Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)

1939-12-06 / 280. szám

193:». december 6. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 3 HÍREK IDŐJÓSLÁS : Elénk déli, délnyugati szél, sok helyen, főképen nyugaton eső és köd, a magasabb hegyeken haoaseső. A hőmérséklet alig változik. ! í — A KORMÁNYZÓ NÉVNAPJA ALKAL­MÁBÓL tegnap este lampionos felvonulás volt Zalaegerszeg város főbb útvonalain, a le­ventezenekar hangjai mellett. A felvonulás­ban résztvett a katonaság, a cserkész-, le­vente- és tanulóifjúság. Hatalmas tömeg kí­sérte a felsorakozottakat. A menet az állo­mástól visszajövet megállL a vármegyeháza előtt, amelynek erkélyéről Brand Sándor dr. alispán szólott a közönséghez és éltette a kormányzót. Ma reggel 9 órakor a plébánia­templomban ünnepélyes hálaadó szentmise, 10 órakor pedig az evangélikus templomban hálaadó istentisztelet volt. Az istentiszteletei­ken a hatóságok és hivatalok képviselői is részlveltek. — A FÖISPÁNNÉ MEGISMÉTLI KANI­ZSAI HANGVERSENYÉT. Vitéz gróf Teleki Béláné grófnő december 16-i nagykanizsai hangversenye iránt olyan óriási érdeklődés nyilvánult meg, hogy a jegyek csekély kivétel­lel már mind elkeltek. A hangversenyt tehát a főispánná 17-én megismétli az első hang­verseny műsorával. — PÁLYÁZAT SEGÉDJEGYZÖI ÁLLASRA. A tapolcai főszolgabíró az elhalálozás foly­tán megüresedett diszeü segéd jegyzői állásra december 28. déli 12 órai lejárattal pályáza­tot hirdet. Választás december 30. délelőtt 10 óra. — KISIKLOTT A SINAUTó. A Nagykani­zsáról délután 6 órakor induló sínauló Légrád állomáson kisiklolt, mert alatta*., a váltó hirte­len átvágódott. A sínautó leélt Pullmann ko­csival ment. Az utasok közül senki sem sé­rült meg. MAGÁNLAKSÉRTÉS. Horváth István ré- dicsi kőművesmester október 22-én Lentiben Kovács Vince lakásának ablakán behatolt a lakásba, ott perlekedett a lakókkal, akikkel haragos viszonyban van s összetörte az edér nyékét is. A törvényszék magánlaksértésért egyheti fogházra, továbbá a kár megtérítésére ítélte. Az ítélet jogerős. — A ZALABOLDOGFAI SZURKÁLÁS ügyében november elején már tartott a tör­vényszék tárgyalást, de ítéletet akkor nem ho­zott, hanem orvosszakértő és több tanú kihall­gatása végett a tárgyalást elnapolta. Az új tárgyalást most tartották meg s Kardos Ist­ván vitenyédszentpáli lakost súlyos leslisér- tés vétségéért 1 évi és 4 hónapi börtönre ítélték. Az ítélet ellen a vádlott is, a kir. ügyész is fölebbezett. Kardos Jánost jogerő­sen fölmentette a törvényszék. — AZ OSZTOZKODÁS VÉGE. Kovács Dá­niel és György kérkaiklódi lakosok édesatyjuk hagyatékán osztozkodtak. Egy sertésL mind­ketten igényeltek s közben! a sertés átszaladt a szomszéd Császár Pál udvarába. A fivérek utána mentek, de ahelyett, hogy a sertést ki­hajtották volna, összevesztek és vasvillával ütötték egymást. Odaérkezett Kovács Dániel felesége is, aki a sertést el akarta hajtani, mire Kovács György a vasvillával arcán meg­szúrta, A Kovács-testvérek ellen magánlaksér­tés és súlyos testisértés bűntette címén in­dult eljárás. A törvényszék Kovács Györgyöt a kettős bűncselekményért kétheti fogházra ítélte, Kovács Dánielt jogos önvédelem cí­mén fölmentette. Az ítélet jogerős. — A bélműködés szabályozása, a gyomor- emésztés előmozdítása és a vér felfrissítése céljából ajánlaLos időközönként néhány na­pon át reggel felkeléskor egy pohár természe­tes -»Ferenc József« keserűvizet inni. Kér­dezze meg orvosát! Tétlenségre kényszerül a szovjet balti flottája. A „Rétit Párisién finnországi levelezője azt írja, hogy a balti flotta-támaszpontokon lévő orosz hadihajók nem tudnak többé vissza­térni Kronstadtba, mert a finnek nagy akna­mezőket raktak le a íeningrádi tengerszoros előtt s amellett az egész finn búvárhajóraj is működésben van ezen a környéken. Ilyen körülmények lcözöLt a Kirov cirkáló harckép­telenné válása után az orosz hadihajó-raj alig támogathatja hatásosan a "szovjeL had­sereget. / »»» o« « « Borbélyüzletek karácsonyi és újévi zárérája. A kereskedelmi miniszter a borbély- és fodrászüzletek karácsonyi és újévi zárórá­jára vonatkozóan a következőképen rendel­kezett : i f : [ yl A fodrászüzleteket 1939. évi december 23-án szombaton este 7 órán túl nyitvatartani nem szabad, december 24-én, vasárnap reggel 7 órától délután 2 óráig nyitva szabad tar­tani, december 25-én, hétfőn, karácsony nap­ján egész napon át, kedden déli 12 órától zárva tartandók. December 30-án, szombaton este 7 órától zárva tartandók, december 31-én, vasárnap reggel 7 órától este 8-ig nyitva szabad tar­tani, 1940. január 1-én, hétfőn egész nap zárva tartandók az üzletek. Nem hozzák be az élelmiszer­jegyeket Budapest, december 6. A sorozatos gazda­sági tárgyalások az ellátás kérdését illetően, különböző feltevésekre szolgáltattak okol. Vi­téz Kolgyáry László miniszteri osztálytaná­csos ma ezekre vonatkozóan úgy nyilatkozott, hogy lesznek bizonyos élelmezési korlátozá­sok, mint: heti két hústalan nap, tigylípusú kenyér, ki nem fejlett állatok leölésének ti­lalma, ami egyáltalában nem jelenti a jegy­rendszer bevezetését. Ez lehetetlenség volna már csak azért is, mert az ország lakosságá­nak élelmezése nem egytípusú. — A ZALAEGERSZEGI LEÁNYKONGRE- GÁCIÖ előadására nagyban folynak az előké­születek. Viseman bíboros világhírű regé­nye : Fabiola kerül színre nagyszerű feldolgo­zásban. Megállapíthatjuk már most, hogy a szereplők sikeres megválasztása, a jó beta­nulás és az ügyes rendezés nyomán olyan elő­adásnak leszünk részesei, amely minden vára­kozást kielégít. A kongregáció vezetősége az ünnepélyre ezúton hívja meg a város közön­ségét. Műsor ára í pengő, 80 és 50 fillér. Vált­ható a Zrínyi könyvkereskedésben. Bangó Ferenc, a volt Bangó Tanintézet igazgatója, vállalná 1—2 magántanuló teljes garancia meletti előkészítését. Budapest, XIV Telepes u. 1/b. — JÓTÉKONYCÉLU TEAEST. A ZTE el­nöksége a kormányzóné nyomorenyhítő ak­ciójának javára december 9-én tea-estet ren­dez, amelyen vendégeket is szívesen látnak. KARÁCSONYRA töltőtollat, levélpapírt, imakönyvet, a magyar irodalom legújabb termékeit vásárolja a »ZRÍNYI« könyvkeres­kedésben. Uj, szakszerű vezetés, fi­gyelmes kiszolgálás. v- ÜZLETÉNEK FELGYUJTÄSAVAL gya­núsítják Benkes Pál várföldei kereskedőt. Be­szállították a nagykanizsai ügyészségre s a törvényszék vizsgálóbírája gyújtogatás gya­núja címén letartóztatásba helyezte. EGY HÍZOTT SERTÉS ELADÓ, utca 4. Hegyi­Karácsonyi ajándék férfiak részére (Duvetin, Ördögbőr) szolid színekben, kiválóan erős és tartós minőségben — 4‘50 pengő Házikabátnak csikós divat Ve'ez meleg mosható — — — P 2'50-től 3'80-ig Selyemfényű férfi pizsama anyag a legszebb karácsonyi ajándék — — — — — — 4-50 pengő Színes poplin vékonyszálu, szintartó, úri ingekre — — — — — P80 pengő Zsebkendő finom, erős minőség, indathren; szép színekben — — 70 fillér Zsebkendő új minőségek, szintartó, sodrott széllel — — — — — — 1 pegőtől P80P-ig Férfi divat anyagok a legfinomabb minőségben kaphatók. Néhány vég divatos tavaszi férfi öltönyszövet érkezett raktárra. Schlitz áruház ■a^amaaMamaaassasvswwaaawss aaevw

Next

/
Thumbnails
Contents