Zalamegyei Ujság, 1939. július-szeptember (22. évfolyam, 149-226. szám)
1939-08-20 / 191. szám
ZALAMEGYEIDJSÄ6 Felelős szerkesztő : H er bo 1 y Ferenc. XXII. évfolyam 191. szám, Ara 8 fillér 1989. augusztus 20. Vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal; Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ===== Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési Arak: egy hónapra 1‘50 pengő, negyed« évre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A nagy király ünnepén. Schnattner Szigfrid O. S. B. i Egy esztendővel múlt már kilencszáz esztendeje, hogy sirba szállott a magyarok első királya és felszázad múlva megnyitották koporsóját, csodát hirdettek felőle, apostoli teste épségben találtaték sok balzsamban förödve- Azóta is minden augusztus húszadikán, öt nappal Magyarország csillagkoronás Patro- nájának ünnepe után, elemi, eleven erővel lép elénk épen maradt történelmi alakja és életbenmaradt országalkotó munkássága. Az a nagy ünneplés, amelyben a tavalyi jubiláris esztendőben részesítette nemzetünk István királyt, megmutatta, hogy mennyire tudatában van sorsüldözött népünk első szent királya jelentőségének. Elmondhattunk róla mindent, ami nagyot, szépet, dicsérőt és magasztosai csak élmondhattunk egy emberről s bár titkon sokak gondolata volt, hogy hogyan is lehet egy emberről ennyit beszélni — ismerjük el, nem tudtunk róla mindent elmondani. Pátriárkánk és apostolunk, aki a magyarság élethajnalán : országrendező vezér. Bevezeti népét a keresztény kultúrkö- zösségébe, részesévé teszi Nyugat egyetemes műveltségének. Konszolidálja a magyar nemzeti államot és évezredekre lerakja országunk politikai szerkezetének és társadalmi berendezkedésünknek alapjait. Megkezdi az európai értelemben vett városok építését. Betelepíti a francia, olasz és német szerzeteseket, iparosokat, művészeket és tanítókat, akiknek feladatukká teszi, hogy ráneveljék népét a földművelésre és a hasznos mesterségek gyakorlására. Törvényeket ad, amelyekben a magánjogot és büntetőjogot szigorúan széjjeltartja és szabályozza. Személyében egészen európai színvonalon áll, 900 év megmutatta, mily kitűnő érzéke volt István királynak a diplomáciai kérdések megoldásához, a nyugati színvonalú államvezetéshez és a magasabb szellemi értékek iránt. A barbárnak emlegetett magyarok hírnevét felemeli, nemesíti és megkereszteli s egyenrangúvá teszi a nyugati népekkel. Már életében, több mint kétezer esetben történik róla említés, ami annyit jelent, hogy abban a sajtó- és hírszolgálat nélküli korban, a magyarok István királya volt a legtöbbet emlegetett és legizgalmasabb személy Európában. Alkotása és zsenialitása révén olyan szenzációja a világnak, mint korunk Führerjei. Külföldi és belföldi feljegyzések egyaránt mutatják, hogy kora megérezte mindent lenyűgöző óriási nagyságát és monumentalitását. Az egész világ tudomást vesz népéről és a vezért úgy tiszteli, mint a jóság és igazságszeretet mintaképét s még Angliából is hozzá menekülnek Edmund király száműzött gyermekei. A kereszténységei és a királyságot testvér- intézménnyé tette és ezzel biztosította a magyarság politikai létét. Mint szent téritő, apostoli működésével bevezeti a nemzetet a nyugati népek nagy keresztény közösségébe, mondhatjuk Krisztus misztikus testébe, amely testnek feje, Krisztus földi helytartója, a pápa. István igy a szó szoros értelmében »rómaivá« lesz és igy nyeri a legfőbb jogcímet arra, amit történelmi könyveink egy mondatban elintéznek: követséget küld koronáért. István már akkor apostol volt. A inéphagyomány szerint maga is nézte az egri templom építését a Királyszék nevű szomszédos hegyről. Apostoli működéséről beszélnek a fehérvári romok, a veszprémi Gizella kápolna, az esztergomi ásatások. Alkotásaival egyúttal a magyar művelődéstörténet megalapozója is. Igazi király. Elfogadhatjuk azt az általános új véleményt, hogy a »király« elnevezést nem szláv kölcsönszónak ismerhetjük, mert a szlávok később kezdték használni, mint a magyarság, hanem Nagy Károly nevéből ered, ennek a francia királyi hősnek nagysága és hatalma volt lemásolandó, követni való példa István szemébenAz első magyar királyi szentcsaládban Gizella úgy lép elénk, mint az első idegen beavatkozás megtestesítője, Imre korai halála pedig előképe a sokszor ismétlődő nagy nemzeti tragédiáknak, hogy a magtalan nagy kiAz angol és francia sajtó minden ellenkező cáfolat dacára fenntartja azt a közleményt, hogy Csáky gróf magyar külügyminiszter csütörtökön látogatást tett Hitlernél s a vezér és kancellár egy 22 pontból álló szerződést tett a magyar külügyminiszter elé, A szerződés két leglényegesebb pontja a vám- és pénzunio a beállítás szerint. Berlin agusztus 19. A német sajtó ismételten leszögezi, hogy az állítólagos Hitler— Csák}- találkozásból semmi sem igaz s nem érti a francia és angol közleményeket, hogyan lehet egy meg nem történt megbeszélésről még olyat is »jelenteni«, hogy 22 pontból álló szerződést adtak volna Csákynak. Ezek a légbőlkapott alaptalan hírek csak próbára teszik az európai újságolvasók idegeit és kétségessé teszik az említett lapok szavahihetőA közelmúltban kinevezett szombathelyi, rozsnyói, veszprémi és kassai megyéspüspökök pápai kinevező bullája már megérkezett a budapesti apostoli nunciaturára s igy most már rövidesen megtörténnek az intézkedések részint a még fel nem szentelt vesz-, prémi és kassai püspökök felszentelésére és a négy új megyéspüspöknek beiktatására. Augusztus 24-én délelőtt 9 órakor a Szent István bazilikában Serédi Jusztinián dr- bíboros hercegprímás szenteli püspökké Madarász István dr. kassai megyéspüspököt, kon- szekrálók lesznek : Breyer István dr. győri megyéspüspök és Kriston Endre egri segédpüspök. Augusztus 27-én délelőtt 9 órakor rályaink halálával (Szent István, Nagy Lajos, Mátyás) összeomlik hatalmunk és birodalmunk. Sorsüldözött árva nemzetünk méltón látta! minden időben István király személyében; törvényhozóját, nagy államalkotóját, legszentebb apostolát. Ami szépet, időálló maradandót és jót csak találunk államéletünkben, társadalmi berendezettségünkben, elhihetjük, hogy gyökeréig István királyig megy. vissza. Végzetes zuhanásunk csak akkor következik be, ha erőszakosan letérünk a sókat emlegetett szentistváni alapokról. Ha minden időben könyörgött hozzá népe, mily sok indoktól vezettetve teheti napjainkban, nemzetünk sorsdöntő óráiban. Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga.., Hol vagy István király ?... »»»»O«<(( ségét. Kóma, augusztus 19. Az olasz lapok feltűnően foglalkoznak Csáky római utazásával'. Kiemelik a megbeszélések jelentőségét. A Messagero budapesti keltezéssel azt írja, hogy Csáky már az ősszel megígérte ezt a látogatást és egészen természetes, hogy ha az egyik’ baráti állam külügyminiszterével megbeszélést folytatott a magyar államférfi, akkor a másik barátságos állam külügyminiszterével is folytat eszmecserét. Kóma, augusztus 19- Csáky külügyminiszter ma délelőtt Villani magyar követ kísér1 rétében elhagyta az olasz fővárost. Tiz óra- I kor szállt a Savoya 75- személyszállító repülőgépbe és Északolaszország felé vette útját. A jelentés szerint valószínűen hétfőn utazik el Olaszországból. ‘ ; Czapik Gyula dr. veszprémi megyéspüspököt az egyetemi templomban szenteli püspökké a hercegprímás Breyer István dr győri és Madarász István dr. kassai megyéspüspökök segédletével. Tanácskozik a kisgazdapárt. A Független Kisgazdapárt ma délelőtt nagy- választmányi ülést tart. Szó van arról, hogy a Kisgazdapártot, mint osztálypártot megszüntetik és országos politikai szervezetté alakítják át- Az ülés még tart. A határozatok! valószínűen felkavarják a pártközi élet vizeit. Magyar—német vám- és pénzunió ? Berlin erélyesen cáfolja a Hitler— Csáky találkozó hírét. — A világsajtó izgalma és érdeklődése kisérte Csáky külügyminisztert római útjára. A jövő héten szentelik püspökké Veszprém és Kassa új főpásztorát.