Zalamegyei Ujság, 1939. október-december (22. évfolyam, 227-298. szám)
1939-11-04 / 253. szám
1939. november 4. ZALAMEGYEI ÚJSÁG 5 A würzburgi missziós orvosi intézmény. Most jelent meg az a 200 oldalas tájékoztató, amely a würzburgi missziós intézmény utolsó évéről ad beszámolót. Az intézet jelenlegi igazgatója. Bosslet domonkos atya, élénk színekkel ecseteli az intézmény pénzügyi nehézségeit, továbbá azt a meg nem értést), amivel a missziós orvosi intézmény még sok helyütt találkozik. A würzburgi missziós intézmény ennek ellenére is tovább folytatja munkáját. Az idén tizenegyen végezték el tanulmányaikat és tették le vizsgáikat. Ezek közül az egyik a haifai katolikus kórház igazgatását kapta meg, ahová feleségével együtt, aki szintén orvosnő, máris elutazott. Egy; másik növendék Nigériában, egy harmadik Kínában telepszik le a katolikus missziók területén. Érdekes tudományos értekezések is vannak a füzetben az intézet volt növendékeitől. így az egyik missziós orvos beszámol az Ázsiában férgek által okozott betegségekről, egy másik az orvosi pszichológiáról stb. De a füzet legérdekesebb része az, amely az intézet volt növendékeinek, a ma már az egész világon szétszórt missziós orvosoknak a leneleit és beszámolóit tartalmazza. Csak meghatottsággal lehet olvasni, mily elevenen él ezekben az orvosokban és orvosnőkben a hivatás és! a természetfölötti szellem. E levelek különben értékes anyagot szolgáltatnak a missziós népek történetéhez, szokásaiknak és jellegzetességeiknek megismeréséhez. Érdekes például, amit az egyik doktorkisasszony Nigériáról leír : »Amikor megérkeztem, — írja — úgy néztek rám, mint ahogy az állat kér Ívben szokták a legkülönösebb állatokat megcsodálni«. Ez a bátor hölgy különben négy hónap alatt 76 napot utazott, 5488 kilométert tett meg és 3818 beteget kezelt. Olcsóbb lesz a Máv-tarifa — : többet utazhatunk A MÁV igazgatósága, értesülésünk szerint, elhatározta és a minisztérium illetékes ügyosztályával karöltve akként döntött, hogy revízió alá veszi a személy- és árudíjszabást,, ami az utazóközönség régi óhaja. Idegenforgalmi szempontból nagy jelentősége van ennek a tervnek, mert a .Csonkaország közönségének vásárlóképessége nehezen tudott megbirkózni a jelenleg is érvényben lévő tarifákkal. Az ország megnagyobbodása különösen időszerűvé tette jezt a problémát és az arra il le telkesek most már a legkomolyabb előkészületeket teszik! a tarifa mérséklésére. Kétségtelen, hogy a MÁV is megtalálja a maga üzleti számításait, a magyar idegenforgalom pedig páratlanul nagy és értékes segítséget kap a vasúti díjszabás mérséklésével. A Balatoni Egyesületek Szövetségének szám lalan beadványa fekszik a MÁV, illetve az illetékes minisztérium; asztalán a balatoni tarifa érdekében., ' Meg kell állapítanunk, hogy a MÁV balatoni viszonylatban igen sok kérést teljesített, de még akad bőven megoldatlan probléma, különösen tariíális szempontok terén. Vásároljunk a Zrínyi könyvesbolt, ban írószerekben, iskolai fűzetekben nagy raktár! .1 'Sí HÍREK IDÖJÓSLÁS : Keleti, délkeleti szél, ma gyengébb, holnap élénkebb. több helyen eső és' havaseső, keleten borult és ködös idő. A nappali hőmérséklet nem változik, éjjel gyeng'e tulajmenti fagy.- A VESZPRÉMI EGYHÁZxMEGYÉBŐL. Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspök Iker Jánost, a veszprémi angolkisasszonyok lütoktalóját szentbékkállai plébánosnak, Kiss György dr. gyulakeszi káplánt kaposvári, Pék János szentbékkállai ideiglenes adminisztrátort gyulakeszi káplánnak nevezte ki.- A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA ELNÖKÉVÉ a kormányzó meslényi Simon Rudolf táblai tanácselnököt, a pécsi tábla helyettes elnökét nevezte ki. — UZSORABIRóSáG A TÖRVÉNYSZÉ- MEI. A zalaegerszegi rendőrkapitányságon a zalaegerszegi kir. törvényszéken is megalar kitolta az uzsora és árdrágítási visszaélésben ítélkező bíróságot. Elnöke a mindenkori büntető tanácselnök, ezidőszerint Deseő Árpád dr. tanácselnök, helyettese Pénzes László dr. kir. törvényszéki bíró, tagjai Mojzer Ferenc dr. és Rajz Károly dr. törvényszéki bírák.- ÁTHELYEZÉS. A pénzügyminiszter Ma- róthy János adótisztet Balatoníüredről Győrbe helyezte át.- ANYAKÖNYVI HÍREK. Egyheti lejegyzések a zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban. Születés : Pál János földműves és Takács Viktória János fia r. k., Eke Ferenc gazdasági cseléd és Ágoston Gizella László fia r. k., Lőrincz József szabósegéd és Jühászi Margit László fia r. k., Kovács József Máv altiszt és Pál Mária József fia r. k. Halálozás : Hoffer József sertéspásztor 56 éves (Tüs- keszentpéler) r.„ k., Joó István 4 éves (Szent- niártonmajor) r. k., Kemény János téglagyári munkás 58 éves (Zalaszentgrót) r. k., Herbert Mátyás földműves 45 éves (Magyarpolány) r. k., Németh Ferenc 6 éves (Ságod) r. k. Házasság : Rózsa István fűszerkereskedő r. k. és Balaton Ilona r. k. — HALÁLOZÁS. Várhalmy Antal zala- szentlászlói ny. iskolaigazgató Budapesten elhalálozott. Ott is temették el s temetésére á dapestre. község lakosai közül is többen felutaztak Bu- A LÉGOLTALMI KÉSZÜLTSÉG ALKALMÁVAL 25-cn vonták ki magukat a szolgálat alól. A följelentések tárgyalása szerdán, november 8-án kezdődik a rendőrségen. — Székrekedésnél és emésztési zavaroknál, miamiid az ezekkel kapcsolatban fellépő vértodulásoknál, fejfájásnál, álmatlanságnál és általános rosszullétnél igyunk reggel éh gyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keserűvizet, mert annak hashajtó hatása gyors, biztos, alapos és mindig kellemes* Kérdezze meg orvosát!- HUSZONHÉTEZER PENGŐT KAPOTT a város forgalmiadó-részesedés címén írL tegnapi cikkünket úgy igazítjuk helyre, hogy a folyó évben 62 ezer pengő forgalmiadó-részesedés esett! a város javára. >- KÉPKIÁLLITÁS. A volt városházi épület polgármesteri szobájában ma nyílt meg Ilénel Gusztáv! és Margit festőművészek képkiállítása. A kiállításon zalai vonatkozásúakön kívül az ország több helyéről (Lillafüred, Bugac, Csongrád, Makó, Tátra stb.), a külföldi vonatkozásúak között Hénel mester finn- ország tanulmányútjairól származnak!, is szerepelnek a kiállításon. A kiállítás díjtalanul tekinthető meg naponta 10—lel 1 -és 2—7 óráig. A képek előnyös fizetési feltételek mellett vásárolhatók. A gazdag kiállításra felhívjuk a közönség figyelmét.- A ZALAEGERSZEGI KATOLIKUS LEGÉN YEGYESÜLETBEN vasárnap, folyó hó 5-én estei 8 órakor családias összejövetel lesz tánccal egybekötve. , ? N I- PANASZOS LEVELET KAPTUNK a Vág-utca lakóitól. .Azt panaszolják, hogy ut- cájok eddig még a legcsekélyebb gondozásban sem részesült. Pénteken például egy teherautó úgy megrekedt, hogy csak nagynehe- zen sikerült kivontatni. Az esőzések alkalmával a pinceablakokon át befolyik a víz. — Talán megérdemelne ez az utca is egy kis gondozást.- internálótáborban a jánka rémei. A zalaegerszegi rendőrkapitányságon Jánkahegy lakói több ízben tettek feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik különféle dolgokat, főleg fát és terményneműeket loptak a környéken, többször erőszakos úton. A rendőrség alapos gyanúokok alapján tartott házkutatást Laczi József és Laczi István jánkahegyi lakosoknál, akikről be is igazolódott, hogy ők a jánkahegy rémei. A rendőrség a már többszörösen büntetett tetteseket Zalaegerszeg város területéről kél évre kitiltotta és internálta. Ugyancsak internálták a többszörösen büntetett Lőw László kereskedősegédet, akit három évre tiltott ki a rendőrkapitányság a város területéről. Az internáltakat tegnap este elszállították a kistar- csai internálótáborba. A szezon nagy magyar vigjátéka! KAROSSZÉI Bókay János ragyogóan szellemes regénye filmen. Rendezte Balogh Béla 100 perces kacagás egy 100 éves karosszék körül — Csupa ötlet, sziporkázó humor! Főszereplők: Szeleczky Zita, Szilassy László Rajnay G. Latabár K. Premier vasárnap az Edisonban! I