Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)

1939-07-21 / 166. szám

HB XXII. évfolyam 266. szám. ára 8 fillér ww<« ZALAMEGYEI DISAG Felelős szerkesztő : Herboly Ferenc. 1939. július 21. Péntek* Szerkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra T50 pengő, negyed* évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A keleteurópai helyzet Angol-f randa-lengyel együttműködés háború esetén. London, július 20. A Moszkvában folyó tárgyal ásókkal kapcsolatban úgy Londonban, mint Párisban igen pesszimista a hangulat, most már nem bíznak a megegyezésben. Hat- lifax lord ma is tanácskozott a francia nagyi­ké) vei tel és hangsúlyozta előtte, hogy valami^ lyen döntésnek történnie kell Moszkvában. A moszkvai megbeszélésekkel egyidejűén élénk figyelmet szentelnek a lapok a tokiói tárgyalásoknak is. A japán fővárosból ér* kező hírek szerint nem történt előrehaladás a felek között és teljesen meddő az a vita, amely eddig folyt. Jóllehet, a japánok már csak azt kérik, hogy Anglia ismerje el a Kína ellen folytatott harcok jogosságát. A Daily Express szerint rövidesen lengyeí­J orosz tárgyalások indulnak meg Moszkvában. ' Figyelmet kelt Ironside tábornok varsói megbeszélése is. A tábornok újból tauácsv- kozott Rydz Smigly tábornaggyal és Beck külügyminiszterrel és áttekintették a lengye­lek teljes gazdasági, katonai és politikai helyr zetét. Megállapodtak abban, hogy háború ese­tén a lengyel haderő együtt működik a fran­ciával és angollal. Lengyelország légi tampono­tokat is létesít az angolok részére. Eldől rőt videsen, hogy milyen angol segítséget kapt- nak a lengyelek, de a Daily Herald máris tudni véli, hogy rövidesen óriási mennyiségű ágyút, harckocsit és fegyvert szállítanak Len­gyelországnak. »»»»o««« « nek, hogy Németországnak nincsenek egye­nes szándékai Magyarországgal, másrészről azt hiresztelik, hogy esetleges háború alkal­mával Németország minden bizonnyal alul marad. A magam részéről ezeket a híreket visszautasítom, mert teljesen hamis beállí­tású dologról van szó, amely nem találhat nálunk talajra. Úgy a magam, mint a józá.- nul gondolkozó magyar közvélemény névé* l>en vissza kell utasítani a kósza híreket,; Hangsúlyoznom kell, hogy a megtorlás nem marad el azokkal szemben, akik kételyeket támasztanak a magyar-német barátság ügyé­ben. Oktalanság ilyen hírekkel foglalkozni. Bízzák a magyar kormányra, amely résen van es minden helyzetet megold. Földrengés. A budapesti földrengéstani obszervatóf- rium készüléke ma hajnalban 3 óra 41 percé kor közeli földlökéseket jelzett. Minősíthetetlenül izgatnak az oláhok a magyar katonaság ellen. Az Uj Nemzedék és az Esti Újság nagy riportban számolnak be az oláh eseméf- nyekről. ' A megszállott területeken valósággal meg­gondolatlanul viselkednek az oláh hatóságok. Rongyos ruhába öltözött emberek járnak a városok és községek utcáin, kezükben táblát hordanak és a táblán ez a felirás olvasható : — így néznek ki a magyar katonák! Izzásig feszült hangulatban élnek a magyar rok, minden pillanatban oláh kegyetlenkedésf- től kell tartaniok. Hosszú teherautók szác guldoznak az országban keresztül-kasul és ismeretlen terheket szállítanak. Az oláh helyű zet kísérletien hasonlít a múlt őszi csieh világra. Anglia valamire készülődik. London, július 20. A Financial News sze­rint az angol kormány első feladata lesz, hogy a Duna völgyében gabonát vásároljon lés raktárakban helyezze el. Boris bolgár királyt Berlinből Londonba várják. Ott tárgyal most Musanov, a bolgár képviselőház elnöke is, mégpedig arról, hogy Bulgária milyen feltételek mellett kaphat köl­csönt. Állítólag Musanov készíti elő Kiosszey ivanov iGigái miniszterelnök londoni útját is. Az a lény. hogy Pál kormányzóherceg és Musanov egvnlőben folytatnak megbeszélés­sé «.el a brit fővárosban, diplomáciai körök­ben élénk feltűnést keltett. Roosevelt kudarcot vallott. Az amerikai lapok Roosevelt amerikai eí- nök vereségével foglalkoznak, amely — mint ismeretes — úgy következett be, hogy a' képviselőház elvetette az elnöknek azt a tért- vét, hogy a semlegességi törvényjavaslatot változások végett most tárgyalja le a ház. Tűz Londonban. Londonban ma hajnalban tűz pusztított, A forgalom megbénult. Óriási em bértömeg tolongott a tűz színhelye körül. Amint a rendőrség megállapította, a tüzet ir terroris­ták okozták. A textil nemcsak omló ruha, nemcsak öröm és ajánf- dék, hanem súlyos gazdasági gond is, nagy, fejtörés az államnak, az üzletembernek és az egyeseknek. Röviden felsorolunk egy-két érdekes adatot a textilfrontról. * Nemrégiben Németországból számottevő mennyiségben rendellek az inggyárak és nagy kereskedők sima ingpuplinokat, amelyek mé(- terenként .1.40 pengőbe kerülnek. Ebben az árban a vám és minden költség benne van, ami méterenként GO fillér. Mindannak ellenére, hogy a sima ingpupt- linok már a gyárak és a nagykereskedők kezében vannak és szinte hihetetlenül olcsók, a kiskereskedők panaszkodnak, hogy nem jutnak hozzá az új anyaghoz. A közönség pedig azon panaszkodik, hogy ilyen ár elle­nére is súlyos pengőket ad ki egy-egy jobb ingért, inganyagért. Rendet kell teremteni az ingárak körül ! * A zsíros gyapjú beváltási ára minimálisan 1.80 pengő. Most új gyapjurendclet lép életi­be. A rendelet értelmében a körülbelül 9 millió 500 ezer kg-ra becsült ezévi gyapjú- termelésből a hazai ipar 9 millió kg átvétel­iére vállal kötelezettséget, mig 500 ezer kg kivitelre kerül. A hazai gyapjún kívül 2 millió 500 ezer kg behozatalra számítanak.^ A behozott gyapjúra fokozatos arányban il­letéket rónak ki, amely az első kategórián belül kg-onként 16, a második kategórián belül 32 fillér. Az ebből nyert összegeket az iparügyi minisztérium az árszínvonal biz­tosítására és a belföldi juhtenyésztésre akart­ja fordilani. Előírják azt is, hogy kincstári A külügyminiszter nyilatkozata. ! A legutolsó hetekben a magyar közvélemény|- nek bizonyos rétege németellenes magatart I tást tanúsít. Bizonyos "körökben azzal érvel­Budapest, július 20. Csáky István grófkült- ,ügy miniszter az MTI munkatársának beszél- jgetés közben a következő nyilatkozatot telte:

Next

/
Thumbnails
Contents