá kivetni. EGY HÍZOTT SERTÉS ELADÓ. Hegyiutca 4.- AZ ÁRKORMÁNYBIZTOSSÁG KIKÜLDÖTTJE ma Zalaegerszegre érkezett a kereskedők panaszának meghallgatása végett. A kiküldött pár napig marad itt. , 4'üiőfwt á Va/ji$jwtcufeo>t/ — ÉRTEKEZLET VOLT ma délelőtt a vármegyeházán vitéz Teleki Béla gróf főispán elnökletével. Az értekezleten a 'járási főszolgabírák vettek részt. — AZ IPAROSKOR elnöksége ezúton tudatja tagjaival, hogy a székházban a helyiségek átalakításával teljesen elkészültek és a kör felkéri a tagokat, hogy mennél számosabban látogassák a kellemesen berendezett é* fűtött helyiségeket. — SÚLYOS BALESET. Wolíner László nagykanizsai üvegessegéd kerékpáron haladt s közben a kerékpár megcsúszott. A fiatalember leesett s agyrázkódással és koponyasérüléssel szállították a kórházba. — ELÍTÉLTÉK LOPÁS MIATT. Löfler Géza monostorapáti molnár, akit már több ízben büntettek lopás miatt, ma megint lopással vádollan került a 'törvényszék büntető egyesbírája elé. Ez év tavaszán ugyanis Bodnár Géza nevű monostorapáti egyéntől egy rudazókölelet, Dömötör Erzsébet tapolcai lakostól pedig a tapolcai vasúti váróteremben egy kézitáskát lopott el. A tárgyaláson azzal védekezett, hogy a dolgokat találtat Egyheti fogházra ítélték, de az ítélet nem jogerős. Mielőtt karácsonyi ajándékot vásárol, tekintse meg a »Zrínyi« rt. könyv- kereskedésének dúsan felszerelt raktárát. December hó 1. óta szakképzett vezető áll az üzlet élén, aki figyelmes és pontos kiszolgálással áM a n. é. közönség rendelkezésére. — Rendetlen túlműködésnél és az ezzel kapcsolatos emésztési zavaroknál, vértódulár soknál, főfájásoknál és szédüléseknél igyunk egy ideig reggel éhgyomorra és esetleg este lefekvés előtt, is egy félpohár természetes »Ferenc József« keserűvizet. Kérdezze meg orvosát ! Férfi ingek, nyakkendők, kalapok, női divatáruk óriási választékban a legolcsóbb árakon ér. cTclóy H&ioatßäzßan «ii ii ii I a——■—■niiineaw mi um um ii n m ZüSaegerszeg Telefon 84. PontOS ÓS SZÓ lid kiszolgálás! Hó- és sárcipők Horváth Jenőnél Plébánia-épül©!. Telefon M2 $&.